2009. november 5. csütörtök

nov. 5
0:12
Olvasnivaló: Hagyd a pisztolyt! Hozd a cannolit! (Mindmegette)
Ha azt mondja nekem valaki, hogy ricotta, és aztán azt, hogy édesség, akkor rögtön a fülemben csengenek Pete Clemenza szavai: ''Leave the gun, take the cannoli!'' és rögtön megjelenik egy másik kép is a fejemben.
nov. 5
0:12
BL: újabb két továbbjutó van - a szerdai eredmények (She)
A tegnapi négy csapat (a Chelsea, a Manchester United, a Porto és a Girondins Bordeaux) után ma két együttes (az Olympique Lyon és a Sevilla) jutott be a legjobb 16 közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A Debrecen firenzei vereségével eldőlt, hogy a magyar bajnok nem folytatja szereplését az elitligában, a harmadik, Európa-ligát érő helyre azonban még van esélye.
nov. 5
0:18
H1N1 - Életkorok és halálozási arány (WebBeteg)
Az 50 év felettieknél a halálozási ráta 19 százalék körül volt, a 18 év alattiaknál 7 százalék. A gyerekeknél tehát jóval alacsonyabb a halálozási arány, pedig Kaliforniában a megbetegedettek egyharmadát ők tették ki.
nov. 5
1:06
Férfi kézilabda BL: a Szeged csoportjában ismét nyert a Constanta (She)
Negyedik mérkőzésén harmadik győzelmét aratta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában a Constanta.
nov. 5
1:24
Férfi kosár Euroliga: menetelnek az olaszok, a Roma és a Siena is hibátlan (She)
A háromból két olasz csapat még hibátlan a férfi kosárlabda Euroligában, a harmadik játéknapon a Montepaschi Siena és a Lottomatica Roma is idegenben győzött. A sorból az AJ Milano lóg ki, amely – szintén idegenben – második vereségét szenvedte el.
nov. 5
2:18
Női kosárlabda Euroliga: jó napja volt a spanyoloknak - eredmények (She)
A női kosárlabda Euroliga 2. fordulójában szerdán mindhárom spanyol csapat idegenben győzött: a Valencia 30 ponttal nyert Litvániában, a Rivas Ecópolis Csehországban, a Salamanca Horvátországban győzött. A magyar csapatok közül a Sopron megverte a Gorzówot, A Pécs kikapott Karkkóban, a Szeged Szpartak Moszkva elleni meccsét az oroszok elnöke, Sabtaj von Kalmanovics halála miatt elhalasztották.
nov. 5
2:36
Videó: nézze meg a szerdai BL-játéknap góljait! (She)
A Bajnokok Ligája-csoportkör 4. fordulójának szerdai játéknapján összesen 23 gól született. A Debrecen gólgazdag meccsen 5–2-re kikapott a Fiorentinától, a csoport másik találkozóján, a Lyon–Liverpool mérkőzésen 1–1-es döntetlen született, az Arsenal hazai pályán gálázott, az Inter pedig Ukrajnából hozta el a három pontot. Az alábbi videókon megtekintheti az összes szerdai BL-gólt!
nov. 5
3:12
Érintéssel működik (Blikk)
Egyre nagyobb iramban terjednek a érintőképernyős (touch screen) telefonok.
nov. 5
3:27
H1N1 - Súlyosbodó járványhelyzet és az MTA ajánlása (WebBeteg)
Az MTA felhívása szerint az új típusú influenza ellen a lakosság döntő többsége védtelen. Viszont a jelenleg Magyarországon forgalomban lévő, elölt vírust tartalmazó, új influenza elleni vakcina hatékony védelmet alakít ki a szervezetben.
nov. 5
4:06
Dupla boldogság Rooney életében (Blikk)
MANCHESTER - A világ egyik legboldogabb embere ezekben a napokban Wayne Rooney (24).
nov. 5
4:10
A Bayernen csak a csoda segíthet (Blikk)
Louis van Gaal (58), a Bayern München edzője még hisz a csodában, de a német bajnoki rekorder szurkolói már temetik kedvenc futballcsapatuk idei Bajnokok Ligája-szezonját.
nov. 5
4:14
Őket keresi a rendőrség (Blikk)
Két huligánt már őrizetbe vettek a szombati Fradi-balhé miatt
nov. 5
4:30
A legértékesebb magyar márkák: itt a LISTA (Pénzcentrum)
Az Európai Védjegy Intézet tegnap közzétette a eurobrand2009 címet viselő európai márkaértékelési tanulmányt. A felmérésből kiderül, hogy melyek a legértékesebb európai márkák, és megmutatjuk azt is, melyek a legjobb magyarok a toplistán....
nov. 5
4:42
Jól látok? (Blikk)
MAGYARORSZÁG - Jókor kereste fel a legközelebbi látszerészboltot Papp Lili (21), a Miss Balaton szépségverseny győztese.
nov. 5
4:48
Mit okoz a 13. havi nyugdíj eltörlése? - Kiderült! (Portfolio)
A jóléti kiadásokat érintő legutóbbi kormányintézkedések csak mérsékelten növelik a relatív szegénységet. A 13. havi nyugdíj eltörlése miatt mindössze a népesség egy ezrelékének csökken a jövedelme a...
nov. 5
5:00
Erőszakolással zsarolta meg az uzsorás (Blikk)
PÉCS - Ötven-száz százalék uzsorakamatot kért havonta áldozataitól Gy. László, akinek tegnap kezdődött el a tárgyalása.
nov. 5
5:00
Akiket egymástól is meg kell védeni... (Spa Trend Online)
Nagyon izgalmas sorozat az Amerika legkeményebb börtönei című. Ki ne szeretne bekukucskálni a világ elzártabb intézményeibe, különösen úgy, hogy nem kell bent tölteni több évtizedet? A Halálra szánva című rész a coloradói Fremont Fegyintézetbe kalauzolja el a nézőket. A filmkészítők valóban meg tudnak mutatni mindent, amit egy különösen szigorúan őrzött fegyintézetben csak meg lehet.
nov. 5
5:02
Horror az óvodában! (Blikk)
Pszichológus segít a kicsiknek és az ovi dolgozóinak a történtek feldolgozásában.
nov. 5
5:02
1... (Spa Trend Online)
Az elsőfilmes magyar filmrendező, Pater Sparrow zavarba ejtő és ellentmondásos filmet rendezett a világhíres lengyel sci-fi-szerző, Stanislaw Lem műve nyomán. Az 1 címet viselő filmje láttán az első reakció az a szájtáti csodálat és elismerés, ami az erős látványhatásoknak, a magas fokú technikai igényességnek, a színészvezetés, képszerkesztés, történetmesélés abszolút érett birtoklásának szól. A…
nov. 5
5:04
Az orvos miatt halt meg a fiam! (Blikk)
Súlyos asztmás volt a gyerek, és tüdőgyulladást kapott, majd megfertőzte az új influenza.
nov. 5
5:06
Nem ismerte fel saját kutyáit Dominik apja (Blikk)
MONORIERDő-BUDAPEST - Nem ismerte fel saját kutyáit a sintértelepen készült képeken K. Péter (41) tegnap a bíróságon, ahol folytatódott a 2007 augusztusában elhunyt Dominik (†2) szüleinek a pere.
nov. 5
5:08
Hihetetlen! Milliárdosok, de bérlakásban élnek (Blikk)
EYE - Hiába nyertek 1,2 milliárd forintnyi összeget a lottón, a Cables házaspár továbbra is ragaszkodik másfél szobás tanácsi bérlakásához.
nov. 5
5:10
Hat sérült egy autóban (Blikk)
BUDAPEST - Csak a csoda óvta meg a tragédiától a kék Renault-ban utazó családot, miután a kocsi a Repülőtéri útról érkezve egyenesen nekihajtott a szalagkorlátnak a Balatoni úti kereszteződésben tegnapra virradóra.
nov. 5
5:12
Mi mindent kaphatnak a melósok és a főnökök? (Blikk)
Felmérték a vezetők pluszjárandóságait z Zsolt szerint igazságos, Zoltán szerint nem
nov. 5
5:14
Pornóvideóra kattintanak a legtöbben (Blikk)
MAGYARORSZÁG - A legtöbben a videókra kattintanak, amikor az interneten vizslatnak szex után, de népszerűek az erotikus történetek is - derült ki a Blikk kiadója, a Ringier kutatásából.
nov. 5
5:16
Bokáját törte a móri gyilkos (Blikk)
SZÉKESFEHÉRVÁR - Kitörte a bokáját kedden a székesfehérvári börtönben a móri mészárlás miatt elítélt Weiszdorn Róbert (36).
nov. 5
5:18
Szinte minden magyar állampolgár érzékeli a változást (Alternatív Energia)
Mintegy 105 milliárd forintot fordít a kormány a Nemzeti Iskolafelújítási Programmal az iskolák megújítására. Ebből az összegből mintegy 365 oktatási intézmény újul meg 2013-ig, ami egyben az elmúlt 50 év legátfogóbb, iskolákat érintő rekonstrukciója is. A kabinet azért indította a programot, mert az országban az iskolaépületek több mint 40 százaléka 1945 előtt, 14 százaléka 1960 és 1970 között,…
nov. 5
5:18
Az olasz énekes sztár egyszerűen tökéletes volt (Adó1százalék)
Harmadszor járt a magyar fővárosban Eros Ramazzotti, aki a könnyűzene világában több mint 36 millió albummal tette le „névjegyét” az elmúlt két évtizedben. Az olasz énekes sztár egyszerűen tökéletes volt a kedd esti koncerten, mint ahogyan az őt kísérő zenészek és a világítástechnikai és szcenikai személyzet sem hibázott.
nov. 5
5:24
3 hét kóma után még veszélyesebb betegség támadta meg a magyar színészt! (ATV)
Az orvosok szerint nem lehetett tovább halogatni a beavatkozást.
nov. 5
5:26
„Nincs tovább” Lavina temethette el a sportolókat + videó (ATV)
Barátjuk szerint kicsi az esélye, hogy életben vannak.
nov. 5
5:33
A szédülés típusai (WebBeteg)
A vertigó a szédülés leggyakoribb formája. Olyan érzés, mintha forogna az emberrel a világ. A fej helyzetváltoztatása, többek között a felülés vagy a mozgás rontja a panaszokat, néha annyira súlyos lehet a vertigó, hogy hányingert és hányást is okoz.
nov. 5
5:36
Orvossággal egyik politikai erő sem állt elő (Alternatív Energia)
A politikai pártok a 20. század második felében kialakult ideológiájukat igazgatják a jelenlegi szituációhoz, de egyik politikai erő sem csinált leltárt. Ha mégis vannak válaszok, a lomtárból kerülnek elő – állítja Ormos Mária történész, akit a „Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20–21. században” című, most megjelent könyvével kapcsolatban többek között az értelmiség szerepéről faggattunk.
nov. 5
5:38
Jövőre is ingyen vagy kedvezményesen étkezhetnek a rászoruló gyerekek (Alternatív Energia)
Mégsem változik a gyermekétkeztetés támogatása, azok a gyerekek, akik az idén ingyen vagy kedvezményesen étkezhettek, jövőre is hasonló feltételekkel juthatnak ebédhez. A tervekkel ellentétben az állami támogatásra nem kell pályázniuk az önkormányzatoknak, normatív alapon jutnak hozzá az összeghez. Nincs változás a nyári étkeztetésben sem, az idei 2,4 milliárd forintot jövőre is garantálja a…
nov. 5
5:42
Ötszörös különbségek bankszámla díjak között! Segítünk választani (Pénzcentrum)
Legutóbbi számlacsomag körképünk óta számos banknál magasabb lakossági folyószámla-vezetési költségekkel találkozhatunk. A legtöbb helyen nem is a számlavezetési díjon, hanem inkább a különféle tranzakciós díjakon változtattak, melyek között meglehetősen nehéz eligazodni....
nov. 5
5:54
Kidman a vad és veszélyes szexet kívánja (Blikk)
Los Angeles - Képzeljük el, amint Nicole Kidman (42) talpig domina szerkóban, korbáccsal a kezében „kényezteti" szerelmét az ágyban.
nov. 5
5:54
A ruhavásárlást csak a vékonyak élvezik (Infostart)
Sok nő mondogatja, hogy az áruházak akciói valódi terápiát jelentenek, hiszen néhány kedvezményes árú ruhadarab vagy kiegészítő beszerzésének hangulatjavító hatása van. Egy ausztrál felmérés azonban arra világít rá, hogy igazán csak a vékony testalkatúak élvezik a "vásárlókúrát".
nov. 5
5:54
Bizonytalanság volt az országban (Adó1százalék)
Estére az ország 2357 gyógyszertárában, így az ország teljes területén elérhető volt a H1N1 elleni védőoltás – nyilatkozta az egészségügyi miniszter az MTI-nek. Tegnap egész nap bizonytalanság volt az országban a patikák ellátásának időpontját illetően, senki sem tudta, hogy valójában mikorra szállítják ki a nyitókészleteket az ország összes patikájába.
nov. 5
5:56
Műtétjére gyűjt a Csillag születik rappere (Blikk)
Budapest - Hatodik műtétjére gyűjt a Csillag születik pimasz rappere, Veres Robi (27).
nov. 5
5:57
Így néz ki félmeztelenül a bankreklám Emeséje (Blikk)
BUDAPEST - Stefanovics Angéla, a bankreklám Emeséje rámenősségével nézők millióit vette le a lábáról.
nov. 5
5:59
Lilu újra visszatér a tévébe (Blikk)
BUDAPEST - Hamarosan visszatér az RTL Klub képernyőjére Lilu (33).
nov. 5
6:12
Brad Pitt elcsúnyította magát (Blikk)
LOS ANGELES - Úgy tűnik, Brad Pitt (45) megunta, hogy a nők bálványa legyen, és bozontos szakáll mögé rejtette amúgy csinos ábrázatát.
nov. 5
6:12
"Nem a hajléktalanokon kell a jogrendet helyreállítani" (Infostart)
Növeli a gazdasági válság okozta problémát Magyarországon, hogy nincs erős szociális háló, nincsenek szociális bérlakások, és nem támogatják a munkanélkülieket otthonuk megőrzésében - mondta az InfoRádiónak Győri Péter, Budapest hajléktalanügyi koordinátora. A Budapesti Módszertani és Szociális Központ Intézményei igazgatója, Pelle József ugyanakkor arról beszélt, hogy kulcsfontosságú lenne az…
nov. 5
6:14
Mesedélután sztármamákkal (Blikk)
Gyerekeknek írt könyvet D. Tóth Kriszta.
nov. 5
6:16
Miből fizet Győzi? (Blikk)
Legalább 180 napja adós az APEH-nél. Ha tud fizetni, eddig miért nem tette?
nov. 5
6:30
Az ENSZ visszahívja 900 alkalmazottját Afganisztánból (Infostart)
Biztonsági okokból az ENSZ azonnali hatállyal visszahívja 900 külföldi alkalmazottját Afganisztánból - közölte csütörtökön egy ENSZ-illetékes Kabulban.
nov. 5
6:33
Túladna az állam az üdülővagyonán (hirado.hu)
Megválna a kormány az állami üdülővagyon egy részétől - értesült a Magyar Nemzet. A Lap szerint a KSZF csak a gazdaságosan működtethető és nélkülözhetetlen ingatlanokat tartaná meg. A köztisztviselői üdülők egy részének üzemeltetésére közbeszerzési eljárást írnának ki, másik részét az MNV-re bíznák
nov. 5
6:35
Erményi alkalmas főbíró-helyettesnek (hirado.hu)
A Legfelsőbb Bíróság főtitkári posztját betöltő Erményi Lajos lehet az elnökhelyettes, kinevezéséről Sólyom László államfő napokon belül dönthet – értesült a Népszava
nov. 5
6:45
Közeleg az újabb gázbalhé? - Pénzügyi gondok a Naftogaznál (ProfitLine)
A Naftogaz ukrán energiaipari cég elismerte, hogy pénzügyi gondjai vannak az októberi orosz gázszállítás ellenértékének az előteremtésével.
nov. 5
6:48
Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel (Infostart)
A Magyar Telekom Nyrt. 67,435 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 16,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 80,381 milliárd forintnál - hozta nyilvánosságra a társaság.
nov. 5
6:51
Szeged: B. Nagy kontra Botka (hirado.hu)
B. Nagy László lehet a szocialista Botka László kihívója a parlamenti és talán az önkormányzati választásokon. A Fidesz jelöltje eddig a szegedi közéletben nem vállalt szerepet

Keresés