Vakcina nincs, pánik azonban van Ukrajnában az új- és a szezonális influenza terjedése miatt. A járvány éppen az elnökválasztási kampány alatt érte el az országot, a politikusok pedig gyakran teszik kampányuk eszközévé a híreket, így senki sem tudhatja biztosan, melyek a hiteles információk - mondta az InfoRádiónak a Kárpáti Igaz Szó című napilap munkatársa. Magyar Tímea a legfrissebb járványügyi…
32 nevezőtől 64 pályázat érkezett, ebből 26 alkotás jutott a döntőbe az első hazai pr-versenyen, a Prizma Kreatív Pr Díjon. A legtöbb shortlistes helyet az LWp és a Noguchi gyűjtötte be, díjátadó a jövő csütörtöki Kreatív Pr Napon.
Rövidebb lett a bezárásra ítélt vasúti vonalszakaszok listája: 29 vonalon teljesen, egy szakaszon pedig részben állnak le a vonatok - jelentette be Szollár Domokos.
A szingapúri bankközpont és a hongkongi kereskedelmi központ közti konkurenciaharc hatásai érezhetőek az SGD/HKD árfolyamának alakulásán. A pénzügyi helyzet javulása lendületet hozott a szingapúri dollárnak. Az időjárási viszonyok miatt veszteségeket könyvelhet el a devizapár. Ha azonban tartósan 5,5550 fölé megy az árfolyam, visszatérhet régi trendjébe. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A várhatóan 2010 elején életbe lépő lisszaboni szerződés minden eddiginél rugalmasabb és hatékonyabb pénzügyi tervezést tesz lehetővé, ugyanakkor komoly előrelépést jelent a költségvetési fegyelem irá...
Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai EIA a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 4 millió hordóval, a benzinkészletek 300 ezer hordóval estek, a dízel és...
A Magyar Nemzeti Bank szerint amennyiben a környezet stabilizálódása folytatódik, a forintban történő finanszírozás mérlegelhető alternatívává válhat a hazai gazdasági szereplők számára
Korábbi aggodalmakkal ellentétben a kávézás nem fokozza a szívelégtelenség kockázatát - az eszpresszót kedvelők számára megnyugtató hírt a szívgyógyászat egyik vezető folyóirata, az American Heart Journal közölte.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,88 pontos, 3,11 százalékos emelkedéssel, 20.288,40 ponton zárt szerdán. A legjobban az OTP teljesített.
Elutasította Bajnai Gordon felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság. Bajnai Orbán Viktor korábbi, az EU-s pénzek elosztásának gyakorlatát bíráló kijelentései miatt perelte a Fidesz elnökét. Bajnai keresetét már első- és másodfokon is elutasították, a mostani döntésben a felülvizsgálati perköltség megfizetésére kötelezték a személyhez fűződő jog megsértése miatt perelő miniszterelnököt.
Óvodások előtt mutatták be annak a mesekönyv-sorozatnak az első darabját, amelyet D. Tóth Kriszta újságíró-tévés tollából jelentetett meg a Sanoma. A Lolamesékhez dvd-n rajzfilmet is csomagolnak.
Lucian Croitoru kijelölt miniszterelnöknek nem sikerült elfogadtatnia kormányát szerdán a román parlamenttel. A szenátus és a képviselőház együttes ülésén 250 honatya szavazott ellene, csak 189-en voksoltak mellette (egy szavazat érvénytelen volt).
Az amerikai General Motors kész visszafizetni azt az 1,5 milliárd eurós, úgynevezett áthidaló hitelt, amelyet a német kormány, illetve a németországi Opel-üzemeket működtető tartományok közösen biztosítottak az Opel talpon maradásához.
A hét elején elszenvedett veszteségeiből valamennyit visszanyert a forint, követve a javuló befektetői hangulatot, az erősödő feltörekvő devizákat: az eurót 275,40 forinton jegyezték szerdán délután n...
Nem csalás, nem ámítás: már Magyarországon is kapható a világ legdrágább ágyaként számon tartott, kizárólag kézzel készült svéd alvóalkalmatosság, a Hästens gyár Vividus nevű modellje....
Az amerikai szolgáltatási szektorban októberben folytatódott a szeptemberben megkezdődött növekedés, de a vártnál kisebb ütemben - derült ki a szerdán nyilvánosságra hozott, ágazati amerikai ISM besze...
A bankok ne csak a hitel fedezetét figyeljék, hanem vizsgálják azt is, hogy az ügyfeleik képesek-e visszafizetni a felvett hitelt - szorgalmazta Katona Tamás államtitkár
A műsorvezető életében több szerencsés találkozás is volt. Ennek köszönhetően most boldog családapa, miközben a Magellán forgatásán számos kedvére való, izgalmas és veszélyes szituációban kell helytállnia.
Beperli a Magyar Televíziót (MTV) a közmédiumot felügyelő közalapítvány - döntött a kuratóriumi elnökség szerdán. A testületet vezető Czeglédi László közlése szerint annak kimondását kérik, hogy törvényellenes, így pedig semmis a nagyobbik köztelevízió több nagy értékű szerződése.
A versenyszférás álláspiac mostohagyermekeiként aposztrofálják őket. Gazdasági szakterületekhez nem értenek, viszont gyorsan tanulnak, nyelvszakosként jól beszélnek egy vagy két idegen nyelvet, kiválóan dolgoznak fel szövegeket, széles az általános műveltségük. Bölcsész frissdiplomásként nagyobb kitartás és kreativitás kell ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a céges világban. Személyzeti…
Szerdán aláírták a két új országos kereskedelmi rádió szerződéseit: a Neo hétszer annyi közéleti műsort ad, mint a Klassz. Közben a Danubius és a kizárt Zene Rádió is perre megy a Sláger után, a Neo pedig a Bumeráng stábjával tárgyal.
Franciaország legnagyobb séfjeitől tanulhatnak főzni három napon keresztül a párizsiak a francia főváros egyik legforgalmasabb metróállomásán, a Miromesnil megállóban.
Egy perui tudós kedden javasolta, hogy fessék fehérre a gleccserek olvadása következtében előbukkanó sziklákat és a talajt. Így a felszín kevesebb meleget nyelne el.
Újabb két hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a csepeli iskolai kettős gyilkosság két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. Így Deme Gábor igazgatóhelyettes, a csepeli MSZP-elnökség volt tagja és az iskola pedellusa 2010. január 9-ig marad előzetesben.
A világ vezető szórakoztatóipari vállalkozása, az amerikai Time Warner Inc. 38 százalékos nyereségcsökkenést jelentett a harmadik negyedévről, viszont felfelé módosította az év egészére vonatkozó pro...
Az elmúlt napokban látott esések után ma felfelé korrigáltak a részvénypiacok, a hangulatot még a délutáni, vártnál rosszabb amerikai makroadat sem rontotta el. A pénzügyi szektorban komoly...
Több mint egy dollárral emelkedett a kőolaj ára szerdán arra a hivatalos adatra, hogy a múlt héten csökkent az amerikai olajtartalék és a benzintartalék a várt növekedés helyett. Az amerikai energi...
A Tettye Forrásház Zrt. nem használhatja a Pécsi Vímű Zrt. (PV) szellemi tulajdonát, így a társaság teljes rendszerét irányító szoftvert sem a fővárosi bíróság határozata alapján - mondta Fabrice Rossignol, a vízműben kisebbségi tulajdonos Suez Environnement regionális igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A hét elején elszenvedett veszteségeiből valamennyit visszanyert a forint, követve a javuló befektetői hangulatot, az erősödő feltörekvő devizákat: az eurót 275,70 forinton jegyezték szerdán délután öt órakor a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 277,84 forintos jegyzés után. A jegyzés nap közben 275,00-278,97 között mozgott.
A MOL és jogelődjei, valamint a Miskolci Egyetem évtizedek óta együttműködnek az oktatás, a szakemberképzés, valamint a tudományos kutatás és fejlesztés területén, november 4-én pedig újabb három évre szóló stratégiai szerződést kötöttek. A szerződést az egyetem részéről Dr. Patkó Gyula rektor, a MOL részéről Mosonyi György vezérigazgató írták alá Miskolcon.
A keddi parlamenti költségvetési döntések után véglegesnek tekinthető az államháztartás 2010. évi egyenlege, amely GDP-arányosan, eredményszemléletben az eredetileg tervezett 3,8 százalékos hiány mellett valósul meg, s amelyet a betervezett tartalék biztosít - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormánynyszóvivői tájékoztatón.
Véglegesnek tekinthető az államháztartás 2010. évi egyenlege, amely GDP-arányosan, eredményszemléletben az eredetileg tervezett 3,8 százalékos hiány mellett valósul meg
5.32 milliárd forint a rekord a 2009 harmadik negyedévében jogerőre emelkedett APEH tartozások között. A top adósok listáján összesen 181-en szerepelnek, köztük 55 magánszemély is található. 2.96...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,88 pontos, 3,11 százalékos emelkedéssel, 20.288,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 31,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagn...
A berlini fal nem egyetlen este, hanem 33 év alatt omlott le: a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusát követően Magyarország és Lengyelország "felébredt"
Milliók fagyoskodtak Pekingben az Időjárás-módosító Hivatal által előidézett heves havazás miatt vasárnap. A hivatal közlése szerint azért idézték elő a csapadékot, hogy enyhítsék a térséget sújtó, e...