Hosszú idő után újra Budapesten forgat Osvárt Andrea. Az Olaszországban élő, mostanság egyre több külföldi filmszereppel elkényeztetett egykori modell a Poligamy című romantikus vígjátékban Csányi Sándor egyik szerelmét alakítja.
Sólyom László nem írta alá a társasházi törvény módosítását tartalmazó törvényt, és azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek - írja az Index. A visszaküldött törvény alapján a jövőben az...
Elkezdték átalakítani szerződéseiket a pénzintézetek, hogy azok megfeleljenek az egyoldalú szerződésmódosításokat korlátozó, augusztustól hatályba lépő törvénynek. Néhány bank ügyfelei a levélben kiküldött értesítőkből mostanra szembesülhettek azzal, hogy a hitelintézetek ezentúl milyen indokokkal emelhetnek majd kamatot....
A külföldi részvénypiaci mozgások lekövetése várható idehaza a nyitóban, a BUX folytathatja a két napja tartó emelkedést. Fontos kiemelni, hogy a rövid távú erősödést a hazai parketten az...
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki az AVON Cosmetics...
Új vezetőket neveztek ki a CB Richard Ellis (CBRE) budapesti irodája több részlegének élére: Tim O'Sullivan ingatlanbefektetési, Graham MacMillant pedig értékbecslési vezető lett.
Tátrai Miklós, az MNV Zrt. tegnap rendkívüli felmondással menesztett vezetője közleményben utasította vissza a Pénzügyminisztérium állításait, a felmondást mind formai, mind szakmai szempontból...
Az amerikai külügyminisztérium elengedte hazánknak a New York-i diplomáciai képviseletek ingatlanai után fizetendő adót. Az ügy évekre nyúlik vissza, Magyarország összesen 32,5 millió dollár (6,4...
Kórházba szállítást követően belehalt súlyos sérüléseibe az a hatvannyolc éves, kerekes székkel közlekedő szegedi nő, akit egy személygépkocsi ütött el kedd este Szegeden a Csorba utcában.
A megszüntetett autóbuszjárat helyett falubusz szállítja az utasokat vasárnap esténként Zalakomárból Zalakarosra és Nagykanizsára – írja a mai Zalai Hírlap. Az június 12-én életbe lépett intézkedés ellen több mint harminc zalakomáromi és balatonmagyaródi utas tiltakozott, ugyanis így nem tudtak eljutni a zalakarosi és nagykanizsai munkahelyeikre, és a hazautazásuk sem volt megoldott.
A pénzügyminisztérium dönt majd az APEH dolgozóinak korábbi években megszokott jutalom-előlegéről és ennek kifizetéséről. A dolgozók ennek elmaradása esetén azonban szinte biztosan sztrájkolni kezdenek.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: SZERÉNY EMELKEDÉS -a hétfői komoly erősödést tegnap mérsékeltebb követte, elsősorban a nagybankok közül elsőként jelentő Goldman vártnál jobb eredménye javított...
Kórházba szállítást követően belehalt súlyos sérüléseibe az a hatvannyolc éves, kerekes székkel közlekedő szegedi nő, akit egy autó ütött el kedd este Szegeden. Egy nő akkor gázolta el az idős asszonyt, amikor az néhány méterre egy zebrától elektromos kerekes székével megpróbált átkelni az úton.
A dollár gyengén nyitott. Az euró a többi kockázatos devizával együtt nyereségeket könyvelt el, míg a tőzsdei optimizmus miatt jen-eladásokra került sor. Az EUR/USD meghódította az 1,40-es értéket, és 1,4042-re emelkedett. Ellenállás 1,4050-70-nél van. Az Intel a vártnál kedvezőbb negyedéves adatai is javítottak a hangulaton. 10.30-kor teszik közzé a brit segélyre igényt tartó munkanélküliek…
Kivégeztek egy férfit az egyesült államokbeli Ohio államban. Öt gyilkosság miatt szabták ki rá a legsúlyosabb büntetést. Egy másik halálra ítélt kivégzését az utolsó pillanatban elhalasztották.
Az önkormányzat azt szeretné, hogy a leendő termálfürdő vendégeit a szagok és a zajok ne zavarják, ezért jövő májustól nem lehet haszonállatot tartani a létesítmény közelében
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki az AVON Cosmetics Hungary Kft.-re - olvasható a GVH honlapján. (ProfitLine.hu)
Havi 38,5 millió forintért bérelnek helyiségeket az APEH munkatársainak egy fővárosi A kategóriás irodaházban. A bérleti díj 3 hónap alatt több mint 1,5 millió forinttal nőtt meg. Az irodaházat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő választotta ki az adóhatóságnak....
Bár ma hajnali kamatmeghatározó ülésén nem változtatott irányadó rátáján a Bank of Japan, a találkozót követően elhangzottak közül két olyan is volt, ami felkeltethette a piaci szereplők figyelmét: a...
Kína nemzetközi devizatartaléka, mely a világon a legnagyobb, átlépte a 2000 milliárd dollárt, miután a külföldi befektetők a gazdasági fellendülésben bízva jelentős részvényvásárlásokat és ingatlanvásárlásokat hajtottak végre. (ProfitLine.hu)
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki az AVON Cosmetics Hungary Kft.-re....
Túl van a globális hedge fund iparág a szinte megsemmisítő erejű tőkekivonási dömpingen, és az alapok hamarosan jelentős friss tőkével bővülhetnek a Goldman Sachs pénzügyi igazgatója szerint. A...
A tavak növényvilága meglehetősen speciális. Nem mindegy mivel népesítjük be, ha azt szeretnénk, hogy a tavunk sokáig szép legyen. A kínálat nagy. Milyen növényeket válasszunk?
Soros György cége fellebbezést nyújtott be a PSZÁF márciusi elmarasztaló döntésével szemben, amely szerint a Soros Fund Management állt az OTP Bank 2008. október 9-én történt megtámadása mögött. Mint...
A 10 éves Hegyalja felhozatalának színvonalát mi sem jelzi jobban, mint hogy már a fesztiválnyitás előtti napon, kedden hosszú sorok kígyóztak a bejáratnál
Az előzetesen közölt 22.1%-nak megfelelően csökkent májusban éves szinten az ipari termelés volumene a részletes adatok szerint is, igaz havi alapon 2.6%-os növekedést regisztrált a Központi...
A korábbi 1,500 forintról 2,800 forintig emelte az OTP részvények célárfolyamát a Morgan Stanley, írja a Reuters. Az elemző lépése a piaci folyamatok követésére utal, hiszen a papírok árfolyama már...
nyári szabadságukra hazautazó török vendégmunkások miatt szerda délelőttre kétórás várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A BoJ a várt szerint nem változtatott 0,1%-os alapkamatán, és lefelé módosította a 2009-es valamint 2010-es előrejelzéseket. A bank emellett december 31-ig hosszabbította meg az úgynevezett Commercial Papers és vállalati részvények vásárlási programját. Ez arra utal, hogy a bank csak biztos gazdasági erősödés esetén vet véget rendkívüli intézkedéseinek. Az euró a jennel szemben is erősödött. Az…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,76 pontos emelkedéssel, 15.496,94 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,90 százalékkal erősödött.
A nyári szabadságukra hazautazó török vendégmunkások miatt délelőttre kétórás várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán. A Szerbia felé igyekvők a hét második felében intenzív forgalomra és sorokra számíthatnak, a várakozási idő elérheti akár a négy-öt órát is, s a hétvégén már a belépő oldalon is kialakulhat torlódás.
Az ipari termelés az idén májusban 22,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés volumene az év...
MAGYARORSZÁG – Nemcsak napozni, hanem sportolni is szeretek, ha vízparton vagyok, ez a darab pedig nagyon kényelmes és praktikus erre a célra – mondta Illés Nikoletta (19) a velencefürdői strandon. A fiatal lány szőke hajához egy rózsaszín fürdőruhát választott.
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 májusában 22,1%-kal csökkent, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel
Túlzott erőt alkalmazott az izraeli hadsereg az év eleji gázai övezet offenzívában, szükségtelenül sok halottal és anyagi kárral - ez áll egy izraeli tartalékos katonák alkotta jogvédő szervezet szerdán közzétett jelentésében.
A legnagyobb erőt világszerte a férfi munkahelyek megmentésére koncentrálják, pedig a globális gazdasági válság a nőket érinti a legsúlyosabban - mondta el az MTI-nek kedden, telefonon Bécsből Szili Katalin házelnök, aki szerint meg kell szüntetni ezt az aránytalanságot, és minden válságkezelő intézkedésnél vizsgálni kell a tervezett lépések nőkre gyakorolt hatását.