Javult a fogyasztói közhangulat, júniusban a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe 45 pontot ért el a májusi és az áprilisi 40-40, illetve a márciusi 37 pont után - közölte a piackutató hétfőn. (ProfitLine.hu)
Van, aki undorodva fordul el a gombás lábakat vagy intim testrészeket emlegető reklámoktól, de szemlesütéssel sajnos nem lehet kizárni az életünkből ezt a makacs fertőzést. Egyes statisztikai adatok szerint ma már minden negyedik ember valamilyen gombásodásban szenved, ráadásul a fertőzött esetek száma, az elváltozások kiterjedése és súlyossága is egyre aggasztóbb. Kezelése annál hatásosabb, minél…
Tegnap értek véget a Gyereksziget rendezvényei. A felnőtteknek szóló Sziget fesztivál kistestvérén nem a söré és a koncerteké, hanem a környezetvédelemé volt a főszerep.
A környezeti allergének közül a méhcsípés, a pollen, a penész és a poratka ellen már alkalmazzák gyerekeknél és felnőtteknél is a deszenzitizálást, amikor a szervezetet fokozatosan hozzászoktatják az erős immunválaszt okozó anyaghoz. A HealthDay című egészségügyi portál hétfői beszámolója szerint nyelv alatti immunterápiával ételallergiákra is egyre több vizsgálatban próbálják ki a módszert.
Szárnyasok közé dobták a telephelyet őrző kutyát, amely többet széttépett; ezt követően az elkövetők 14 amerikai vadpulyka kakast loptak el a egy zagyvarékasi fácánnevelőből - közölte a rendőrség
"Nagy félreértésnek" nevezte Bernie Ecclestone, a Formula-1 főnöke a Bild német bulvárlap hétfői számában azokat a brit sajtóban megjelent, neki tulajdonított kijelentéseket, amelyekben többek között Hitler válságkezelő intézkedéseinek hatékonyságát dicsérte.
Hét embert rabolt ki három fiatal Komlón; a két idősebb fiút letartóztatták, ellenük többrendbeli rablás gyanúja miatt folyik a büntetőeljárás. A főként ittas embereket hátulról ütötték le az utcán és mindenüket elvitték tőlük, volt akitől még a cipőjét is.
Új, a minőséget még inkább középpontba állító felsőoktatási finanszírozási rendszert javasol az oktatási tárca vezetője; Hiller István a részletekről ősszel kíván tárgyalni a Felsőoktatási Kerekasztallal és a Magyar Rektori Konferenciával.
Szárnyasok közé dobták a telephelyet őrző kutyát Zagyvarékason. Az állat több baromfit széttépett, ezután az elkövetők 14 amerikai vadpulyka kakast loptak el a fácánnevelőből.
A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság első fokon felfüggesztette a Holcim Hungária Zrt. Nyergesújfalura tervezett cementgyárának engedélyeztetését több civil szervezet, valamint Esztergom, Tát, Tokod és ...
Megspórolható a várakozás, ha már állásinterjún olvasunk a jelekből és magunkban értékeljük esélyeinket. Egy 10 perces, "döcögős" interjú, érdektelen kérdésekkel és egy egykedvű interjúztatóval azt az üzenetet hordozza, hogy folytassuk az álláskeresést. Ha azonban sikerül kizökkenteni a beszélgetést a hivatalos mederből, hosszan érdeklődnek szaktudásunkról, a fizetésről is szó esik, a leendő…
"Nagy félreértésnek" nevezte Bernie Ecclestone, a Formula-1 főnöke a Bild német bulvárlap hétfői számában azokat a brit sajtóban megjelent, neki tulajdonított kijelentéseket, amelyekben többek között Hitler válságkezelő intézkedéseinek hatékonyságát dicsérte.
Javult a fogyasztói közhangulat, júniusban a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe 45 pontot ért el a májusi és az áprilisi 40-40, illetve a márciusi 37 pont után - közölte a piackutató. Tájékoztatás...
Nem jutott be a bolgár törvényhozásba az az öt bűnöző, aki a mentelmi jog reményében indult képviselőjelöltként a vasárnapi választásokon. Egyes helyeken a választók szavazási kedvét báránysülttel és női fehérneműk osztogatásával fokozták.
Nehéz gazdasági helyzetben első körben olyan költségeket nem fizetünk ki, amelyek nem járnak azonnali szolgáltatás-megszűnéssel. Egyre több a közösköltség-tartozás
Kevésbé ártalmas a szennyezett levegőjű nagyvárosokban napozni, mint a tiszta levegőjű tengerparton. Az ipari szennyezés ugyanis visszaveri az UV-sugarakat - mondta az InfoRádiónak Tóth Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat légkörfizikusa.
A negatív befektetői hangulat közepette Európához hasonlóan a régió is lefelé tart, a legnagyobb lendülettel az energiakapcsolt orosz részvényindex esik. Az RTS index 2.7%-kal került lejjebb az...
A legfrissebb számítások szerint az USA és Európa lakossága elképesztő nagyságú élelmiszerhulladékot halmoz fel: a megtermelt, ám el nem fogyasztott élelmiszer hétszerese annak, amennyire a világ éhezőinek szüksége lenne....
Régiós társaihoz képest továbbra is felülteljesítő az OTP a Keefe, Bruyette & Woods (KBW) várakozásai alapján, sőt, öt bank összehasonlításában a legjobbnak tekinthető. A befektetési bank elemzői...
Brit lapértesülések szerint az FIA csak azokat az új nevezőket vette komolyan, akik jelezték, hogy a Cosworth motorjait fogják használni a jövő évben, így fordulhatott elő, hogy a legesélyesebbek nem kaptak indulási lehetőséget.
Elhagyta az útpályát és az árokba borult hétfőn egy, az autópálya építéshez bitument szállító autó a 6-os főúton, Kisapostagon; a gépkocsivezető könnyű sérülést szenvedett - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Első oroszországi látogatására Moszkvába érkezett az amerikai elnök: Barack Obama és Dmitrij Medvegyev orosz államfő hétfőn kezdődő csúcstalálkozóján új fejezetet akar nyitni az előző években mélypontra került kétoldalú kapcsolatokban.
Másszunk ki a válságból együtt – hirdeti egy óvszermárka Amerikában, egy nyomtató előnyeiről pedig úgy üzennek Argentínában, hogy ha azt használják, akkor három munkaerőből kettő felesleges. A recessziós reklámokat megnézheti itt, egy olyan felmérés részeként, amely az optimizmus felől közelíti meg a gazdasági válsággal sújtott reklámipart.
Elhagyta az útpályát és az árokba borult hétfőn egy, az autópálya építéshez bitument szállító autó a 6-os főúton, Kisapostagon; a gépkocsivezető könnyű sérülést szenvedett - közölte a rendőrség. A rakomány nem borult ki, a baleset az útszakasz forgalmát nem akadályozza - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A bevétel mellett az alkalmazottak mobiltelefonjait is elvitte az a férfi, aki a főváros XIII. kerületében, feltehetően fegyverrel rabolta ki a Béke utcai bankfiókot hétfő délelőtt.
A bevétel mellett az alkalmazottak mobiltelefonjait is elvitte az a férfi, aki a főváros XIII. kerületében, feltehetően fegyverrel rabolta ki a Béke utcai bankfiókot hétfő délelőtt.
Nehéz gazdasági helyzetben első körben olyan költségeket nem fizetünk ki, amelyek nem járnak azonnali szolgáltatás-megszűnéssel. Egyre több a közösköltség-tartozás
Sokba kerülhet a költségvetésnek a hétvégi tömegoszlatás, ha a bíróság a múlt héten feloszlatott Magyar Gárda tagjainak ad igazat a kártérítési perekben. A Jobbik előzetes becslése szerint a rendőrség 100 milliós összeget fizethet ki, ha a 216 előállított ember többsége a bíróságra megy.
Ugyanazokkal az egyéni jelöltekkel indul az MSZP Heves megyében a 2010-es országgyűlési választásokon, mint négy évvel ezelőtt - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a párt megyei irodavezetője.
Felfüggesztette tevékenységét az MDF mosonmagyaróvári szervezete, Németh Sándor helyi elnök vezetői megbízatásáról lemondott, négyen pedig kiléptek a pártból - tájékoztatta a Győr- Moson-Sopron megyei választmány elnöke hétfőn az MTI-t.
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a korengedményes nyugdíjrendszer fenntartását követeli, mert véleményük szerint ezzel megelőzhető lenne t...
Különféle szerszámokkal, építőanyagokkal és más értékekkel felpakolva értek tetten egy tolvajt vasárnap egy szegedi építkezésen - értesült a HavariaPress.
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy lapértesülések szerint Magyarországnak négymilliárd forintból kell átvilágítania a Nemzetközi Valutaalap ( IMF) hitelkeretéből részesülő magyar bankokat és külföldi leányvállalataikat. Ágh Péter, a párt képviselője hétfőn Budapesten közölte: az ügyben írásbeli kérdést intéznek Oszkó Péter pénzügyminiszterhez.
Első oroszországi látogatására Moszkvába érkezett az amerikai elnök: Barack Obama és Dmitrij Medvegyev orosz államfő új fejezetet akar nyitni az előző években mélypontra került kétoldalú kapcsolatokban
Az ellenzéki párt felháborítónak tartja, hogy lapértesülések szerint Magyarországnak négymilliárd forintból kell átvilágítania az IMF hitelkeretéből részesülő magyar bankokat
A vagyonadó kapcsán az adóhatóság adhat majd egyedi tájékoztatást az ingatlan forgalmi értékről. A nemzetközi gyakorlatot követve az adóhatóság olyan adatokat fog közölni, amelyek nem tekinthetők...