Új formában indulhatnak határon átnyúló képzések Európában, miután 2007-ben a három fő uniós prioritás közé emelték az európai területi együttműködéseket. Hogy az államok közötti közös képzések finanszírozása elől is elháruljanak az akadályok, újjáalakult a jogi procedúrát megkönnyítő szervezet: november 12-én a budai várban tartották meg az újjáalakító ülést és hozták létre a Határon Átnyúló…
Uljanovszkban egy robbanás tüzet okozott egy fegyverraktárban pénteken, az első, meg nem erősített hírek szerint mintegy 35 személy eltűnt. A helyi kórházba folyamatosan szállítják a sérülteket, a...
Egy tévécsatorna, egy élelmiszerlánc, egy olajvállalat és egy autógyártó kommunikációs problémájára kellett a Kreatív Pr Nap Rapid Randiján megoldást találni az ügynökségeknek. Az Avantgarde és a Hill & Knowlton voltak a legjobbak.
XVI. Benedek húszperces magánkihallgatáson fogadta Bajnai Gordont a pápa könyvtárszobájában. A megbeszéléseken szó volt a szlovák-magyar viszonyról is.
Szabálytalanul kéri számon az országos rádiófrekvenciákra kiírt pályázattal kapcsolatos állítólagos szabálytalanságokat Kóka János. Az SZDSZ frakcióvezetője a leadási határidő után negyed órával változtatta meg a témában a legfőbb ügyészhez írt interpellációjának szövegét.
Elég drágán vásárolta meg új önálló házát a világhírű, Oscar díjas filmszínész Tom Hanks legidősebb fia, Colin Hanks, aki maga is a filmvilágban érvényesül. Források szerint a beruházásban az ifjú színész igénybe vette az atyai támogatást is....
Elérte a 108 százalékos teljesítményt a paksi atomerőmű 3-as blokkja. Ezzel már mind a négy paksi blokk 500 Mw-os teljesítményen üzemel, vagyis a paksi atomerőmű névleges teljesítménye eléri a 2000 MW-ot - közölte Mittler István, a Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Kissé erősödött a forint pénteken, az eurót délután négy órakor 269,34 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 270,24 forinttal. Az MTI által megkérdezett deviza...
Közös kiáltványban hívja fel a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a hajléktalanok nehéz helyzetére a Menhely Alapítvány és a Hajléktalanokért Közalapítvány.
Ismeretlen személyek meggyilkolták a grúz állambiztonsági minisztérium egykori vezetőjét, Tamaz Ninuát és feleségét - közölték pénteken a helyi televíziók. Az áldozatokat a grúz főváros, Tbiliszi...
Visszaesett a könyvpiac, a forgalom mellett az újonnan kiadott könyvek száma is csökken, míg az online könyvértékesítés még mindig jól teljesít – derül ki a Világgazdaság cikkéből.
Aki megbízhatóan beszél legalább két idegen nyelvet, egyetemista vagy éppen diplomázás előtt áll, jó eséllyel helyezkedhet el multinacionális vállalat magyarországi telefonos ügyfélszolgálatán. 2001-ben jelentek meg az első shared service centerek (ssc) Magyarországon. Azóta 20 ezer -többnyire 25-35 év közötti - fiatal áll alkalmazásukban. Pályakezdőként bruttó 250 ezer forinttal lehet számolni.…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 419,16 pontos, 1,95 százalékos csökkenéssel, 21.120,50 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,10 százalékkal 16.300 forintra csökkent, az OTP...
Az EU-s GDP a 3. negyedévben negyedéves szinten 0,4%-os emelkedést mutatott (előrejelzés. 0,5%, előző: -0,2%). Miután közzétették az amerikai külkermérleget, melynek deficitje szeptemberben 36,5 milliárdra emelkedett, (előrejelzés. -31,8 Mrd), az EUR/USD árfolyama. Az előző havi értéket 30,7 milliárdról 30,8 milliárdra módosították. Az amerikai importárak októberben havi szinten 0,7%-kal…
Munkahelymegtartó támogatásként 203 millió forint pályázati pénzhez jut hozzá a herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. - jelentette be a munkaügyi tárca nemrég hozott döntését Simon Gábor, a Szociális és...
Öngyilkos merénylő robbantott a pakisztáni hírszerzés pesavari épületénél. A támadó egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsival hajtotta végre a merényletet, a hírszerzés épülete szinte teljesen összedőlt.
A délutáni, vártnál rosszabb amerikai makroadat kissé lelombozta a befektetőket, azonban az ijedtség nem tartott sokáig, a fejlett piacok már felfelé tápászkodnak. Egyelőre úgy tűnik a korábbi...
Azokban az iskolákban, amelyekben az újinfluenzás megbetegedések miatt jelenleg tanítási szünetet rendeltek el, az intézményvezetők a helyi tisztiorvosi szolgálattal konzultálva hozták meg ezt a döntést - mondta az oktatási tárca államtitkára.
Fokozott ellenőrzést rendelt el a budapesti rendőrfőkapitány pénteken 16 órától 24 óráig a főváros VIII., IX., X. és XIX. kerületeiben - olvasható a rendőrség honlapján. A fokozott ellenőrzés célja...
Tíz csapatszállító járművel érkeztek rohamrendőrök az Üllői úti stadionhoz, ahol Ferencváros és a Honvéd csapata vív pénteken este zártkapus mérkőzést. A helyszínre vízágyút és könnygázgránát-vetős autót is kivezényeltek - értesült a HavariaPress.
A német-magyar kapcsolatok erős lábakon állnak, történelmileg mélyek, gazdaságilag pedig rendkívül intenzívek, ennek ellenére erősítésre szorulnak - nyilatkozta az MTI-nek Orbán Viktor.
Látogatási tilalmat rendeltek el, illetve korlátozták a látogatások számát a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban pénteken, miután járványos hepatitis A-, illetve felső légúti megbetegedéseket...
A Mol Nyrt. új dízelüzemanyag-gyártó üzemegység beindítását tervezi a horvátországi Rijekában működő olajfinomítójában - jelentette pénteken a Bloomberg. Kelemen Béla, a társaság finomítási...
Családtagok, barátok, pályatársak, tanítványok és tisztelők kísérték el Dargay Attila animációs filmrendezőt utolsó útjára pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben.
A bolíviai parlamenti bizottság kormánypárti tagjai elfogadták saját összefoglaló jelentésüket, amely szerint szakadár Santa Cruz-i politikai és pénzügyi vezetők álltak a Rózsa Flores Eduardo...
A Sarkozy-féle Franciaországot egy interjúban "szörnyűségesnek" minősítő, Berlinben élő Goncourt-díjas francia írónő, Marie Ndiaye elleni támadás rávilágított a jobboldalon és a kormányban uralkodó hangulatra, írta pénteki szerkesztőségi cikkében a Libération című párizsi napilap.
Kissé erősödött a forint pénteken, az eurót délután negyed hatkor 268,79 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 270,24 forinttal.
Az Európai Unió gazdasága már növekedésnek indult a harmadik negyedévben, Magyarországon azonban még tart a csökkenés, és hasonló helyzetben van több más ország is a térségből, köztük Romániában és Bulgária is.
Mintegy 35 ember után kutatnak még pénteken Oroszországban a délutáni fegyverraktár robbanás után. A kormányzó szerint az Uljanovszk peremkerületében álló raktárban a jelenlegi információk szerint mintegy 40-en tartózkodtak. Hogy pontosan hányan kerültek elő és milyen állapotban, azt nem közölték a helyi források.
Szerbia hárommillió adag H1N1 vírus elleni oltóanyagot vásárol a svájci Novartis gyógyszercégtől - közölték szerb egészségügyi illetékesek pénteken. A szerb hatóságok aznap írták alá az erről szóló...
Cseh László 1:52.85 perces Európa-csúccsal nyerte a 200 m vegyest a százhalombattai rövidpályás úszó ob nyitónapján, pénteken, Gyurta Dániel szakadt ruhában is nyert, Verrasztó Evelyn ezúttal nem úszott világcsúcsot.
A német-magyar kapcsolatok erős lábakon állnak, történelmileg mélyek, gazdaságilag pedig rendkívül intenzívek, ennek ellenére erősítésre szorulnak - nyilatkozta az MTI-nek Orbán Viktor. A Fidesz...
Százezren jelentkeztek Ausztriában az új influenza elleni védőoltásért péntekig, az oltási akció első öt napján. A sajtóban közölt összesítés szerint egyedül Bécsben harmincezer lakos kapott a...
A liberális politika parlamenti szintű képviseletének megóvása - ezzel a magyarázattal került forgalomba egy javaslat az MSZP országos listájának összeállítása körüli vitákban az Index információi...
A ma nyilvánosságra került KSH-adatokat nézve "katasztrofális kép" bontakozik ki a magyar gazdaság állapotáról - értékelte a Fidesz helyettes szóvivője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett jelentését.
A Fidesz szerint a recessziós adatok azt mutatják, hogy a magyar gazdaság továbbra is csődközeli állapotban van. Orbán Viktor pártelnök az Európai Néppárt frakciójának rendezvényén azt mondta: hazánk a kormány rossz tevékenysége miatt nem tud hozzájárulni az EU gazdasági növekedéséhez.