Nem szeretnénk csalódást okozni a sci-fi rajongóknak, de ezúttal nem azonosítatlan repülő tárgyakra, hanem repkedő dollármilliókra kaptuk fel a fejünket. Az elmúlt hónapokban több adásvételbe is belebonyolódott az X-akták alkotója, Chris Carter eladott és vett is egy-egy házat....
LOS ANGELES – Egészen új oldaláról mutatkozik be Penélope Cruz (35), és itt most nem feltétlenül a csábos harisnyába bújtatott formás lábairól beszélünk.
A megszállt területekről származó árukra nem lehet alkalmazni az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és Izrael közötti megállapodásban szereplő preferenciális vámelbánást - szögezte le a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka az úgynevezett Brita-ügyben hozott szakvéleményében.
Miközben álságos-kényszeredett nyavalygás fogadta a Danubius és a Sláger rádiók frekvenciájáról szóló döntést, meghökkentő csendben múlnak el napok anélkül, hogy a legfontosabb aspektusról szót ejtett volna bárki is. Most pótoljuk a hiányt: megvonjuk a két búcsúzó adó mérlegét.
JUNEAU – Ritka pillanatot sikerült elkapnia az egyik amerikai természetfotósnak az alaszkai nemzeti parkban, miközben a grizzlymama halászni tanította három kölykét.
Cáfolja a General Electric, hogy szabálytalanul használta volna fel a 650 millió forintos állami támogatást, amelyet munkahelymegőrzésre kaptak októberig.
Egységes kerékbilincselési szabályozás lépett életbe ma az egész országban. A szerkezet leszereléséért mindenhol 11 500 forintot kell fizetni, a jármű elszállításáért pedig a lakosságszámtól függően 14 500 és 20 ezer forint közötti összeget.
Buffett befektetési cége, a Berkshire Hathaway tovább csökkentette részesedését a Moody’s-ban, három hónap alatt immár harmadszor. A hitelminősítő részvényei az elmúlt fél év során 20%-ot estek...
A választásokat megelőző "mocskos kampány" részének tekinti Evo Morales bolíviai elnök az ellenzék azon állításait, amelyek szerint kormányának bármi köze is lett volna a Rózsa Flores...
Valószínűleg sok gyermek látott álmában olyan erdőt, amelyben minden fa cukorból van. Nos, ez az erdő a valóságban is létezik, méghozzá mindannyiunkban. És nem is egy, hanem sok milliárd, pontosan annyi, ahány sejtünk van - magyarázza Werner Reutter professzor, a Berlini Szabadegyetem kutatója.
Falus Ferenc elmondta, hogy az átoltási arány jelenleg 3 százalékos, a hatékony megelőzéshez azonban 60 százalék lenne az optimális. A védekezést - akárcsak másutt Európában - antivakcinációs kampány gátolja, amely Falus Ferenc szerint jórészt tévhitekre és a bizalmatlanságra épít.
A lengyel államfőtől kért segítséget az ukrán elnök az influenzajárvány elleni harchoz Ukrajnában. Lech Kaczynski és Viktor Juscsenko szombaton telefonon egyeztetett arról, hogy Lengyelország miként segítheti Ukrajnát.
Az Egyesült Államok tizenöt állama korrupció gyanúja miatt pert indított a világ legnagyobb biotechnológiai vállalata, az Amgen ellen. A vád szerint az Amgen kenőpénzt adott orvosoknak, és más...
Új, klasszikus lakossági banki szolgáltatásokat ellátó bankhálózatok jönnek létre Nagy-Britanniában, miután a brit kormány feldarabolja és részlegesen visszaprivatizálja a pénzügyi válság során többségi állami tulajdonba került pénzintézeteket.
Gyűrött, csupasz bőrével és kiálló fogaival a sivatagi vakondpatkány biztosan nem fog szépségversenyt nyerni, viszont sosem lesz rákos. A csupasz turkálónak is nevezett sivatagi rágcsáló sejtjei még azelőtt abbahagyják a növekedést, mielőtt daganatokat alakíthatnának ki.
11 személlyel a fedélzetén lezuhant egy orosz teherszállító gép Jakutföldön. Az Iljusin típusú gép röviddel a felszállás után csapódott a földnek Kelet-Oroszországban.
Hatalmas összeomlás előtt áll az amerikai kereskedelmi ingatlanpiac, véli a milliárdos befektető Wilbur L. Ross Jr. Korábban már több szakértő is figyelmeztetett az amerikai kereskedelmi ingatlanok...
Humanitárius gyorssegéllyel támogatják Ukrajnát európai uniós szomszédai az influenzajárvány elleni küzdelemben, Magyarország 10 ezer adag védőoltással siet a szomszédos ország segítségére. A többi...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn napközben erősen felhős, párás idő valószínű, átmenetileg azonban kisüthet a nap. A délutáni óráktól nyugat felől megnövekszik,...
Ne az európai polgárok szenvedjék meg, ha újabb orosz–ukrán konfliktus keletkezik a gázszállítások kiegyenlítése körül – reagált a hétvégén az EU ügyeletes szóvivője Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök pénteki kijelentésére, miszerint ismét problémák jelentkeznek az ügyben.
Az El Mundo spanyol napilap szerint az országnak 4,2 milliárd euró kárt okozott a politikusok pénzmosása, megvesztegethetősége, adócsalása és más piszkos ügylete az elmúlt tíz év alatt.
A német Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte a Formula-1-es szezonzáró Abu-Dhabi Nagydíjat. A második helyen csapattársa, az ausztrál Mark Webber (Red Bull), a harmadikon a világbajnok angol Jenson Button (Brawn), a negyediken a brazil Rubens Barrichello (Brawn) ért célba. Az élről induló angol Lewis Hamilton (McLaren) műszaki hiba miatt feladta a versenyt.
Hivatalosan is bejelentette az afgán államfő riválisa, hogy nem indul a jövő heti elnökválasztás második fordulóján. Abdullah Abdullah azért lép vissza, mert szerinte elcsalják a voksolást. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter ennek ellenére bízik abban, hogy jogszerű lesz a jövő szombati szavazás.
A gazdasági válság miatt tízezer munkahely megszüntetését tervezi a ThyssenKrupp acélipari csoport Németországban az október 1-jével kezdődött új üzleti évben. A Der Spiegel beszámolója szerint a...
Humanitárius gyorssegéllyel támogatják Ukrajnát európai uniós szomszédai az influenzajárvány elleni küzdelemben, Magyarország 10 ezer adag védőoltással siet a szomszédos ország segítségére.
Afganisztánban három hétre szüneteltetik a tanítást az összes iskolában, hogy megelőzzék az új influenza járványos terjedését - jelentették be vasárnap Kabulban. A kormány közlése szerint az...
A gazdasági válság miatt tízezer munkahely megszüntetését tervezi a ThyssenKrupp acélipari csoport Németországban az október 1-jével kezdődött új üzleti évben.
Elaine Scoggins, amerikai független pénzügyi tanácsadó a MarketWatch-on frissen megjelent blogbejegyzésében öt olyan pontot sorol fel, amelyről valaki felismerhet egy árazási buborékot. Tanulságos. ...
Mainz városában a Johannes Gutenberg Egyetem felnőtt emberek kihúzott fogait különböző borokban fürdették 24 órán át, majd mikroszkóppal tanulmányozták azok felszínét, hogy a zománcréteg milyen módon és mértékben változott.
A jövő héten lezárulhat az Opel eladása: cégkörök és az üzemi tanács reményei szerint az eddigi anyavállalat, a General Motors igazgatótanácsa november 3-án hozza meg döntését arról, hogy visszalép-e korábbi szándékától, illetve annak megfelelően eladja-e az Opelt a Magna-Sberbank konzorciumnak.
Kétszáznegyven négyzetméter, négy szoba, saját zenestúdió, mosókonyha és gardróbszoba – teljesült Kefír álma, amikor nyolc évvel ezelőtt megvette akkor még félkész állapotban lévő házát. Otthona azóta folyamatosan alakul, a zenész ugyanis nem bírja a tétlenséget, mindig változtat valamin. Van, amikor a falakat festi át, vagy lecseréli a bútorokat. Pár év múlva pedig szeretné az egyik…
Két embert szállítottak kórházba a mentők vasárnap kora délután enyhe szén-monoxid-mérgezéssel Budapesten. Két héten belül négyen kerültek kórházba szén-monoxid miatt a fővárosban.
A világ eddigi legnagyobb tiramisu tortáját készítették el Franciaországban a hét végén, bő egy tonnás édességet. A torta Lyon közelében, Villeurbanne-ban készült egy élelmiszer-fesztiválon, 1...
Humanitárius gyorssegéllyel támogatják Ukrajnát európai uniós szomszédai az influenzajárvány elleni küzdelemben, Magyarország 10 ezer adag védőoltással siet a szomszédos ország segítségére.
A német Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte vasárnap a Forma–1es Abu-Dzabi Nagydíjat, az esztendő utolsó futamát, ezzel bebiztosította második helyét az összesítésben. Mögötte csapattársa, az ausztrál Mark Webber lett a második, a már világbajnok brit Jenson Button (Brawn GP) pedig a harmadik. A brazil Rubens Barrichello negyedikként végzett, így a vb-pontversenyben a harmadik hely lett az övé.
Németországban 10 ezer munkahely megszüntetését tervezi a ThyssenKrupp acélipari csoport az október 1-jével kezdődött új üzleti évben. A Spiegel beszámolója szerint a vállalat vezetése a gazdasági válság miatt kényszerül a leépítésre. A tervek szerint egyebek mellett nem töltik be a megüresedett helyeket, illetve bezárnak vagy eladnak egyes üzemeket.
A Sportmediaset szerint a húszéves Dominic Adiyiah, aki 16 mérkőzésen 17-szer volt eredményes az U20-as válogatottban, januárban csatlakozik a piros-feketékhez, miután a két klubnak sikerült megállapodnia. A játékos körülbelül 1,3 millió euróért válthat egyesületet.
Mindenszentek napján, vasárnap is fokozott ellenőrzést tart a temetők környékén a rendőrség. Az intézkedést a megnövekedett forgalom, illetve a gyakoribb lopások és autófeltörések miatt rendelték el.
A cégek ezekben a napokban állítják össze a jövő évi béren kívüli juttatások rendszerét, vagy éppen döntenek annak megszüntetéséről. Magyarországon eddig a cafeteriát az adómentes jövedelmekkel azonosították, azonban a megváltozott adózási környezet most arra kényszeríti a cégeket, hogy átgondolják, milyen lehetőségeket rejt magában ez a juttatási rendszer. Nagy dilemma, hogy a felmerülő…
Az új hámsejteknek 28 napra van szükségük, hogy a bőr alsó rétegeiből a felszínre kerüljenek, s így pótolják az elhalt sejteket. A pikkelysömörben szenvedőknél ez a ciklus csak 4 nap.
A Katmanduban zajló globális tigrisszeminárium résztvevőit Oroszország hivatalosan meghívta egy 2010-ben tartandó tigris-csúcsértekezletre. A konferencián természetesen nem tigrisek, hanem emberek...
Zolnai-Varga Ákos, Kőrispataky Zsolt és Domsa Mihály bútorcsodákat terveznek és kiviteleznek a boldog békeidők polgári hangulatában. Hagyománytiszteletük jól keveredik fiatalos lendületükkel és modern üzleti felfogásukkal.
Az amerikai gazdaság jó úton halad - nyilatkozta tegnap Barack Obama. Az elnök szerint a kereskedelmi tárca csütörtökön napvilágot látott GDP statisztikája azt igazolja, hogy a kabinet...
Bírálta az új német kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseit, és a tervezett adócsökkentések helyett a költségvetés konszolidálását sürgette a Német Iparszövetség. Hans-Peter Keitel, a gyáriparosok...
Autóval ütközött egy BKV-busz vasárnap délután Budapesten, a 4. kerületi Templom utcában. A balesetben négyen sérültek meg, mindannyian a buszon ültek.