A székesfehérvári bevásárlóközpontokban, az autóbusz- és a vasútállomáson hangosbemondón figyelmeztetnek a H1N1 vírus elleni védőoltás fontosságára és közlik az oltópontok helyét - mondta el az MTI-nek a kistérségi tiszti főorvos csütörtökön.
Brüsszel - Elmaradt a hazai csapat ünneplése az Anderlecht-Dinamo Zagreb Európa-liga-mérkőzésen, ugyanis a belga futballcsapat - bár egy döntetlennel is kivívta volna a továbbjutást csoportjából - meglepetésre kikapott 1-0-ra.
Magyarország - Bár igazi munkáját csak szombat éjszaka kezdi meg, a magyar Mikulás tegnap egy órára ellátogatott szerkesztőségünkbe, hogy örömet szerezzen kicsiknek és nagyoknak.
Villach-Budapest - Miközben a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a hullarabló banda egyik vezetőjét, Sz. Barnabás (41) ügyvédet, néhány száz kilométerrel arrébb újra, az özvegy reményei szerint ezúttal örök nyugalomra helyezték Karl-Friedrich Flick (†79) osztrák milliárdost.
Budapest - Alig egy hónapja lett volna hátra a nyugdíjig annak a buszvezetőnek, akit saját 139-es busza gázolt el a gazdagréti végállomáson - tudta meg a Blikk.
A mérések világosan kimutatták, hogy a fekete csokoládé elmajszolása igen gyorsan csökkentette az erősen szorongók szervezetében lévő stresszhormonok mennyiségét.
Budapest - Magyarázkodnak a budapesti városvezetők és városatyák, miután a Fővárosi Főügyészség korrupció gyanúja miatt nyomozni kezdett a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása ügyében.
Makó - Ha lenne a legbénább bűnözőnek járó díj, egészen biztos, hogy az a 41 éves nő kaphatná meg, aki két nappal ezelőtt egy női dezodorral próbált kirabolni egy élelmiszerboltot.
Számos büntetést osztott ki a PSZÁF a pénztáraknak az elmúlt hónapokban, annyi biztos, hogy az egész kálváriát a kormány 2006. novemberi lépése okozta, akkor ugyanis túl kevés időt adtak a...
Új sorozatot indít a Pénzcentrum: karácsonyi bolt-körképeinkben feltérképezzük a különböző üzleteket, csemegézünk a kínálatból, megnézzük, mi az, ami kelendő, és mi az, amit senki sem akar venni. Megvizsgáljuk a választékot, teszteljük az eladókat, így segítve olvasóinkat az ünnepi vásárlásban. Elsőként az Árkádban található Media Marktot vettük górcső alá....
A hónap szobanövénye decemberben a lovagcsillag (Hippeastrum). Ez az érzéki szobanövény éppen az ünnepekben van szépsége teljében. Méltóságteljes méretével az ünnepi lakás méltó ékessége, igazai karácsonyi hangulatú növény. Eleven és elegáns, drámai hatású. Átkísér az újévbe.
Kéthetes utcai kampányt indított Budapesten az MSZP, hogy visszaszerezze a fővárosiak bizalmát. A korteskedést tegnap a Gellért téri kútnál Lendvai Ildikó pártelnök, Burány Sándor fővárosi elnök, Mesterházy Attila frakcióvezető, illetve Horváth Csaba, a budapesti ügyekért felelős kormánybiztos nyitotta meg. A kormánypárt vezetői, kerületi polgármesterei, képviselői minél több emberrel szeretnének…
Csak februárban folytatódik a Fidesz egykori gazdasági tanácsadójának hárommilliárdos áfacsalási büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A hetedik éve folyó perben az elsőrendű vádlott védője azt veti fel, hogy hiányos, több ponton pedig jogszabálysértő volt a nyomozás, emiatt pedig a vádirat is megalapozatlan. A hosszúra nyúlt eljárásban Futó szerint most a bíróság pótolja azt, amit a nyomozás…
Az országos kampánytémák és a budapesti ügyek összefonódnak; az MSZP a fővárosban elért eredményeken kívül azt kívánja bemutatni, milyen elképzelési vannak a jövő Budapestjéről - mondta a szocialisták most kezdődött kampánya apropóján Horváth Csaba fővárosi képviselő, kormánybiztos. Az MSZP lehetséges főpolgármester-jelöltje arról is beszélt, hogy a hitelesség alapvető lesz a városvíziók…
Bár néhány napja még cáfolták, hogy Debreceni József az MDF színeiben elindul a 2010-es választáson, tegnap Dávid Ibolya a nyilvánosság előtt bejelentette, hogy a közíró a párt képviselőjelöltje lesz. Értesülésünk szerint a pártelnök az országos lista első nyolc-tíz helyére a választók számára vonzónak vélt "ejtőernyősöket" kíván behozni, hogy biztosabban bejussanak a következő parlamentbe. Ma…
Az ébredés után, éhgyomorra rágyújtó emberek egészségét veszélyezteti leginkább a dohányzás, többszörös lehet náluk a tüdőrák kialakulásának kockázata - állapították meg amerikai kutatók.
Van állásod, rendszeres havi fizetésed, és még félre is tudnál tenni belőle egy keveset, de mégsem teszed? Bizony a megtakarításhoz hajlandóság is kell, nem csak lehetőség. A Raiffeisen felismerte, hogy itthon sokan nem veszik a fáradságot, hogy megfelelő befektetési terméket válasszanak: nekik lehet hasznos az új, Rendszeres Megtakarítási Program....
Egy holland nő olyan rejtélyes betegségben szenved, amely szexmániássá teszi őt - igaz, csak álmában. Az orvosok nem tudtak rajta segíteni, pedig az internet segítségével kiderítette, hogy többen is hasonló problémával küzdenek.
Bajnai Gordon miniszterelnök amerikai segítséget kért a roma integrációs programhoz csütörtökön Washingtonban, amikor találkozott Benjamin Cardin szenátorral, az amerikai Helsinki Bizottság elnökével.
Ahogyan azt Joseph S. Blatter, a FIFA elnöke októberi, magyarországi látogatása során hivatalosan bejelentette, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség létrehozta a Puskás-díjat, amelyet minden esztendő végén az év legszebb góljának szerzője kap.
Két új influenzával fertőzött csecsemőt és további három ugyanilyen beteg kisgyermeket kezelnek Szegeden a gyerekklinikán. A két kisbaba lélegeztetésre szorul. Az új influenza miatt országszerte kórházban fekvők mintegy fele gyermek, a járvány rohamosan terjed a kiskorúak között. Folytatódik a politikai vita is az oltóanyaggyártó cégről: az egészségügyi miniszter szerződéseket mutatott be arról,…
Jogerősen harminc nap közmunkára ítélte Budaházy Györgyöt közérdekű üzem megzavarásának kísérlete miatt a Legfelsőbb Bíróság (LB), az ítélet ellen nem lehet fellebbezni. Tavaly a védelem indítványozott felülvizsgálatot, ám végzésével az LB hatályban tartotta a korábbi első- és másodfokú ítéletet, azaz Budaházyék tette egyértelműen bűncselekmény. Emlékezetes, a férfi és öt társa hét éve - követelve…
A Horthy-korszak második felétől lehetett találkozni az utcákat járva annyi szélsőjobboldali, nacionalista jelképpel, mint napjainkban. A hasonlóság azonban nemcsak ebben merül ki: az állam a jelek szerint most sem tud mit kezdeni hosszútávon a mozgalmakkal, illetve jelképeikkel. Feloszlatásuk után a szervezetek újraalakulnak, a betiltott jelképeket pedig kissé átalakítva sikeresen…
Jövőre megszűnik a legalább 10 éves élet- és nyugdíjbiztosítások után igénybe vehető adókedvezmény. A termékek kamatadómentessége megmarad, de ez már más tartós lekötésű konstrukcióban is elérhető lesz a befektetők számára. Mit várnak a biztosítók a változtatásoktól? Mi lehet 2010 slágerterméke?
A MEH-ben állítólag, már az asztalon hever egy javaslat, mely szerint a gázszolgáltatónak egy évre lekötött forrással kell majd rendelkezniük, ám ezt az EMFESZ nagy valószínűséggel nem tudja majd teljesíteni
A 2010-es költségvetésben épület-karbantartásra semmilyen céltámogatás nem szerepel a katolikus egyház számára - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Erdő Péter bíboros.
Szélesednek a vasúton utazók jogai egy kedden hatályba lépett európai uniós rendelet alapján az EU területén: a jövőben például már egyórás késés esetén 25 százalékos jegyár-visszatérítés illeti meg őket, emellett eltűnt vagy károsodott poggyászukért akár darabonként 1285 euró kártérítést is kaphatnak.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy az állam visszavásárolja a privatizáció során korábban eladott tulajdonrészt, hanem úgy lesz az orosz tulajdonos társa, hogy a meglévő követelések átalakulnak állami részesedéssé
Egyre jobban van Fernando Cáceres volt argentin válogatott futballista, akit egy hónapja több lövéssel terítettek le rablók, akik el akarták lopni a gépkocsiját.
Szabadlábra helyezték csütörtökön Mikóczy Zoltán szlovák állampolgárt, az Overdose versenyló tulajdonosát és magyar üzlettársát, akiket Romániában tartottak fogva.
A miniszterelnök Washingtonban tárgyalt többek között Benjamin Cardin szenátorral és előadást tartott a kereskedelmi kamarában és részt vett a Council on Foreign Relations kerekasztal beszélgetésben is