2009. október 23. péntek

okt. 23
15:30
Újabb holttest a Tiszában (HírTV)
Háromra nőtt a Tisza Szeged alatti szakaszán talált holttestek száma, miután pénteken ismét rábukkantak egy halottra a folyó szerbiai szakaszán.
okt. 23
15:30
A Jobbik a Szabadság téren emlékezik (Gondola)
Délután egykor kezdődött meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom ünnepi megemlékezése. Alakzatba rendeződött, egyenruhás gárdisták állnak a Szabadág téren, a Hazatérés temploma előtt. Hegedűs Lóránt püspök beszédet mondott – a rendezvény a Deák Ferenc téren folytatódik.
okt. 23
15:30
Újabb holttestet találtak a Tiszában Röszkénél (Blikk)
Határtalálkozó keretében folytattak megbeszélést a Tiszasziget és Gyála közötti átkelőhelyen a Csongrád megyei és a kikindai rendőrök a koszovói hatásértők minapi tiszai balesetéről. A megbeszélés idején újabb holttestet találtak a szerb hatóságok.
okt. 23
15:30
Október 23. - Feljelentések gárdaruha miatt (Alternatív Energia)
Feljelentést tettek egy székesfehérvári ünnepségen 37, a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda formaruhájában megjelenő ember ellen szabálysértés miatt - közölte a rendőrség honlapján a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
okt. 23
15:32
Kósa: Az igazság kimondása legyen a követendő út (Gondola)
Hazugságban, az ’56-os forradalom tagadásában született a Kádár-rendszer, és hazugságban született a demokráciánk, hiszen bölcsőjét az MSZMP ringatta 1989-ben, ennek következtében nem jutottunk előrébb az elmúlt húsz évben – mondta Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere az október 23-i megemlékezésen.
okt. 23
15:36
730 milliós bírságot akasztottak az óriásbank nyakába (Portfolio)
Nem tudta kellőképpen kordában tartani a kereskedőit a Merrill Lynch, két esetben pedig olyan szabálytalanságokat észlelt az ír pénzügyi felügyelet, ami 4.1 millió dolláros bírságot jelentett. A bank...
okt. 23
15:48
Utasszállítót vettek célba a vadászgépek? (HírTV)
Vizsgálatot indított az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági hatósága egy súlyosnak minősített szerdai repülőincidens ügyében, amellyel kapcsolatban egy amerikai újság azt közölte: nem sokon múlott, hogy az utasszállítót célba vegyék vadászgépek.
okt. 23
15:48
Több ünnepségen is megjelentek a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhásai (Gondola)
Feljelentést tettek egy székesfehérvári ünnepségen 37, a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda formaruhájában megjelenő ember ellen szabálysértés miatt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság....
okt. 23
15:48
Bekeményít a Scotland Yard - fegyveres kommandósok London utcáin (Kripto Akadémia)
Géppisztollyal felszerelt rendőri egységek kezdtek járőrözésbe kísérleti jelleggel London azon negyedeiben, amelyekben az utóbbi időben erősen nőtt a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma.
okt. 23
15:50
„Bocsánat, de éhesek voltunk” (HírTV)
Levélben kért elnézést az általuk kifosztott élelmiszerbolt tulajdonosától két fiatal rabló Kazahsztánban. Később kiderült, hogy az udvarias betörők korábban egy műszaki áruházat is kifosztottak.
okt. 23
15:50
Géppisztolyos rendőrjárőrök London rosszabb negyedeiben (Gondola)
Géppisztollyal felszerelt rendőri egységek kezdtek járőrözésbe kísérleti jelleggel London azon negyedeiben, amelyekben az utóbbi időben erősen nőtt a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma....
okt. 23
15:52
Amerika Polanksi kiadatását kéri (Gondola)
Hivatalos kiadatási kérelmet nyújtott be Svájcnak az Egyesült Államok berni követsége: Roman Polanski filmrendezőt akarják – méghozzá 40 napon belül.
okt. 23
16:06
Kifütyülték Lamperthet és Kolber Istvánt (HírTV)
Kaposváron együtt koszorúzott a jobb- és a baloldal, fogadtatásuk viszont különböző volt. A Nagy Imre emlékparkban tartott ünnepségen Mátrai Márta és Heincz Tamás fideszes országgyűlési képviselőket taps fogadta, az MSZP Somogy megyei vezetőit, Lamperth Mónikát és Kolber Istvánt viszont kifütyülték a jelenlévők.
okt. 23
16:06
Csapadékos idő lesz, 12-18 fokkal (Gondola)
Szombaton dényugat felől ismét mindenütt beborul az ég, és sok lesz a felhő felettünk, legfeljebb keleten számíthatunk napsütésre. Délutántól délnyugat felől egyre több helyen fordul elő eső,...
okt. 23
16:06
Nyilvánossá vált a Héderváry-gyűjtemény: szenzációs ötvenhatos visszaemlékezések az Országos Széchényi Könyvtárban (Spa Trend Online)
Befejeződött a Héderváry-gyűjtemény digitalizálása és feldolgozása: csaknem hetvenórányi, 1957-ben készült visszaemlékezés és vagy ötvenládányi írott anyag kutatható és a nyilvánosság számára hozzáférhető az Országos Széchényi Könyvtárban. Az alkalomra hazánkba érkezett a Brüsszelben élő Héderváry Klára, a gyűjtemény megmentője.
okt. 23
16:08
Riadalom tört ki – megrengett a föld (HírTV)
A Richter-skála szerinti hatos erősségű földrengés rázta meg pénteken az Indonéziához tartozó Nyugat-Pápua Új-Guinea szigetét - közölte az amerikai Földtani Intézet. Áldozatokról, károkról egyelőre nem jött hír.
okt. 23
16:10
„Mások a nevek és mást fednek el a hazugságok, de elég volt” (HírTV)
Mások a nevek és mást fednek el a hazugságok, de elég volt – hangzott el a Civil Összefogás Fórum Hősök terei megemlékezésén, ahol több százan gyűltek össze.
okt. 23
16:18
Amit a férfiak csak hatszor csinálnak egy évben (Privátbankár)
A férfiak kemény külseje érzékeny belsőt takar: ők is sírnak, mégpedig évente hat-tizenhét alkalommal - hangzott el a Német Szemorvos Társaság értekezletén Münchenben. Ezzel azonban nem tudják felü...
okt. 23
16:24
Szabálysértési eljárás indulhat a debreceni gárdaruhásokkal szemben (Infostart)
Szabálysértési eljárást kezdeményez a rendőrség azok ellen, akik a - jogerősen feloszlatott - Magyar Gárda formaruháját viselték csütörtökön Debrecenben, a Jobbik megemlékezésén - tájékoztatta az MTI-t Uzonyi Attila rendőr alezredes, debreceni rendőrkapitány pénteken közleményben.
okt. 23
16:24
Tizenegyéves kislány szült Bulgáriában (Gondola)
Egészséges, 2,5 kilós leánygyermeket hozott világra egy 11 éves kislány csütörtök este a bulgáriai Szlivenben; a helyi kórházban eddig 12 éves volt a legfiatalabb szülő nő. A szliveni kórház...
okt. 23
16:24
Kitüntették Debreczenit, Nyers Rezsőt és Kósáné Kovács Magdát (+videó) (HírTV)
23 közéleti személyiségnek ítélte oda a rendszerváltozás évfordulójára alapított elismerést a kormány. A 20 éves a köztársaság díjat a miniszterelnök szavai szerint az 1989-es események meghatározó alakjai kapták.
okt. 23
16:24
Október 23. - Szabálysértési eljárás a debreceni gárdaruhásokkal szemben (Alternatív Energia)
Szabálysértési eljárást kezdeményez a rendőrség azok ellen, akik a - jogerősen feloszlatott - Magyar Gárda formaruháját viselték csütörtökön Debrecenben, a Jobbik megemlékezésén - tájékoztatta az MTI-t Uzonyi Attila rendőr alezredes, debreceni rendőrkapitány pénteken közleményben.
okt. 23
16:26
„Ne engedjünk ‘48-ból, de ‘56-ból és ‘89-ből sem” (Gondola)
„Ne engedjünk ‘48-ból, de ‘56-ból és ‘89-ből sem” – ekképpen summázta Tőkés László EP-képviselő 2009. október 22-én, Kolozsváron a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem Európai Tanulmányok Kara és a Jakabffy Elemér Alapítvány által szervezett pódiumbeszélgetésen elhangzottakat.
okt. 23
16:26
Debrecenben nem ússzák meg az eljárást a gárdisták (HírTV)
Egynapos mérlegelés után eljárást indított a rendőrség azokkal szemben, akik gárdista formaruhában vettek részt a tegnapi debreceni '56-os megemlékezésen.
okt. 23
16:26
"Csak az itt kinövő kaszinóerdő alkalmazottaiként van helye hazájában a magyarságnak, ha elveszti küzdelmét" (Alternatív Energia)
Az 1956-ot borzasztó teherként megélő, az államot, a társadalmat és a gazdaságot irányító rabló elit felelőssége, hogy ma alig üljük meg nemzeti ünnepeinket - mondta Csurka István elnök a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) pénteki megemlékezésén.
okt. 23
16:28
Október 23. - Visszaállították Tildy Zoltán emléktábláját (Alternatív Energia)
Visszaállították és újraavatták Tildy Zoltán korábbi köztársasági elnök emléktábláját pénteken a főváros IX. kerületében.
okt. 23
16:30
Kétéves csúcs az amerikai lakáspiacon (Portfolio)
Szeptemberben 9.4%-kal növekedtek a használtlakás-értékesítések az Egyesült Államokban, a friss érték 5.57 millióra emelkedett (évesítve) az augusztusi 5.1 millió után. Az elemzői konszenzus 5.38...
okt. 23
16:42
Michelle népszerűbb, mint Barack (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök tavalyi novemberi megválasztásakor még lényegesen népszerűbb volt feleségénél, mára viszont megfordult a kocka, már Michelle Obamáról van több embernek kedvező véleménye - írta a pénteki USA Today.
okt. 23
16:42
Csurka: az elit tehet arról, hogy nem tudnak ünnepelni az emberek (Gondola)
Az 1956-ot borzasztó teherként megélő, az államot, a társadalmat és a gazdaságot irányító rabló elit felelőssége, hogy ma alig üljük meg nemzeti ünnepeinket - mondta Csurka István elnök a Magyar...
okt. 23
16:42
A kormány nem ismeri a Magyar Köztársaság címerét? (+képek) (HírTV)
Hibás címer szerepel a 20 éves a Magyar Köztársaság című rendezvényhez kapcsolódó óriásplakátokon – jelezték az MNO olvasói közül többen is. Az idei október 23-i eseményeket 141 millióért szervezte a Leon Kft. Úgy tűnik, nem sikerült tökéleteset alkotni sem a grafikusoknak, sem a plakátokat elfogadó Miniszterelnöki Hivatalnak.
okt. 23
16:42
Michelle Obama megelőzte férjét (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök tavalyi novemberi megválasztásakor még lényegesen népszerűbb volt feleségénél, mára viszont megfordult a kocka, már Michelle Obamáról van több embernek kedvező véleménye - írta a pénteki USA Today.
okt. 23
16:44
Obamánál már népszerűbb a felesége (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök tavalyi novemberi megválasztásakor még lényegesen népszerűbb volt feleségénél, mára viszont megfordult a kocka, már Michelle Obamáról van több embernek kedvező...
okt. 23
16:44
Megszakadtak a hondurasi válságmegoldó tárgyalások (Kripto Akadémia)
Manuel Zelaya elűzött államfő képviselői megszakították pénteken a két hete elkezdett válságmegoldó tárgyalásokat a közép-amerikai ország tényleges kormányával.
okt. 23
16:46
Október 23. - Kárpátalján is megemlékeztek (Kripto Akadémia)
Kárpátalja több településén megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc magyarországi és kárpátaljai hőseiről a történelmi esemény 53. évfordulóján.
okt. 23
16:48
Elmaradt a közlekedési káosz Olaszországban (Kripto Akadémia)
Olaszországban több szakszervezet is sztrájkra szólított fel pénteken, de a korlátozott idejű munkabeszüntetés nem bénította meg az országot.
okt. 23
17:00
Az IMF vezetője szerint idén elindulhat a globális gazdasági fellendülés (Gondola)
Az IMF vezérigazgatója szerint az eddig vártnál korábban, már az idén megkezdődhet a globális gazdasági fellendülés. Dominique Strauss-Kahn pénteken elmondta, "az IMF eddig azzal számolt,...
okt. 23
17:00
"Ha a pártot nem küldik vissza a szennycsatornába, ahonnan előkerült, akkor britek millióinak kell félelemben élniük" (Kripto Akadémia)
"Részrehajlás" miatt panaszt tesz a BBC-nél a legnagyobb brit szélsőjobboldali párt vezetője, akinek - hatalmas belpolitikai felzúdulást keltve - most első ízben adott szerepelési lehetőséget a brit közszolgálati televízió.
okt. 23
17:02
"Magyarország nem a létszámot kívánja növelni Afganisztánban, hanem új minőséget kíván adni jelenlétének" (Kripto Akadémia)
Anders Fogh Rasmussen szerint Afganisztánban csak akkor lesz nyugalom, ha a NATO egyszerre lesz képes a terroristaellenes akciókra és a felkelők támadásainak kivédésére.
okt. 23
17:12
Mit akar egy nő? Itt a válasz (Privátbankár)
Végre sikerült megválaszolni az örök kérdést: mit akarnak a nők? - legalábbis ezt állítják egy nemrég megjelent amerikai könyv szerzői
okt. 23
17:18
Csapadékos, de tavaszias idő lesz a hétvégén (Infostart)
Változékony, de enyhe időre számíthatunk a hétvégén és a jövő hét elején. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton az ország egyes területein viharos széllökések várhatóak.
okt. 23
17:18
Elhunyt a 2010-es téli olimpia szervezőbizottságának elnöke (Infostart)
Elhunyt Jack Poole, a februári vancouveri téli olimpia szervezőbizottságának elnöke.
okt. 23
17:18
A Széna téren is '56-ra emlékeztek (+képriport) (HírTV)
A II. kerületi önkormányzat hagyományaihoz hűen a Széna téri 1956-os emlékműhöz hívta a kerület polgárait nemzeti ünnepünkön, október 23-án. Az ünnepségen Láng Zsolt fideszes polgármester az emlékezés fontosságát hangsúlyozta.
okt. 23
17:18
Irán elutasítja az uránium oroszországi dúsítását (Gondola)
Irán nem fogadja el az ENSZ tervét urániuma oroszországi dúsításáról, és ehelyett szükségleteinek megfelelően vásárolni kíván nukleáris üzemanyagot - közölte az iráni állami televízió a teheráni...
okt. 23
17:18
Élne és alkotna ön Bergman egykori otthonában? Nem lehetetlen... (Spa Trend Online)
Ismeretlen összegért egy norvég üzletember vásárolta meg Ingmar Bergman néhai filmrendezőnek egy világtól elzárt kis szigeten lévő birtokát - jelentette pénteken a Dagens Nyheter.
okt. 23
17:18
A "vízumháború" elkerülésére szólítja fel az EU Kanadát (Kripto Akadémia)
Arra szólította fel pénteken Kanadát az Európai Unió, hogy kerüljék el a "vízumháborút", ami a cseh állampolgárokkal szemben bevezetett kanadai vízumkényszer miatt fenyeget.
okt. 23
17:20
Téli álmot hoz a téli időszámítás, avagy, többet alszunk-e vasárnaptól? (Gondola)
Közeleg október 25-e, a téli időszámítás kezdete. Azt gondolhatnánk, hogy ez egy jó dolog, hiszen egy órával többet alhatnunk. De vajon mindenki így vélekedik ebben a kérdésben?
okt. 23
17:22
A kormány nem ismeri az ország címerét? (Gondola)
Hibás címer szerepel a 20 éves a Magyar Köztársaság című rendezvényhez kapcsolódó óriásplakátokon – jelezték az MNO-nak olvasók. Az idei október 23-i eseményeket 141 millióért szervezte a Leon Kft. Úgy tűnik, nem sikerült tökéleteset alkotni.
okt. 23
17:36
Folytatódott a tüntetés a Bécsi Egyetemen (Gondola)
Pénteken is folytatódott az egyetemisták tüntetése az osztrák fővárosban. A Bécsi Egyetem központi előadótermét még csütörtökön foglalta el több száz diák, megakadályozva az előadások megtartását....
okt. 23
17:36
"Új nemzeti egységre van szükség, amelynek jelszava: márciustól újra kezdjük" (Alternatív Energia)
Az egymásra találás, az eszmélés és a nemzeti öntudat felébredésének napja volt 1956. október 23. - jelentette ki Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület-Kisgazda Polgári Szövetség országos elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese Nyírbogáton pénteken. Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke pedig arról szólt, hogy új nemzeti egység kell, amelynek…
okt. 23
17:38
CÖF : Elég volt! (Gondola)
Mások a nevek, és mást fednek el a hazugságok, de elég volt – hangzott el a Civil Összefogás Fórum megemlékezésén. Wittner Mária hangsúlyozta: az igazság fegyverével kell élni. Palkovics Imre szerint új államra és új kormányra van szükség. Fricz Tamás, a szervezet szóvivője beszédében azt vizsgálta, hogy a forradalom legfőbb követeléseiből mi valósult meg napjainkra.

Keresés