Tizenhárom emberrel a fedélzetén, útban egy népszerű üdülőhelyre eltűnt egy kis repülőgép Pápua-Új-Guineában. A kétmotoros, légcsavaros gép a fővárosból, Port Moresbyből indult egy hegyvidéki...
Miközben ma nem várhatók norvég adatok, holnap 10.00-kor teszik közzé a júniusi kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés -0,6%, előző. -1,0%), majd 14.00-kor a kamatdöntést. Az elemzők alapvetően nem várnak kamatvágást. Az elmúlt időkben jelentősen javultak a norvég gazdaság kilátásai, és a korona 8,65 valamint 8,75 között mozgott az euróval szemben. Az EUR/NOK árfolyama csak tegnap emelkedett. A…
A technikai fejlődés lehetővé teszi – alighanem már a közeljövőben –, hogy a testi kapcsolat virtuális módú, de valódinak érzett formája is létrejöjjön. Milyen hatással van ez a személyes kapcsolatokra?
A 2009-es New York-i és Washingtoni Magyar Kulturális Évad szeptembertől ismét számos programon keresztül mutatja be a magyar történelem, kultúra és kreativitás egy-egy érdekes mozzanatát.
Ismét nőtt a csoportos létszámleépítések száma. Négy hónap csökkenés után júliusban megfordult a trend, összesen 3500 ember elbocsátását jelentették be a cégek.
A fogyasztói árak 1,3 százalékkal nőttek júliusban az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
"Semmi olyan váratlan dolog nem jött (júliusban - a szerk.), ami miatt változtatnunk kellene az álláspontunkon", "az egyensúlyi pozíció, amelyről beszéltünk, az adott, se a harmadik negyedévi, sem az...
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közzétette a 2009. szeptember 1-je és szeptember 30-a között alkalmazható üzemanyagárak alakulásáról szóló közleményét....
A Magyar Kórházszövetség felszabadítaná a gyógyító kasszában (a 30 milliárd forintos megszorítás keretében) zárolt 13.5 milliárd forintot - írja a Világgazdaság mai számában. A szövetség elnöke...
Az ázsiai tőzsdék ma reggeli emelkedését követően az európai börzéken is mérsékelten pozitív hangulat uralkodik, úgy tűnik, hogy a befektetők kivárnak a holnapi Fed kamatdöntés előtt. A DAX 0.5%-kal,...
A mai napon őrületes száguldásba kezdtek a BÉT kisebb, illikvidebb részvényei is, ezért már több részvény részvény esetében kellett a 10%-ot meghaladó áremelkedés miatt szünetet elrendelni a részvény kereskedésében. (ProfitLine.hu)
Oroszország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben 10,9 százalékkal maradt el tavalyi második negyedévitől, közölték az orosz statisztikai hivatalban kedden. (ProfitLine.hu)
A következő hónapokban hat majd teljes egészében a júliusi adóemelés az inflációra, aminek a nagysága az elemzők szerint az év végig nem lehet gátja a további lassú, de folyamatos monetáris lazításnak, azaz jegybanki alapkamat-csökkentésnek
A következő és az azt követő hónapokban hat majd teljes egészében a júliusi adóemelés az inflációra, aminek a nagysága az elemzők szerint az év végig nem lehet gátja a további lassú, de folyamatos...
Júniusban 6,17 milliárdról 6,45 milliárdra emelkedett a brit külkereskedelmi mérleg deficitje, miközben az elemzők 6,20 milliárdos értéket vártak. A GBP/USD alig reagált az adatokra, és továbbra is veszteségeit konszolidálja. Ahhoz, hogy ne essen 1,6300 felé az árfolyam, a devizapárnak 1,6429 fölött kell maradnia. A GBP/USD-ot 1,6481-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Sem a háromnegyedévi, sem az év végi hiányprognózist nem kell módosítani a júliusi részletes államháztartási adatok alapján, a deficit az idén a hetedik hónapban - önkormányzatok nélkül - 1,2...
Amerikai robotrepülőgépek újabb rakétatámadással legkevesebb tíz felkelőt öltek meg Dél-Vazirisztánban, ugyanabban a térségben, ahol a múlt héten nagy valószínűség szerint Baitulla Mehszúddal, a pakisztáni tálibok vezetőjével is végeztek.
Az EUR/GBP 0,8620-ra emelkedett, ami 10 napos csúcsnak felel meg. A brit adatok arra utalnak, hogy stabilizálódik az ingatlanpiaci helyzet. A DCLG-házárindex júniusban éves szinten 10,7%-kal csökkent, miközben az elemzők -12,0%os értéket vártak (előző: -12,5%). Az EUR/GBP-t 0,8604-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Elözönlötték a csótányok a Déli pályaudvart a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint. A VDSZSZ szerint már a jegyvizsgálók öltözőjében és pihenőjében is tömegesen megjelentek a csótányok. A MÁV-Start a szakszervezet többszöri felszólítása ellenére sem rendelt el rovarirtást.
A nemzetközi hitelcsomaggal kapcsolatban az első félév végére vállalt kritériumokat teljesítettük - reagált a Portfolio.hu erre vonatkozó kérdésére a mai államháztartási sajtótájékoztatón Kovács...
A múlt hónapban titkos tárgyalások zajlottak a kínai állami befektetési alap és Ausztrália harmadik legnagyobb vasérc kitermelője, a Fortescue között, a hírek szerint pedig 1 milliárd dolláros...
Eltérhet a romák elleni támadásokat elkövető csoportból kiváltak és az áldozatok haláláért felelős tettes magatartásának megítélése - nyomatékosította a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közleményében.
A következő és az azt követő hónapokban hat majd teljes egészében a júliusi adóemelés az inflációra, aminek a nagysága az elemzők szerint az év végig nem lehet gátja a további lassú, de folyamatos jegybanki alapkamat-csökkentésnek és monetáris politika lazításának. (ProfitLine.hu)
Elkészült Michael Jackson halottkémi jelentése, de a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem hozzák nyilvánosságra - jelentette be a Los Angeles megyei halottkémi hivatal. Közben a bíróság zöld utat adott a koncertpróbákból készülő filmnek, amelyet október végén akarnak bemutatni.
A Vedomosztyi című orosz üzleti lap keddi száma szerint egyre nagyobb az esélye, hogy az orosz Gazprom és az ukrán Naftogas között januárban újra kitör a szokásos gázszállítási konfliktus, Ukrajna ugyanis az idén januárban kötött kétoldalú szerződésben foglaltnál jóval kevesebb gázt szándékozik átvenni jövőre. (ProfitLine.hu)
Sem a háromnegyedévi, sem az év végi hiányprognózist nem kell módosítani a júliusi részletes államháztartási adatok alapján - közölte Katona Tamás. A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint a deficit...
Elkészült Michael Jackson halottkémi jelentése, de a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem hozzák nyilvánosságra - jelentette be hétfőn a Los Angeles megyei halottkémi hivatal. Közben a...
Több száz tőnyi cannabist találtak a rendőrök abban a veresegyházi családi házban, amelyet feltehetően vietnami állampolgárok kábítószer-termesztés miatt béreltek. A rendőrség keresi a gyanúsítottakat.
20 halálos áldozata van a hétfői reggeli nyugat-szlovákiai bányarobbanásnak – jelentette be Lubomír Jahnátek szlovák gazdasági miniszter rendkívüli sajtóértekezleten.
Júniusban a várt 9,00 milliárd helyett 16,03 milliárdra rúgott a cseh fizetési mérleg deficitje. Az EUR/CZKNak lendületet hoztak az adatok, és 25,680-ról 25,713-ra emelkedett. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Több száz tőnyi cannabist találtak a rendőrök abban a veresegyházi családi házban, amelyet feltehetően vietnami állampolgárok kábítószer-termesztés miatt béreltek; a rendőrség keresi a gyanúsítottakat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Romániának 1,1 milliárd euróval kell csökkentenie a közkiadásait idén, hogy tartani tudja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) erre az évre kialkudott, megemelt államháztartási hiánycélt, amely a hazai...
Szeme világával fizetett két fiatal Belgiumban, akik az Antwerpen közelében július végén tartott Tomorrowland technofesztiválon mulattak, minden bizonnyal a lézersugarak miatt.
Az elemzői várakozásoknál alacsonyabb lett a júliusi infláció - az áfa- és jövedéki adóemelések hónapjában. Idén júliusban átlagosan 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy hónappal korábbihoz képest. 2008 júliusához viszonyítva 5,1 százalék volt a növekedés.
Több száz tőnyi cannabist találtak a rendőrök abban a veresegyházi családi házban, amelyet feltehetően vietnami állampolgárok kábítószer-termesztés miatt béreltek. A rendőrség keresi a gyanúsítottakat.
Eltérhet a romák elleni támadásokat elkövető csoportból kiváltak és az áldozatok haláláért felelős tettes magatartásának megítélése - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden. Azt írták: a...
Jelentős kormányátalakításra készül ősszel Bajnai Gordon miniszterelnök, mivel továbbra sem sikerült növelni a szocialisták népszerűségét Gyurcsány Ferenc távozásával – tájékoztatták a Magyar Nemzet Online-t kormányközeli források. A várható távozók között van Draskovics Tibor, Molnár Csaba, míg a nagy visszatérő Kiss Péter lehet.