2009. július 5. vasárnap

júl. 5
16:03
Kiderült, hogy miért mondott le a horvát kormányfő (korr.) (Portfolio)
Ivo Sanader horvát kormányfő az Európai Unió tehetetlenségével magyarázza minapi lemondását, szerinte az EU képtelen volt megakadályozni, hogy a szomszédos Szlovénia blokkolja az ország uniós...
júl. 5
16:09
Elhunyt a magyar származású sztármenedzser (Blikk)
Elhunyt Allen Klein, aki többek között a Beatles és a Rolling Stones menedzsereként, kiadótulajdonosként írta be a nevét a zenei üzlet világába. New York-i otthonában szombaton, 77 éves korában érte a halál, amelyet Alzheimer-kórja okozott.
júl. 5
16:12
Folytatódik a meleg, nyári idő, 27-32 fok lesz (Gondola)
Hétfőn a sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet, eleinte keleten, északkeleten, majd késő délutántól északnyugaton lehet elszórtan zápor, zivatar, néhol felhőszakadás,...
júl. 5
16:14
Lemondásra szólítja fel a Formula-1 főnökét a Zsidó Világkongresszus (Gondola)
Lemondásra szólítja fel a Zsidó Világkongresszus (WJC) Bernie Ecclestone-t, a Formula-1 főnökét, aki a The Times című brit lap szombati számában dicsérte Hitler hatékonyságát, és kijelentette, hogy a demokrácia "nem sok jót hozott számos országnak, így ennek (Nagy-Britanniának) sem".
júl. 5
16:15
Meghalt a vízibicikliről tóba esett kislány (HírTV)
Meghalt a kórházban az a 11 éves kislány, aki néhány nappal ezelőtt, egy vízibicikliről esett a zalalövői tóba - értesült a HavariaPress.
júl. 5
16:15
Thürmer: a szombati MSZP-kongresszus "egy centivel sem vitte előre Magyarországot" (Alternatív Energia)
A szombati MSZP-kongresszus "egy centivel sem vitte előre Magyarországot", a fiatalok összeálltak az idősebbekkel, a rendszerváltás politikai és gazdasági tolvajaival, hogy a következő fél év alatt még ellopják, ami az országból megmaradt - mondta Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke vasárnap Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a 20 éve elhunyt Kádár Jánosra, a Magyar…
júl. 5
16:21
Csökkenhetnek a körbetartozások az építőiparban (ProfitLine)
Ha az építtető nem biztosítja a projektszerződés szerinti fedezetét, akkor a kivitelező 30 napra felfüggesztheti a munkát, és ha ez idő alatt sem kapja meg a pénzt a fedezetkezelő, akkor a kivitelező elállhat a szerződéstől, követelheti a költségei megtérítését - egyebek mellett ez a szabály is szerepel az MTI birtokában lévő kormányrendelet-tervezetben, amely az építtetői fedezetkezelő…
júl. 5
16:23
Szívhatják a fogukat a németek - Negyedével emelkedhet a gázár (ProfitLine)
Németországban több mint 25 százalékkal emelkedhet a lakossági földgázár a fűtési szezon kezdetére a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) szerint. (ProfitLine.hu)
júl. 5
16:30
Elhunyt a Beatles és a Rolling Stones magyar származású egykori menedzsere (Infostart)
Elhunyt Allen Klein, aki többek között a Beatles és a Rolling Stones menedzsereként, kiadótulajdonosként írta be a nevét a zenei üzlet világába. New York-i otthonában szombaton , 77 éves korában érte a halál, amelynek oka Alzheimer-kór volt - jelentette be az ABKCO lemezcég.
júl. 5
16:30
Lemondásra szólítja fel a Formula-1 főnökét a Zsidó Világkongresszus (Infostart)
Lemondásra szólítja fel a Zsidó Világkongresszus (WJC) Bernie Ecclestone-t, a Formula-1 főnökét, aki a The Times című brit lap szombati számában dicsérte Hitler hatékonyságát, és kijelentette, hogy a demokrácia "nem sok jót hozott számos országnak, így ennek (Nagy-Britanniának) sem".
júl. 5
16:30
Szilfán jelent meg a szent képe (Blikk)
Csoda történt Délkelet-Szerbiában – legalábbis sokan ezt hiszik, mert naponta ezrek özönlenek egy Nis környéki kis faluba, hogy lássák az ortodox vallás egyik legtiszteltebb szentjének, Szent Petkának a képét. Hogy valóban az-e, még nem biztos, azt Irinej nisi püspöknek, a Szerb Ortodox Egyház azon a vidéken uralkodó főpapjának kell kimondania gondos vizsgálódás és mérlegelés alapján.
júl. 5
16:30
Lemondásra szólítja fel a Forma-1 főnökét a Zsidó Világkongresszus (Gondola)
Lemondásra szólítja fel a Zsidó Világkongresszus (WJC) Bernie Ecclestone-t, a Formula-1 főnökét, aki a The Times című brit lap szombati számában dicsérte Hitler hatékonyságát, és kijelentette, hogy...
júl. 5
16:30
Botrány! Ecclestone Hitlert dicséri (Blikk)
LONDON – Hatalmas botrányt kavart Bernie Ecclestone (78) a tekintélyes angol napilapnak, a The Timesnak adott interjújával. A megjelent cikk miatt lemondásra szólítja fel a Zsidó Világkongresszus (WJC).
júl. 5
16:32
Evangélikus istentisztelet Sopronpusztán a határnyitás 20. évfordulóján (Infostart)
A határnyitás huszadik évfordulója alkalmából evangélikus istentiszteletet tartottak vasárnap Sopronpusztán, a Páneurópai Piknik emlékhelyen, amelyen Johannes Friedrich bajor tartományi püspök hirdetett igét; Ittzés János evangélikus elnök-püspök és Steinbach József református püspök, valamint Thomas Hennefeld, az Ausztriai Református Egyház országos szuperintendense pedig a liturgiában vett…
júl. 5
16:33
Vitatható a rendőri fellépés jogszerűsége? (HírTV)
Az Amnesty International (AI) Magyarország a rendőri fellépés jogszerűségét vitatja. A jogvédő szervezet elnökségi tagja azt mondja: kérdéses, hogy ha jogszerű is volt a kényszerítő eszköz, - például a gázspray használata, - akkor az szükséges és arányos mértékű volt-e.
júl. 5
16:33
MSZP: a Fidesz végre határolódjon el a szélsőségektől! (Alternatív Energia)
Az MSZP elvárja a Fidesztől, hogy végre egyértelműen határolódjon el a magyarországi szélsőségesektől, legyen partner az antifasiszta konszenzus megteremtésében - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap a szombati gárdista demonstráció kapcsán.
júl. 5
16:48
A fehérvárcsurgói tározótóba fulladt egy férfi - búvárok találták meg a holttestét (Infostart)
Belefulladt a fehérvárcsurgói tározótóba egy férfi, holttestét vasárnap délután találták meg a budapesti búvárok - közölte a rendőrség.
júl. 5
16:48
Leesett a hajóról és a tóba fulladt egy férfi (Blikk)
Megtalálták délután annak az embernek a holttestét, aki szombaton fulladt a fehérvárcsurgói tározótóba. A 42 éves nagyvelegi férfi tegnap este társaival ment a tóhoz, ahol társaival csónakáztak.
júl. 5
16:48
Bemutatkozott a Thaiföldön született első pandabébi (Gondola)
A nagyközönségnek is bemutatkozott a hét végén a Thaiföldön született első pandabébi. Ezrek özönlötték el az ország északi részén fekvő Csiangmai állatkertjét szombaton, a hat hete világra jött...
júl. 5
16:50
Még szabad a pálya az Opelért folyó versenyben (Infostart)
Még mindig bizonytalan, hogy ki nyeri meg az Opelért folyó versenyt - jelentette ki a német gazdasági miniszter egy lapinterjúban.
júl. 5
16:50
A fehérvárcsurgói tározótóba fulladt egy férfi (Gondola)
Belefulladt a fehérvárcsurgói tározótóba egy férfi, holttestét vasárnap délután találták meg a budapesti búvárok - közölte a rendőrség. A 42 éves nagyvelegi férfi szombat este társaival ment a...
júl. 5
16:51
Gázválságot vizionál a Gazprom (Privátbankár)
A bizonytalan ukrajnai földgáztárolási helyzet miatt újabb gázválság alakulhat ki az orosz Gazprom energetikai konszern vezérigazgató-helyettese szerint
júl. 5
16:51
Labda ölte meg a játékvezetőt (HírTV)
Egy rosszul elhajított labda végzett egy játékvezetővel egy wales-i krikettmérkőzésen szombaton - adta hírül vasárnap több brit újság. A Swansea-Llangennech mérkőzésen a 72 éves Alcwyn Jenkins-t a fején találta el a labda, a bíró azonnal összeesett és a kórházba szállítás közben meghalt. A találkozót a tragikus eset után félbeszakították.
júl. 5
16:51
MSZP: mondjon le a fideszes Rácz Róbert! (Alternatív Energia)
Nyilvános bocsánatkérésre és lemondásra szólítja fel Rácz Róbert fideszes országgyűlési képviselőt a rendőrséggel kapcsolatban tett kijelentése miatt Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője, aki a Fidesztől elhatárolódást vár.
júl. 5
16:51
Elhunyt Allen Klein (Spa Trend Online)
Elhunyt Allen Klein, aki többek között a Beatles és a Rolling Stones menedzsereként, kiadótulajdonosként írta be a nevét a zenei üzlet világába. New York-i otthonában szombaton , 77 éves korában érte a halál, amelynek oka Alzheimer-kór volt – jelentette be az ABKCO lemezcég.
júl. 5
16:57
Az olajos magvak és a cukorbetegség (WebBeteg)
Az olajos magvak vagy a mogyoróvaj fogyasztása csökkenti a szívbetegség kockázatát a 2-es típusú cukorbetegséggel élő nők körében - állítják kutatók.
júl. 5
17:06
Hétfő este jégeső is eshet (Infostart)
A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet, hétfőn eleinte keleten, északkeleten, majd késő délutántól északnyugaton lehet elszórtan zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is kialakulhat. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökésekre is számítani kell.
júl. 5
17:06
Bemutatkozott a Thaiföldön született meglepetéspanda (Blikk)
BANGKOK – Állatorvosi kísérettel érkezett az öthetes Lin hui a bangkoki állatkertbe. A panda május 27-én látta meg a napvilágot, miután anyját mesterségesen megtermékenyítették.
júl. 5
17:06
Szabadon engedték Teheránban a The Washington Times tudósítóját (Gondola)
Az iráni hatóságok szabadon engedték vasárnap a The Washington Times amerikai napilap tudósítóját, akit két hete vettek őrizetbe az elnökválasztás utóhatásairól adott jelentései miatt. A teheráni...
júl. 5
17:08
Az ügyészség nyomoz a Nemzeti Vagyonkezelő ellen (Gondola)
Nyomozást rendelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2008-as működése ügyében az ügyészség a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt - mondta a Magyar Gazdakörök és...
júl. 5
17:09
Utolsó útján a vasárnapi járat – A munkások rettegnek (HírTV)
Munkahelye elvesztésétől fél 30-40 ember Zalakomárban, mert jövő vasárnaptól megszűnik az esti buszjárat Zalakaros és a település között. Munkaszüneti napokon törlik a fürdővárosból este 20 óra után induló járatot, vagyis a szállodákban és a fürdőben dolgozók nem tudnak hazajutni.
júl. 5
17:15
Elérte mélypontját a cseh gazdaság? (ProfitLine)
A cseh központi bank monetáris tanácsának tagja, Eva Zamrazilova nyilatkozata szerint a cseh gazdaság már elérte a mélypontját, ahonnan már az emelkedés következhet az év végéig. (ProfitLine.hu)
júl. 5
17:21
Marilyn Manson sokkolta Sopront (Blikk)
Marilyn Manson volt a szombati nap főfellépője a soproni VOLT fesztiválon. Ahogy arra számítani lehetett, a nagyszínpad környéke szép lassan megtelt szakadt feketébe öltözött metálossal. A koncerten egy gombostűt sem lehetett leejteni annak ellenére, hogy a „mester” nem volt éppen elemében...
júl. 5
17:24
Gerundiumos sapkát kaptak a végzős debreceni diákok (Infostart)
Az idén először talárjukhoz sapkát is viselhettek a Debreceni Egyetem (DE) végzős hallgatói; az egyetem jelképével, a gerundiummal díszített sapkát ajándékba kapták, s hazavihették a diplomaosztót követően a volt debreceni diákok - tájékoztatta az MTI-t a hét végén véget ért diplomaátadó ünnepségeket követően Fésüs László akadémikus, a DE rektora.
júl. 5
17:24
Szabadon engedték Teheránban a The Washington Times tudósítóját (Infostart)
Az iráni hatóságok szabadon engedték vasárnap a The Washington Times amerikai napilap tudósítóját, akit két hete vettek őrizetbe az elnökválasztás utóhatásairól adott jelentései miatt.
júl. 5
17:24
MSZP: mondjon le a fideszes Rácz Róbert (Gondola)
Nyilvános bocsánatkérésre és lemondásra szólítja fel Rácz Róbert fideszes országgyűlési képviselőt a rendőrséggel kapcsolatban tett kijelentése miatt Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési...
júl. 5
17:26
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták:
júl. 5
17:26
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 13, 25, 27, 35, 36, 43. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5...
júl. 5
17:27
A gyes és gyed kurtítások ellen tiltakoznak a civilek (HírTV)
Közös nyilatkozatban tiltakozik a gyes és a gyed lerövidítése ellen 16 civil szervezet. Az érdekvédők úgy látják: a Bajnai-kabinet intézkedései csökkentik a gyermekvállalási kedvet. Az intézkedés ellenzői szerint a támogatások megkurtítása családok százezreit hozza lehetetlen helyzetbe.
júl. 5
17:27
Gárdista-demonstráció - Az előállítottak többségét elengedték (Alternatív Energia)
A gárdista demonstráción előállított 216 ember többsége még az éjszaka elhagyhatta a rendőrséget, bűncselekmény és szabálysértés miatt indítottak egyesek ellen eljárást, az egyik előállított a budapesti rendőrség top 10-es körözési listáján szerepelt - tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap délután honlapján.
júl. 5
17:28
Meglepő szavazói vándorlás a "magyar piacon" (Gondola)
Egy friss, ökonometriai módszerrel készült számítás egyértelműen kimutatja: az EP-választáson a Jobbik képes volt számos egykori MSZP-szavazót is az urnákhoz csábítani - többet, mint amennyit a Fidesztől elhódított.
júl. 5
17:30
Éles kritika balról - "Az MSZP két évtizede lop" (Gondola)
A szombati MSZP-kongresszus "egy centivel sem vitte előre Magyarországot", a fiatalok összeálltak az idősebbekkel, a rendszerváltás politikai és gazdasági tolvajaival, hogy a következő fél év alatt még ellopják, ami az országból megmaradt - mondta Thürmer Gyula.
júl. 5
17:42
Egy embert vettek őrizetbe a szombati tüntetés után (Infostart)
Egy embert vett őrizetbe a rendőrség a tegnapi, engedély nélkül megtartott, Erzsébet téri demonstráció során. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: a 216 előállított közül 4 ember ellen bűncselekmény, hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás; közülük egy 35 éves budapesti férfit vettek őrizetbe.
júl. 5
17:42
Meghalt a fejen talált krikettbíró (Blikk)
Belehalt a sérülésbe az a krikettbíró, akit szombaton a kemény labda fejen talált Walesben. A Swansea–Llangennech mérkőzésen a 72 esztendős Alcwyn Jenkist a baleset után helikopteren azonnal a legközelebbi kórházba szállították, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
júl. 5
17:51
EU pénzügyminiszteri találkozó lesz kedden (ProfitLine)
Minden bizonnyal jóváhagyják az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi találkozójukon azt az európai bizottsági javaslatot, hogy Magyarországnak az eddigi 2009 helyett 2011-re kell a hazai össztermékhez viszonyítva az előírt 3 százalékos szintre leszorítania államháztartási hiányát. (ProfitLine.hu)
júl. 5
17:51
Félelmetes: a Jackson tragédia akár milliárdossá is tehet minket (Portfolio)
Busás hasznot hozhat a világ harmadik legnagyobb nyugdíjalapjának Michael Jackson halála, hiszen a popkirály több dalának a jogait is az alap vette meg még tavaly. A legnagyobb internetes boltok...
júl. 5
18:00
Árvíz duzzasztja a cseh államháztartási hiányt (Infostart)
Csehországban az idén 160-170 milliárd koronára(hozzávetőleg 1788 milliárd forint) növekszik az államháztartás hiánya - közölte a pénzügyminiszter egy vasárnapi televíziós műsorban.
júl. 5
18:00
Berki Krisztián aranyérmes lólengésben az universiadén (Infostart)
Berki Krisztián esélyeshez méltóan vasárnap megnyerte a lólengést a belgrádi universiadén, amelyen ez a magyar delegáció első aranyérme.
júl. 5
18:00
Cavendish nyerte a mai Tour-etapot (Blikk)
A brit Mark Cavendish sprintbefutó során megnyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny második, vasárnapi szakaszát, míg összetettben a nyitó napon győztes svájci Fabian Cancellara vezet. Hétfőn a Marseille és La Grande-Motte közötti 196,5 km vár a mezőnyre.
júl. 5
18:00
Egymásnak esett az MSZP és a Fidesz vasárnap is (Gondola)
Az MSZP nincs abban a helyzetben, hogy demokráciából, jogállamiságból és tisztességből kioktassa a Fideszt - mondta a Fidesz helyettes szóvivője vasárnap az MTI-nek.

Keresés