Hamarosan megnyit a 17,8 ezer négyzetméteres területtel rendelkező Zala Park, mely bevásárlópark fejlesztője a ConvergenCE. Hamarosan megnyitja kapuit a 17800 négyzetméteres Zala Park. A parkhoz...
Az Egyesült Államokban a nagykereskedelmi készletek júniusban már 10. hónapja csökkentek, azonban az értékesítések már második hónapja emelkedtek. (ProfitLine.hu)
A feltörekvő devizákat érintő általános korrekció keretében gyengébb, a 270 forint feletti euró árfolyam tartományába lépett át a forint. Az eurót 273,01 forinton jegyezték kedden délután négy órakor a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 269,30 forint után. (ProfitLine.hu)
Szabad madár: nem hajlandó lemondani frakcióvezetői posztjáról Kóka János, hiába szólította fel erre a párt ügyvivői testülete. A párt döntéshozó szerve augusztus 10-ig adott időt neki, Kóka János azonban nem válaszolt a vezetésnek. Sorsáról a héten dönt majd az ügyvivő testület - jelentette be a pártelnök.
Medve végzett egy túlzottan medvebarát asszonnyal az Egyesült Államokban. A 74 éves nő gyakran kitett élelmet a háza mellett mackóknak, pedig többször figyelmeztették, hogy törvénybe ütköző a medvék etetése, mivel ezzel lakott területre csalogatja az etető a vadállatokat.
Spanyolországban elfogták az egyik legjobban keresett magyar bűnözőt. Az A. I. K. monogrammal azonosított férfi állítólag mintegy 300 millió forintot sikkasztott el, és a Costa del Solon lévő Fuengirola spanyol üdülőhelyen próbált meg elrejtőzni – jelentette be kedden a málagai rendőrség.
Spanyolországban elfogták az egyik leginkább keresett magyar bűnözőt, aki állítólag mintegy 300 millió eurót sikkasztott el, és a Costa del Solon lévő Fuengirola spanyol üdülőhelyen próbált meg elrejtőzni.
A brit rendőrség, az önkormányzatok és a titkosszolgálatok több mint félmillió - napi 1500 - kérelmet nyújtottak be 2008-ban, hogy hozzáférhessenek bizalmas, magáncélú e-mailek és telefonfelvételek, sms-ek adataihoz - derült ki a brit a kommunikációs felügyeleti biztos éves jelentéséből.
Júniusban a várt 0,9% helyett 1,7%-kal csökkentek az amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek (előző. -1,2%). A készletek és az eladások aránya 1,28-ról 1,26-ra csökkent. Az EUR/USD veszteségeket könyvelt el, és napi minimumot ért el 1,4113-nál. 1,4105 alatt veszteségekkel kell számolni. A devizapárt 1,4126-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Baltával támadt egy idős házaspárra Győrben egy 40 éves román férfi kedd hajnalban; a támadó a férfit súlyosan megsebesítette, életét feltehetően a kiérkező rendőrök mentették meg; a támadót elfogták.
Jövőre lesz a legmélyebb a hitelválság Kelet-Európában, és a térség több országában 20 százalékra emelkedhet a problémás hitelek aránya, a Bank Austria szerint.
Életfogytiglani börtönre ítéltek Németországban egy 90 éves háborús bűnöst. A férfi gyalogsági parancsnok volt a II. világháborúban, és Olaszországban az ő parancsára végeztek ki 14 civilt, miután partizánok támadtak az egységére.
A magyarországi vállalatok többsége a kedvezőtlen külső környezet és a romló finanszírozási feltételek ellenére is tervez beruházásokat a következő egy évben, a finanszírozási és a beruházási tervek arról tanúskodnak, hogy a gazdaság már elérte a mélypontot - mondta Gál Péter, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB Zrt.) vezető közgazdásza.
Az osztrák Oberbank AG rövid távon a jelenlegi négyről tízre akarja növelni magyarországi fiókjainak számát - jelentette ki Bécsben a regionális pénzintézet vezérigazgatója a bank féléves...
A tegnapi szárnyalást követően a mai kereskedést 4%-os mínuszban zárta a BUX hatalmas forgalommal, a részvénypiaci forgalom ma megközelítette az elmúlt három hónap átlagos értékének kétszeresét....
Bár a 270 forintos szint alatt volt több napig az euró, az elemzők nem vártak trendfordulót. De arra sem számítottak, hogy hirtelen 275 felé indul az egyre gyengülő árfolyam
A fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága elfogadta a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója és a kórház felügyelő szerve által nyújtott tájékoztatást - egyébre azonban nem jutott a testület. Nem kezdeményeztek vizsgálatot a kórház és a területének egy részét bérlő Róbert Kft. viszonyának vizsgálatára és a főigazgató felelősségét sem vizsgáltatják.
Míg tegnap vastagon az európai trenddel szembemenve jelentősen erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, addig ma már beállt a sorba, és a régióval egyetemben csökkent. A mai napot 732 pontos, 3,96 százalékos csökkenéssel 17,742,7 ponton fejezte be, 52,8 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 732,49 pontos, 3,96 százalékos csökkenéssel, 17.742,65 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 3,97 százalékkal 13.300 forintra csökkent, az OTP részvények ár...
Az osztrák Oberbank AG rövid távon a jelenlegi négyről tízre akarja növelni magyarországi fiókjainak számát - jelentette ki Bécsben a regionális pénzintézet vezérigazgatója a bank féléves eredményeinek ismertetése kapcsán. (ProfitLine.hu)
Kedden Spanyolországban megműtötték Pau Gasolt, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi győztesének, a Los Angeles Lakersnek a játékosát.
A Synergon bejelentette, hogy tulajdonosi döntés alapján a Synergon IT Invest beolvad a Synergon Rendszerintegrátor Szolgáltatóba, és a Synergon Rendszerintegrátor Szolgáltató lesz a Synergon IT...
A brit központú Tesco áruházlánc a puszta megsemmisítésnél sokkal hasznosabb megoldást talált a lejárt szavatosságú és emberi fogyasztásra alkalmatlan húskészítmények felhasználására....
Heccből közlekedési táblát lopott négy fiatal a mezőkövesdi rendőrkapitányság udvarából. A négytagú ittas csapat úgymond kihívásnak érezte, hogy a rendőrségtől lopjon, ezért éjszaka bemásztak a rendőrségi objektum kerítésén, és közlekedési táblákat szereltek le.
Nem kapta meg a francia állampolgárságot, ezért dühében egy kerámia bögrével "támadt rá" Leonardo da Vinci híres Mona Lisa festményére egy orosz nő a párizsi Louvre Múzeumban.
Ismét meghirdette a Budapest V. kerülete azt a marketingkommunikációs tendert, amely az új főutca kiépítéséhez és a Főutca Lipót Napok rendezvényhez kapcsolódik. A júniusi eljárásra csak egy pályázat érkezett.
A lapoknak kiszivárogtatott értesülések szerint egy - még szerkesztés alatt álló - jelentést tesz közzé a különbizottság elnöke, a kormánypárti César Navarro, és egyet-egyet a különböző ellenzéki pártokhoz tartozó Marisol Abán és Pablo Banegas képviselő.
Tűzszerészeti vizsgálatot kért a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) abban a budapesti szállodában, amelyben a szerdai Magyarország elleni barátságos mérkőzésre készülő válogatott tagjait szállásolták el. A szakemberek nem találtak semmi gyanúsat a hotelben.
Az új típusú influenza ellen elegendő és jó minőségű gyógyszer és vakcina áll a lakosság rendelkezésére; őszre hatmillió egységnyi oltóanyagot készítenek, a szert jelenleg tesztelik.
Az álláspiacon angoltudás nélkül egyre nehezebb érvényesülni. Ha tanulni szeretnénk, már a tanfolyamtípus kiválasztása sem egyszerű. Az első órán pedig újabb gátak emelkednek a nyelvtanulók elé. A nyelvtanulás formáiba, a nyelvórák pszichológiájába ad betekintést egy gyakorló angoltanár.
Az USD/JPY benézett 96 alá, és napi minimumot ért el 95,85-nél. A kereskedők szerint a csökkenő trendet a Dow Jones Index veszteségei is súlyosbították. Az index 100 pontot vesztett, így ismét fokozódott a befektetők kockázatkerülése. A következő cél a 95,60-as és a 95,10-20-as érték. Az USD/JPY-t 95,94-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Sólyom Lászlót felháborítja a Magyarországra tervezett neonáci rendezvény. Az MSZP arra kéri a rendőrséget, hogy tiltsa meg az úgynevezett emlékmenet megtartását; a Fidesz szerint Magyarországon eddig kizárólag szocialista kormányok idején volt látványos neonáci felvonulás.
A tragikus események miatt az ÁNTSZ a fürdők átvizsgálását rendelte el, az eddigi tapasztalatok szerint több strandon hiányoztak a vízbeugrást tiltó táblák és volt olyan csúszda, amelyiknek veszélyesen alacsony a pereme
Víz alól kellett kimenteni egy fuldokló kislányt a debreceni élményfürdőben pénteken, miután beakadt a haja a vízminta-vételező gépébe. A gyermeket a két úszómesternek kellett lélegeztetnie, mert túl sok vizet nyelt és néhány másodpercre elvesztette az eszméletét.
További megszorításokra kell számítani, folyik a „válságkeltés” a krízis kezelése helyett. Csath Magdolna az MNO-nak hozzátette: az önkormányzati forráskivonással többszörösen sarcolják meg az embereket. A közgazdász szerint ami Magyarországon folyik a kilakoltatások ügyében, az sehol a világon nem történhetne meg.
A humánpolitikai igazgató felvette 200 ezres nyugdíját, aztán a 100 milliós végkielégítését is megkapta - pedig papíron kétszer annyit "keresett", mint valójában
Péntektől kilenc kijelölt kórháznak feltétel nélkül el kell látnia a legsúlyosabb betegeket. Az ÁNTSZ tervei szerint így a jövőben nem fordulhatna elő hogy egy beteg meghal miközben csak a negyedik, vagy az ötödik kórház fogadja a mentőket. Az érintett kórházak viszont csak a sajtóból értesültek a tervekről, ráadásul egyelőre az ÁNTSZ sem nyilatkozik.
Megsérült 30 ember Berlinben, amikor összeütközött két busz és egy személygépkocsi. A baleset egy kereszteződésben történt, ahol egy városi busz beleszaladt egy hirtelen fékező autóba, majd a busznak nekiütközött egy másik autóbusz.
Megszökött egy fogvatartott a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház intenzív osztályáról kedd hajnalban. A férfi a tiszalöki börtönben töltötte szabadságvesztését, de szívbetegségre utaló panaszok és tünetek miatt hétfőn reggel kórházba vitték.
Debreceni önkormányzati cégeknél is fizettek a fővárosihoz hasonlóan elfogadhatatlan menedzseri végkielégítéseket - közölte Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő, az MSZP debreceni alelnök...