2009. október 9. péntek

okt. 9
19:12
Már megint pénzért kucsorog a Fannie Mae és a Freddie Mac (ProfitLine)
Hamarosan újabb állami tőkeinjekcióra szorulhat a két vezető amerikai jelzáloghitel-finanszírozó intézet, a Fannie Mae és a Freddie Mac.
okt. 9
19:12
Rossz úton jár a Fed?! (Portfolio)
A Fed nem tervez olyan intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően a gazdasági szereplők meggyőződhetnének arról, hogy az infláció valóban stabil marad - nyilatkozta Donald Kohn. A jegybankár arra...
okt. 9
19:14
"Vajon hány megyében és településen fizettetik még a jobboldal rendezvényét?" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint mostanra bebizonyosodott, hogy nem egyedi eset volt az, ami a salgótarjáni Fidesz által, a város pénzén bérelt buszokról kitudódott: a közpénzen folytatott fideszes kampány legújabb helyszíne ugyanis Nagykőrös - mondta el Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken az MTI-nek.
okt. 9
19:27
Keveredés miatt késnek a gépek Ferihegyen (Infostart)
Összekeveredtek a schengeni és a nem schengeni országból érkező utasok a ferihegyi repülőtér 2B termináljában pénteken este, így az újbóli ellenőrzések miatt késve indulnak a járatok - erősítette meg Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.
okt. 9
19:27
Baráth Etele: Sikeres volt az év, de minden tartalékot felemésztett (Infostart)
A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége 2012 végéig meghosszabbítja Storcz Botond felnőtt- és Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi kapitány szerződését. A szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy eddig mindkét szakvezető rendkívül energikusan dolgozott. Baráth Etele kiemelte:: a sportág sikeresen szerepelt idén, de a szövetség nehéz helyzetben van.
okt. 9
19:30
Az MSZP szerint arcátlanság tüntetni (+videó) (HírTV)
Arcátlanságnak, a szocialista-szabad demokrata kormány arcul csapásának nevezte az önkormányzatok szombat délelőtt 11-re meghirdetett demonstrációját az MSZP. A települések a jövő évi költségvetésben tervezett 120 milliárdos megszorítások ellen tiltakoznak a budapesti Kossuth téren. A rendőrség nem tart rendzavarástól az eseményen.
okt. 9
19:30
Már a jövő héten sztrájkba léphetnek a vasútasok (hirado.hu)
A kabinet 40 milliárd forinttal csökkentené a vasút finanszírozását jövőre: vonalakat szüntetnének meg és átalakítanák a helyközi közösségi közlekedést
okt. 9
19:31
Egyéves csúcson zárt a Dow Jones! (Portfolio)
Az elemzők optimizmusának és a kedvező gazdasági híreknek köszönhetően ma pozitív hangulat jellemzte a tengerentúli kereskedést: a tőzsdeindexek mindegyike emelkedett, a Dow Jones közel egyéves...
okt. 9
19:32
Már nem tudtak segíteni a 12 éves kisfiún (HírTV)
A kórházban belehalt sérüléseibe az a gyermek, akit egy személyautó gázolt el a Veszprém megyei Gicen, mikor egy busz takarásából az úttestre lépett - értesült a HavariaPress.
okt. 9
19:36
Prosztatarákra is utalhat a krónikus fáradtság (WebBeteg)
A krónikus fáradtságszindróma (CFS) kialakulásában szerepet játszhat a prosztatarákot okozó vírus egy amerikai tanulmány szerint; ez a rejtélyes betegség 17 millió ember életét keseríti meg világszerte, akik a felfedezés nyomán végre gyógyszeres kezelést kaphatnak.
okt. 9
19:42
A Michelin először kampányol világszerte (Kreatív Online)
Első globális reklámkampányát indította el a Michelin. A TBWA készítette az animációs filmet.
okt. 9
19:44
Nem változik az ügynökségek ismertségi rangsora (Kreatív Online)
Lecserélődött a kommunikációs szakma főszereplőinek egy része az elmúlt években, a folyamat az ismertségi rangsorokon viszont nem sokat változtatott. A Kreatív kutatása.
okt. 9
19:45
Guy Ritchie: "Madonna retardált" (Infostart)
Az angol rendező, aki nyolc évig élt házasságban Madonnával, egy amerikai lapnak nyilatkozva bevallotta, hogy fájdalmas volt a válás, és még mindig szereti őt - bár volt feleségét retardáltnak tartja.
okt. 9
19:46
Jön a negyedik Folyóirat Fesztivál Pécsen (Kreatív Online)
Október 9-én kétnapos rendezvénysorozattal jelentkezik a Folyóirat Fesztivál Pécsen.
okt. 9
19:48
Nadal túllépett Szafinon (HírTV)
Utolsóként Rafael Nadal is biztosította helyét a legjobb négy között a pekingi férfi tenisztornán, miután két szettben verte az orosz Marat Szafint a 3 337 000 dollár összdíjazású viadalon.
okt. 9
19:48
Új elnök a MAKSZ média tagozatánál (Kreatív Online)
A MAKSZ média tagozatának élén Mező László váltja a szövetség elnökét, Simon Zsoltot.
okt. 9
19:48
Még korlátozzák a folyadékok felvitelét (Metropol)
Még évekig el fogják kobozni az Európai Unióban repülőgépbe szálló utasoktól a márkás italokat, kölniket, sőt a szenteltvizet is, mert a folyékony robbanószerek felkutatására alkalmas berendezések még mindig nem készültek el.
okt. 9
19:48
Nobel-békedíj - A kenyaiak is ünnepelnek (Kripto Akadémia)
A kenyai rádiók megszakították pénteken műsorukat és a buszsofőrök az ablakon kiáltották ki a hírt: a kenyai apától született Barack Obama kapta az idei Nobel-békedíjat.
okt. 9
19:48
Káosz Ferihegyen: késve indulnak a járatok (hirado.hu)
Egy buszvezető hibája miatt összekeveredtek a schengeni és a nem schengeni országból érkező utasok
okt. 9
19:50
Új vezető a Hello HD élén (Kreatív Online)
Szabó Péter személyében új ügyvezető van a Hello HD-t üzemeltető HD Platform élén. Elődje, Vaczkó Károly megtartotta technikai igazgatói pozícióját.
okt. 9
19:50
A lopott sírköveket mégis visszaadják a franciák Egyiptomnak (hirado.hu)
A kairói főrégész azzal fenyegette meg Párizst, hogy felfüggesztenek minden kapcsolatot a Louvre múzeummal
okt. 9
19:52
Nincs több magyar a portorozsi shortlisteken (Kreatív Online)
Egyetlen magyar nevezés sem jutott shortlistre a Golden Drum tévé, rádió, outdoor és print kategóriájában. Itt a vége.
okt. 9
19:54
A Google influenzatrendeket vizsgál (Kreatív Online)
A Google a keresőkifejezések alapján vizsgálja az influenza aktivitását. A cég szerint összefüggés van a tényleges influenzás esetek gyakorisága és aközött, hogy hányan kattintanak a betegséggel kapcsolatos témákra.
okt. 9
19:56
Tízmilliós bírság a Diginek (Kreatív Online)
Megtévesztette a miskolci fogyasztókat a Digi, amiért a szélessávú internetcsomagjait hirdető szórólapjaiban nem tájékoztatott a garantált le- és feltöltési sebességről – írja a Napi Gazdaság. Tízmilliós bírságot kapott az NHH-tól.
okt. 9
19:58
Tízmillió forintos büntetés az MTV-nek (Kreatív Online)
A cégbíróság azért büntetett, mert a Magyar Televízió még mindig nem tudott elnököt választani.
okt. 9
20:00
Lesz Brief Nap és Lollipop-díjátadó (Kreatív Online)
Chris Gordon, a Targetbase vezérigazgatója lesz az október 27-i Brief Nap külföldi előadója. Az elsősorban BTL-esek érdeklődésére számot tartó rendezvény zárásaként kiderül, hogy a több mint száz nevezésből kik nyertek az idei Lollipopon.
okt. 9
20:03
Újra a színpadon az Aerosmith - egy vállalati bulin (Infostart)
Újra a színpadon az Aerosmith - a legendás rockegyüttes alig két hónappal azután tér vissza, hogy le kellett állítani észak-amerikai turnéjukat, mert az énekes Steven Taylor válltörést szenvedett, amikor leesett a színpadról.
okt. 9
20:06
Visszaéléssel vádolják Doboz volt polgármesterét (HírTV)
Hivatali visszaéléssel vádolják a Békés megyei Doboz volt polgármesterét és volt jegyzőjét. A vádirat szerint a 2005-ben belvízkár enyhítésre kapott vissza nem térítendő támogatás egy részét kamatmentes kölcsönként adták a károsultaknak.
okt. 9
20:06
Megérkeztek a tenisz klasszikusai (Metropol)
Szombaton és vasárnap a Papp László Sportarénában rendezik meg a Tennis Classics elnevezésű viadalt, amelyen a 80-as, 90-es évek talán legkiválóbb teniszcsillagai lépnek pályára.
okt. 9
20:06
Kevésbé terjed az újinfluenza Afrikában (hirado.hu)
A fekete földrészen a vírus megjelenése óta hetven halálesetet regisztráltak
okt. 9
20:06
MOL: CEZ opció módosítás (Portfolio)
A MOL és a CEZ módosította a CEZ által birtokolt MOL részvényekre vonatkozó részvényopciós struktúra kondícióit - tette közzé a magyar olajcég. 2007 decemberében, a stratégiai szövetség keretében,...
okt. 9
20:08
Híradó, 2009. október 9. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
okt. 9
20:21
Nyolcmillióba is kerülhet a harmadik generációs elektromos Smart (Infostart)
Franciaországban kezdi meg az elektromos Smart gépkocsik harmadik generációjának gyártását a Daimler-csoport. A döntést a német cég Smart üzletágának vezérigazgatója jelentette be azt követően, hogy csütörtökön találkozott az üzembe látogató francia államfővel.
okt. 9
20:21
Elődöntőben a magyar csapat a juniorvébén (Infostart)
Szenzációs mérkőzésen harcolta ki a győzelmet a magyar válogatott az egyiptomi junior-világbajnokságon. A csapat az első percben már vezetett, ám a 82. percben kapott gól miatt hosszabbításra kényszerült. A plusz 30 percben megint vezetett, de egy perccel később gólt kapott. S újra tudott gólt szerezni, Koman Vladimir és Németh Krisztián a harmadik gólt is összehozták! Mind a három találatban ők…
okt. 9
20:24
U20-as vb: vezet a magyar válogatott a negyeddöntőben! (HírTV)
A második percben gólt szerzett a magyar válogatott az olaszok elleni U20-as világbajnokság negyeddöntőjében. A találatot Koman Vladimir szerezte, miután a bíró Németh buktatása után büntetőt ítélt. (hírTV)
okt. 9
20:24
Obama kitüntetése "teljesen bizarr" (Kripto Akadémia)
Jimmy Carter volt amerikai elnök szerint Barack Obama Nobel-békedíja "(az elnök) jövőképe és elkötelezettsége iránti nemzetközi támogatás bátor kinyilatkoztatása".
okt. 9
20:24
Nissan LEAF képgaléria (hirado.hu)
Nézze meg legújabb galériánkat!
okt. 9
20:26
Egy randalírozó román utas az első, akit az új bűncselekménnyel meggyanúsítottak (hirado.hu)
Az új szabályt a tüntetéseken is alkalmazhatják a rendőrök, így akár tömeges előállítások is történhetnek a demonstrációkon
okt. 9
20:42
Amerikai hadihajók érkeztek az indonéz partokhoz (HírTV)
Két amerikai hadihajó érkezett pénteken az indonéz partokhoz, hogy részt vegyen a múlt heti nagy erejű földrengés utáni segélyezési munkálatokban - közölte az indonéziai amerikai követség. A USS Denver és a USS McCampbell fedélzetén katonai helikoptereket szállít, amelyeket a tervek szerint arra használnak majd, hogy eljuttassák a mentőalakulatokat és a segélyszállítmányokat az eddig elzárt…
okt. 9
20:42
„Minden idők legjobb kormányfője vagyok” (Metropol)
„Minden idők legjobb olasz miniszterelnökének” nevezte magát Silvio Berlusconi olasz kormányfő egy pénteki interjújában, s jelezte: az alkotmánybíróság reá nézve negatív döntése dacára nem gondolkodik a lemondásán.
okt. 9
20:42
Debrecenben nyert a címvédő Győr (Metropol)
A címvédő Győr 28-24-re nyert Debrecenben a női kézilabda NB I pénteki rangadóján, így jobb gólkülönbségének köszönhetően a tabella élére ugrott a szintén százszázalékos Békéscsaba elé.
okt. 9
20:42
Végre valaki elbeszélget a Fidesztől Molnár Oszkárral... (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor hétfőn személyesen kívánja tisztázni Molnár Oszkár edelényi polgármesterrel a zsidó nagytőke Magyarországgal kapcsolatos terveire vonatkozó kijelentését.
okt. 9
20:42
Berlusconi minden idők legjobb kormányfőjének tartja magát (hirado.hu)
Az olasz kormányfő szerint az alkotmánybíróság politikai döntést hozott, amikor eltörölte az immunitási törvényt
okt. 9
20:42
Prince pár nap alatt szervezett koncertet (Metropol)
Prince két koncertet ad vasárnap a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban. Az amerikai énekes a Chanel keddi divatbemutatóján szeretett bele a helyszínbe, majd másnap bejelentette: ott fog fellépni.
okt. 9
20:44
77 perc alatt elkelt az összes jegy (HírTV)
Mindössze 77 perc kellett ahhoz, hogy eladják mind a 11 ezer jegyet Prince két meglepetéskoncertjére, amelyeket hétvégén rendeznek Párizsban - jelentették be pénteken a szervezők.
okt. 9
20:51
Ezt se gondoltuk volna! Kínai kézben a Hummer (ProfitLine)
Kínai kézbe került az amerikai Hummer márka; a General Motors pénteken írta alá az adásvételi szerződést a Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery nevű vállalattal.
okt. 9
20:57
Megkétszereződött a kokainfüggők száma (Infostart)
Nagy-Britanniában négy év alatt megkétszereződött a kokainfüggők száma - derül ki az ország hivatalos statisztikáiból.
okt. 9
21:00
Ferihegyen fogták meg a nehézfiút (HírTV)
Ferihegyen fogták el a rendőrök azt a magyar férfit, akit emberrablás és drogcsempészet miatt nemzetközi elfogatóparanccsal kerestek a német hatóságok - értesült a HavariaPress.
okt. 9
21:00
BSB játékunk megfejtése (Metropol)
Sztárvilág játékunk megfejtése: a Backstreet Boys 1993-ban tűnt fel. Nyerteseink neve a cikkben!
okt. 9
21:00
Csonkolással a - feltételezett - tolvajok ellen (Kripto Akadémia)
Lopással vádolt emberek kezét és lábát vágta le büntetésként az as-Sabab szomáliai iszlamista milícia pénteken a déli országrészben fekvő Kismayu kikötővárosában.

Keresés