A Spyro Gyra október 24-én a Budapesti Kongresszusi Központban ad koncertet. A fúziós és a smooth jazz három évtizede egyik legkiemelkedőbb együttese idén jelentette meg új lemezét, de az együttes vezetője, Jay Beckenstein az InfoRádiónak beszélt az együttes indulásáról, kedvenc kollaborációiról és hogy gyermekkorában ki volt az a magyar dzsesszművész, akinek a lemezeit szívesen hallgatta.
Roberto Fonseca, a Buena Vista Social Club együttesben ismertté vált fiatal kubai zongorista október 24-én a Művészetek Palotájában ad szólókoncertet. Az esten vendége lesz Palya Bea énekesnő, akivel kubai és magyar népdalokra készítenek improvizációkat. Az InfoRádiónak adott interjújában Roberto Fonseca beszélt új lemezéről, Ibrahim Ferrerhez fűződő barátságáról, és a kubai zenében végbement…
Sarusi Mihály író és Tamás Menyhért költő, író vehették át az idei Arany János-díjakat a Magyar Írószövetség budapesti székházában pénteken; a díjátadó előtt megkoszorúzták az épületen található 1956-os emléktáblát.
Világkörüli turnéra indul a Bon Jovi amerikai rockzenekar 2010 februárjában: terveik szerint két év leforgása alatt harminc országban 135 koncertet fognak adni.
Befejeződött a Héderváry-gyűjtemény digitalizálása és feldolgozása: csaknem hetvenórányi, 1957-ben készült visszaemlékezés és vagy ötvenládányi írott anyag kutatható és a nyilvánosság számára hozzáférhető az Országos Széchényi Könyvtárban. Az alkalomra hazánkba érkezett a Brüsszelben élő Héderváry Klára, a gyűjtemény megmentője.
Ismeretlen összegért egy norvég üzletember vásárolta meg Ingmar Bergman néhai filmrendezőnek egy világtól elzárt kis szigeten lévő birtokát - jelentette pénteken a Dagens Nyheter.