„Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak” – szögezte le a Welt című német lap hétvégi számában megjelent interjújában Kertész Imre. A budapesti születésű, Nobel-díjas író válaszai egyedi látásmódról tanúskodnak.
Tarr Lajost, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg polgármesternek vasárnap Lőkösházán, az időközi polgármester- és képviselő választáson - közölte Kerekes Éva, a község megbízott jegyzője.
A mértéktartásáról és decens megfogalmazásairól ismert jobbikos közbeszédben Kövér László hovatovább két éve az egyik fő közellenség. Ezzel szemben a mértéktartásáról és decens megfogalmazásairól ismert szoclib közbeszédben Kövér László hovatovább tizenhat éve az egyik fő közellenség.
Érvénytelen volt a vasárnapi időközi parlamenti képviselő-választás Csornán és környékén az előzetes adatok szerint, mivel az 50 településen a választásra jogosultaknak csupán a 21,75 százaléka járult az urnákhoz, míg az érvényességhez a szavazásra jogosultak 50 százaléka plusz 1 fő részvételére lett volna szükség - közölte a választókerületi választási iroda vezetője.
Az amerikai képviselőház szombat késő este vékony többséggel, de elfogadta a történelmi jelentőséggel bíró (a tervek szerint a polgárok 96%-ának egészségbiztosítást nyújtó) egészségügyi reformot. A...
Makrai Lívia, a Fidesz és a Komlói Polgári Kör jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Komlón - közölte a helyi választási irodavezető jogi helyettese. A Baranya megyei Komlón...
Makrai Lívia, a Fidesz és a Komlói Polgári Kör jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Komlón - tudatta Püspökiné dr. Ángyán Ella, a helyi választási irodavezető jogi helyettese.
Érvénytelen volt a vasárnapi időközi parlamenti képviselő-választás Csornán és környékén az előzetes adatok szerint, mivel az 50 településen a választásra jogosultaknak csupán a 21,75 százaléka...
Már száznegyvenen haltak meg a még mindig azonosítatlan vírus okozta tüdőgyulladásban Ukrajnában - jelentette az ukrán UNIAN hírügynökség vasárnap délelőtti értesülések szerint.
Bus Antal független jelölt győzött a Dunakeszi 8. számú egyéni választókörzetében vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson – közölte a voksok összeszámlálását követően Molnár György, a helyi választási iroda munkatársa.
Overdose angliai gyógykezelése befejeződött, s immár Magyarországon tartózkodik - árulta el Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója a Szólás szabadsága című tv-műsorban.
A pénzügyminiszter szerint az elmúlt hónapok gazdasági trendjei alapján tartható a jövő évi költségvetés, míg a Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy a tervezett büdzsé megszorításai legfeljebb 4-5 hónapig képesek féken tartani a munkanélküliséget.