Az ellenzékiek nem tekintik lezártnak az ügyet, szerintük "kellemetlen" bizonyítékok is napvilágra kerülnek, amelyek a bolíviai kormány egyes tagjainak az érintettségére is utalhatnak
Jelentős mennyiségű fagyott vizet fedeztek föl a Holdon - jelentette be pénteken az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A bizonyítékot a szándékosan a Holdra zuhanó rakéta által felvert törmelék...
A dohányzás és a zsíros ételek fogyasztása mellé mostantól a mobiltelefonon történő túlzottan sok sms-írás is feliratkozik az egészségkárosító tényezők közé. A túl sok üzenet bepötyögése ugyanis fájdalmat válthat ki az sms-t író kézben, mivel ilyenkor természetellenes helyzetben kell tartanunk ujjaink mellett vállainkat és hátunkat is – állítja egy friss tanulmány.
Az Universum Box Promotion hivatalosan is bejelentette, hogy mostantól az eddigi interim bajnok Jürgen Brähmer a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világelsője, miután Erdei Zsolt november 21-én a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnokával, Giacobbe Fragomenivel bokszol. A magyar öklöző maga mondott le a 2004-ben megszerzett, tizenegyszer megvédett vb-övről.
Folytatja az Opelnek nyújtott német áthidaló kölcsön visszafizetését a General Motors: pénteken 200 millió eurót fizetett vissza, és arra tett ígéretet, hogy a még fennálló 400 millió eurónyi...
A Munkástanácsok Kongresszusán valamennyi felszólaló egyetértett abban is, hogy vissza kell állítani a rendszerváltozás után megszűnt másfél millió munkahely egy részét. A szervezet elnöke, Palkovics Imre szerint ez csak úgy lehetséges, ha Magyarország nem fizeti vissza külföldi adósságait.
Az Universum Box Promotion hivatalosan is bejelentette, hogy mostantól az eddigi interim bajnok Jürgen Brahmer a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világelsője, miután Erdei Zsolt november 21-én a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnokával, Giacobbe Fragomenivel bokszol.
A közösségi portálok tagjainak adatiért indítottak támadást a levélszemetelők, akik már augusztus óta készülnek a karácsonyra is. Ne dőljön be a gyors diplomának se!
Több százezer euró értékben raboltak el drágaköveket ismeretlenek délelőtt a francia főváros, Párizs elegáns belvárosi negyedében. A helyszíni szemle még délután is tartott, de egyes források szerint a kár több százezer euró is lehet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 419,16 pontos, 1,95 százalékos csökkenéssel, 21.120,50 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,9 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Új dízelüzemanyag-gyártó egység beindítását tervezi a horvátországi Rijekában működő olajfinomítójában Mol - jelentette a Bloomberg amerikai hírügynökség. Kelemen Béla, a társaság finomítási igazgatója a hírszolgálatnak elmondta: az üzem május végére készül el, a termelés az év közepén indul.
Szakszerű és jogszerű volt a valkói rendőri intézkedés - állapította meg a XII. kerületi kapitányság vezetőjének vizsgálata, amelynek eredményét pénteken ismertették a rendőrség honlapján. A...
Újabb nagy sikert ért el a magyar futballutánpótlás: a 21 éven aluliak Európa-bajnokságának selejtezőjében a magyar válogatott Németh Krisztián és Koman Vladimir góljával 2-0-ra legyőzte Olaszországot Győrben nyolcezer néző előtt, és nagy lépést tett a továbbjutás felé.
Az Egyesült Államok kétszer annyit költ egészségügyi ellátásra, mint a leggazdagabb európai országok, a mérleg azonban csak az idős emberek túlélési esélyei szempontjából billen Amerika javára: a 80 évesnél idősebbekre majdnem négyszer annyit költenek a tengeren túl.
Hivatalosan is befejeződött a Lisszaboni Szerződés ratifikációja, miután a 27 uniós tagország közül utolsóként Csehország is letétbe helyezte Rómában a dokumentum elfogadásáról szóló dokumentumot.
Két hetes tüntetésre készülnek a tűzoltóparancsnokok a tervezett másfél milliárdos elvonás miatt. Keddtől a költségvetés zárószavazásáig sátrakat állítanak fel a Kossuth téren, ahol fogadóórát adnának az országgyűlési képviselőknek, hogy elmondják, milyen veszélyekkel jár a tűzoltóságokat érintő megszorítás.
Minden jel szerint lesz helikopteres felderítés, ebben állapodtak meg a délnyugat-kínai Szecsuanban eltűnt négy magyar hegymászó hozzátartozóinak Kínába érkezett képviselői, illetve az otthoni családtagok és a kínai fél.
A nagy nyugat-európai részvénypiacok, egész heti bizonytalankodás után, vegyesen végeztek pénteken, de a legnagyobb részvények háromheti csúcsra érkeztek, jó vállalati eredmények hatására.
Megérdemelten nyert a magyar U21-es labdarúgó-válogatott az olaszok ellen - mondta Egervári Sándor. A szövetségi edző szerint jól összeszoktak a régiek és újak, az olaszok pedig nem számítottak arra, hogy ilyen okosan játszik majd a magyar együttes.
Minden jel szerint lesz helikopteres felderítés, ebben állapodtak meg a délnyugat-kínai Szecsuanban eltűnt négy magyar hegymászó hozzátartozóinak Kínába érkezett képviselői, illetve az otthoni...
A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház ápolási osztályán és a gyermekosztály infektológiai részlegén átmeneti látogatási tilalmat vezettek be péntektől. A látogatókat arra kérik, hogy a kórház többi osztályán is legfeljebb félórát tartózkodjanak - tudatta pénteken közleményében a kórház.
"A páciens alhasi fájdalmakra panaszkodva jött be a kórházba. A vizsgálatok során megállapítottuk, hogy több száz szög van a gyomrában" - mondta Carlos Delgado a férfi kezelőorvosa.
Christian Stangl osztrák gyorsasági hegymászó újra fel szeretné mérni az Antarktisz hegyeinek magasságát. Kételkedik ugyanis abban, hogy helyesek a környék második legnagyobb hegye, a Mount Tyree eddig mért adatai.
175 év börtönre ítélték pénteken az amerikai Arkansas államban azt a 75 éves vallási vezetőt, aki pozícióját kihasználva szexuális visszaéléseket követett el kiskorúakkal. Tony Alamo evangéliumi...
A mintegy 3000 rénszarvasból álló csordát a számi népcsoporthoz tartozó pásztor a szokásos módon terelte, azonban mikor a befagyott Kutjaure-tó közepén jártak az élen haladó állatok megtorpantak. A visszaforduló rénszarvasok miatti zűrzavarban a csorda körbe-körbe kezdett járni, amitől a tó jege beszakadt, az állatok közül több százan megfulladtak.
Iránban pénteken különleges rendőri egység kezdte meg a munkáját az internetes bűnözés ellen. A perzsa államban elsősorban a politikai vétségek után nyomoznak majd a kiberrendőrök. Egy magas rangú tisztségviselő azt mondta, hogy a „felállított bizottság ellenőrzi majd a világhálót (...) és fellép a csalás, tiltott reklámok, zaklatás és hamis nyilatkozatok ellen”.
Több egykori bankár is azt tervezi Amerikában, hogy bejelentkezik a Szövetségi Betétbiztosító által bezárásra ítélt bankokért, miután megszerezte ehhez néhány nagybefektető támogatását. A...
Több mint tíz zacskó csipszben található sót tartalmaz Jamie Oliver egyik terméke - állítja egy brit intézet, amely a sztárszakácsok készítményeit vizsgálta.
Sigmar Gabriel lett a tizenegy év kormányzati szerepvállalása után ellenzékbe kényszerült Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új elnöke. Az 50 esztendős politikust pénteken este a párt drezdai...
A német védelmi minisztérium pénteken bejelentette, hogy jövőre 120 katonával bővíti Afganisztánban állomásozó egységei számát. Steffan Moritz szóvivő hozzátette, hogy az erősítést január közepén vezénylik az ázsiai országba.