2009. augusztus 10. hétfő

aug. 10
19:30
Tűzcsapot tört a munkagép az Astoriánál (HírTV)
Több méter magasba lövellt fel a víz az Astoriánál, miután eltört egy tűzcsapot egy munkagép az ott zajló útfelújítás közben.
aug. 10
19:32
Lemondott Kocsis a MÁV-Start-pozícióiról (HírTV)
Augusztus 11-i hatállyal lemondott a MÁV-Start igazgatósági elnöki posztjáról és igazgatósági tagságáról Kocsis István, végkielégítést nem kap – erősítette meg a korábbi sajtóértesüléseket Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője.
aug. 10
19:33
Kiderült! Marad a BKV vezérigazgatója (Alternatív Energia)
Az SZDSZ támogatásával posztján marad Kocsis István, a BKV vezérigazgatója - nyilatkozta Steiner Pál MSZP-frakcióvezető a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülését követően. A kabinet közölte, a vezérigazgató jelentése és a felügyelőbizottság vizsgálata alapján augusztus 26-ig minősítik Kocsis István tevékenységét, és ha indokolt, döntenek a felelősséggel kapcsolatban is. Napközben az is kiderült: a…
aug. 10
19:33
Bécsben lesz Michael Jackson emlékkoncertje? (hirado.hu)
Várhatóan szeptemberben lesz a várva várt előadás a császárvárosban, pontos időpontot azonban a szervezők még nem közöltek
aug. 10
19:35
Emelkedik a csoportos létszámleépítésben érintettek száma (Alternatív Energia)
A munkaügyi kirendeltségeken júliusban 54 cég 3.500 embert érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tett, ezzel megtört a négy hónapja tartó csökkenő trend, és az elküldendő dolgozók száma újra emelkedésbe fordult - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat júliusi munkaerőpiaci adataiból.
aug. 10
19:35
Nem találják a mallorcai robbantókat (hirado.hu)
Egyes hírek szerint a nyomozók azt feltételezik, hogy kér elkövető még a szigeten van
aug. 10
19:37
Alulmaradt a Tettrekész! Pert vesztettek (Alternatív Energia)
Jogerősen pert nyert a zalai rendőrfőkapitány a Tettrekész szakszervezet ellen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
aug. 10
19:39
Leminősítette Lettországot az S&P - Jöhetnek még újabb pofonok? (Portfolio)
Leminősítette Lettország hosszú lejáratú devizaadósságát a Standard and Poor’s. Az új besorolás "BB", ami egy fokozattal rosszabb az előző minősítésnél. A hitelminősítő ezzel egyidejűleg...
aug. 10
19:42
Tíz tipp, hogyan spórolhat a vásárlásnál tízezreket! (Infostart)
Vásárolni szükséges, takarékoskodni nemkülönben. A Pénzcentrum bevezeti az okos, takarékos és praktikus bevásárlási trükkök világába, hogy időt, energiát és legfőképpen pénzt takaríthasson meg.
aug. 10
19:48
A szlovákiai romák is aggódnak a magyarországi gyilkosságok miatt (Infostart)
A szlovákiai romák erélyesebb fellépést követelnek a magyar kormánytól a magyarországi romák elleni támadások ügyében - olvasható abban a levélben, melyet hétfőn adtak át Pozsonyban az ottani magyar nagykövetség képviselőjének.
aug. 10
19:51
"Állami terrorizmus" (Kripto Akadémia)
"Állami terrorizmussal" vádolták meg hétfőn Kínát a kirgiz fővárosban helyi ujgur tüntetők, akik az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen történt zavargások független kivizsgálását követelték. A hatóságok őrizetbe vették a demonstrálók két vezetőjét.
aug. 10
19:51
Érződik a válság a horvát tengerparton (hirado.hu)
Eddig 15,7 százalékkal kevesebben nyaraltak az Adrián
aug. 10
20:06
„Nagyobb járvány esetén úgyis be kell zárni az iskolákat” (HírTV)
A pedagógusoknak nem jár ingyenes védőoltás az új típusú influenza miatt. Azt egyik nemzetközi szervezet sem javasolja - ezt válaszolta az Egészségügyi Minisztérium a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének.
aug. 10
20:06
Agyonnyomott egy férfit egy Lenin-szobor (Blikk)
Lenin-szobor nyomott halálra egy 21 éves fiatalembert Fehéroroszországban. A baleset az ország délkeleti részén, Gomeli terület Uvarovicsi városában történt, ahol fiatalok egy csoportja a bolsevik vezetőnek a helyi iskolával szemközt 1939-ben felállított szobrának közelében pihent.
aug. 10
20:09
Kutyába se vesznek kutyával (Metropol)
"Alig több, mint hétkilós kutyánk alaposan felkavarta az állóvizet."
aug. 10
20:09
Itt a legújabb fejlemény! A rendőrség szerint magára maradhatott a romák gyilkosa (Alternatív Energia)
Kezdetben három-négy tagú csoport követte el a romák elleni támadásokat, amely garázdálkodásra készült és megfélemlítési céllal támadt a romák házaira; a nagycsécsi első emberölés azonban választóvíz lehetett a csapat életében, és lehet, hogy a többi támadást már csak egyvalaki követte el, akinek azonban kizárólag az emberölés a szándéka - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője a…
aug. 10
20:09
Gyilkosság a székesegyházban (hirado.hu)
A pécsi bazilikában T.S. Eliot drámája
aug. 10
20:11
Észak-amerikai csúcs: meg kell állítani az újinfluenzát (hirado.hu)
A tárgyalásokon szóba került a bevándorlási politika és a szennyező gázok kibocsátásának kérdése is
aug. 10
20:18
Elfogyhat a vécépapír Kubában (Infostart)
Nehéz helyzetbe kerülhetnek a kubaiak, az ország állami vécépapírgyártó vállalata ugyanis bejelentette: a gazdasági válság és a környezeti csapások miatt az év végén már nem lesz képes előállítani a szükséges papírmennyiséget.
aug. 10
20:24
A kampányban is a kalózokkal foglalkoznak (Infostart)
Berlinben a védelmi miniszter indítványozta az alkotmány módosítását, hogy jogi alapot teremtsenek a hadsereg számára túszejtési akciók elleni bevetésre. A nyilatkozat azzal kapcsolatban hangzott el, hogy a szomáliai partok közelében egy német teherhajó közel négy hónapon át volt kalózok fogságában. A javaslat újabb vitatéma a választási kampányban.
aug. 10
20:24
Czink magabiztosan győzött (Infostart)
Czink Melinda bejutott a második fordulóba a kétmillió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás női tenisztornán, miután két játszmában,6:3, 6:2 arányban nyert a francia Alize Cornet ellen.
aug. 10
20:24
Cozma-gyilkosság: ismert bűnöző az enyingi R. János (HírTV)
Ismert bűnöző a Cozma-gyilkosság kilencedik gyanúsítottja. Az augusztus 5-én elfogott enyingi férfit korábban többször elítélték erőszakos bűncselekmények miatt. Eljárás indult ellene a benzinkúti dobálásként ismert esetben is, amit a hírTV kamerái rögzítettek.
aug. 10
20:24
A Sajóba fulladt egy kisfiú (Blikk)
Elmerült a Sajóban egy kilenc éves kisfiú, bár hamar a felszínre hozták, életét már nem tudták megmenteni. A kisfiú a társaival játszott Sajókazánál a folyó partján, majd másodmagával bement a vízbe, a folyó sodrása azonban magával ragadta.
aug. 10
20:24
Agyonnyomta egy Lenin-szobor (Metropol)
Lenin-szobor nyomott halálra egy 21 éves fiatalembert Fehéroroszországban - adta hírül a helyi rendőrség.
aug. 10
20:24
"Évek óta nem alszik a férjem - Mi lesz?" (WebBeteg)
"Férjem 29 éves és már legalább 6-7 éve nem aludt. Nem tudja mi az, hogy álmodni valamit! Nagyon kétségbe vagyok esve, mert attól félek, hogy egyszer a szervezete felmondja a szolgálatot!" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
aug. 10
20:26
2500 éves kétségbeesett segítségkérést találtak (Blikk)
A két és fél évezreddel egy kis agyagtáblára ékírással vésett üzenet, amelyben egy asszír város vezetője kétségbeesetten könyörgött erősítésért, valószínűleg sohasem jutott el a címzetthez, a szöveget angol kutatók fejtették meg. Az ékírásos levélben említett város, Tusan, nyüzsgő kereskedelme révén az Asszír Birodalom egyik leggazdagabb települése, regionális központja volt.
aug. 10
20:27
Vészhelyzet: rohamtempóban olvad a sarki jég (hirado.hu)
Újabb több tízezer négyzetkilométerrel csökkent az Északi-tenger jege a nyári hőség miatt
aug. 10
20:42
Minimálisan erősödött a BUX (HírTV)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18 475 ponton fejezte be a hétfői kereskedést, ez 3,68 század százalékos emelkedés a pénteki záróértékhez képest.
aug. 10
20:42
Villamos ütközött személyautóval (Blikk)
Villamos ütközött személyautóval a főváros XIII. kerületében hétfőn este, az autóvezető súlyosan megsérült.
aug. 10
20:42
Fokozzák a harcot a H1N1 ellen (Metropol)
Az új típusú influenza elleni harc fokozásáról, a járvány terjedésének a megakadályozásáról állapodtak meg az észak-amerikai csúcstalálkozó résztvevői hétfőn a mexikói Guadalajarában.
aug. 10
20:45
Villamos ütközött személyautóval Angyalföldön (hirado.hu)
Az autóvezető súlyosan megsérült
aug. 10
20:47
Szlovákiai bányarobbanás: 20 embert még keresnek (hirado.hu)
Feltételezések szerint a megnövekedett metán koncentráció lobbanhatott be, ez okozta a tragédiát
aug. 10
20:51
Megtört a javuló trend - ismét nőtt a csoportos létszámleépítések száma (Portfolio)
A munkaügyi kirendeltségeken júliusban 54 cég 3.500 embert érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tett, ezzel megtört a négy hónapja tartó csökkenő trend, és az elküldendő dolgozók száma újra...
aug. 10
21:00
Több tucatnyian haltak meg egy közúti balesetben (Blikk)
Harminchárman - közöttük négy csecsemő - életét vesztette egy teherautó balesetében a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati részében. A baleset helyi idő szerint éjfél tájban történt a Bandundu tartománybeli Pont-Kwangónál.
aug. 10
21:00
Kirúgta Husztiék edzőjét a Zenit (HírTV)
Kirúgta Dick Advocaatot a Zenit labdarúgócsapata. Huszti Szabolcs munkaadója a vártnál rosszabb eredmények miatt mondott fel a holland szakembernek.
aug. 10
21:03
Zákinthosz, a sokarcú sziget (Metropol)
Enni, fürdeni, hajóra ülni vagy csak újra és újra ámuldozva körbenézni: Zákinthoszon ez az igazi kérdés.
aug. 10
21:12
26 éves a világ legöregebb kutyája (Infostart)
Emberi számítások szerint 182 éves a világ legidősebb kutyája, aki kora ellenére jó egészségnek örvend.
aug. 10
21:15
Szolidaritást szorgalmaz az államfő a romákkal - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Minden rendőri és szervezeti segítséget megad az állam a cigányság védelme érdekében - közölte a köztársasági elnök, miután Bajnai Gordon kormányfő tájékoztatta a romák elleni támadások ügyében folyó nyomozásról.
aug. 10
21:18
Kisgyerek fulladt a Sajóba (HírTV)
Belefulladt a Sajóba egy nyolc éves gyerek hétfő délután Sajókazánál. A kazincbarcikai rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja a szerencsétlenség körülményeit.
aug. 10
21:21
Pócsmegyer: egyedül nem képes felszámolni a viharkárokat (hirado.hu)
Az utcák nagyobb része már járható, valószínűleg a hét végére minden épületet el lehet majd autóval érni
aug. 10
21:33
"Magára maradhatott a romák gyilkosa" (Infostart)
Kezdetben három-négy tagú csoport követte el a romák elleni támadásokat, amely garázdálkodásra készült és megfélemlítési céllal támadt a romák házaira; a nagycsécsi első emberölés azonban vízválasztó lehetett a csapat életében, és lehet, hogy a többi támadást már csak egyvalaki követte el, akinek azonban kizárólag az emberölés a szándéka - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője a…
aug. 10
21:36
250 kiló kokain egy jachton (Blikk)
A spanyol rendőrség bejelentette, hogy feltartóztatott egy jachtot, amely Nagy-Britanniába tartott 250 kilogramm kokainnal a fedélzetén, és felgöngyölített egy nemzetközi kábítószer-csempész bandát. A hajó a Holland Antillákról érkezett, és feltehetően kikötött Kolumbiában, ahol felvette a kábítószert - áll a rendőrség közleményében.
aug. 10
21:36
A koporsókkal trükköztek a pécsi temetőben? (HírTV)
Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a pécsi önkormányzat a helyi temetkezési vállalat vezetősége ellen a rendőrségen. Egy ellenőrzésen kiderült ugyanis, hogy a cégvezetők a kelleténél jóval több koporsót vásároltak, sőt, a temetőben csupán egyetlen kőfaragó termékeit ajánlják.
aug. 10
21:38
Értékes térképeket lopott spanyol gyűjteményekből egy magyar (Blikk)
A spanyol csendőrség letartóztatott egy magyar állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint 67 nagy értékű térképet és más térképészeti dokumentumot lopott el az ibériai ország több könyvtárából és történelmi archívumából - közölték Madridban az illetékes szervek. A férfit néhány napja Pamplonában fogták el.
aug. 10
21:39
A rendőrség szerint magára maradt a romák gyilkosa (Metropol)
A nagycsécsi első emberölés vízválasztó lehetett a csapat életében, és lehet, hogy a többi támadást már csak egyvalaki követte el.
aug. 10
21:39
2500 évet késett a segélykérés (hirado.hu)
A mobiltelefon-nagyságú agyagtáblára egy egykori asszír város romjainak a feltárása során bukkantak
aug. 10
21:41
Még mindig nincs meg a Tiszabőről eltűnt csecsemő (hirado.hu)
Az akkor öthetes kislány egy családi házból tűnt el március 6-án
aug. 10
21:45
Harminc éven belül jégmentesek lehetnek a sarkvidéki nyarak (Infostart)
A korábbi évekhez képest további több tízezer négyzetkilométernyi jégtakaró olvadt el a nyáron az északi sarkvidéken - közölték kutatók. Az egyik, eszkimók lakta kanadai faluban július végén 30 fokra szökött a hőmérséklet.
aug. 10
21:54
Antal Attila is hárít (HírTV)
Antal Attila is hárít - a BKV korábbi vezérigazgatója más számokra emlékszik.
aug. 10
22:09
Nehezen kapnak hitelt a bortermelők (Infostart)
Nehezen kapnak hitelt a bortermelők - állítják egyöntetűen az InfoRádió által megkérdezett borászok. Igaz, ezt nem bánja minden gazda. Az alföldi Frittmann János szerint nem is szabad hitelből gazdálkodni az időszakos bevételek miatt, a badacsonyi Szeremley Huba pedig az Európai Uniót bírálja. Az egri Dula Bence szerint a magyar borszabályozás igen messze jár a valódi piacgazdaságtól.

Keresés