A milliárdos üzletemberré lett egykori főrendőr bejelentkezett a Fidesz vezetőinél: ha Orbán Viktor kormányt alakít, nem kell új embert keresnie a belügyi tárca irányításához. Orbán véleménye még nem ismert az ügyben.
Veszteséggel zárta a második negyedévet az Intel, miután az Európai Bizottság által kiszabott rekordmértékű büntetés felemésztette a cég profitját. Ugyanakkor az amerikai chipgyártó egy részvényre...
Kóka János gazdaságpolitikája és kijelentései vállalhatatlanok, ezért kell lemondania frakcióvezetői tisztségéről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Retkes Attila. Az SZDSZ új elnöke hozzátette: az elmúlt több mint egy évben nem tudták bebizonyítani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ellenzéki párt.
A múlt év egyik legnagyobb sikertörténetének a tőzsdén kereskedett alapok számítottak, hiszen a passzívan kezelt eszközök kereslete a válság ellenére sem esett össze. Az európai piacon harmadik...
A szerda reggeli kereskedésben hirtelen gyengülési hullám következett a dollár piacán, melynek következtében az euróval szembeni jegyzések ismét az 1.40-es szint fölé szaladtak. A délután is hozhat...
Amint arról hétfőn a Portfolio.hu is beszámolt, elfogadta az Európai Bizottság a magyar lakáshitel-támogatási programot. Tegnap ennek végrehajtásáról egyeztetettek a Pénzügyminisztérium, a Magyar...
Riadót fújták a Balaton-környéki gazdák, mert földjeikről nagy mennyiségben lopják a kukoricát, s attól tartanak, hogy a növényvédő szerrel kezelt, még tejes takarmánykukorica a strandokon jelenik...
LOS ANGELES – Hamarosan egészen új szerepben próbálhatja ki magát Scarlett Johansson: a színésznő gyermeket nevelhet. Egyes hírek szerint ugyanis a férjével, Ryan Reynoldsszal egy kisgyermek örökbefogadásán gondolkodnak.
A 2009-es világjárványt okozó új H1N1-es influenza több esetben okoz súlyos tüdőkárosodást, mint a szezonális influenzák, de jól reagál a vírusellenes gyógyszerekre - állapította meg egy friss amerikai tanulmány.
Terepfutásra adta fejét Gyurcsány Ferenc. Egy aerobic-edző inkább gyógytornát és térdszorító viselését ajánlaná a nemrég térdműtéten átesett volt kormányfőnek.
BELVÁROS – „Meg tudnánk építeni a pontonhidat” – ezt mondták a Magyar Honvédség képviselői a Széchenyi rakparton tartott keddi egyeztetésen. A Főpolgármesteri Hivatalban kipattant zseniális ötlet a pontonhídról a Margit híd felújításával függ össze. Itt közlekednének a Margit hídról kiszorulók.
Riadót fújták a Balaton-környéki gazdák, mert földjeikről nagy mennyiségben lopják a kukoricát. Félő, hogy a növényvédő szerrel kezelt kukorica a strandokon jelenik meg
Július elején a Fidesz a biztos pártválasztók körében 65 százalékon állt, az MSZP 21 százalékon, a Jobbikra pedig a megkérdezettek 9 százaléka voksolna - írta a Népszabadság online kiadása a Szonda Ipsos legújabb kutatását ismertetve.
Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde szerdán. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője pozitív nyitást vár, és arra számít, hogy folytatódik az elmúlt két napot jellemző emelkedés a BÉT-en. A ...
A hazai liberálisok másod- és harmad vonalának lázadói láthatólag a sikeres külföldi mintákat akarják adaptálni, de a magyar pártpolitikai liberalizmus első vonala nem ezekhez a mintákhoz szokott. De lehet-e az első vonal nélkül mintákat követni?
Hosszú idő után újra Budapesten forgat Osvárt Andrea. Az Olaszországban élő, mostanság egyre több külföldi filmszereppel elkényeztetett egykori modell a Poligamy című romantikus vígjátékban Csányi Sándor egyik szerelmét alakítja.
Sólyom László nem írta alá a társasházi törvény módosítását tartalmazó törvényt, és azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek - írja az Index. A visszaküldött törvény alapján a jövőben az...
Elkezdték átalakítani szerződéseiket a pénzintézetek, hogy azok megfeleljenek az egyoldalú szerződésmódosításokat korlátozó, augusztustól hatályba lépő törvénynek. Néhány bank ügyfelei a levélben kiküldött értesítőkből mostanra szembesülhettek azzal, hogy a hitelintézetek ezentúl milyen indokokkal emelhetnek majd kamatot....
A külföldi részvénypiaci mozgások lekövetése várható idehaza a nyitóban, a BUX folytathatja a két napja tartó emelkedést. Fontos kiemelni, hogy a rövid távú erősödést a hazai parketten az...
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki az AVON Cosmetics...
Új vezetőket neveztek ki a CB Richard Ellis (CBRE) budapesti irodája több részlegének élére: Tim O'Sullivan ingatlanbefektetési, Graham MacMillant pedig értékbecslési vezető lett.
Tátrai Miklós, az MNV Zrt. tegnap rendkívüli felmondással menesztett vezetője közleményben utasította vissza a Pénzügyminisztérium állításait, a felmondást mind formai, mind szakmai szempontból...
Az amerikai külügyminisztérium elengedte hazánknak a New York-i diplomáciai képviseletek ingatlanai után fizetendő adót. Az ügy évekre nyúlik vissza, Magyarország összesen 32,5 millió dollár (6,4...
Kórházba szállítást követően belehalt súlyos sérüléseibe az a hatvannyolc éves, kerekes székkel közlekedő szegedi nő, akit egy személygépkocsi ütött el kedd este Szegeden a Csorba utcában.
A megszüntetett autóbuszjárat helyett falubusz szállítja az utasokat vasárnap esténként Zalakomárból Zalakarosra és Nagykanizsára – írja a mai Zalai Hírlap. Az június 12-én életbe lépett intézkedés ellen több mint harminc zalakomáromi és balatonmagyaródi utas tiltakozott, ugyanis így nem tudtak eljutni a zalakarosi és nagykanizsai munkahelyeikre, és a hazautazásuk sem volt megoldott.
A pénzügyminisztérium dönt majd az APEH dolgozóinak korábbi években megszokott jutalom-előlegéről és ennek kifizetéséről. A dolgozók ennek elmaradása esetén azonban szinte biztosan sztrájkolni kezdenek.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: SZERÉNY EMELKEDÉS -a hétfői komoly erősödést tegnap mérsékeltebb követte, elsősorban a nagybankok közül elsőként jelentő Goldman vártnál jobb eredménye javított...
Kórházba szállítást követően belehalt súlyos sérüléseibe az a hatvannyolc éves, kerekes székkel közlekedő szegedi nő, akit egy autó ütött el kedd este Szegeden. Egy nő akkor gázolta el az idős asszonyt, amikor az néhány méterre egy zebrától elektromos kerekes székével megpróbált átkelni az úton.
A dollár gyengén nyitott. Az euró a többi kockázatos devizával együtt nyereségeket könyvelt el, míg a tőzsdei optimizmus miatt jen-eladásokra került sor. Az EUR/USD meghódította az 1,40-es értéket, és 1,4042-re emelkedett. Ellenállás 1,4050-70-nél van. Az Intel a vártnál kedvezőbb negyedéves adatai is javítottak a hangulaton. 10.30-kor teszik közzé a brit segélyre igényt tartó munkanélküliek…
Kivégeztek egy férfit az egyesült államokbeli Ohio államban. Öt gyilkosság miatt szabták ki rá a legsúlyosabb büntetést. Egy másik halálra ítélt kivégzését az utolsó pillanatban elhalasztották.
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki az AVON Cosmetics Hungary Kft.-re - olvasható a GVH honlapján. (ProfitLine.hu)
Havi 38,5 millió forintért bérelnek helyiségeket az APEH munkatársainak egy fővárosi A kategóriás irodaházban. A bérleti díj 3 hónap alatt több mint 1,5 millió forinttal nőtt meg. Az irodaházat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő választotta ki az adóhatóságnak....
Bár ma hajnali kamatmeghatározó ülésén nem változtatott irányadó rátáján a Bank of Japan, a találkozót követően elhangzottak közül két olyan is volt, ami felkeltethette a piaci szereplők figyelmét: a...
Kína nemzetközi devizatartaléka, mely a világon a legnagyobb, átlépte a 2000 milliárd dollárt, miután a külföldi befektetők a gazdasági fellendülésben bízva jelentős részvényvásárlásokat és ingatlanvásárlásokat hajtottak végre. (ProfitLine.hu)
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki az AVON Cosmetics Hungary Kft.-re....
Túl van a globális hedge fund iparág a szinte megsemmisítő erejű tőkekivonási dömpingen, és az alapok hamarosan jelentős friss tőkével bővülhetnek a Goldman Sachs pénzügyi igazgatója szerint. A...
A tavak növényvilága meglehetősen speciális. Nem mindegy mivel népesítjük be, ha azt szeretnénk, hogy a tavunk sokáig szép legyen. A kínálat nagy. Milyen növényeket válasszunk?
Soros György cége fellebbezést nyújtott be a PSZÁF márciusi elmarasztaló döntésével szemben, amely szerint a Soros Fund Management állt az OTP Bank 2008. október 9-én történt megtámadása mögött. Mint...
Az előzetesen közölt 22.1%-nak megfelelően csökkent májusban éves szinten az ipari termelés volumene a részletes adatok szerint is, igaz havi alapon 2.6%-os növekedést regisztrált a Központi...
A korábbi 1,500 forintról 2,800 forintig emelte az OTP részvények célárfolyamát a Morgan Stanley, írja a Reuters. Az elemző lépése a piaci folyamatok követésére utal, hiszen a papírok árfolyama már...
nyári szabadságukra hazautazó török vendégmunkások miatt szerda délelőttre kétórás várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.