Továbbra is a túlélésért küzd a CIT Group, amelynek esetleges csődjéről szóló hírek kiemelt figyelmet kaptak az elmúlt napokban a tőzsdéken. A bank most azt tervezi, eladja néhány üzletágát, hogy...
Az áfa csökkentése és a gázárak várható visszaesése mellett újabb hírrel örvendeztette meg a Főtáv a fogyasztóit: 10%-kal csökkentik a hődíjat. A Fővárosi Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt igazgatósága...
Azonosították a június elsején az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép 49 utasának holttestét - közölték a brazil hatóságok helyi idő szerint csütörtökön.
Michael Jackson magánorvosának személyére irányul a nyomozás, amely során a rendőrök emberölés vádjára kerestek bizonyítékot - derült ki igazságügyi dokumentumokból csütörtökön, egy nappal azután,...
Apa lett minden idők legeredményesebb férfi teniszezője, Roger Federer, akinek felesége csütörtök éjjel ikreknek adott életet. A 15-szörös Grand Slam-győztes svájci világklasszis felesége, Mirka két kislányt hozott a világra egy genfi kórházban.
Négy ember megsérült abban a balesetben, ami miatt tejes útzár van a 7-es főúton Balatonkeresztúr és Balatonfenyves között. Két személygépkocsi összeütközött, amelynek során négy utas súlyos sérüléseket szenvedett.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Fél éve se munkaszerződésem, se munkabérem, s a cég, ahol dolgozom azt mondja: most már biztosan nem lesznek kifizetések. Papírok hiányában milyen esélyem van hozzájutni a fizetésemhez? Felségem tíz éve dolgozik egy cégnél, két hónapja veszélyeztetett terhesként betegszabadságon van, így nem kap béremelést sem, ez jogszerű? Ha a munkaszüneti napok átrendezése miatti pihenőnapon dolgozik a…
Az előzetes adatok alapján a várakozásoknál kétszer nagyobb mértékben zuhant a brit gazdaság a második negyedévben, miután rekord mértékű visszaesést mértek az építőiparban, banki és üzleti szolgáltatások pedig továbbra is alacsony szinten maradtak. (ProfitLine.hu)
Egyre gyakoribb, hogy nem gyógyszerként forgalomba hozott termékek reklámjai gyógyulást, életminőséget javító hatást ígérnek, holott jogszabály tiltja e termékek reklámozása során a betegséget megelőző vagy gyógyító hatás feltüntetését.
Két baleset is történt péntek délelőtt az M7 autópályán egymástól nem messze Velence közelében a Balaton felé vezető oldalon - közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
A helyszínen életét vesztette egy 47 éves férfi, akit személyautó gázolt el a Győr-Moson-Sopron megyei Écsen - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken. Az autó 29 éves vezetője feltehetően későn...
A beszerzési menedzserindex a jelenlegi helyzet megítélésével kapcsolatos részindexe kedvezően alakult, és még az előrejelzéseket is felülmúlta. Az EU-s beszerzési menedzserindex júliusban 44,6 pontról 46,8 pontra javult, miközben az elemzők 45,3 pontos értékkel számoltak. A szolgáltatási index 44,7 pontról 45,6 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 45,2 pontos elemzői konszenzust. Az adatok arra…
A 8,5 milliárd forintos éves árbevételt elérő Győri Hőszolgáltató Kft.-nek a fogyasztók több mint félmilliárd forinttal tartoznak, amire még nem volt példa. Csaknem minden harmadik lakossági fogyasztó adós - írta a Kisalföld pénteki száma. (ProfitLine.hu)
"Ötéves kislányomnál most derült ki, hogy cukorbeteg. Meggyógyulhat még vagy egész életen át szurkálnia kell magát? Mit tanácsol nekem, hogyan tudom segíteni a lányomat?" A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Azonosították a június elsején az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép 49 utasának holttestét - közölték a brazil hatóságok helyi idő szerint csütörtökön.
A kormány elkezdte a magyar vasút felszámolását, és ha terveit végrehajtaná, az a vasúti közlekedés végóráját jelentené - közölte Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője. A...
Már Olaszországban is vannak áldozatai az erdőtüzeknek. Szardínia szigetén ketten haltak meg, mert nem tudtak elszaladni a gyorsan terjedő lángok elől.
Különleges ajándékkal gazdagodott nemrégiben a gödöllői kastély. Dóczi Imre dányi lakos azzal a szándékkal kereste fel a múzeum munkatársait, hogy a tulajdonában lévő, a kastélyból származó, gyönyörű cserépkályhát visszajuttassa eredeti helyére.
Magyarország múlt heti eurókötvény-kibocsátása a kormányzati politikába vetett befektetői bizalom erősödését tükrözi - nyilatkozta Irina Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti állandó...
Egyes lakáshitelt nyújtó cégek a tönkretett adósok ingatlanjaiból remélnek hasznot, és nem elsősorban a hitelek kamataiból - merült fel a gyanú a PSZÁF-nál. A szervezet vizsgálódik az ügyben. ...
Négy ember megsérült abban a balesetben, ami miatt tejes útzár van a 7-es főúton Balatonkeresztúr és Balatonfenyves között - tájékoztatta az MTI-t a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Már jobban van, s nincs láza Cseh Lászlónak, akit csütörtökön, a római repülőtérről kórházba kellett vinni. A magyar úszócsapat legjobbja indul a világbajnokságon, de programjáról később döntenek.
Minden figyelmeztetés ellenére sokan jutottak bajba a Balatonon a csütörtöki rendkívüli időjárásban; a vízirendőrök a korábbi rekordjukat megdöntve 46 embert, a vízi mentők 18-20 embert mentettek...
Húsz hektárnyi száraz füvel borított bozótos terület égett le a Heves megyei Tiszanána határában. Az oltásban a hevesi, illetve a tiszafüredi önkéntes tűzoltók is részt vettek, a tűz már-már veszélyeztette a faluszéli ingatlanokat.
Edzésen összeesett és az újraélesztést követően kómába került egy 16 éves futballista Martfűn. A szoljon.hu oldal beszámolója szerint B. Sándort jelenleg a szolnoki Hetényi Géza Kórház intenzív osztályán kezelik.
Miniszteri biztos kinevezését kéri Székely Tamástól Heves megye egészségügyi ellátásának újjászervezése érdekében az Egri Kórházvédők Egyesülete - az erről szóló, az egészségügyi miniszternek címzett nyílt levelet pénteken juttatta el az MTI-hez az egyesület.
A McLaren-Mercedes finn versenyzője, Heikki Kovalainen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén. A tavalyi győztes mögött második helyen a Williams-Toyota német pilótája, Nico Rosberg, a harmadikon a címvédő angol Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) zárta a gyakorlást.
A Hármas-Körösbe fulladt egy 16 éves fiú - olvasható a rendőrség honlapján. Egy csépai lakos és két társa a Hármas-Körösön lévő szabad strandra ment csütörtökön délután fürödni - közölte a...
Zátonyra futott a kiemelt kormányprogramként támogatott sukorói "szocialista földpanama" - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Budai Gyula. A Magosz szövetségi igazgatója szerint most már meghatározható azon személyek köre is, akik miatt "ilyen blamázs" érte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV) és a kormányt.
Azonosították a június elsején az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép 49 utasának holttestét. A szakértők összesen ötven áldozatot vizsgáltak, de egy esetben nem hozott eredményt az eljárás....
A korábbinál jóval kisebb mértékben, de így is a várt ütem több mint kétszeresével csökkent a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben. Az éves szintre számolt visszaesés pedig olyan nagy mértékű volt, amilyenre a negyedéves kimutatások közzétételének fél évszázaddal ezelőtti kezdete óta nem volt példa.
Júliusban már az ötödik egymást követő hónapban mérséklődött az eurózóna gazdasági hanyatlása, miután a vártnál kisebb mértékben zsugorodott a térség feldolgozóiparának és szolgáltatási szektorának...
A kormány elkezdte a magyar vasút felszámolását, és ha terveit végrehajtaná, az a vasúti közlekedés végóráját jelentené - mondta Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótá...
A Nemzetközi Felsővezetők Kerekasztal Egyesület (ERIA) ösztöndíjpályázatot hirdet a CEU Business School 2009 szeptemberében induló nappali tagozatos MBA képzésére, melynek nyertese 2 millió forint összegű tandíjtámogatásban részesül. A jelentkezés határideje 2009. augusztus 10.
Árokba hajtott, majd felborult egy autó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 110-111-es kilométerszelvény között; a jármű utasai súlyos sérüléseket szenvedtek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
A rendőrségnek a beavatkozás előtt mérlegelnie kellett annak a nyolcezer embernek a biztonságát, akik a Szusza Ferenc Stadionban tartózkodtak az Újpest-Steaua meccsen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken az MTI-vel; román csendőrök szerint a magyar rendfenntartó erők csütörtökön későn avatkoztak be az Újpest-Steaua Bucuresti Európa Liga labdarúgó-mérkőzésen a szurkolók…
Alázattal, büszkén, elszántan vállalta Bajnai Gordon a kisebbségi, válságkezelő kormány vezetését. Legalábbis így fogalmazott az MSZP április 5-ei kongresszusán. A miniszterelnök megszólalásai...
Árokba hajtott, majd felborult egy autó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 110-111-es kilométerszelvény között. A baleset néhány perccel 11 óra után, a megyehatár közelében történt.
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a piaci várakozásoknak nagyjából megfeleltek a májusi kiskereskedelmi forgalom pénteken közzétett adatai; a csökkenő trend minden bizonnyal folytatódni fog a következő hónapokban is. (ProfitLine.hu)