Az amerikai jegybank (Fed) feljavította az idei és a jövő évi amerikai GDP-adatot, miközben arra számít, hogy nem nő jelentősen az infláció, mert lassú lesz a gazdasági kibontakozás.
Egy 14 éves fiú egyik kézujja lett egy utcai petárdázás áldozata kedden Sopronban - tájékoztatta kedden a rendőrség az MTI-t. A maradandó sérülést szenvedett fiú és tízéves társa játszott...
Az Orbán fóbia után, amikor már rettegünk jól, akkor kikelhet hamvaiból a megmentő, fiatal, bátor, ellentálló személyiség, aki majd verekszik „bis zum letzten man”. Jön hozzá a csapat: összezár az MSZP. Ez a forgatókönyv.
A Lyon és a Fiorentina után a Liverpool is tiszteletét tette Budapesten, ahol a DVSC fogadta Bajnokok Ligája-meccsen, a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörének ötödik fordulójában. Ám harmadik nagynevű ellenfelét sem tudta megállítani a Loki, így francia földön kellene majd a „vízen járnia”.