Retkes Attilát választották meg az SZDSZ elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén vasárnap Budapesten. Retkes Attila 228 voksot kapott, Badacsonyi Szabolcsra 106-an, Weinek Leonárdra...
A szociális krízisalap nem az MSZP kampányköltségeinek fedezésére szolgál; a kormány által alapított krízisalap az arra rászorulókat segíti - reagált Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója...
Alig három hónappal a németországi választások előtt akár már ki lehetne hirdetni az eredményt – legalábbis Barack Obama amerikai elnök szerint, aki még Washingtonban lepte meg kijelentésével Angela Merkel kancellárt.
Az OPEC kiáll az amerikai határidős tőzsde felügyelet álláspontja mellett, miszerint az energia piacokon szigorúbb szabályozás alá kell vonni a spekulatív pénztömegeket. A világ olajkitermelésének...
Trópusi szigetet bérelt Beckham házassági évfordulójára. David Beckham 100 ezer fontot, azaz mintegy 31 millió forintot fizetett ki, hogy ő és párja zavartalanul ünnepelhessék házassági évfordulójukat a Seychelles-szigetek egyik tagján....
Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a vasárnap zárult Unicum Kupa után csapatot hirdetett a két hét múlva kezdődő római világbajnokságra. Az együttesben ezúttal nem kapott helyet a háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán.
A szociális krízisalap nem az MSZP kampányköltségeinek fedezésére szolgál; a kormány által alapított krízisalap az arra rászorulókat segíti - reagált Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója vasárnap sajtótájékoztatón Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a párt szombati választmányi gyűlésén elhangzott beszédére.
Retkes Attila, amikor a küldötteknek megköszönte elnökké választását, azt kérte Kóka Jánostól, hogy a lehető legrövidebb időn belül mondjon le frakcióvezetői posztjáról. Kérésére ezt a rendkívüli küldöttgyűlés szimpátiaszavazással meg is erősítette: a többség felemelte regisztrációs kártyáját.
Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a vasárnap zárult Unicum Kupa után csapatot hirdetett a két hét múlva kezdődő római világbajnokságra.
Beiktatták hivatalába vasárnap Litvánia első női államfőjét, a korábban európai biztosként dolgozó Dalia Grybauskaitét. Az új elnök a vilniusi parlament, a seimas rendkívüli ülésén tette le...
A tervek szerint augusztus végén bezár a lyoni és düsseldorfi magyar főkonzulátus, valamint Magyarország malajziai nagykövetsége. A folyamatban lévő konzuli ügyeket már szombattól Berlin, Párizs, illetve Jakarta veszi át.
Az afganisztáni katonai műveleteknek Európa számára is ugyanakkora a tétjük, ha nem nagyobb, mint az Egyesült Államok számára - mondta vasárnap Londonban sugárzott tévényilatkozatában az amerikai...
Azt a simasági házat nem lehet újra felhúzni. Az ország még meglévő értékeit kell védeni – és új értékeket építeni: a fejekben, a lelkekben. Új embert – új emberek által. Aki mást tesz, a magyarság ellensége és pokolravaló. A pokolba vezető út is ki van kövezve – mivel is? Nézzük meg! Vagy már elcsákányozták?
Retkes Attilát választották meg az SZDSZ elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Az új elnök, azt kérte Kóka Jánostól, hogy a lehető legrövidebb időn belül mondjon le frakcióvezetői posztjáról.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a sok napsütés mellett keleten eleinte még megnövekedhet időnként a felhőzet, és elvétve zápor előfordulhat, majd ott is kevés lesz a felhő....
A korábban ismertetett adatokhoz képest mintegy hatszázzal több, 1680 sérültje volt a múlt heti zavargásoknak a Kínához tartozó Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelyén, Urumcsiban - hangzott...
Nemcsak a meglévő, hanem az épülő szakrendelők működtetésében is zavart okozhat a HospInvest Zrt. felszámolása. Kiskunmajsán a jobboldali többségű képviselő-testület ugyanis a magáncégnek adta volna át az uniós forrásból megvalósuló járóbeteg-központ működtetését. A szakrendelők létesítésére kiírt pályázaton nyertes többi önkormányzatnak az áfaemelés jelent gondot.
Egyre több hazai vállalat költ, a 20 fő feletti vállalkozások évente mintegy 330 milliárdot társadalmi felelősségvállalásra (CSR) derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2008. végi - 1500 magyar vállalat bevonásával - készített felméréséből. (ProfitLine.hu)
Óriási születésnapi üdvözletet vetítettek ki a brit parlament óratornyára szombat késő este abból az alkalomból, hogy százötven éve, 1859. július 11-én kondult meg először London egyik jelképe, az...
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Az MSZP alkalmatlan a kormányzásra, és itt az ideje, hogy elálljon a változás útjából - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten. Az MSZP...
Letette a hivatali esküt az új litván elnök vasárnap. A vasladyként is emlegetett 53 éves Dalia Grybauskaite korábban az Európai Unió biztosa volt. Most a veterán politikust, Valdas Adamkust váltja a recesszió sújtotta balti ország élén.
Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke első sajtótájékoztatóján a párt nevében négy dologért is bocsánatot kért vasárnap a magyar társadalomtól és a választóktól.
A Red Bull pilótája, Mark Webber nyerte a Forma-1-es Német Nagydíjat. A 32 éves ausztrál versenyző első futamgyőzelmét aratta. A második a német Sebastian Vettel (Red Bull), a harmadik a brazil Felipe Massa (Ferrari) lett. A pontversenyben élen álló angol Jenson Button (Brawn GP) az ötödik helyen ért célba. A következő futamot két hét múlva rendezik a Hungaroringen.
Egy nappal a Nabucco-vezetékről szóló kormányközi megállapodás aláírása előtt, Törökország lemondott arról, hogy a gázvezetéken szállított gáz 15 százalékára igényt tart. Az Európai Bizottsággal ez...
Az ausztrál Mark Webber, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Német Nagydíjat vasárnap. A második helyen csapattársa, a német Sebastian Vettel végzett, a harmadik pedig a brazil Felipe Massa (Ferrari) lett.
Demszky Gábor szerint minden olyan szabad demokrata politikusnak félre kell állnia, aki eddig meghatározta a párt országos politikáját. A SZDSZ vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésének délutáni...
Kimaradt a római világbajnokságra utazó vízilabda-válogatott keretéből Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kapus. Kemény Dénes, szövetségi kapitány a vasárnap véget ért Unicum-kupa után hirdette ki keretét.
Oroszországba is szállíthatna a kötöttárui készítésénél eredetileg katonai és űrhajózási célra kifejlesztett eljárást használó hódmezővásárhelyi cég. Az új technológiára már 170 millió forintot költöttek, a gyártás beindításához viszont további 400 millió forintra volna szükségük.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a vasárnapi kabinetülést megnyitva találkozóra hívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy "politikai és gazdasági békét" teremtsenek. "Semmi ok...
Az Alkotmánybíróság kivette az adózás rendjéről szóló törvényből azt a megszorítást, amely szerint az adóhatóság a magánszemélyt terhelő járuléktartozásnál nem gyakorolhat méltányosságot - a határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) újabb négy katonát vesztett Afganisztánban - közölték vasárnap a szövetséges erők. Az ISAF közleménye szerint a katonák szombaton a közép-ázsiai...
Erős, a Richter-skála szerinti 6,1-es földrengés rázta meg vasárnap hajnalban Peru déli részét. A helyi idő szerint hajnali negyed kettőkor észlelt földmozgás epicentruma a bolíviai határon fekvő Titicaca-tó közelében volt, 230 kilométerre a történelmi inka fővárostól, Cuzcótól - közölte az amerikai földtani intézet. Sebesültekről vagy anyagi károkról egyelőre nem érkeztek jelentések.
Nővére szerint "meggyilkolták" Michael Jacksont, a pop királyát. La Toya Jackson a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlapnak azt mondta: tudja is, hogy kik a tettesek, és addig nem nyugszik,...
Látványos légi baleset történt vasárnap Németországban: egy sportrepülőgép autóval ütközött a Würzburg közeli Grossostheimnál. A gépkocsiban ülő háromtagú családból csupán a gyermek illetve a kisrepülőgép pilótája szenvedett könnyebb sérüléseket - közölte a helyi rendőrség.
A berlini kormány szerint vége a recessziónak Németországban. A kabinet egyik belső elemzése szerint az év második negyedévében nulla százalékos volt a gazdasági növekedés, így az egyéves történelmi visszaesés után a második negyedévben megállt a német gazdaság zsugorodása.
Párton belül is szélsőségekkel riogatnak. Büntetőfeljelentést tesz Kóka János ismeretlen tettes ellen becsületsértésért és rágalmazásért egy őt SS-egyenruhában ábrázoló, az interneten terjedő videofelvétel miatt.
A szocialista párt alkalmatlan a kormányzásra, ezért itt lenne az ideje, hogy elálljon a változás útjából – fogalmazott Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Az SZDSZ új elnöke, Retkes Attila mellett a vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésen megválasztották a párt ügyvivői testületének 12 tagját is. Boruzs András, a szavazatszámláló bizottság elnöke...