Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a Fidesz túl korán ünnepli a győzelmet, mivel a baloldal nem fog örömet okozni nekik.
Lelkük mélyén kevésbé kritikus művet vártak Miskolc városának vezetői Moldova Györgytől, akit tavaly bíztak meg egy riportkönyv írásával. Miután azonban elolvasták az Érik a vihar című művet, hirtelen szerződést bontottak, és csak az előleget, 2 millió forintot fizettek ki.
Nem lesz sem nyilvános, sem szűkkörű gyászszertartás a Neverland ranchon, Michael Jackson híres farmján - tudatta a család szerdán hivatalos közleményben. A Jackson-család még mindig nem döntött...
Ma tartják a Magyar Gárda Egyesület megszüntetése iránti polgári per másodfokú tárgyalását a Fővárosi Ítélőtáblán; az érdemi döntés akár az első tárgyaláson megszülethet, miután másodfokon csak szűk k...
Ismét csökkent júniusban a kínai export, azonban a visszaesés mértéke jóval kisebb volt, mint májusban - közölte a kereskedelmi minisztérium helyettese. Chen Jian egy újságírói konferencián nyilatkozott erről, azonban részletes adatokat nem közölt a jövő héten nyilvánosságra kerülő adatok előtt. (ProfitLine.hu)
A lengyel állami gázmonopólium, a PGNiG és a katari Qatargas egy $550 millió értékű cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítására vonatkozó megállapodást jelentett be. Lengyelország így elsőként lépett...
Az Európai Központi Bank (EKB) a mai kamatdöntő ülésén várhatóan változatlanul 1 százalékon hagyja az irányadó kamatszintjét, és várhatóan kiszélesíti a nem konvencionális eszköztárából felhasználható intézkedések körét, annak érdekében, hogy harcba szálljon a recesszió ellen - vélekednek az elemzők. (ProfitLine.hu)
Az ország felemelkedéséhez az egymást követő kormányok következetes és egy irányba mutató, határozott, őszinte, józan ész alapú cselekvésére lesz szükség - jelentette ki Bajnai Gordon...
Az országos tiszti főorvos nem tud arról, hogy jelenleg lenne Magyarországon új típusú influenzás beteg. Falus Ferenc a közszolgálati televízió reggeli műsorában elmondta: akiknél regisztrálták a megbetegedést, már meggyógyultak.
Mohammed Hatami volt iráni államfő bírálta a vitatott kimenetelű elnökválasztást és a letartóztatott tüntetők szabadon bocsátását követelte szerdán. Azóta, hogy az Őrök Tanácsa megerősítette hétfőn...
Kétórás várakozásra számíthatnak azok az utazók, aki a Magyarországot a röszkei határátkelőnél hagyják el. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek csütörtökön elmondta: a Nyug...
Nyolcan sérültek meg egy balesetben éjszaka Pilisjászfalunál. Két autó ütközött össze a 10-es úton, az egyik kocsi sofőrje nem adta meg egy kereszteződésben az elsőbbséget. Egy 18 év alatti fiatalt és egy felnőttet súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. hírTV
Dávid Ibolya az MDF elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy az MSZP meghálálta az együttműködést a Fidesznek, a MÁV élére kinevezett jobboldali politikussal.
A felesleges nyelvtörvény elfogadása röviddel a szlovák-magyar kormányfői találkozó előtt az arrogancia jele vagy arra irányuló igyekezet, hogy a találkozó sikertelenül végződjön - írja a Sme című liberális szlovák napilap Pofon a Dunán túlra című kommentárjában csütörtökön.
Felére esett vissza a hirdetések száma az álláskereső portálokon az egy évvel ezelőttihez képest, míg az álláskeresők ötször olyan aktívak. A gazdasági válság hatásai miatt nagyon erős árverseny alakult ki a piacon, egyesek kedvezményes hirdetési csomagokkal próbálják megnyerni a cégeket, míg mások a szolgáltatások színvonalának emelésével igyekeznek magukhoz csábítani a hirdetőket.
Kétórás várakozásra számíthatnak azok az utazók, aki a Magyarországot a röszkei határátkelőnél hagyják el. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek csütörtökön elmondta: a...
A Fidesz egyértelműen kormányzóképes erő, ehhez megvan a szakértői gárdája és a programja is – mondta el az MNO-nak adott interjújában Kiszely Zoltán politológus. A kormányzó szocialistáknál mindenki a mentőcsónakok felé rohan, mivel a politikai túlélés egyetlen lehetősége, ha biztos listás bejutó helyet szereznek a párt nagyjai – tette hozzá. Kiszely úgy vélte: a 2010-es voksolás legn...
Müller Ádám tölti be a Duna-Dráva Cement Kft. beremendi gyárának igazgatói posztját július elsejétől. Az elmúlt években a cégnél különböző vezetői feladatokat ellátó új igazgató a nyugdíjba vonuló Katona Lajostól veszi át a dél-baranyai cementgyár irányítását - tájékoztatta Boda Boglárka, a cég kommunikációs referense az MTI-t szerdán.
Az új gépkocsik iránti kereslet csökkenése miatt felfüggeszti a termelést oroszországi üzemeiben az amerikai Ford és a General Motors (GM), az orosz GAZ pedig elbocsát hétezer embert.
Csütörtökön reggel az északi-tengeri Brent könnyűolaj augusztusi kontraktusának hordónkénti ára 6 centtel 68,73 dollárra csökkent. Az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) augusztusi szállítású ára 12 centtel 69,19 dollárra csökkent. (ProfitLine.hu)
Számos fontosabb adat látott ma napvilágot, a befektetők pedig a harmadik negyedév első napján inkább a jó hírekre figyeltek fel. Az ISM index hat hónapja tartó emelkedése meggyőzte a befektetőket, a...
Az áfa módosítása a vásárlókon túl a kereskedőket is érzékenyen érinti, a pénztárgépek átállítása és az új bizonylatok sokaknak megnehezítik az életét. A boltosok augusztus végéig kaptak haladékot a pénztárgépek átállítására, addig kézzel kell írniuk a bizonylatokat. A változásokat nem győzik követni, sokan büntetésre számítanak....
Számos fontosabb adat is napvilágot látott tegnap az USA-ban, a befektetők azonban a harmadik negyedév első napján inkább a jó hírekre figyeltek fel. Az ISM index hat hónapja tartó emelkedése...
A Bookline.hu új termékajánló szolgáltatást indít vásárlói számára. A csúcstechnológiás megoldásokat alkalmazó szolgáltatás révén a vásárlók könnyebben találhatják meg a számukra érdekes árucikkeket,...
A BÉT a második negyedév forgalmi adatai alapján ismertette, hogy mely részvények tartoznak a megfelelő likviditással rendelkezők közé. A négy blue-chip és az Egis tartozik mindössze ebbe a körbe. ...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa tegnap este jóváhagyta, hogy a nemzetközi pénzintézet fennállása óta először kötvényt bocsásson ki. A kötvénykibocsátással az a cél, hogy növeljék az IMF...
A felesleges nyelvtörvény elfogadása röviddel a szlovák-magyar kormányfői találkozó előtt az arrogancia jele vagy arra irányuló igyekezet, hogy a találkozó sikertelenül végződjön - írja a Sme című liberális szlovák napilap Pofon a Dunán túlra című kommentárjában csütörtökön.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy amerikai repülőgépnek, miután az egyik utas meztelenre vetkőzött és nem volt hajlandó felöltözni. A US Airways légitársaság Charlotte (Észak-Karolina) városból Los Angelesbe tartó 705-ös járatán utazó Keith Wright váratlanul ledobta ruháit és pucéran sétált végig a folyosón.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Megkezdődött az apadás a Duna szigetközi szakaszán - közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese csütörtök reggel. Nagybajcsnál csaknem...
Vegyes képet mutatnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a japán börzén a pénzügyi szektor eladói nyomás alá került miután két bank fúziót jelentett be, az energiaszektor pedig az olajár csökkenése...
Az ausztrál hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy maradjanak távol Migaloo-tól, a közkedvelt púpos bálnától, amely újra feltűnt a keleti partok mentén. Migaloo megközelítéséért a maximálisan kiszabható büntetés 13300 dollár (2,5 millió Ft) - hívták fel a figyelmet Queensland állam hatóságai.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy amerikai repülőgépnek, miután az egyik utas meztelenre vetkőzött és nem volt hajlandó felöltözni. A US Airways egyik járatán, a repülőgép hátsó részén...
Elindultak a Gödöllői Királyi Kastély felújítási munkálatai, mely kilenc hónap múlva készül el. De emellett szándéknyilatkozat aláírására is sor került, a fejlesztés következő ütemeként, az...
Csak a nyilvánosságból tűnt el Gyurcsány Ferenc, az MSZP-ből nem. A volt pártelnök-miniszterelnök néhány nappal a szocialista párt rendkívüli kongresszusa előtt a tatai alapszervezet tagjaival egyeztetett.
Egy nemrégiben befejezett, Kanadában, azon belül is Quebec városában 6 éven át tartó átfogó klinikai vizsgálatban a felnőttkori túlsúly és elhízás szempontjából meghatározó rizikótényezőket vették górcső alá.
Olyan adut adunk az ellenzéknek a vagyonadó bevezetésével, amelynek eltörlésével sikeresen kampányolhatnak a 2010-es választásokon – állította Mécs Imre az Egyenes Beszédben.
Többnyire emelkedés tapasztalható az ázsiai piacokon csütörtökön, azonban tapintható a feszültség, melyet a ma nyilvánosságra kerülő amerikai foglalkoztatottsági adat okoz. Az amerikai munkanélküliségi ráta az előzetes várakozások szerint a mai adatok alapján 9,6 százalékosra emelkedhet, mely 26 éves csúcsnak számít. (ProfitLine.hu)
A tegnap elért közel féléves csúcsáról kezdődött ma a kereskedés a forint euróval szembeni árfolyamában, a jegyzések tehát a 270-es szint alatt várják a folytatást. Ma számos fontos esemény lesz a...
Az áfa módosítása a vásárlókon túl a kereskedőket is érzékenyen érinti, a pénztárgépek átállítása és az új bizonylatok sokaknak megnehezítik az életét. A boltosok augusztus végéig kaptak haladékot a pénztárgépek átállítására, addig kézzel kell írniuk a bizonylatokat. A változásokat nem győzik követni, sokan büntetésre számítanak....
Magyarország nem engedheti meg magának az előrehozott választásokat. A több hetes kampány olyan zűrzavart okozna, amely ellehetetlenítené a válságkezelést - hallottuk és halljuk nap mint nap kormánypárti oldalról, akárhányszor az új választás lehetősége szóba kerül - írja a Jobbklikken Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A bejegyzést szó szerint közöljük.
Az európai parlamenti választás a Fidesz és a Jobbik közvéleménybeli pozícióit egyaránt erősítette. Májushoz képest a Fidesz további 6, a Jobbik további 5 százaléknyi szimpatizánst gyűjtött. Az MSZP...
Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) részsikerként könyveli el, hogy az Országgyűlés a kormány által tervezettnél kisebb, 25 %-os szja-terhet szavazott meg a melegétel-utalványokra januártól....
A Nemzetközi Valutaalapnak bemutatott szakrális áldozatnak tekinti Csaba László közgazdász professzor a vagyonadót. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az adónem bevezetése átgondolatlan...