2009. július 9. csütörtök

júl. 9
21:21
Holdfényben a hegyre (Metropol)
Egy csapat biciklista ilyenkor mindig felteker a „három H-ra”, vagyis a Hármashatár-hegyre. Ezen a héten kedden századszor indult útjára a Telihold Túra.
júl. 9
21:21
A Nemzeti Őrsereg feloszlatását kezdeményezi a Munkáspárt 2006 (Alternatív Energia)
A Nemzeti Őrsereg feloszlatását kezdeményezi az ügyészségen a Magyarországi Munkáspárt 2006 - közölte Kiss Bálint, a szervezet alelnöke csütörtökön, miután az őrsereg demonstrációt tartott Nyíregyháza belvárosában, tiltakozva a Magyar Gárda bíróság általi megszüntetése és a múlt szombati budapesti tüntetés feloszlatása miatt.
júl. 9
21:22
Menesztik a vagyonkezelő vezetőjét - a nap legfontosab hírei (Infostart)
Sajtóértesülés szerint megszületett a politikai döntés a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának felmentéséről. 2011-ig 365 óvodát és iskolát korszerűsítenek a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében. Átadták a 7,6 milliárd forintból elkészült tiszaroffi árapasztó tározót. A nap hírösszefoglalója.
júl. 9
21:27
Római kori lelet Óbudán (Metropol)
Aquincum legnövekvőbb korszakából – a Kr. u. II. század végéről, III. szá zad elejéről – származó római kori kőépület falaira és ettől alig 300 méternyire egy római temető 21 sírjára bukkantak az Aquincumi Múzeum régészei Óbudán, a Huszti úton.
júl. 9
21:36
Rafaj: a magyarok állnak a nyelvtörvényt bíráló brüsszeli közlemény mögött (Infostart)
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője szerint a pozsonyi nyelvtörvény brüsszeli bírálata mögött a magyar irredentizmus lobbista tevékenysége áll.
júl. 9
21:36
Kettős merénylet Bagdadban: kilenc halott (Gondola)
Újabb kettős merénylet történt csütörtökön Bagdadban, ahol egy piacon az első jelentés szerint kilencen vesztették életüket, és 35-en megsebesültek az egymást követő robbanásoktól. A korábbi...
júl. 9
21:36
Kiskunhalas is felmondja a HospInvesttel a szerződést (Blikk)
Felmondja a kiskunhalasi kórház működtetésére a Hospinvesttel kötött szerződést a város önkormányzata - közölte Lukács László (Fidesz), Kiskunhalas alpolgármestere. Emlékeztetett: a város képviselő-testülete június 22-én hozott határozata szerint július 10-éig kell a városi kórházat működtetésre átvevő HospInvest Zrt-nek befektetőt hoznia és az elszállított képalkotó berendezést visszaszállítania…
júl. 9
21:38
Nagyobb szigor - kevesebb halálos baleset (Infostart)
Drasztikusan visszaesett a végzetes kimenetelű közlekedési balesetek száma Németországban. A siker alighanem nagyrészt annak köszönhető, hogy tavaly komolyan szigorították a közlekedési szabályok megsértése nyomán kiszabott büntetéseket.
júl. 9
21:38
Négy ember előzetesben az ercsi verekedés résztvevői közül (Gondola)
Előzetes letartóztatásba helyezett négy fiatalt a bíróság csütörtökön az Ercsiben a hétvégén történt csoportos garázdaság résztvevői közül. Egy gyanúsított szabadlábon védekezik, hárman őrizetben...
júl. 9
21:39
Könnygázgránáttal oszlatták a diákokat (HírTV)
Az iráni rohamrendőrség könnygázgránátokat lőtt ki csütörtökön több száz diákra, akik a kemény hangú figyelmeztetések ellenére tüntetéssel emlékeznek a tíz évvel korábbi diákfelkelésre Teheránban.
júl. 9
21:39
Újabb testrészdarabokat találtak a jemeni katasztrófa helyszínén (Metropol)
Feltehetően a június utolsó napján szerencsétlenül járt jemeni utasszállító repülőgép áldozatainak testmaradványaira bukkantak a Comore-szigetek partjainál helyi halászok csütörtökön.
júl. 9
21:39
2013-ra lehet kész a gát (Metropol)
A főváros árvízvédelmének leggyengébb pontja a Római-part. Budapesten a fő árvízvédelmi vonal fejlesztése a Fővárosi Ön­kormányzat jogszabályban előírt feladata, ami a Római-partnál évtizedek óta napirenden van.
júl. 9
21:40
PM: a tárca vezetője dönthet az MNV vezérigazgatójának ügyében (Gondola)
A pénzügyminiszternek van döntési lehetősége a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatója, Tátrai Miklós ügyében a vagyontörvény szerint - közölte az MTI megkeresésére a...
júl. 9
21:42
Újabb testrészdarabokat találtak a jemeni repülő katasztrófájának a helyszínén (Gondola)
Feltehetően a június utolsó napján szerencsétlenül járt jemeni utasszállító repülőgép áldozatainak testmaradványaira bukkantak a Comore-szigetek partjainál helyi halászok csütörtökön. A katasztrófa...
júl. 9
21:45
A 2 billió dollárt is meghaladhatja Kína nemzetközi devizatartaléka (ProfitLine)
Elérheti, sőt meghaladhatja a 2 billió dollárt Kína nemzetközi devizatartaléka, mely egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy a komoly problémát jelent a kormányzat számára megfelelő befektetést találni. (ProfitLine.hu)
júl. 9
21:47
Módosításra szorulhat a román költségvetés (ProfitLine)
A román költségvetést még ebben a negyedévben felülvizsgálják és módosítják, miután a kormány egyeztet az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőivel, idézte Gheorghe Pogea pénzügyminiszter nyilatkozatát csütörtökön az Agerpres hírügynökség - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
júl. 9
21:49
60 dolláros szinten ringatózik a kőolaj ára (ProfitLine)
A 60 dolláros szint körül hullámzott az olaj árfolyama csütörtökön, miután a legújabb fogyasztói és foglalkoztatottsági adatok, ismét csak arra utalnak, hogy csökkenhet az energiapiaci kereslet, azonban így is több, mint egy hét után szerény emelkedéssel tudott zárni. (ProfitLine.hu)
júl. 9
21:51
G8-csúcs - A Nyolcak az Ötökkel kibővítve tanácskoznak (ProfitLine)
A Nyolcak (G8) olaszországi csúcsértekezletének második napján az Ötök (G5) csoportjával kibővülve elsősorban valutapiaci és kereskedelempolitikai kérdésekről tárgyaltak. (ProfitLine.hu)
júl. 9
21:54
Előzetesen letartóztatásban az ercsi verekedők (Blikk)
Előzetes letartóztatásba helyezett négy fiatalt a bíróság az Ercsiben a hétvégén történt csoportos garázdaság résztvevői közül. A vasárnapra virradóra történt tömegverekedés résztvevői közül 11 embert azonosított a rendőrség.
júl. 9
21:57
Elsodorta a helyszínelő rendőrt (HírTV)
Elsodort egy baleseti helyszínelést végző rendőrt egy autós Csongrád közelében, a 451-es úton - értesült a HavariaPress.
júl. 9
21:57
A rendőrség fellép a jogsértőkkel szemben a hétvégi demonstrációkon (Alternatív Energia)
A rendőrség a leghatározottabban fellép a jogsértőkkel szemben a hétvégi demonstrációkon, és maximálisan biztosítja a gyülekezési jog békés gyakorlását a hatályos jogszabályok alapján - áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodájának közleményében.
júl. 9
22:12
SNS: a magyarok állnak a nyelvtörvényt bíráló brüsszeli közlemény mögött (Gondola)
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője szerint a pozsonyi nyelvtörvény brüsszeli bírálata mögött a magyar irredentizmus lobbista tevékenysége áll. "Ez a legutóbbi európai választások...
júl. 9
22:14
ORFK: a rendőrség fellép a jogsértőkkel szemben a hétvégi demonstrációkon (Gondola)
A rendőrség a leghatározottabban fellép a jogsértőkkel szemben a hétvégi demonstrációkon, és maximálisan biztosítja a gyülekezési jog békés gyakorlását a hatályos jogszabályok alapján - áll az...
júl. 9
22:15
Kétéves eltiltást kapott a kokainozó focista (HírTV)
Két évre tiltotta el a labdarúgástól az Olasz Olimpiai Bizottság Moris Carrozzieri olasz labdarúgót, miután a focista szervezetében kokaint találtak egy doppingellenőrzésen - jelentette be az olimpiai bizottság csütörtökön.
júl. 9
22:30
A Nemzeti Őrsereg feloszlatását kezdeményezi a Munkáspárt 2006 (Gondola)
A Nemzeti Őrsereg feloszlatását kezdeményezi az ügyészségen a Magyarországi Munkáspárt 2006 - közölte Kiss Bálint, a szervezet alelnöke csütörtökön az MTI-vel, miután az őrsereg demonstrációt...
júl. 9
22:32
EU-biztos: Macedónia, Szerbia és Montenegró vízummentes lehet januártól (Gondola)
Jövő kedden ismerteti javaslatát az Európai Bizottság arra, hogy a feltételeket teljesítő nyugat-balkáni országok lakói vízummentesen utazhassanak az Európai Unióba - jelentette be Jacques Barrot...
júl. 9
22:48
Éjszakai műszak és stroke (WebBeteg)
Az éjszakai műszak váltakozása a nappali munkával megzavarja a biológiai óra működését, és ez többféle betegség szempontjából jelenthet fokozott kockázatot.
júl. 9
22:51
A rendőrség fellép a jogsértőkkel szemben a hétvégi demonstrációkon (Metropol)
A rendőrség a leghatározottabban fellép a jogsértőkkel szemben a hétvégi demonstrációkon, és maximálisan biztosítja a gyülekezési jog békés gyakorlását a hatályos jogszabályok alapján - áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodájának közleményében.
júl. 9
23:33
Ha nyögvenyelősen is, de emelkedtek az amerikai piacok (ProfitLine)
Az amerikai piacok erőteljes hullámzás mellett végül szerény nyereséggel zártak csütörtökön, így már második napja igyekeztek kikapaszkodni a kedden elért, tízheti mélységből. (ProfitLine.hu)

Keresés