A 20-ból 16 múmiánál tudták megkülönböztetni a szívet és az ereket. A 16-ból 9-nél voltak jelei az érelmeszesedésnek. Egyes múmiáknál 6 elmeszesedett érszakaszt is találtak.
A probléma abból adódik, hogy több mint 20 előterjesztést az időközben lemondott szocialista főpolgármester-helyettesek jegyeznek, ez pedig jogilag aggályos
Mivel Magyarországon felborult az aktívak és az inaktívak aránya - túl kevés keresőképes tart el túl sok keresőképtelent -, a legégetőbb feladat a foglalkoztatottsági színvonal javítása - hangsúlyozta egy tegnapi konferencián Oszkó Péter pénzügyminiszter.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nyílt levélben hívta föl a figyelmet a nővérhiányra. A rossz munkafeltételek miatt aggódik a betegekért és az ágazatban dolgozó szakdolgozókért.
Gyengült a forint csütörtök délelőtt: 11 óra előtt nem sokkal 270,21 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben, szemben a 268,15 forintos szerda délutáni jegyzéssel. A mai nap folyamán a ...
Változatlanul jelentős a Fidesz és az MSZP támogatottsága közötti különbség, az ellenzéki párt tartja jelentős, majdnem háromszoros előnyét - derült ki a Századvég és a Forsense 2008. november közepén végzett felméréséből. A kormánypárt támogatottsága a teljes sokaságon belül a lélektani határt jelentő tíz százalék alá esett.
Az ideihez hasonlóan a jövő évben sem szerepel a válogatottban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamás. Erről a vlv.hu honlapnak beszélt az olasz Pro Recco magyar légiósa, hozzátéve, hogy a 2012-es londoni ötkarikás szereplés még ott van a tervei között.
Októberben 5,1 milliárdra csökkent a svéd külkermérleg többlete. Tavaly ilyenkor még 9 milliárdos értékről adtak számot. A gyenge világkonjunktúra miatt csökkent a svéd termékek kereslete, és 20%-kal csökkentek az exportok. A GDP emiatt 4,9%-os mínuszt hozott. Az EUR/SEK célba vette a 10,5277-es csúcsot. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Hozzávalók: 1 pohár kefir (a kefires pohár lesz a mérce) 1 pohár cukor 2 pohár liszt 1/2 pohár étolaj 1 sütőpor 1 csomag vaníliás cukor 1 egész tojás reszelt citromhéj A tészta tetejére: kimagozott meggy vagy más aromás gyümölcsdarabkák durvára vágott dió
A Louis van Gaal vezetőedzővel kapcsolatban tett kritikus megjegyzései miatt 25 ezer euró pénzbüntetést kapott klubjától Luca Toni, a Bayern München világbajnok olasz labdarúgója.
Novemberben 77,4 pontról 78,8 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 78,0 pontos előrejelzést. Az adatok arra utalnak, hogy az emberek bizakodnak benne: túl vannak a recesszió nehezén. Tovább folytatódik az EUR/CZK emelkedő trendje, és 26,145-ön áll az árfolyam. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Miután új éves csúcsot ért el 1,5144-nél, az EUR/USD visszaesett 1,5051-nél. Az EU-s m3-as pénzmennyiség októberben a várt 0,7% helyett 0,3%-kal emelkedtek (előző: 1,8%). A devizapár később összeszedte magát 1,5089-ig. A kilátások kedvezőek. A következő cél az 1,5160-as, majd az 1,5285-ös szint. Az 1,50-es érték felfoghatja az esetleges visszaeséseket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kínai tőzsde ma reggeli megbicsaklása, valamint a Dubai csődjével kapcsolatos hírek az európai kereskedésre is rányomják bélyegüket, az indexek 2% körüli leértékelődést mutatnak. A lejtmenetet a...
A biztos pártválasztók közül majd háromszor annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re, a megkérdezettek 59 százaléka választaná az ellenzéki pártot, az MSZP támogatóinak aránya 20 százalék. Harmadik a Jobbik, negyedik LMP, a lista végén az SZDSZ kullog, mindössze 1 százalékos támogatottsággal – derül ki a Századvég és a Forsense novemberi felméréséből.
Az eurózónán belül október folyamán mind a lakossági, mind az üzleti szektor hitelfelvétele csökkent, ez már egyhuzamban a második havi visszaesés volt az évesített bázisadatokhoz képest - közölte az Európai Központi Bank (EKB).
Utoljára másfél éve volt rá példa, hogy több forintot kellett adni egy svájci frankért, mint az amerikai dollárért; tegnap este és ma hajnalban azonban újra ez következett be. Az ok egyértelmű: a...
Az összeférhetetlenség határát súrolja, ahogy a Lakos-házaspár eluralta a főváros döntéshozó és végrehajtó szerveit - írja a Heti Válasz. A Figyelő a pókerbiznisz kétes dicsőségéről közöl összeállítást.
A norvég korona ma nem a legjobb formáját hozza. Az EUR/NOK 8,4933-ra emelkedett, azonban még 8,2500 és 8,5500 között mozog. A norvég munkanélküliségi ráta novemberben a várt szerint változatlanul 2,6%-on állt. Ellenállás 8,4935-nél és 8,5294-nél, mg támogatás 8,3892-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az európai részvénypiaci veszteségek miatt gyengült a rand. Az USD/ZAR 7,4742-re emelkedett. A dél-afrikai termelői árak októberben éves szinten 3,1% helyett 3,3%-kal csökkentek (előző: -3,7%). Ellenállás 7,5159-nél, míg támogatás 7,2863-náűl található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A hétfőn kezdődött védőoltási folyamat első három napjában - különösen az egészségügyi személyzet körében - meglepően magas volt azok aránya, akik a vakcinát elutasították.
Eddig már több mint 200 luxusautót gyújtottak fel szándékosan baloldali tiltakozók a német fővárosban, az elsődlegesen veszélyeztetett márkák a BMW és a Mercedes....
Hétfőn tartja az Országgyűlés a 2010-es költségvetés zárószavazását. A jövő héten kétnapos ülést tart a parlament, amelynek első napján, hétfőn döntenek a jövő évi büdzséről, a népszámlálási törvényrő...