A fiataloknak van lehetőségük megváltoztatni a világot - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök hétfő este Zánkán, a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY) egyhetes világtalálkozójának záró ünnepélyén.
Egy biztos, a kutatási adatok előrejelzése szerint hamarosan négyszer több nő vásárol majd autót, mint eddig. A szőke nő és az autó témában még mozifilmek is készültek, a viccek száma pedig egy vaskos Dosztojevszkij regény oldalszámában mérhető.
Egyelőre hét taggal alakul meg a kormány Kríziskezelő Programjának tanácsadó testülete, amelybe szeretetszolgálatok és egyesületek is delegálhattak tagokat - olvasható a keddi Népszabadságban.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: TOVÁBB TART AZ OPTIMIZMUS -folytatódott az optimista hangulat és az emelkedés, melynek köszönhetően az S&P 500 index tavaly november óta nem látott szintet...
Egyre erőteljesebben terjednek az interneten vásárolható lakásbiztosítások. Ez a folyamat pedig szakemberek szerint oda vezethet, hogy a gépjármű-felelősségbiztosításoknál tapasztalt verseny erre a szegmensre is jellemző lesz....
Három ajánlat érkezett az Opelre a hétfő esti határidő lejárta előtt a General Motors nyilatkozata szerint - írja a Financial Times. A Magna International, az RHJ International és a kínai Beijing...
Messze még a vége: a brit bankfelügyeleti rendszer jövője korántsem úgy fest, ahogy azt a kormányzó Munkáspárt elképzeli a választások felé közeledve. A konzervatívok megszüntetnék ugyanis a Pénzügyi...
Lapinformáció szerint hét taggal alakul meg a kormány Kríziskezelő Programjának tanácsadó testülete. A Népszabadság azt írta: a szervezetbe szeretetszolgálatok és egyesületek is delegálhattak tagokat.
Peruban korrupció miatt 7 és fél évi börtönre ítélték Alberto Fujimori volt államfőt. A politikus, aki 1990 és 2000 között volt a dél-amerikai ország elnöke, beismerte, hogy 1999-ben jogellenesen fizetett ki 15 millió dollárt a titkosszolgálat főnökének. A 70 éves volt államfő ugyanakkor közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen.
Megnyerte első felkészülési mérkőzését a Real Madrid labdarúgó-csapata: az újjáalakított királyi gárda 1-0-ra győzött az ír Shamrock Rovers ellen Dublinban.
A pozitív piaci hangulat jól jön a magas kamatú devizáknak, mint például a kiwinek és az ausztrál dollárnak. Az NZD/USD 0,66 felé indult, és 7 hetes csúcsot ért el 0,6592-nél. Azóta ismét dél felé vette az irányt a devizapár, miután az új-zélandi kereskedelmi miniszter, Tim Groser aggodalmát fejezte ki a deviza erősödése miatt. Az NZD/USD-ot 0,6530-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/…
Tűz ütött ki egy használaton kívüli vendéglőben Budapesten a II. kerületben, a lángokat a tűzoltók fékezték meg - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője kedden az MTI-vel. A...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,39 pontos csökkenéssel, 16.199,77 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült.
Nem éri meg kicselezni az öt százalékpontos járulékcsökkentésnek az idén még élő, jövőre megszűnő, havi bruttó 143 ezer forintos jövedelemhatárát - írja a Világgazdaság.
Annak ellenére, hogy a jövőben adó terheli a béren kívüli juttatásokat, a cégeknek 2010-től is megéri élni ezekkel a lehetőségekkel - derül ki a Nexon közleményéből.
A szállodafejlesztések terén Budapestet még élénk aktivitás jellemzi, de a tervezőasztalon levő projektek esetében már egyre gyakoribb a beruházás átgondolása, halasztása. A jövőben ez az...
Idén, Magyarországon a legolcsóbb ingatlan alig több mint 1 millió Ft-ért kelt el, míg a legdrágább 130 millió Ft-ba került új tulajdonosának. Bár önmagában nem ad a piac működéséről érdemi információt, az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy hálózata által az év első felében eladott, ezres nagyságrendű lakóingatlan közül melyek voltak a legolcsóbbak és legdrágábbak....
A hibrid járművek új generációjának robbanásszerű térnyerését vetíti előre tanulmányában az amerikai Pikes Research, amely szerint a hálózatról töltött hibrid járművek a jelenleg is felfutásukat élő...
Bár Amerika tegnap emelkedni tudott, a futuresek már mínuszba fordultak, melynek hatására a hazai parketten is megtorpant a hegymenet. A BUX kisebb csökkenést mutat a nyitást követően, az index 0...
A szállodafejlesztések terén Budapestet még élénk aktivitás jellemzi, de a tervezőasztalon levő projektek esetében már egyre gyakoribb a beruházás átgondolása, halasztása - írja a portfolio.hu. A jövőben ez az ingatlanszegmens várhatóan tovább fog gyengülni, amely az üzleti turizmus jelentős visszaesésének és a banki finanszírozási tevékenység csökkenésének köszönhető. A hotelfejlesztések helyett…
Továbbra is kitarthat a befektetői optimizmus a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett részvénypiaci elemzők szerint. A nyitásban viszont lefelé indult a BUX. Illés László, a...
Lapértesülések szerint kötvénykibocsátásra készül a Gazprom. A részletek még nem ismertek, de a kiszivárgott információk szerint több újítás is lehet a kibocsátás körül. Szóba került, hogy a társaság...
Júniusban -1,57 milliárdos értéket hozott a svájci külkereskedelmi mérleg (előző: -2,01 Mrd). Az EUR/CHF-et továbbra is 1,52 fölött jegyzik, és 1,5250 felé indult. Az SNB több intervenciója után arra számít a piac, hogy a bank nem engedi az 1,50 alatti árfolyamot, és beavatkozik 1,5150-1,5100-nél. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Beszélget az ember, zajlik az élet és ekkor tízet üt az óra. És egyes helyeken, egyre több helyen, rendeletileg vége a kiszolgálásnak. Na ezért van a politikai válság. Mert nem érti a hülye politikus, például a VI. kerületi, hogy ez az adóbevételt csökkenti, hogy társaságok jókedvét csökkenti, hogy elmebaj a rendelete.
Kómába esett Jonathan Richter dán labdarúgó, miután villámcsapás érte egy mérkőzésen. Az élvonalbeli FC Nordsjaelland hátvédje a tartalékcsapatban lépett pályára a másodosztályú Hvidovre ellen, amikor a baleset történt.
A kedden közzétett adatok alapján Svájc első félévi külkereskedelmi többlete 8,99 milliárd svájci frankra csökkent, a 2008 második félévi 9,46 milliárdról, és az előző év hasonló időszakában elért 9,98 milliárdról. Az export az első félév során reál értékben 17,4 százalékkal csökkent éves szinten, míg az import 10 százalékkal esett. (ProfitLine.hu)
Sokan nem merik elvégeztetni az anonim HIV-tesztet, mert attól tartanak, hogy személyes adataik mégis kikerülnek valahogy, és ez hátrányosan érinti majd őket. Jogos a félelmük?
Egy 61 éves román férfit gázolt halálra egy autó hétfő este Budapest X. kerületében, a Kerepesi úton. Az autó egyelőre tisztázatlan körülmények között ütötte el az idős férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
A lengyel jegybank monetáris tanácsának egyik tagja, Marian Noga szerint nem várható, hogy Lengyelország az idén belépne az ERM-2 átváltási mechanizmusba a gazdaság lassulása miatt, azonban nem kizárt, hogy 2014-ben már tagja lehet az euróövezetnek. (ProfitLine.hu)
Az ellentmondásos hírű talidomid nevű gyógyszer nem javította a tüdőrákos páciensek túlélését, ám más ráktípusoknál reményre ad okot - közölték brit kutatók a Journal of the National Cancer Institute című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Keddtől 3-7 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára Horvátországban - közölte honlapján a piacvezető INA olajtársaság - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt napokhoz képest semmiféle változást nem észleltünk a forint piacán, miközben a dollár árfolyama az 1.42-es szint felett is járt - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank...
Idén nem valószínű a zloty belépése az ERM-2 átváltási mechanizmusba a gazdaság lassulása miatt - vélte a lengyel jegybank monetáris tanácsának egyik tagja. Marian Noga ettől függetlenül reálisnak...
Változott a Start és a Start Plusz kártyával foglalkoztatottak után fizetendő közterhek mértéke - tette közzé az adóhivatal. 5 százalékponttal csökkentették az összes járulékteher mértékét, így az első évben 10, a másodikban 15 százalékot kell fizetni a munkaadónak - írja a Világgazdaság.
Egy BKV-autóbusz ütközött össze két személyautóval kedd délelőtt a fővárosi Moszkva téren, az egyik autóban utazó gyermeket megfigyelésre kórházba szállították – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Sagyibó Melinda közlése szerint az autóbuszon utazók közül senki nem sérült meg.
2010-től is megéri élni a cégeknek a béren kívüli juttatások eszközével annak ellenére, hogy a jövőben adó terheli őket - derül ki a Nexon tegnapi közleményéből. Ismeretes: az Országgyűlés korábbi döntése szerint jövőre az adómentes természet- és pénzbeni juttatások adómentessége csaknem teljesen megszűnik, ám az általános, 54 százalékos adómérték mellett bevezetnek egy kedvezményes, 25…
A Fed-elnök, Ben Bernanke közölte: viszonylag korán ismét kamatemelésre kerülhet sor, hogy megakadályozzák az infláció túlzott gyorsulását. Ezek a kijelentések az inflációs várakozások kordában tartását célozzák meg. 2010 nyara előtt nem várható kamatemelés. A Fed a korábbi recessziók során szinte sosem emelte kamatát, míg nem érte el mélypontját a munkaerő-piaci. Az amerikai GDP idén mintegy…
Jövőre várhatóan korlátozzák a francia vállalatvezetők nyugdíját - jelezte a pénzügyi piacokat felügyelő hatóság, az Autorité des Marchés Financiers vezetője.
A jen erősödött az euróval és a dollárral szemben, miután a Fed-elnök, Ben Bernanke tegnap a Wall Street Jounal egyik cikkében azt nyilatkozta, hogy nem szabad túl korán emelni, hanem ki kell várni a megfelelő pillanatot, hogy ne okozzon gondot az infláció. Az USD/JPY-t 93,91-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A japán miniszterelnök feloszlatta a képviselőházat, és augusztus 30-ára előre hozott választásokat írt ki. Aszo Taro döntését a kabinet valamennyi tagja támogatta.
Átkozzák az IKEA-t és a hozzá hasonló multinacionális bútorboltokat a tradicionális angol székgyártók. A kőkemény árversenyben ugyanis képtelenek felvenni a versenyt a jóval olcsóbb termékeket árusító üzletláncokkal....