2009. július 6. hétfő

júl. 6
13:51
Obama megérkezett Moszkvába (Metropol)
Első oroszországi látogatására Moszkvába érkezett az amerikai elnök: Barack Obama és Dmitrij Medvegyev orosz államfő hétfőn kezdődő csúcstalálkozóján új fejezetet akar nyitni az előző években mélypontra került kétoldalú kapcsolatokban.
júl. 6
13:51
Százmilliós szponzorra vár a Diósgyőr (Metropol)
A klubot eddig működtető gazdasági társaság múlt heti kivonulása 100 millió forintos hiányt eredményez a Diósgyőri FC Kft. költségvetésében.
júl. 6
13:51
Orbán Viktor pert vesztett (Alternatív Energia)
Elutasította Orbán Viktor Fidesz-elnök Veres János volt pénzügyminiszterrel szemben benyújtott keresetét első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság hétfőn. A személyiségi jogi perben a felperes, Orbán Viktor azt sérelmezte, hogy Veres János 2008. december végén a Népszavának adott nyilatkozatában azt mondta: ki mint él, úgy ítél, ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná a…
júl. 6
13:53
Tovább keresheti az olajat a MOL Szibériában (Privátbankár)
Az ásványkincsekkel foglalkozó Rosznyedr orosz állami ügynökség féléves haladékot adott a félig a MOL tulajdonában lévő nyugat-szibériai vegyesvállalatnak, a Zapadno-Malobalikszkoje olajvállalatnak, a...
júl. 6
13:53
A Fidesz Oszkó Pétert ostromolja (Alternatív Energia)
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy lapértesülések szerint Magyarországnak négymilliárd forintból kell átvilágítania a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéből részesülő magyar bankokat és külföldi leányvállalataikat. Ágh Péter, a párt képviselője hétfőn Budapesten közölte: az ügyben írásbeli kérdést intéznek Oszkó Péter pénzügyminiszterhez.
júl. 6
13:54
Bíróság elé állítják a rendőrökre támadó tüntetőt (hirado.hu)
A férfi ügyét várhatóan még ezen a héten gyorsított eljárásban tárgyalják
júl. 6
13:56
Katona Béla válthatja Szili Katalint a házelnöki székben (hirado.hu)
Az MSZP frakcióvezető-helyettese mellett szólhat az, hogy az MSZP-frakció egyik legtekintélyesebb tagja, aki 1990 óta részt vesz az Országgyűlés munkájában
júl. 6
13:57
További lecsorgás várható az USA piacain (ProfitLine)
Csökkenéssel indulhat a hét az amerikai piacokon, miután a befektetők világszerte elbizonytalanodtak a gazdasági helyreállást illetően. Az amerikai határidős piacok 0,5-1 százalék közötti csökkenésben tartózkodnak, a piacok csökkenésének hátterében a közel öt hetes mélypontra csökkenő olajár is szerepel. (ProfitLine.hu)
júl. 6
13:57
A Crohn-betegség szövődményei (WebBeteg)
A Crohn-betegség nemcsak kellemetlen vagy fájdalmas tünetei, hanem súlyos, akár életveszélyes szövődményei miatt is minél korábbi kezelésre szorul.
júl. 6
13:57
MSZP hülyeség bankoknak - erre nincs gyógyszer (Vélemény) (Portfolio)
Az MSZP a devizahitelek törlesztőrészletének csökkentésére szólítja fel a bankokat, hiszen az elmúlt hetekben jelentősen erősödött a forint - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője...
júl. 6
13:58
Súlyos ételmérgezés egy gyorsvonaton: több mint 70 gyerek kórházba került (hirado.hu)
A 240 gyerek és 16 felnőtt kísérő egy kárpátaljai szanatóriumban üdült, ahonnan előre csomagolt élelmiszeradagokkal indították útnak őket
júl. 6
14:06
Hamarabb vége lett a sörfesztiválnak, mert elfogyott a sör (Blikk)
Egy nappal korábban ért véget egy nyugat-angliai sörfesztivál, mivel olyan sok látogatója volt, hogy a legkedveltebb sörökből már szombat estére kifogytak a szervezők. A herefordshire-i fesztivál eredetileg vasárnap estig tartott volna, ám a tervezettnél 30 százalékkal többen érkeztek.
júl. 6
14:08
Orbán Viktor vesztett Veressel szemben (Blikk)
Elutasította ma Orbán Viktor Veres Jánossal szemben benyújtott keresetét első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság. A Fidesz-elnök azt sérelmezte, hogy a volt pénzügyminiszter 2008.
júl. 6
14:09
Németország köszönetet mondott Magyarországnak (Privátbankár)
Közös érdek a válságkezelés sikere - jelentette ki Szili Katalin, miután megbeszélést folytatott Norbert Lammerttel, a német Bundestag elnökével Budapesten
júl. 6
14:09
„Miért kell további milliárdokat költeni a bankok átvilágítására?” (HírTV)
A Fidesz írásban kérdezi Oszkó Péter pénzügyminisztert, miért kell további milliárdokat költeni a már korábban is támogatott bankok átvilágítására. Ágh Péter, a Fidesz képviselője hétfőn közölte: az átvilágítás négymilliárd forintos költségét az adófizetőkkel fogják megfizettetni.
júl. 6
14:09
Megalakult a Fradi Security (Metropol)
A Ferencvárosnál azt remélik, hogy az új biztonsági cég segítsével nem lesz balhé a zöld-fehérek mérkőzésein, s elsőként a beléptetést szeretnék hatékonyabbá és kulturáltabbá tenni az Albert Stadionban.
júl. 6
14:09
Orbán vesztett Veres ellen (Metropol)
Elutasította Orbán Viktor Fidesz-elnök Veres János volt pénzügyminiszterrel szemben benyújtott keresetét első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság hétfőn.
júl. 6
14:09
Panaszok: a rendőrség "indokolatlanul erőszakos, túl durva fellépését" kifogásolják (Alternatív Energia)
Öt panasz érkezett hétfő délig a Független Rendészeti Panasztestülethez a szombati budapesti, az Erzsébet téren tartott tüntetéssel kapcsolatban - közölte Kaltenbach Jenő, a testület elnöke az MTI-vel.
júl. 6
14:11
Marad Kocsis István a BKV élén (Privátbankár)
Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese megerősítette, hogy szakmailag elégedett Kocsis István BKV-vezérigazgató munkájával, aki továbbra is a bizalmát élvezi - közölte a BKV az MTI-vel. P...
júl. 6
14:12
Air: franciás könnyedséggel inspirál (hirado.hu)
Az idei nyár egyik őszies napján, a hangulathoz jól passzoló duó lemezeit hallgattam, miközben az október 6-án megjelenő új albummal kapcsolatos hírt olvastam. Aki szereti a nyugalmas, ücsörgős, elgondolkodós zenéket, annak minden bizonnyal tetszeni fog majd a Love 2 című lemez is.
júl. 6
14:14
Interneten a legrégibb Biblia oldalai (hirado.hu)
A Biblia eredeti verziója mintegy 1460 lapot tartalmaz, ezek mindegyike 40x35 centiméteres
júl. 6
14:15
Felfelé kapaszkodik a román munkanélküliség is (ProfitLine)
Romániában júniusban 6 százalékra nőtt az átlagos munkanélküliség a májusi 5,8 százalékról, jelentették a román országos munkaügyi hivatalban hétfőn. (ProfitLine.hu)
júl. 6
14:15
Gettósodástól tartanak a városvezetők: új irányelveket szorgalmaznak (Pénzcentrum)
Aggódnak a londoni városvezetők az elit-negyed egyik legdrágább fejlesztésének jövője miatt. A beruházó kivonulással fenyegetőzik, a kerületi tanácsnokok "milliomos gettó" kialakulásától tartanak. A Chelsea Barracks névre hallgató egymilliárd font értékű beruházás kapcsán a várostervezés során alkalmazott irányelvek módosítása is felmerült....
júl. 6
14:16
Pert vesztett Orbán Veressel szemben (hirado.hu)
A Fidesz elnökének a bíróság egy személyiségi jogi perben nem adott igazat, Orbán Viktor 15 napon belül fellebbezhet
júl. 6
14:18
Így lazul Britney! (hirado.hu)
Manikűr és egy nagy adag kávé: ettől áll helyre az énekesnő lelkivilága
júl. 6
14:18
Lady GaGa pucéran pózolt (BorsOnline)
A bevállalós énekesnő, Lady GaGa legutóbbi fotósorozatán kizárólag a fején viselt fémgyűrűket, semmi mást. A V magazin számára készült képeken így olykor formás keblei is kivillantak.
júl. 6
14:18
48 óra alatt készült el Jacko kínai életrajza (Blikk)
Mindössze 48 óra alatt készítette el Michael Jackson életrajzi könyvét két kínai író, kávén és cigarettán élve, pedig a szerzők egyszer sem találkoztak a popzene 50 évesen elhunyt királyával.
júl. 6
14:24
SME: "Bajnai Gordon bolond lenne, ha találkozna a szlovák miniszterelnökkel" (Infostart)
Bajnai Gordon szó szerint bolond lenne, ha találkozna a szlovák miniszterelnökkel-irja mai kommentárjában a pozsonyi SME
júl. 6
14:24
Több mint száz hektár került víz alá Bátán (Blikk)
Megkezdődött az apadás a Dunán a Tolna megyei Bátánál, ahol a hétvégén több mint száz hektárnyi termőföld került víz alá egy gátszakadás miatt. A Duna-parti községben szombaton hatvan centiméterrel a töltéskorona alatt mintegy fél méteres szélességben szakadt át a nyári gát.
júl. 6
14:27
Gázválságot vizionál a Gazprom (Privátbankár)
A bizonytalan ukrajnai földgáztárolási helyzet miatt újabb gázválság alakulhat ki az orosz Gazprom energetikai konszern vezérigazgató-helyettese szerint
júl. 6
14:27
Helikopter ment a sérültért az autópályára (HírTV)
Egy embert helikopterrel szállítottak kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó az M6-os autópályán - értesült a HavariaPress.
júl. 6
14:27
Egy forintért vették meg a klubot (Metropol)
Tatabánya városa biztosítja a csapat működtetéséhez szükséges feltételeket, és a játékosok hétfőn megkezdték a felkészülést a következő idényre.
júl. 6
14:27
Hagyó, Kocsis - két jó barát (Metropol)
Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese megerősítette, hogy szakmailag elégedett Kocsis István BKV-vezérigazgató munkájával, aki továbbra is a bizalmát élvezi.
júl. 6
14:27
Újabb MDF-szervezet függesztette fel a tevékenységét! (Alternatív Energia)
Felfüggesztette tevékenységét az MDF mosonmagyaróvári szervezete, Németh Sándor helyi elnök vezetői megbízatásáról lemondott, négyen pedig kiléptek a pártból - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei választmány elnöke hétfőn az MTI-t.
júl. 6
14:29
Még mindig nem tudni, ki ül az Opel kormányához (Privátbankár)
Még mindig bizonytalan, hogy ki nyeri meg az Opelért folyó versenyt - jelentette ki a német gazdasági miniszter egy lapinterjúban. Karl-Theodor zu Guttenberg a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ)...
júl. 6
14:29
Federer, a rekordok ura (Metropol)
A nemzetközi sajtó Roger Federer sportolói nagyságát méltatta a svájci teniszező vasárnapi, wimbledoni győzelmét követő napon.
júl. 6
14:29
Öten panaszkodtak a rendőrökre (Metropol)
Öt panasz érkezett hétfő délig a Független Rendészeti Panasztestülethez a szombati budapesti, az Erzsébet téren tartott tüntetéssel kapcsolatban, közölte Kaltenbach Jenő, a testület elnöke.
júl. 6
14:30
Visszajátszás - Közelkép: Fodor Gábor és Wachsler Tamás (hirado.hu)
júl. 6
14:31
Bukik a Vagyonkezelő vezére? (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t érintő személyi döntéseket hoz a héten Oszkó Péter pénzügyminiszter. Lehet, hogy mennie kell Tátrai Miklós vezérigazgatónak
júl. 6
14:31
Az RTL Klub nem érti a félnapos elsötétítést (Metropol)
A médiahatóság szerint súlyos, de a fokozatosság elvét figyelembe vevő döntést hoztak, amikor félnapi képernyő-elsötétítéssel sújtották az RTL Klubot; a kereskedelmi csatorna hétfői közleménye szerint a társaság mély csalódottsággal és értetlenséggel értesült a határozatról.
júl. 6
14:32
Felfüggesztette tevékenységét az MDF mosonmagyaróvári szervezete (hirado.hu)
Németh Sándor helyi elnök vezetői megbízatásáról lemondott, négyen pedig kiléptek a pártból
júl. 6
14:33
Félrebeszélnek a bankok, ha rólunk kérdezik őket (Privátbankár)
A PSZÁF a banki ügyfelek pénzügyi adatairól harmadik fél részére adott igazolásokat vizsgálta. A vizsgálat alapján aggályosnak ítélik a bankok gyakorlatát
júl. 6
14:33
Kövér László neve is felmerült egy fóti korrupciós ügyben (Metropol)
Ügyészségi bejelentést tett Fót fideszes polgármestere egy előkerült titkos hangszalag miatt, amely egy 300 millió forintos útfejlesztés kapcsán a korrupció gyanúját veti fel; az ügy hátteréről a Pest megyei város szocialista alpolgármestere tartott hétfőn sajtótájékoztatót.
júl. 6
14:35
Euróbevezetés: ej, ráérünk arra még! (Privátbankár)
Alig néhány hónap alatt 26 százalékról 17 százalékra csökkent az euró azonnali bevezetésének gondolatát pártoló lengyelek aránya
júl. 6
14:37
Hamarosan előkerül a magyar deficit ügye (Privátbankár)
Várhatóan jóváhagyják az EU tagországainak pénzügyminiszterei azt a javaslatot, hogy Magyarországnak elég 2011-re az előírt szintre leszorítania hiányát
júl. 6
14:39
Halvány remény az olcsóbb tankolásra: esik az olajár (Privátbankár)
Esett a kőolaj ára hétfőn reggel, egy időre még a 65 dolláros határt is átszakította. Kereskedők azzal magyarázzák az árcsökkenést, hogy a múlt héten a vártnál rosszabb adatok jelentek meg az ameri...
júl. 6
14:41
Ma is durva lesz az időjárás (Privátbankár)
Hétfőn is nagyon erős (7,8) az UV-B sugárzás mértéke az országban; néhol jégeső és viharos szél is lehet - közölte Gyuró György, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa
júl. 6
14:42
Mindenkit lepipál az OTP (Infostart)
Régiós társaihoz képest továbbra is felülteljesítő az OTP a Keefe, Bruyette & Woods (KBW) várakozásai alapján, sőt, öt bank összehasonlításában a legjobbnak tekinthető. A befektetési bank elemzői szerint a magyar pénzintézet részvényei mellett szól a magas tőkemegfelelés és a meglehetősen jó céltartalék előtti eredmény, s bár az OTP nettó eszközarányosan viszonylag felülértékelt, a célárfolyam…
júl. 6
14:42
Bajnai és Oszkó a tárcavezetőkkel egyeztet a büdzséről (Infostart)
Hétfőn és kedden osztja ki Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter a minisztereknek a 2010-es költségvetés előkészítésével kapcsolatos feladatokat - tudta meg az MTI több forrásból. A kormányfő egyenként egyeztet a tárcavezetők többségével.
júl. 6
14:43
Tovább esnek az árak a tőzsdén (Privátbankár)
Folytatódhat a részvényárak gyengülése hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője az árfolyamok további lemorzsolódását valószínűsíti. Az elemző szerint a nemzetkö...

Keresés