A gazdasági-pénzügyi válság világossá tette, hogy a munkaerőpiac kiegyensúlyozott működtetése csak az unió partnerországainak válságkezelő programjainak egyeztetése alapján lehetséges - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter Miskolcon kedden, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program nyitó konferenciáján.
Varsóban megkezdődött a Lech Kaczynski elleni per, amelyet a volt lengyel elnök, Lech Walesa indított, mert második hivatali utódja, Kaczynski nyilvánosan azt állította róla, hogy a kommunista...
Országos és helyi elektronikus könyvtári szolgáltatások fejlesztése kezdődik a Miskolci Egyetem (ME) Könyvtár, Levéltár, Múzeumában - jelentették be a projektet november 24-én. A csaknem 200 millió forintos európai uniós támogatás több országos könyvtári adatbázis összehangolására, oktatástörténeti és szemantikai webportálok létrehozására, valamint nagy mennyiségű könyvtári dokumentum…
Az álláshirdetések 68 százalékában szerepel a pályázat feltételeként valamilyen idegen nyelv, leginkább az angol ismerete - derül ki a Workania.hu legfrissebb felméréséből. Az internetes...
Szeptemberben a várt 17,3% helyett 16,5%-kal csökkentek az EU-s ipari megrendelések (előző: -23,1%). A 3. negyedévben éves szinten 2,8%-kal emelkedett az amerikai GDP (előző: 3,5%). A 3. negyedévben 2,9%-os értéket hoztak az amerikai fogyasztói kiadások (előrejelzés 3,2%, előző: 3,4%). Az S&P/Case Shiller házárindex szeptemberben a várt 9,05% helyett 9,36%-kal csökkent a legutóbbi…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,75 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 21.122,86 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények vegyesen ...
Az MSZP szerint Szijjártó Péter hiteltelen az általa emlegetett ügyekben, mert "a mutyista ifjú fideszes" 100 milliós magánvagyonnal rendelkezik, ám szociális érzékenységéből a nehéz helyzetbe került családok krízisalapjába még egy forint támogatásra sem futotta - írta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.
Sajnálatát fejezte ki a cseh kormány amiatt, hogy a múltban elsősorban roma nőket akaratuk ellenére sterilizáltak Csehországban - közölték a kormány ülése utáni sajtóértekezleten. A bejelentés...
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy álljon el újabb áremelési szándékától, mert ez havi 10 ezer forint többletkiadást jelent a családoknak - mondta keddi sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője. Szijjártó Péter szerint ezek szociálisan és társadalmilag is vállalhatatlan döntések.
Az alacsony foglalkoztatás, a rossz politikai kompromisszumok és a felzárkózási csapda vezetett oda, hogy a globális válság Magyarországot mélyebben érintette - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök...
A Zuschlag-ügy szerdai tárgyalási napján meghallgatott két tanú közül az egyik arról beszélt, hogy 2003-tól megváltozott a pályázatok elbírálási rendje, és a szakmai szempontokat felváltották a politikaiak.
Kanadában visszavonták az új influenza-vírus elleni oltóanyagok egy részét, mert allergiás reakciót váltott ki a betegekből. A döntés a Glaxo Smith Kline oltóanyagát érinti.
A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint áprilisban és májusban játszottak két olyan magyarországi labdarúgó-mérkőzést, amelyek érintettek a megvesztegetési botrányban.
Kolompár Orbánnak idén nem kell többet vádlottként megjelennie a tárgyalóteremben. A Kecskeméti Városi Bíróság jövő februárra napolta az Országos Cigány Önkormányzat elnökének múlt héten kezdődött büntetőperének tárgyalását.
Egyenesen a csőd felé irányítja a négy éve nyereséges köztévét a költségvetési céltámogatás "indokolatlan elvétele" - áll a Magyar Televízió (MTV) keddi közleményében, amellyel a...
Pest megye tizenhat szakorvosi rendelőintézetében, valamint a régió mind a hat kórházában lesz oltópont november 27-től - közölte az ÁNTSZ Közép- Magyarországi Regionális Intézete kedden. A...
Magyarország gazdasági növekedése 2010 második felében kezdődhet, míg az IMF prognózisa alapján 2011-től már 4 százalék körüli GDP-bővülésre lehet számítani - mondta Bajnai Gordon kormányfő kedden, a Corvinus Egyetemen tartott előadásában.
Jánosi György szerint bebizonyosodott, hogy a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje nem mindig a célnak megfelelően használta fel az elmúlt években a kizárólag a köztévének biztosított extra...
Napjaink egyik legnagyobb üdítőital gyártója, a Coca-Cola a háromszorosára kívánja fokozni az eladásait a világ legnépesebb országában. A cég - amellett, hogy számos palackozóüzemet hozna létre -, meghatszorozná a saját márkás hűtők számát a kereskedelmi egységekben, a szórakozóhelyeken és az éttermekben....
Gyenge pályázatok százszámra, alkalmatlan jelöltek, elhibázott kiválasztás – kis- és középvállalati példák sora bizonyítja, hogy az ideális munkatárs megtalálása a válságban sem lett könnyebb, mint egyébként. Nem csoda, ha egyre többen látják a megoldást a tapasztalt munkaerő-közvetítők és fejvadászok bevonásában.
Jogerősen felmentette a bíróság kedden azt a férfit, akit tavaly októberben megölte feleségét és kislányát budai otthonukban. Az indoklás szerint az apa „kóros elmeállapotban” volt, amikor a gyilkosságokat elkövette.
A miniszterelnök szerint az alacsony foglalkoztatás, a rossz politikai kompromisszumok és a felzárkózási csapda vezetett oda, hogy a globális válság Magyarországot mélyebben érintette.
Az alacsony foglalkoztatás, a rossz politikai kompromisszumok és a felzárkózási csapda vezetett oda, hogy a globális válság Magyarországot mélyebben érintette - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a C...
Győztest hirdettek a Magyar Energia Hivatal 2010-re vonatkozó villamos energia ellátására kiírt pályázaton. A Hivatal közlése szerint a pályázat abszolút sikerrel zárult, tekintettel arra, hogy a...
Kiszervezik a Playboy magazinnal kapcsolatos szinte összes operatív tevékenységet, döntötte el a Playboy Enterprises menedzsmentje. A lépés célja, hogy minimalizálják a veszteséget és a magazin...
Január végére működni fog az új Európai Bizottság - jelentette be José Manuel Durao Barroso, a testület elnöke. "Már meg kellene lennie a bizottságnak, de még nincs meg. Remélem, január...
A miniszterelnök szerint hamis megállapodás juttatta jelenlegi helyzetébe az országot: a hatalom megszerzése és megtartása fontosabb volt az ország hosszú távú érdekénél, ez vezetett az eladósodásához és az egyensúly felborulásához. Bajnai Gordon erről a Corvinus Egyetemen tartott előadásában beszélt diákok előtt kedden.
Az Európai Parlament harmadik olvasatban 510 igen, 40 nem és 24 tartózkodó vokssal megszavazta a távközlési keretirányelv utolsó elemét is. Ennek következtében jelentős fogyasztóvédelmi szabályok fognak életbe lépni. Az Uniónak ezt a húzását érezni fogjuk.
Jogerősen semmisnek ítélte a Zala Megyei Bíróság mind a három fegyelmi megrovást, amelyet Marton István polgármester ellen hozott az elmúlt egy évben Nagykanizsa közgyűlése - tájékoztatta kedden közleményben az MTI-t Stadler Petra, a polgármester sajtószóvivője.
Paul Delaroche (1797-1856) francia festőművész nagyszabású műve, amelyről mindenki úgy tudta, hogy végzetesen károsodott 1941-ben London bombázása alatt, viszonylag jó állapotban vészelte át a második világháborút.
Még december közepéig pályázhatnak a mezőgazdasági vállalkozások a Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) egyes elemeire - közölte a Magyar Agrárkamara az MTI-vel kedden.
Jennifer Hudson, a Dreamgirls Oscar-díjas sztárja is fellép kedden este az Obama kormányzat első fehér házi állami díszvacsoráján. A vacsorát az indiai kormányfő, Manmohan Szingh tiszteletére adja...
Megszavazták Jánosi György módosító indítványát, mellyel elvettek két és fél milliárd forintot a MTV-től. Így az ideinél 9,4 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a közszolgálati televízió. Pitiáner bosszúhadjárat? – Navracsics Tibor sajtótájékoztatója
Magyarország gazdasági növekedése 2010 második felében kezdődhet, míg az IMF prognózisa alapján 2011-től már 4 százalék körüli GDP-bővülésre lehet számítani - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök kedden a Corvinus Egyetemen tartott, "Szükségből erény" című előadásában. A kormányfő szerint azonban a jövő év még "kutya kemény" lesz.
Kevés volt a befektetőknek a vártnál kedvezőbb fogyasztói bizalmi index azután, hogy az első becslésnél (3.5%) jelentősen alacsonyabb lett (2.8%) az Egyesült Államok harmadik negyedéves gazdasági...