Vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Szolnoki Nyomozó Ügyészség két rendőr ellen, miután egy külföldi autós azt állította, hogy pénzt kértek tőle, mert a...
Elnök nélkül is működőképes az Állami Számvevőszék, a szervezet 2010 végéig a parlament által is elfogadott ellenőrzési tervvel rendelkezik, az irányítási feladatokat pedig az új elnök...
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint a globális élelmiszerárak - átmeneti csökkenés után - ismét növekedni kezdtek, és novemberben 14 havi csúcsot értek el. A FAO...
Szocialista Fejtő Ferenc-emlékkonferenciát (vagy mit) rendeztek Nagykanizsán, amelyen tömény hazugságokat mondogattak egymásnak – és a jelek szerint el is hiszik. Ez utóbbi a legelborzasztóbb; de lássuk a tényeket. Ámbátor meglehet, a hazudozás elemi lelki igényük ezeknek.
Kisebb mértékben, de tovább emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma: az elmúlt héten 42.900-an fordultak orvoshoz - közölte az egészségügyi miniszter a legfrissebb adatokat ismertetve...
A hazai magánbefektetői réteg részvénypiaci aktivitása érzékelhetően megnőtt az utóbbi időszakban: ma már több mint 13 ezer hazai kisbefektető napi rendszerességgel kereskedik a tőzsdén, nőtt a...
Szomáliai kalózok hatalmukba kerítettek egy pakisztáni zászló alatt közlekedő halászhajót - közölte szerdán az Európai Unió kalózellenes hadiflottájának (EU NAVFOR) szóvivője. John Harbour...
Megkezdődött a közokirat-hamisítás bűntettével vádolt Joav Blum büntetőpere a Székesfehérvári Városi Bíróságon szerdán. A vádlott nem vallotta magát bűnösnek, de részletes vallomást tett. A...
Az emberi jogok, amelyek az emberi méltóságban gyökereznek, mindenkit megilletnek; ez a méltóság egyfelől elválaszthatatlan az emberi élettől, másfelől mindenki számára azonos - mondta Erdő Péter...
A dél-dunántúli régióban jelenleg egy, H1N1 vírussal fertőzött beteg van lélegeztetőgépen, ő a marcali kórház intenzív osztályán fekszik - közölte a regionális tiszti főorvos szerdán az MTI-vel. Az...
Péntekig jelentkezhetnek az általános iskolai tanulók a középfokú továbbtanulásuk felvételi vizsgájához tartozó központi írásbeli vizsgákra - hívta fel a figyelmet szerdán az oktatási tárca. A...
A Fidesz szerint a közösségi közlekedés jegyárainak emelésével és vasútvonalak bezárásával folytatódik a kormány bosszúhadjárata az emberekkel, jelen esetben a vidékiekkel szemben. Cser-Palkovics...
A Transparency International (TI) szerint nagy felelőtlenség vezető nélkül hagyni az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) - mondta a (TI) magyarországi szervezetének vezetője azzal kapcsolatban, hogy...
A Kínában eddig az A/H1N1 influenza következtében előfordult 326 halálesetnek a 13,7 százalékában volt terhes nő az áldozat, az országban már százezer felett van a fertőzöttek száma - tudatta szerdán a kínai egészségügyi minisztérium.
Könynyek közt hallgatta végig az ítéletet H. Károlyné Ilona, aki azért ült a vádlottak padján, mert több fiúcsecsemőjét is meggyilkolta születésük után
A kedvezményezett korosztályok többségének biztosan vissza kellene lépnie a tisztán állami tb-rendszerbe, azonban az előzetes statisztikák alapján az látható, hogy csak a tagok kis százaléka mozdult...
Tiger Woods, a világ legismertebb golfozója komoly bajban van: eltitkolt barátnőinek száma nagyjából naponta nő, neje már elköltözött a családi otthonból, a világsajtó megállás nélkül a sztár magánéletén csámcsog. Most azonban egyik szponzora is kihátrál mögüle....
Hónapokkal a választások előtt már bevetette a "direkt mail" eszközét a Fidesz elnöke, amikor saját fényképével ellátott, névre szóló és boldogabb jövőt igérő kampányleveleket küldött szét tanároknak, rendőröknek, gazdágnak, gyógyszerészeknek. A lapunknak nyilatkozó szakszervezeti vezető elítélte az ilyen jellegű kampányt, hiszen például az iskolák világnézeti semlegességét (így pártfüggetlenségét…
Szegényebbek lettünk egy illúzióval. Ha azt hittük, hogy az európai szocialistákat (PES) annyira felháborítja a Smer politikája, hogy majd hallani sem akarnak e szervezet felvételéről, akkor csalatkoznunk kellett. Bár a szlovák kormánypárt igen messze távolodott a PES alapelveitől - koalícióra lépett Ján Slotával s vele vetélkedik a magyarellenes nacionalizmusban - prágai kongresszusukon az…
A komor, álmosító, téli napokon bizony szükség lehet természetes élénkítőszerekre. Ilyenkor legtöbben a kávéhoz vagy a teához fordulnak segítségért. A koffein kémiailag az alkaloidokhoz tartozik. A központi idegrendszerre hat, fokozza a szívműködést (növeli a pulzusszámot és a vérnyomást) valamint vízhajtó hatású. Vajon milyen növényekből juthatunk ehhez a csodaszerhez?
Bár a Liga Szakszervezet aláírásgyűjtést kezdeményezne a 62 éves nyugdíjkorhatár visszaállításáért, az aláírási íveket még nem küldték el hitelesítésre az Országos Választási Bizottsághoz. Korábban, a vizitdíjjal kapcsolatban felmerült, költségvetést érimntő kérdésekben nem lehet népszavazást kezdeményezni, a lapunk által megkérdezett választási szakértő szerint a tilalom csak a folyamatban lévő…
A magánnyugdíjpénztárak és önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai körüli cívódásban kikerült a figyelem középpontjából az öngondoskodás negyedik pillére. Pedig a nyugdíj-előtakarékossági számla számtalan adó- és járulékedvezménnyel kecsegtet, ráadásul a számlatulajdonosok maguk dönthetnek a befektetett pénzük sorsa felől....
A hormonok "rosszfiúja", az agresszivitással leginkább kapcsolatba hozott tesztoszteron új oldaláról mutatkozott meg egy svájci-brit kutatásban. A zürichi és londoni egyetem gazdaságkutatói arra világítottak rá, hogy a nemi hormon hozzájárulhat az igazságos viselkedéshez is.
Magyarország egyik legfontosabb nemzeti érdeke a gazdasági felemelkedés, amely elképzelhetetlen a külföldről érkező tőke nélkül - a többi között erről beszélt lapunknak Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője azután, hogy Hódmezővásárhely fideszes polgármestere levélben fenyegette meg a francia tulajdonban lévő DÉMÁSZ Zrt. elnök-vezérigazgatóját. A politikus azt írta: pártja hatalomra…
Hivatalosan halottnak nyilvánították, mégis besétált a szerkesztőségünkbe egy férfi, és elmesélte, hogyan temethették el több mint egy hónapja. Nem ez az első eset, amikor valaki megtudja, hogy a hivatalok halottként tartják nyilván. Tavaly februárban Fórum című műsorunkat kereste meg egy hölgy, aki 2001-ben tudta meg, hogy 1993 óta halottként tartották nyilván, és ezt az állapotot csak…
Eltérően vélekednek a könyves szakemberek a nemzetközi gazdasági krízis hatásairól, és a túlélési stratégiákról, az azonban bizonyos, hogy a könyvszakma évek óta tartó sikersorozata megtörik. Egy eredményes karácsonyi könyvvásár enyhíthet a gondokon, de a december eleji roham eddig elmaradt.