2009. július 9. csütörtök

júl. 9
6:36
Amerikában az őrök hanyagul védik a kormányzati épületeket (Infostart)
Az Egyesült Államokban jelentős hiányosságokat állapított meg a kormányzati épületek biztonságában egy titkos vizsgálat.
júl. 9
6:38
Megosztott a közvélemény a Magyar Gárda feloszlatása ügyében (Infostart)
A magyarok fele egyetért a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló bírósági döntéssel, a megkérdezettek harmada ugyanakkor úgy véli: túl keményen lépett fel a rendőrség az ítélet elleni tiltakozásul rendezett, engedély nélküli, szombati tüntetésen.
júl. 9
6:38
Megkerült az elsüllyedtnek hitt hajó (Infostart)
Megtaláltak egy elsüllyedtnek hitt, 74 afgán menekültet szállító hajót az indonéziai vizeken, valamennyi utas épségben van - jelentette be Stephen Smith ausztrál külügyminiszter.
júl. 9
6:39
Fidesz: a kormányzat elkésett egy lépéssel (Alternatív Energia)
A HospInvest esete miatt szigorúbban szabályozná az Egészségügyi Minisztérium a fekvőbeteg-ellátó intézmények magánosítását - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
júl. 9
6:39
Szorul a hurok! Washington több millió dollárnyi támogatást von meg Hondurastól (Kripto Akadémia)
Felfüggeszti az amerikai kormány 16,5 millió dollár katonai jellegű támogatás folyósítását Hondurasnak - jelentette be helyi idő szerint szerdán az Egyesült Államok hondurasi nagykövetsége.
júl. 9
6:40
Elhunyt Illés Sándor (Infostart)
Elhunyt Illés Sándor, Táncsics Mihály-díjjal és Aranytoll elismeréssel kitüntetett újságíró, író.
júl. 9
6:41
Bajnai Gordon Horvátországba utazik, tudják miért? (Alternatív Energia)
Energia, befektetés és fejlesztés alcímet viseli a csütörtökön a horvátországi Dubrovnikban kezdődő kétnapos Croatia Summit 2009 csúcstalálkozó, amelyen Bajnai Gordon magyar kormányfő is részt vesz.
júl. 9
6:45
Komoly gondot okozhat az emelkedő munkanélküliség - Ifo (ProfitLine)
A német Ifo gazdaságkutató intézet szerdán az euróövezet összesített hazai össztermékének (GDP) 4,8 százalékos visszaesését jósolta erre az évre. Az Európai Bizottság utolsó, májusi hivatalos jóslata 4,0 százalékos romlást valószínűsített az idei évre. (ProfitLine.hu)
júl. 9
6:54
A G8-csoport szerint továbbra is bizonytalan a gazdasági és pénzügyi helyzet (Infostart)
Már látszanak a világgazdaság megszilárdulására utaló első jelek - állapította meg a 7 legfejlettebb ipari állam és Oroszország csúcstalálkozójának első napját záró közös nyilatkozat. A G8-csoport ugyanakkor úgy véli: továbbra is bizonytalan a gazdasági és pénzügyi helyzet, ezért külön-külön és együtt is mindent megtesznek a fenntartható növekedésért.
júl. 9
6:57
Devizahitel: milyen árfolyammal számol a bank? (Privátbankár)
Van olyan hitelintézet, ahol csak hosszabb idő elteltével jelentkezik a forint árfolyamának változása a devizában felvett lakossági kölcsönök törlesztőrészleteiben
júl. 9
7:03
Pesszimisztábban látja az idei évet az IMF, azonban jövőre... (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán kissé rontotta idei világgazdasági előrejelzését, de jelentősen javította a jövő évre szóló jóslatát. A világ összesített hazai összterméke (GDP) idén várhatóan 1,4 százalékkal csökken, jövőre viszont 2,5 százalékkal nőhet, közölte az IMF a "Világgazdasági Kilátások" időközi frissítésében. (ProfitLine.hu)
júl. 9
7:03
Mi okozhat székrekedést? A táplálkozástól a bélbetegségekig (WebBeteg)
Napjainkban egyre gyakoribb, népegészségügyi probléma a székrekedés, az aranyeresség, az irritábilis bél szindróma. A székrekedés gyakorisága az életkor előrehaladtával emelkedik, 60 év fölött a lakosság 20-30 százalékát érinti.
júl. 9
7:06
A munkajogász válaszol: megalázás, elbocsátás, szerződéskötés (Adózóna)
Egy közalkalmazottat megalázhat-e mások előtt a felettese? Lehet-e valakit hónapokon keresztül hetente meghosszabbított szerződéssel foglalkoztatni? Védett korban lévő munkavállalót miként lehet elbocsátani? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda és Szűcs Tamás munkajogász válaszol.
júl. 9
7:15
A felügyelet vizsgálja a törlesztőrészleteket (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal nem vizsgálódik a devizahitelek törlesztőrészlete ügyében
júl. 9
7:15
A wimbledoni bajnoktól tanulna teniszezni a rapsztár (Infostart)
Kanye West amerikai rapsztár felkérte Serena Williamset, a női teniszezők világranglistájának második helyezettjét, hogy adjon neki teniszleckéket.
júl. 9
7:15
Folytatódik a Pannon Internet Éjjel-Nappal akciós ajánlat (x) (HírTV)
2009. július 1. és július 31. között továbbra is éjjel-nappal internetezhetnek a mobilinternet szerelmesei a Pannon Internet segítségével. A folytatódó akcióban így a leendő előfizetők előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy a nyári szabadság alatt is online maradhassanak.
júl. 9
7:15
Nemzeti stadion 70 millió eurós költségvetéssel (Kripto Akadémia)
Közel 70 millió euró költségvetési támogatással nemzetközi találkozók lebonyolítására alkalmas labdarúgó stadiont építenek Pozsonyban.
júl. 9
7:21
A sok aprópénz milliókat jelent nyugdíjas korunkra (Portfolio)
Egyelőre még csak találgatni lehet, hogy milyen módon indulhatnak majd meg a tömeges járadékszolgáltatások Magyarországon, azonban ez nem veheti el a kedvünket attól, hogy megnézzük milyen áron...
júl. 9
7:24
Több APEH-dolgozóra lesz szükség (HR Portál)
A Magyar Nemzet keddi cikke szerint az adóhatóságnál felvetődött, hogy akár vagyonosodási vizsgálat is indulhatna azok ellen, akik nem tesznek eleget fizetési kötelezettségüknek. Az APEH dolgozóit képviselő szakszervezet vezetője szerint létszámbővítés is szükséges ahhoz, hogy az adóhatóság fennakadás nélkül el tudja látni megnövekedett feladatait.
júl. 9
7:30
Kibővített körben folytatódik a G8-as csúcstalálkozó Olaszországban (Gondola)
Kibővített körben, immár a legfontosabb fejlődő országok bekapcsolásával folytatódik csütörtökön a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország csúcstalálkozója Olaszországban. Csütörtökön a G8-as...
júl. 9
7:30
Zavarják a dél-koreaiakat a szexis kolléganők (Blikk)
Zavarják a szexis kolléganők a dél-koreai férfiakat. Egy frissen közzétett felmérésből kiderült, hogy a férfi alkalmazottak háromnegyedét kifejezetten irritálják a túl csinos nők a munkahelyen.
júl. 9
7:32
Medián: a magyarok fele egyetért a Magyar Gárda feloszlatásával (Gondola)
A magyarok fele egyetért a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló bírósági döntéssel, a megkérdezettek harmada azonban túl keménynek tartja a rendőrség fellépését a gárdisták szombati tüntetésén -...
júl. 9
7:32
Kiraboltak egy presszót a fővárosban (Blikk)
Kiraboltak egy presszót csütörtökre virradóra Budapesten - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t. A két férfi hajnali két óra körül lépett be a IX.
júl. 9
7:33
Banki panaszok: hova fordulhatunk? (Privátbankár)
A pénzügyi szolgáltató - a helyben orvosolt bejelentések kivételével - minden esetben köteles a panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indoklással ellátva írásba foglalni, és az ügyfélnek azt 15 napon belül megküldeni. Az ügy sikertelen rendezése esetén az ügyfél békéltető testülethez is fordulhat
júl. 9
7:33
Plakátháború Istenért és hazáért (HírTV)
Isten segít vagy gátol? Az istenhit okozza-e napjaink erkölcsi romlását, vagy épp ellenkezőleg, a túlzott szabadosság zúzza szét a társadalmakat? Ezekre a – hozzáállás alapján – viszonylag könnyen megválaszolható kérdésekre buszok oldalán keresik a választ Nyugat-Európában egy agresszív ateista kampányt követően.
júl. 9
7:35
180 millióba került a nem létező elektronikus jegyrendszer (Privátbankár)
Eddig 180 millió forintot költött a BKV az elektronikus jegyrendszerre, a 2006-ra ígért fejlesztés azonban a mai napig nem valósult meg - hangzott el az RTL Klub szerda esti híradójában. A kereskedelm...
júl. 9
7:42
Egyetlen adag vakcina is elég lesz a veszettség ellen (Infostart)
Amerikai tudósok olyan injekciót fejlesztettek ki, amely élethosszig tartó védettséget ad a veszettség ellen, és csak egyetlen egy adag szükséges belőle.
júl. 9
7:48
Kiraboltak egy ferencvárosi presszót (Infostart)
Kiraboltak egy presszót mára virradóra Budapesten; a támadásban senki nem sérült meg.
júl. 9
7:48
Tizennégy halott Afganisztánban, köztük gyerekek (Infostart)
Afganisztán középső részén az eddigi hírek szerint 10 diák és 4 rendőr meghalt, amikor pokolgépes merényletet követtek el egy rendőrjárőr ellen, egy iskola közelében.
júl. 9
7:48
Kemény Dénes: Jó lenne letenni egy Londonban aranyesélyes csapat alapjait (Infostart)
A hamarosan kezdődő római vízilabda-világbajnokság előtt Kemény Dénes volt az Aréna vendége. A háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány beszélt a terveiről, a csapatról, a keret változásairól, s arról, hogy játékosai elfogadják a döntéseit, mert tudják, azok szakmai alapúak.
júl. 9
7:48
Sarkozy: szeptemberig adnak esélyt Iránnak a tárgyalásokra (Gondola)
Szeptemberig adnak esélyt Iránnak a tárgyalásokra vitatott atomprogramjáról a G8-csoport tagjai, ha addig nem történik haladás, lépéseket kell tenni - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök szerda...
júl. 9
7:50
Felfüggesztheti az Egyesült Államok a Hondurasnak nyújtott támogatást (Infostart)
Felfüggeszti az amerikai kormány 16 és fél millió dollár katonai jellegű támogatás folyósítását Hondurasnak - jelentette be az Egyesült Államok nagykövetsége. A hondurasi külképviselet tisztségviselői közölték: a közép-amerikai országban végrehajtott államcsíny miatt veszélybe kerülhet további 180 millió dollár értékű támogatás is.
júl. 9
7:50
Új stadion épül Pozsonyban (Infostart)
Pozsonyban csaknem 70 millió euró költségvetési támogatással nemzetközi találkozók lebonyolítására alkalmas labdarúgó stadiont építenek.
júl. 9
7:50
Szigorítaná a kormányzat a kórház-üzemeltetés magánosítását (Gondola)
A HospInvest esete miatt szigorúbban szabályozná az Egészségügyi Minisztérium a fekvőbeteg-ellátó intézmények magánosítását - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. Törvénymódosítást készít elő...
júl. 9
7:51
Gárda-oszlatás: megoszlanak a vélemények (Privátbankár)
A magyarok fele egyetért a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló bírósági döntéssel - derül ki a Népszabadság megbízásából készített Medián-felmérésből. A szervezet működésének véget vető, jogerős döntés...
júl. 9
7:51
Lex HospInvestet készít a kormány (HírTV)
A csőd szélére került HospInvest esete miatt szigorúbban szabályozná az Egészségügyi Minisztérium a fekvőbeteg-ellátó intézmények magánosítását. Ennek érdekében törvényalkotásba kezdtek. A Fidesz szerint elkéstek a lépéssel – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
júl. 9
7:51
Aláírásgyűjtés indul: "Morvai Krisztina, Balczó Zoltán és Szegedi Csanád engem, európai polgárt nem képviselnek" (Alternatív Energia)
Online várja az aláírásokat "nem az én nevemben" mottóval a Jobbik európai parlamenti választási eredményével kapcsolatban a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM).
júl. 9
7:51
Pokolgépes merényletet követtek el egy rendőrjárőr ellen (Kripto Akadémia)
Pokolgépes merényletet követtek el csütörtökön Afganisztán középső részén egy rendőrjárőr ellen, egy iskola közelében, legalább tíz diák és négy rendőr meghalt.
júl. 9
7:52
Washington több millió dollárnyi támogatást von meg Hondurastól (Gondola)
Felfüggeszti az amerikai kormány 16,5 millió dollár katonai jellegű támogatás folyósítását Hondurasnak - jelentette be helyi idő szerint szerdán az Egyesült Államok hondurasi nagykövetsége. A...
júl. 9
7:53
Kevesebb a dolga a munkaügyi bíróságnak (Privátbankár)
Bár a válság miatt bekövezetkezett leépítési hullám miatt az ellenkezőjére lehetne számítani, mégis csökken a munkaügyi perek száma Magyarországon
júl. 9
7:57
Folytatódott a benzinkutas-sztrájk Olaszországban (HR Portál)
Szerdán is sztrájkoltak Olaszországban a benzinkúti alkalmazottak. Az akcióhoz az ágazati szakszervezet, a Figisc szerint a benzinkutasok mintegy 86 százaléka csatlakozott.
júl. 9
7:59
Káros az egészségre az éjszakai műszak (HR Portál)
Az éjszakai műszak váltakozása a nappali munkával megzavarja a biológiai óra működését, és ez többféle betegség szempontjából jelenthet fokozott kockázatot.
júl. 9
8:01
Sikeres munkaerő-piaci partnerség Székesfehérváron (HR Portál)
Sikeres volt a székesfehérvári önkormányzat által koordinált "Munkaerő-piaci Partnerség Székesfehérvár" (MUPSZ) program - jelentette ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pályázatán nyert támogatással megvalósult program vezetője.
júl. 9
8:03
Munkanélküli kétmillió pályakezdő Kínában (HR Portál)
A kínai pályakezdő diplomások közel egyharmada nem talál munkát - derült ki a kínai oktatási minisztérium által közzétett adatokból.
júl. 9
8:05
Egri kórház: zavaros pénzügyek, késő bérek (HR Portál)
Pályázati pénzként visszatérül az a 740 millió forint, amit a hevesi megyegyűlés korábban kifizetett a távozó egri kórházi dolgozók végkielégítésére. Emellett késik a bérek kifizetése az egri kórházban az eredetileg esedékes 5-ei időponthoz képest - értesült az MTI.
júl. 9
8:06
Nagy kiterjedésű áramszünet Los Angeles nyugati részében (Infostart)
Nagy területre kiterjedő áramszünet sújtotta - helyi idő szerint szerda este - az amerikai nagyváros, Los Angeles nyugati részét, ahol sokan ragadtak be leállt liftekben, illetve közlekedési dugókban.
júl. 9
8:06
Bestseller lehet az első vécépapírra nyomtatott japán rémregényből (Gondola)
Egy hónap alatt nyolcvanezer példányban kelt el az első vécépapírra nyomtatott rémregény Japánban. Szuzuki Kodzsinak, a híres japán írónak a Csepp (Drop) című regényét húszezer példány eladása...
júl. 9
8:08
Kiraboltak egy presszót Budapesten (Gondola)
Kiraboltak egy presszót csütörtökre virradóra Budapesten, a támadásban senki nem sérült meg - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t. A két férfi hajnali két óra körül...
júl. 9
8:09
Újra nekimegy a Google a Microsoftnak (Privátbankár)
Saját számítógépes operációs rendszert indít 2010-ben a Google - jelentette be a kaliforniai központú vállalat a cég hivatalos blogjában - indulás jövőre?
júl. 9
8:09
A botrányfilm bojkottjára szólít fel a politikus (Infostart)
A napokban a mozikba kerülő Brüno című film bojkottjára hív fel Emil Brix, az osztrák külügyminisztérium munkatársa, leendő londoni nagykövet. A filmben Sacha Baron Cohen egy meleg osztrák riporternek kiadva magát járja Amerikát, és hozza kellemetlen helyzetbe az útjába kerülőket.

Keresés