Ejtették a vádat pénteken egy brit férfi ellen, aki saját állítása szerint rémálmában fojtotta meg a feleségét. Az 59 éves Brian Thomas tavaly júliusi nyaralásuk alatt ölte meg a feleségét, az 57...
Húsz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek - hívták fel a figyelmet a Ne gyújts rá! füstmentes világnap alkalmából
Pénteken országosan 29 oltóközpont nyílt meg, a jövő hét végéig összesen kétszáz üzemel majd, ahol azok kaphatják meg könnyebben az új vírus elleni vakcinát, akik nem tartoznak a térítésmentes körbe.
Halálos áldozattal és hatalmas anyagi károkkal járó áradásokat okozott pénteken Anglia északnyugati és Skócia déli vidékein a térségre hullott példátlan mennyiségű eső, amelyet az előrejelzések szerint újabb jelentős csapadék követ a hétvégén.
Az átmeneti kisebb megállókat leszámítva március óta töretlen az emelkedés a részvénypiacokon, a hajtóerőt elsősorban a gyenge dollár és az erős nyersanyagok jelentik - véli Dan Fitzpatrick, a Stock...
Ráijesztett a Fideszre az ellenálló gúnyájába bújt MSZP-s – ezzel a címmel írt nemrégiben Karsai József battonyai polgármesterről az Origo.hu. A lap szerint a Fidesz is tudja, hogy esélytelen Karsaival szemben. Ennek okát egyértelműen abban jelöli meg a lap, hogy Karsai sok pénzt oszt szét.
Kivonul Magyarországról a szerdáig a Sláger Rádiót működtető társaság amerikai tulajdonosa - közölte az itteni cég első embere az MTI-vel pénteken. Megállapodás-közeli állapotban voltak arról,...
Az idén már nem dönt az Alkotmánybíróság az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről szóló törvény ügyében. Ezt Paczolay Péter, a testület elnöke közölte.
A pénzügyminiszter szerint Magyarország "mintaország" lesz az eladósodottság csökkentése tekintetében. Oszkó Péter pénteken Siófokon, az E-Magyarország, e-kormányzat 2009 konferencián...
Az orosz állami duma pénteken harmadik és egyben utolsó olvasatban elfogadta a 2010-re, továbbá a 2010-2012 tervidőszakra szóló költségvetési tervezetet és ennek értelmében a költségvetés az egész időszakban deficites lesz.
Nem talált vevőre egy árverésen Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia elnök feleségének még modellként 1993-ben készült aktfotója, miután senki sem kívánta megadni a legalacsonyabb elfogadható árat...
Rendőrök próbálnak meg bejutni abba a XXI. kerületi sörözőbe, ahol pénteken lakossági fórumot és toborzó gyűlést tart az Új Magyar Gárda Mozgalom. Kiss Róbert, a gárda országos főkapitánya a Független Hírügynökségnek elmondta: jelenleg körülbelül 50 gárdista van a helyszínen, de hamarosan 300-400 fős erősítés érkezik.
Jelentősen erősödött a forint a kora délutáni, és szerényen gyengült a csütörtök késő esti árfolyamához viszonyítva: az eurót 269 forint alatt jegyezték pénteken este a londoni bankközi devizapiacon.
Egy hétre Szaját, a beszédfelismerő, humanoid robotot ültették egy japán bevásárlóközpont információs pultjába. A korábban egy általános iskolában is tanító "hölgy" jól teljesített, bár az arckifejezésein még dolgozni kell.
Feljelentést tett a választás rendjének megsértése miatt, az elmúlt napokban tapasztalt visszaélések miatt Molnár György, az MSZP VIII. kerületi szervezetének elnöke. Választás rendje elleni...
Értelmezhetetlennek tartja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a BKV átalakításáról szóló szocialista előterjesztést. Ezzel kapcsolatban Vitézy Dávid az MNO-nak arról beszélt, hogy a Horváth Csaba által pénteken bemutatott „tanulmány” egy újabb „semmitmondó koncepció”, amely – az eddigiekhez hasonlóan – nem tudja orvosolni a BKV súlyos finanszíroz...
Feljelentést tett a választás rendjének megsértése miatt, az elmúlt napokban tapasztalt visszaélések miatt Molnár György, az MSZP VIII. kerületi szervezetének elnöke - közölte az MSZP józsefvárosi szervezete pénteken az MTI-vel.
A norvég egészségügyi hivatal (NIPH) közölte, hogy a H1N1 vírus egy eddig ismeretlen variánsát azonosította 3 norvég betegnél, ebből 2 meghalt - írja a Marketwatch. Az intézet közleménye szerint...
Ma is lefelé tartanak az amerikai tőzsdék, azonban az esés mértéke nem mondható veszélyesnek, a főbb indexek mindegye 1%-nál kisebb mínuszban tartózkodik. Makroadatok hiányában a vállalati hírek...
Felminősítette pénteken a magyar adósságpiaci befektetéseket a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, a gyorsan javuló költségvetési helyzetre, és a cég szerint hamarosan szintén javulásnak induló adósságrátára hivatkozva.
Egy pohár üdítő és egy zacskó pattogatott kukorica egy amerikai moziban annyi telített zsírt tartalmaz, amennyi a felnőtteknek ajánlott napi beviteli mennyiség háromszorosa.
Villamos és személygépkocsi karambolozott péntek este a Múzeum körút és a Ferenczy István utca kereszteződésében, ezért a Batthyány tér felé terelik a 47-es és 49-es villamosokat.
Hamis riasztás ijesztette fel álmukból a Nemzetközi Űrállomás lakóit és vendégeit az elmúlt éjszakájukon, de mint az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) közölte, nem forogtak veszélyben. Az...
A H1N1 új mutációját találták Norvégiában két olyan páciens szervezetében, akik meghaltak a járványban - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken. Rajtuk kívül még egy olyan páciens szervezetében mutálódott a vírus, akinek többféle betegsége is van.
Lelőttek egy ortodox papot egy moszkvai templomban. Daniel Sziszojev kórházba szállítás közben halt meg, segédje súlyos sérülésekkel került az intenzív osztályra. Vélhetően azért végeztek vele, mert muzulmán bevándorlókat térített át az ortodox keresztény hitre.
Felminősítette pénteken a magyar adósságpiaci befektetéseket a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, a gyorsan javuló költségvetési helyzetre, és a cég szerint hamarosan szintén...
Pénteken elhagyhatta a Városmajori Klinikát a Zsámbék SK edzője, Bősze András, aki még november 11-én edzés közben lett rosszul a csapat pályáján - tájékoztatott közleményében a Semmelweis Egyetem. A trénernek megállt a szíve, de a gyorsan - négy percen belül - kiérkező mentősök sikeresen újraélesztették.
Baleset miatt lezárták a 8-as főút Székesfehérvár felé vezető oldalát Inota és Csór között; a forgalmat elterelik - közölte a rendőrség. Az elsődleges információk szerint az érintett szakaszon egy...
A Goldman Sachs több nagyrészvényese is arra kérte a társaságot, hogy fogja vissza a dolgozói bónuszokat és inkább juttasson vissza több profitot a befektetőknek - írja a Wall Street Journal meg nem...
A rendszeres alkoholfogyasztás mintegy egyharmadával csökkenti a koszorúér-betegségek kockázatát a férfiaknál egy csütörtökön megjelent spanyol tanulmány szerint.
Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedek legsúlyosabb gazdasági válsága után megindult a növekedés több országban, jövőre tovább emelkedik majd a munkanélküliség - figyelmeztet az OECD. A szervezet szerint még két évet kell várni a munkaerőpiac lassú talpra állására.
Az amerikai kongresszusban indianai képviselők határozattervezetet terjesztettek elő, amely elítélné a magyar Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) legutóbbi rádiós műsorszolgáltatási...
Háromszáz rendőr vette körül azt a csepeli sörözőt, ahol az Új Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom tart lakossági fórumot. A rendőrség lezárta a környéket, az újságírókat sem engedik a közelbe.
Felminősítette pénteken a magyar adósságpiaci befektetéseket a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport a gyorsan javuló költségvetési helyzetre, és a cég szerint hamarosan szintén javulásnak induló adósságrátára hivatkozva. A ház megerősítette azt a véleményét, hogy Magyarország csatlakozhat elsőként az euróövezethez a közép-európai hármak közül.
76 ezer forintos minimálbérre tett javaslatot 2010-re a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén - mondta az InfoRádióban a munkavállalók szóvivője. A munkaadókat képviselő Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az InfoRádióban gesztusértékűnek nevezte az ajánlatot, és közölte: mérlegelik azt.
Az orosz miniszterelnök idén nem számít gázválságra. Az ukrán kormányfővel folytatott megbeszélése után Vlagyimir Putyin úgy nyilatkozott, hogy a Julija Tyimosenkóval januárban aláírt szerződés biztosította Ukrajna és Európa számára a stabil ellátást.
Rendőrök igazoltatták Csepelen az úgynevezett új magyar gárda mozgalom tagtoborzóján megjelent gárdatagokat és szimpatizánsaikat péntek este, négy embert előállítottak - jelentette az MTI...
Franciaországban pénteken egy aukción törölték az árverésre bocsátott tárgyak közül a francia elnök feleségének egyik aktképét. A fotóért ugyanis a legalacsonyabb kikötött árat sem ajánlotta meg senki a licitálók közül. Egy hasonló fényképéért korábban 91 ezer dollárt, átszámítva több mint 16 millió forintot adtak egy tavalyi aukción.
A H1N1-vírus mutációjára bukkantak a járvány első két norvég halálos áldozatában - jelentette be a genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (WHO). A norvég kutatók több mint hetven súlyos...
Tizennégy havi szünet után péntek este újraindították a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Központ (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC) - közölte a CERN.
A címvédő Debrecen hajrában szerzett góllal győzött a bennmaradásért küzdő Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó Soproni Liga harmadik fordulójából elhalasztott és pénteken bepótolt mérkőzésen.
Rendőrök igazoltatták Csepelen az úgynevezett új magyar gárda mozgalom tagtoborzóján megjelent gárdatagokat és szimpatizánsaikat péntek este, négy embert előállítottak - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Komoly csorbát ejtett a svájci bankóriás, a UBS hírnevén az amerikai adóhivatallal való összetűzés, valamint a válság során elszenvedett nagymértékű veszteségleírás, ennélfogva nem meglepő, hogy az...
Tizennégy havi szünet után péntek este újraindították a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Központ (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC) - közölte a...