Egy volt kényszermunkás sírjára talált, s már feltárt hadifogolysírokat koszorúzott Ukrajnában a Pécsi Német Kör, amelynek tagjai nemrég érkeztek vissza 10 napos kutatóútjukról - mondta Havasi János, az expedíció szakmai szervezője, a Magyar Televízió (MTV) szerkesztőségvezetője az MTI-nek.
Csütörtökig módosíthatnak a felsőoktatási intézményekbe pályázók a jelentkezési sorrendjükön, eddig pótolhatják még hiányzó dokumentumaikat is - közölte az Országos Felsőoktatási Információs...
Egy ember meghalt abban a balesetben, amelyben egy személyautó és egy autóbusz ütközött össze a 43-as főúton, Kiszombornál nem sokkal kedden éjfél előtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei...
A Margit híd helyettesítésére szóba került pontonhídnál olcsóbban meg lehetne építeni egy előre gyártott acélelemekből összerakható utászhidat. Ehhez hasonló katonai megoldásokat már más országokban i...
A jelek szerint képtelenek betartani a munkaügyi előírásokat a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Motim-társaságok. Legutóbbi, júniusban tartott ellenőrzésén hét pontban talált munkavédelmi hiányosságokat az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Nyugat-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége a Motim Kádkő Gyártó és Értékesítő Kft.-nél.
Az MSZP versenyt fut az idővel, a következő választásokig kell megmutatnia az állampolgároknak megújuló programját és törekvéseit - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az MTI-nek adott interjúban; a politikus szerint a múlt szombati kongresszus egyik tanulsága, hogy a párt "törésállónak" bizonyult.
10 hetes mélypontra csökkenve zártak az amerikai piacok kedden, elsősorban arra az "üzenetre", hogy egy amerikai kormányzati tanácsadó szerint egy második gazdaságösztönző tervre lehet szükség, ez pedig azt jelezte a befektetőknek, hogy a válság vége még messze van. (ProfitLine.hu)
Nemcsak a részvényalapok számára hozott átmeneti megnyugvást a márciusban elstartolt tőkepiaci szárnyalás, a hazai alapkezelők kötvényalapjainak többsége is profitálni tudott a kockázatvállalási kedv...
Pénz helyett hatoslottó szelvényeket dobált a kalapba a násznép egy algyői lakodalom menyasszonytáncán. Fortuna megkísértése az ifjú ara ötlete volt, Magdolnának és Lászlónak végül be kellet érnie a hajnalig tartó dínom-dánommal – telitalálatos szelvény híján nem tehették zsebre a 60 milliós főnyereményt. Az újdonsült férj és felesége azonban így is szerencsésnek tartják magukat: bár a mesés…
Frankfurtban szerdán kezdődik, majd Amszterdamban és Londonban folytatódik a héten az a befektetői bizalomépítő (non deal) roadshow, amelyre magyar delegáció utazik Oszkó Péter pénzügyminiszter vezetésével - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A londoni bankközi piacon szerda reggel 276,10 forintot ért egy euró, ezzel a forint minimális mértékben, 0,07 százalékkal erősödött a kedd késői árfolyamhoz képest.
A londoni bankközi piacon szerda reggel 276,10 forintot ért egy euró, ezzel a forint minimális mértékben, 0,07 százalékkal erősödött a kedd késői árfolyamhoz képest. (ProfitLine.hu)
Az MSZP arra biztatja a vállalkozásokat, vegyenek részt a romák foglalkoztatását is elősegítő programokban, amelyekre több tízmilliárd forint áll rendelkezésre - mondta Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője, romaügyi miniszterelnöki megbízott, keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Júliustól megvonták a román bíráktól és ügyészektől az alapfizetésük 50 százalékát kitevő "kockázati és lélektani megterhelési pótlékot", közkeletű nevén a stresszpótlékot, mivel az igazságszolgáltatás működtetésére, így a bérekre szánt alapok sem elégségesek.
Bioerőmű és aszalóüzem létesítését, valamint távfűtő és távhűtő rendszer kiépítését tervezi az ország legkisebbnek tartott önálló faluja, a Veszprém megyei Megyer.
A holland Ad Melkert, az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) eddigi helyettes vezetőjét nevezte ki kedden Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a világszervezet iraki különmegbízottjává. Melkert 2002-ig a...
Csökkentette bruttó 7-7 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. A szerdai mérsékléssel a gázolaj átlagára 278 forintra, a benziné pedig 296 forintra esett.
Frankfurtban szerdán kezdődik, majd Amszterdamban és Londonban folytatódik a héten az a befektetői bizalomépítő (non deal) roadshow, amelyre magyar delegáció utazik Oszkó Péter pénzügyminiszter vezetésével.
A Magyar Nemzet szerdai cikke szerint kijátszható a vagyonadó. A napilap egy adószakértőre hivatkozva azt állítja, kijátszható az a passzus, amely szerint a több lakóingatlannal rendelkezőknek...
Debrecen, Esztergom és Balatonfüred volt az előző évben a legjobban kommunikáló város az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatása szerint; a győzteseknek járó elismerést Budapesten adták át
Hát nem egy Cicero, stílusa, mondanivalója és habitusa szürke – ezt a nem kifejezetten hízelgő leírást adta Gyenesei István sportért felelős miniszterelnöki megbízott Bajnai Gordonról.
Hackertámadás érte a dél-koreai elnöki hivatal, több kormányzati ügynökség és magánvállalat internetes oldalát; a honlapokat órákon keresztül nem lehetett elérni. Hasonló támadás ért egyes amerikai internetes oldalakat is, ideértve a Fehér Ház honlapját. Parlamenti képviselők tájékoztatása szerint a dél-koreai hírszerzés Észak-Koreát, vagy vele szimpatizálókat gyanít a támadás mögött.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában a Város szíve projekt keretében; a munkálatok eredményeként 2010 májusára jelentősen csökken a főváros V. kerületének forgalma - nyilatkozta Puskás András, Budapest V. kerületének alpolgármestere az MTI-nek.
A Népszabadság információi szerint az MSZP-frakció véleményének ismerete nélkül nem dönt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójának sorsáról Bajnai Gordon miniszterelnök. A napilap...
A vasút átalakításról egyeztettek a Vasúti Egyeztető Bizottságban Hónig Péter közlekedési miniszter és Antali Károly miniszteri biztos részvételével a tárca szakterületének képviselői és a vasutas reprezentatív szakszervezetek - a szaktárcának elképzelése sincs a MÁV, a BKV és a Volán jövőjére
A Margit híd helyettesítésére szóba került pontonhídnál olcsóbban meg lehetne építeni egy előre gyártott acélelemekből összerakható utászhidat. Ehhez hasonló katonai megoldásokat már más...
Jövő év közepétől csak euró-konform pénztárgépeket és taxamétereket lehet forgalmazni, idén szeptembertől pedig csak euró-konform hardverek vásárolhatók uniós és magyar állami támogatással - derül ki a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján közzétett kormányhatározat tervezetéből. (ProfitLine.hu)
Ismert, hogy a bőrdaganatok száma évről évre növekszik. Ezek közül is kiemelhető a melanoma malignum növekedése. Becslések szerint Magyarországon évente minden 100 000 emberből 10-12-nél alakul ki melanoma. Egyes jóslások szerint az új esetek száma 10 évenként akár meg is duplázódhat.
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. június 16-i igazgatósági határozat szerinti zártkörű alaptőke-emeléssel pénzbeli hozzájárulás ellenében kibocsátott 5.000.000 db 200.- Ft névértékű részvény átvételére vonatkozó elsőbbségi jogukkal az elsőbbségi jogra jogosult részvényesek nem éltek - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Jövő év közepétől csak euró-konform pénztárgépeket és taxamétereket lehet forgalmazni, idén szeptembertől pedig csak euró-konform hardverek vásárolhatók uniós és magyar állami támogatással - derül...
Dj-k válogatják össze a magyarországi Tescókban hallható zenéket – erről az áruházlánc az érzékszervi marketingre szakosodott Mood Mediával állapodott meg.
Az 1997-es Forma-1-es világbajnok Jacques Villeneuve jövőre visszatérne a versenysorozatba, és ennek érdekében az utóbbi futamokon több csapat vezetőivel is tárgyalt.
Egyeztetést tartanak a szlovák nyelvtörvényről ma a parlamentben az SZDSZ kezdeményezésére. Kóka János, a liberális párt frakcióvezetője eredetileg a parlamenti pártok frakcióvezetőit invitálta az...
A vasút átalakításról egyeztettek a Vasúti Egyeztető Bizottságban Hónig Péter közlekedési miniszter és Antali Károly miniszteri biztos részvételével a tárca szakterületének képviselői és a vasutas reprezentatív szakszervezetek - a szaktárcának elképzelése sincs a MÁV, a BKV és a Volán jövőjére
Folytatódik a csoportos létszámleépítés a diósgyőri kohászatban, de a munkaügyi központ szerint a munkavállalók a hónap közepéig megkapják elmaradt munkabérüket. A felszámoló szervezet továbbra is befektetők után kutat.
A világgazdaság fellendítése, a globális felmelegedés és a szegénység elleni küzdelem, valamint Irán szerepel a napirenden a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország szerdától péntekig tartó csúcstalálkozóján, amelynek színhelye az áprilisi földrengés által sújtott közép-olaszországi város lesz.
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy szerinte Karsai József mszp-s képviselő egy jószándékú őrült, amiért demonstrációt tervez.
A világgazdaság fellendítése, a globális felmelegedés és a szegénység elleni küzdelem, valamint Irán szerepel a napirenden a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország szerdától péntekig tartó...
A londoni bankközi piacon szerda reggel 276,10 forintot ért egy euró, ezzel a forint minimális mértékben, 0,07 százalékkal erősödött a kedd késői árfolyamhoz képest. Elemzők szerint az euró árfolya...