Július elsejétől nemcsak az új autókért, hanem a szervizelésért is többet kell fizetni. Az általános forgalmi adó emelése miatt újra virágkorukat élhetik majd a "fusiszervizek", és nőhet a feketekereskedelem....
A bútorkereskedő cég alapítójának közlése szerint a vállalat a gazdasági válság hatására kénytelen a korábban tervezettnél nagyobb számban megválni dolgozóitól. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan hány embert érint majd a leépítés, írja a Világgazdaság.
Svájcban a munkanélküliség a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett júniusban, ezzel több mint 3 éves csúcsára szökött fel, miután a recesszió miatt egyre több vállalat kénytelen elbocsátani az alkalmazottját. (ProfitLine.hu)
Megindult a kereskedés a Magma Energy részvényeivel, a kurzus 1%-os mínuszban fejezte be az első napját. Az 1.5 kanadai dolláros kibocsátási árral szemben az első kereskedési napját csak 1.48...
Operációsrendszer-háború tör ki a Microsoft és a Google szoftvergyártó óriások között; utóbbi helyi idő szerint kedden bejelentette, hogy saját operációs rendszert (OS) készít személyi számítógépekre.
A román nyugdíjrendszer második pillérének tekintett kötelező alapok a 2008. márciusi indulás óta 12.84 százalékos hozamot hoztak, a tavalyi év pedig csak azért alakulhatott például a magyar...
A francia Cegis csoport szerint, mely egyébként 12 bevásárlóközpontot üzemeltet Romániában ezzel körülbelül a piac 20%-át kitéve, nem tapasztalt eddig nagyon erős visszaesést a boltok forgalmában. Az...
Visszaállított orosz húsexport, hatalmas román sertésfelvásárlások - látszólag prosperál a magyar húsipar, ám az állomány vészesen fogy, a cégek sorra rendülnek meg. A keleti piacokon születő döntések tartják mozgásban manapság a magyar húsipart - olvasható a Népszabadságban.
Rakétacsapás ért szerdán egy tálib kiképzőtábort szerdán Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén, és meghalt legalább tíz lázadó - jelentették helyi pakisztáni hírszerzési tisztségviselők, akik szerint a rakétákat valószínűleg egy pilóta nélküli amerikai repülőgép lőtte ki.
A magyar vasút újjáépítésére kapott megbízatást Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétől Fónagy János, aki a Magyar Demokrata című hetilapnak adott interjúban a két világháborút követő vasúti...
Négy ember halálát okozta Vietnam középső részén egy bomba, amely még az amerikaiakkal vívott háborúból maradt vissza. Az áldozatok - három földműves és egy tanár - fémkeresővel járták falujuk határát hétfő éjszaka, és amikor ráakadtak az 500 kilogrammos bombára, emelőrúddal próbálták megmozdítani.
A genitális herpesz kezelése a fennálló tünetek gyógyítását jelenti, maga a fertőzés nem szüntethető meg - amint az immunrendszer egyensúlya megbomlik, a betegség kiújul, és legsúlyosabb szövődményként akár agyhártyagyulladáshoz is vezethet.
Befejezte kétnapos moszkvai látogatását szerda reggel Barack Obama amerikai elnök és tovább utazott Olaszországba a nyolcak országcsoport (G8) csúcstalálkozójára. Ez volt Obama első elnöki...
Lendvai Ildikó 2003 januárjában még MSZP frakcióvezetőként szólt pártja fiatal tehetségeiről, értsd a Zuschlag-klánról: "Előfordul, hogy valakit nagy boldogan megtalálunk, és aztán otthagyunk a levegőben." Magyarán lógni hagyják. Hol? A levegőben az akasztott embert szokás (?) lógni hagyni. És bár a Zuschlag-fiú igen távol áll ettől, párt-társai egyelőre a hűvösön hagyják.
Negatív nyitás után óvatos kereskedésre számít a QUAESTOR Zrt. elemzője szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. Illés László elmondta: az alacsony befektetői aktivitás egyrészt a nyári szezonnal magyaráz...
A Clivia miniata szinte ahogy átkerült hozzánk Afrikából, ideális szobanövény a nem épp "mintagazdák" számára is. Kevés fénnyel beéri, tűri a száraz levegőt, a magas és alacsony hőmérsékletet, az elhanyagolást. Kártevője is alig van. A pangó vizet és a tűző napfényt nehezen viseli, ezen kívül szinte elpusztíthatatlan.
Japánban a volatilis megrendelésállomány (hajóépítők, villamossági eszközöket gyártó vállalatok) nélkül számított gépipari megrendelés, melyek jól mutatja a vállalatok tőkekiadásait, májusban a várakozásokkal ellentétben 3 százalékkal 668,2 milliárd jenre csökkent, az előző havi 5,4 százalékos zuhanás után. Az előzetes várakozások 1,8 százalékos emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
A PHYLAXIA közzétette, hogy a 2009. június 16-i igazgatósági határozat szerinti zártkörű alaptőke-emeléssel pénzbeli hozzájárulás ellenében kibocsátott 5,000,000 darab 200 forint névértékű részvény...
A dunántúli ingatlanközvetítők adatai szerint miközben - néhány frekventált üdülőkörzetet leszámítva - továbbra is pang a piac, az elmúlt egy-másfél hónapban szinte az egész térségben ugrásszerűen nőtt az érdeklődés az olcsó, kereskedelmi célú ingatlanok iránt. A háttérben döntően a vállalkozási kényszer áll....
Amerika mellett Ázsia is komoly mínuszt hozott össze, így idehaza is folytatódhat a lejtmenet, a nap első felében legalábbis - véli Juhász Richárd, a Concorde üzletkötője. Bár az amerikai nyitás még...
Elmozdította pozíciójából a lengyel PKO BP felügyelőbizottsága Jerzy Pruskit, a bank vezérigazgatóját - erősítette meg a Rzeczpospolita értesülését Maciej Wewior, a lengyel pénzügyminisztérium...
Csütörtökön kezdődik a Balaton Sound fesztivál, amely idén már négynapos lesz. Zamárdiban fellép Moby, a Kraftwerk, az Underworld, Carl Cox és David Guetta is.
Rakétacsapás ért szerdán egy tálib kiképzőtábort szerdán Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén, és meghalt legalább tíz lázadó - jelentették helyi pakisztáni hírszerzési tisztségviselők,...
Megtalálták a búvárok annak a férfinak a holttestét, aki horgászás közben, ittasan begyalogolt a Fűzvölgyi-csatornába és elmerült a vízben Dunavecse mellett. A tűzoltóság búvárai hétfő este kezdték keresni a 38 éves dabasi férfit.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
A mezőgazdaságban is nehezebb jelenleg hitelhez jutni, mint korábban, az ágazatban a válság hatására mintegy 15-20 százalékkal szűkültek a források az azt megelőző időszakhoz képest - mondta Gráf...
Miközben még folyik a belső vizsgálat a Kaposvári Egyetemen, a Magyar Nemzet már újabb részleteket tárt fel az egészségügyi centrum működésével kapcsolatban.
Csütörtökig módosíthatnak a felsőoktatási intézményekbe pályázók a jelentkezési sorrendjükön, eddig pótolhatják még hiányzó dokumentumaikat is - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ.
Eltérőek a munkaerő-piaci igények a régiók között. Kelet-Magyarországon például Hajdú-Bihar megyében jelentősen visszaesett a kölcsönzött dolgozók iránti igény, miközben Bács-Kiskun megyében létszámfelvétel van. Mint a Work Force Kft. vidéki kirendeltség vezetőitől megtudtuk: a jó nyelvtudás és a speciális szakmai ismeret még mindig előnyt jelent az álláspiacon, míg korábban egy jó jelöltet egy…
A Népszabadság információi szerint az MSZP-frakció véleményének ismerete nélkül nem dönt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójának sorsáról Bajnai Gordon miniszterelnök. A napilap...
A földön hagyja megrohadni 800 almafája termését egy vásárhelyi őstermelő; Szél Gábor már a disznókkal is feletetett mintegy 150 ezer forint értékű almát - írta szerdai számában a Délmagyarország. (ProfitLine.hu)
A bevásárlóközpont specialistának is tekinthető ECE megszerezte a szükséges finanszírozást a 300 millió euróból épülő Neues Thier-Areal galéria elnevezési projektjéhez, mely Dortmundban található -...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ISMÉT ESETT A PIAC -május eleji szintre kerültek vissza a részvénypiacok a tegnapi újabb 2%-os eséssel, amely az átlagostól jócskán elmaradó forgalom mellett...
Bár a G8-as csúcs hivatalos napirendi pontjai között egy olyan sincs, amely a dollár kérdéssel foglalkozna, nem kizárt, hogy az olaszországi L’aquilában találkozó vezetők közül többen is meg...
A Google tervbe vette, hogy egy saját operációs rendszerrel jelenik meg a személyi számítógépek piacán, amellyel tovább erősödhet a verseny. A Windows részesedése a tavalyi év végére 90% alá esett. ...
A Naftogaz - ukrán állami gáztársaság - bejelentette, hogy rendezte országa júniusi tartozását. Ezzel már biztos, hogy júliusban sem fogunk "fázni", azonban a téli ellátás zavartalan működéséhez még...
Kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy szabályszerű lesz-e az SZDSZ vasárnapra összehívott tisztújító küldöttgyűlése - értesült az MTI szabad demokrata forrásokból. A távirati iroda úgy tudja, hogy a szerdai ügyvivő testületi (üt) ülésnek is témája lesz ez a kérdés
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya csalódott lenne, ha együttese érem nélkül térne haza a másfél hét múlva kezdődő római világbajnokságról. Kemény Dénes az InfoRádió Aréna című műsorában - amely szerda este hallható a rádióban - arról is beszélt, hogy a lebonyolítási rendszer miatt akár kevesebb nehéz meccs megnyerésével is az első helyen lehet végezni.