Volt SZDSZ-es nagyágyúkkal melegítene a választásokra az MDF. Kérdéses, hogy Bokros után van-e elég nyitottság az MDF-ben Kuncze Gáborhoz vagy Horn Gáborhoz
Kedden lép fel Budapesten Marcus Miller dzsessz-zenész, aki a legendás Miles Davis basszusgitárosa volt. Az előadás törzsanyagát a trombitás 1986-os Tutu című lemezének újragondolása adja. Marcus Miller az InfoRádiónak adott interjúban beszélt a Miles Davisszel való közös munkáról és arról, melyik hangszert érzi igazán magáénak.
Megjelent Vass Virág első regénye, a Vulévu. Könnyed és szórakoztató, a szív a végén mégis elfacsarodik. A Vulévu 380 oldalas, de Vass Virágnak épp hatszor ennyi Vulévuja van, mivelhogy a regényt ennyiszer írta át. Ott van elmentve a számítógépében a regény1, 2, 3, a regény, az igazi, a regény, a jó, és a végső változat. Vulévu arról, milyen nagyon esendők vagyunk.
13 magyarországi, első osztályú találkozó is szerepel a több mint 200 mérkőzés között, amelyek érintettek az európai labdarúgás történetének eddigi legnagyobb bundabotrányában.
Szakmai tévedések sora szerepel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának nyilvános dokumentumában; a személyét elmarasztaló állítás pedig politikai kérdés: „a játszma része" – nyilat...
Nem rossz dolog a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete bukott elnökének lenni Magyarországon - írja a Magyar Nemzet. A lap információja szerint a pénzügyi válság kitörése után megfogalmazott kritikák hatására lemondott Farkas István ugyanis jelenleg is a volt munkaadója kenyerét eszi tanácsadói minőségben.
Egy feltehetőleg részeg autós gázolt el két gyalogost a XIII. kerületben, a Róbert Károly körút és a Lehel út találkozásánál - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Harmincegy bányász életét vesztette, 82 másik pedig a föld mélyén rekedt egy gázrobbanás következtében szombaton az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány Hokang városához tartozó szénbányájában - jelentette a kínai központi televízió.
Tekintse meg a labdarúgó Soproni Liga és az európai topligák szombati programját! A magyar bajnoki találkozókról természetesen élő, szöveges tudósítással jelentkezünk, az olasz, spanyol, német, illetve angol élvonalbeli meccseket pedig livescore-formátumban követheti figyelemmel!
A legrászorultabb rétegeknek szánt költségvetési forrásokból vonja el a kormány a szociális kölcsönöket nyújtó szegények bankja indulásához szükséges pénzt – írja a Magyar Nemzet. A képzetlen fiataloktól és felnőttektől, a hátrányos helyzetűektől, valamint szenvedélybetegségek megelőzésére szánt forrásból veszik el a 135 millió forintos tőkét.
Szólás- és közmondásgyűjteményeink hat-hét olyan szentenciát ismernek, amelyben a kesztyű szó előfordul. Hármat-négyet a választékosabb köznyelv is szívesen használ. Megtanít valakit kesztyűbe dudálni: leckét ad emberségből, akár a nyakleves, botütés szigorával. Kesztyűt dob a másik arcába, lába elé: párbajra késztet. Felveszi az odadobott kesztyűt: hajlandó nyilvánosan összemérni erejét sértő…
Az elmúlt napok optimista várakozásai után pénteken újabb országok számoltak be arról, hogy jövőre már gazdaságuk érezhető fellendülésére számítanak. Londoni elemzők közben biztosra veszik a magyar jegybank hétfői kamatvágását.
Ellentmondásos, piaci zavarokkal terhelt évet zár a somogyi agrárgazdaság; az elmúlt három év folyamatos jövedelemnövekedését csökkenés váltja fel - közölte Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági ...
Korábban nem látott intenzitású volt a román belpolitika az elmúlt öt évben, amelyet nagyrészt a Traian Basescu elnök körül zajló események uraltak – mondta el az MNO-nak adott interjújában Kántor Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa. A szakértő szerint meglepetés lenne, ha nem Basescu és a szociáldemokrata Geoana jutna a második fordulóba. Kelemen Hunorról és az erdélyi ma...
A német kormányban a konzervatív CDU-t képviselő Thomas de Maiziere a Süddeutsche Zeitung szombati számában megjelent interjúban elsősorban a sokak által neonácinak bélyegzett Német Nemzeti-demokrata Pártra utalt.
Pályafutása talán legnehezebb meccsére készül a korábbi veretlen félnehézsúlyú világbajnok, Erdei Zsolt. Az Universum egy súlycsoporttal följebb küldte őt, és ma este a kieli szorítóban a WBC cirkálósúlyú világbajnokával, az olasz Giacobbe Fragomenivel csap össze a szervezet vb-övéért. Ha Madár – szokása szerint – győztesen hagyja el a ringet, akkor történelmet ír: ő az első magyar bunyós, aki…
Európai idő szerint vasárnap hajnalra kiderül, hogy az amerikai Showtime televízió szervezésében létrehozott nagyközépsúlyú profi szupertorna első fordulójának zárómeccsén a papírforma érvényesül-e vagy meglepetés születik. A kaliforniai Oaklandben ugyanis az egész torna legnagyobb esélyesének tartott WBA-világbajnok Mikkel Kessler lép szorítóba az amerikaiak egyik legnagyobb ígéretével, Andre…
Kuncze Gábor is rajta lehet az MDF „biztos befutó” helyeit tartalmazó képviselőjelölti listáján. Minderről az Index írt pénteken, Magyar Nemzet viszont úgy tudja, hogy további, volt SZDSZ-es húzóemberekkel is bővülhet a „konzervatív” frakció, amennyiben eléri az MDF az ötszázalékos parlamenti küszöböt a választáson.
Az észak-olaszországi Brescia városában elfogott két férfi egy pénzátutalással foglalkozó ügynökségen keresztül finanszírozta az indiai metropoliszban elkövetett terrortámadás szervezőinek távközlési kiadásait.
Kompromisszumot javasol a pécsi Gandhi gimnázium nyáron létrejött kuratóriumának vezetője, aki pénteken kijelentette: támogatja az iskolát fenntartó közalapítvány megszűnését. Várnai Márton azt szeretné, ha az alapítók kiegészítenék a 9-ről 4 fősre csökkent, így működésképtelen kuratóriumot. Ebben az esetben a testület dönthetne az alapítvány vagyonáról és megszűnhetne a közalapítvány. Várnai…
Égi és földi tűzijátékkal, egyenruhás rezesbandával, táncjelenettel és vetítéssel avatták fel csütörtök este a Mafilm fóti telepén az újjáépült Huszárik-műtermet. A látványos ünnepi hangulatba ironikus humort hozott, hogy Tolmár Tamás, a Mafilm igazgatója, Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke és Jancsó Miklós üdvözlő szavait követően a vetítőgép a legelső pillanatban csődöt mondott.
A Commerce Bank of Southwest Florida csődjével 124-re nőtt a válság idei pénzintézeti áldozatainak száma az USA-ban. A bank betéteseinek védelmét a harmincas évek óta végző FDIC 250,000 dollárig...
Szabályos babyboom van Izlandon: az Atlanti-óceán északi részén lévő szigeten a statisztikusok szerint az év végéig elérhetik minden idők legnagyobb születési számát. Valószínűleg a válság miatt nem volt mit csinálniuk a helyi lakosoknak.
PÉCS ‒ Megszeppenten ücsörgött Cs. Krisztián (15) tegnap délelőtt a Pécsi Városi Bíróság folyosóján. Az angyalarcú fiú maga az ördög: a rendőrök úgy gyanítják, két kisfiút is megrontott, ezért tegnap előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
Hogyan zajlik a munka egy oltóponton, mit vigyünk magunkkal az új influenza elleni védőoltás beadásához, és milyen információra kíváncsi az orvos - mindezeket megtudhatja az InfoRádió összeállításából.
Magyarországon nem rossz dolog a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) bukott elnökének lenni. Farkas István ugyanis, aki a pénzügyi válság kitörése után megfogalmazott kritikák miatt lemondott a felügyelet elnöki posztjáról, a Magyar Nemzet információi szerint jelenleg is volt munkaadója kenyerét eszi tanácsadói minőségben. Hogy ezért a munkáért mennyit kap, és pontosan mi is a…