Meghalt egy nő, amikor összeütközött két autó kora délután a kiszombori határátkelő közelében - közölte a a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A Magyar Nemzet szerint felfüggesztették állásából az őssejt-botrány miatt a Nyírő Gyula Kórház orvos igazgatóját. A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága ma hallgatja meg a kórház és a magánklinika képviselőit az ügyben.
Romániának 1,1 milliárd euróval kell csökkentenie a közkiadásait idén, hogy tartani tudja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) erre az évre kialkudott, megemelt államháztartási hiánycélt, amely a hazai ö...
A dollár ma gyengélkedik. A Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság eredményei megmutathatják, hogy alakul a bank jövőbeni kamatpolitikája. Annak ellenére, hogy egyelőre nem várhatók kamatvágások, néhányak szerint Nagy-Britanniához hasonlóan növelhetik az ún. Quantitative-Easing-intézkedések volumenét. Kétséges, hogy a 3. negyedévben mérsékelt növekedés várható Kínában, ami aláaknázza a világpiaci…
Mintegy 6 ezerrel nőtt az elmúlt évhez képest a regisztrált álláskeresők száma júliusban Zala megyében, de a megelőző hónaphoz képest emelkedett az új álláshelyek száma a megyében - közölte Hegyi...
Meghalt egy nő és ketten megsérültek, amikor összeütközött két autó kora délután a kiszombori határátkelő közelében. Egy német rendszámú kocsi a határátkelőhely irányából a 43-as főút felé haladt, mikor az egyik bekötőútról egy magyar kisteherautó úgy hajtott fel, hogy nem adott elsőbbséget neki.
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező dél-koreai Hankook Tire, a világ hetedik számú gumiabroncsgyártója a második negyedévben 10,8 százalékkal nagyobb árbevételt ért el az egy évvel korábbinál...
A GBP/USD rövid idő alatt 1,6435-ről 1,65 fölé emelkedett, és igyekszik tartani az értéket. Ellenállások 1,6530-nál és 1,6580-nál találhatók. A GBP/USD-ot 1,6494-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Időszakos jelleggel jelentős plusz zajkibocsátást engedélyezett a nyári fesztiválok "egy jól beazonosítható köre", de leginkább egyetlen rendezvény, a Sziget fesztivál számára a...
Második világháborús aknavető gránátot találtak Szeged határában, az M43-as autópálya-építkezésen kedden. A nyolcvankét milliméteres aknavető gránát a földmunkák közben került elő.
Connor Cruise, Tom Cruise örökbefogadott fia ismét kamera elé áll: szeptembertől forgat a Vörös hajnal című épp negyedszázada bemutatott John Milius akciódráma felújításában.
November 12-ig rács mögött marad Hunvald György. Erzsébetváros szocialista polgármesterének előzetes letartóztatását 3 hónappal meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Meghalt egy nő, amikor összeütközött két autó kedden kora délután a kiszombori határátkelő közelében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t. Tuczakov Szilvána...
Az összes tervezett építkezés megkezdődött a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) keretében, így az infrastrukturális háttér nemcsak a következő évben, hanem azután is...
A daganatos betegségekről számtalan tévhit kering a köztudatban. A Rákgyógyítás.hu górcső alá vette a leggyakrabban előforduló állításokat, hogy a betegség megelőzésével és gyógyításával kapcsolatban mind az érintettekben, mind az érdeklődőkben reálisabb kép alakulhasson ki.
Egy amerikai kutatás szerint az optimista nők körében jóval kisebb az esélye a szívbetegségeknek, és így a halálozásnak is. Sok újat persze ezzel nem mondtak a kutatók....
Elképzelhető, hogy kevesebb gázfogyasztónak kell majd megfizetni azt a kompenzációt, amelyről az E.on gáznagykereskedő és a kormány állapodott meg. A Gáz Érdekegyeztető Országos Fórum ügyvivője azt mondta, erről tárgyaltak a Pénzügyminisztériummal. Az E.on gáznagykereskedő mintegy 60 milliárd forintot kap majd pluszban a fogyasztóktól azért, mert 2008 októberétől az állami szabályozás miatt…
Az elhúzódó válság okozta gazdálkodási körülmények szinte a feje tetejére állítják a költségekről alkotott hagyományos nézeteket. A menedzserek számos döntési helyzetben a költségkalkuláció által nyújtott információkra támaszkodnak. Most a kérdés az: a hagyományos költséggazdálkodási technikák megállják-e a helyüket a megváltozott gazdálkodási körülmények között vagy a vállalat gazdasági…
Az első humán genom leírása még 13 évbe, több száz millió dollárba és kutatók seregének munkájába került, most viszont három amerikai kutató pár hét alatt egy középkategóriás autó áráért...
Vádiratot nyújtott be a közelmúltban a Szolnok Városi Ügyészség Tiszaderzs polgármestere ellen folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hűtlen kezelés gyanúja miatt -...
Háromszáz napos folyamatos kórházi kezelés után kedden hazamehetett a kórházból Lara, a kétéves, szívtranszplantáción átesett kislány, közölte a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet.
Vádiratot nyújtott be a közelmúltban a Szolnok Városi Ügyészség Tiszaderzs polgármestere ellen folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hűtlen kezelés gyanúja miatt – közölte a falu jegyzője.
A Sziget fesztivál keddi, nulladik napján - jó időben, alig csepergő esőben - megkezdődött a Zene a rasszizmus ellen című koncertsorozat, amelyen a hazai pop- és rockélet legismertebb képviselői mellett külföldi vendégzenészek és magyar dzsesszmuzsikusok állnak ki a toleranciáért.
Az új típusú influenza ellen elegendő és jó minőségű gyógyszer és vakcina áll a lakosság rendelkezésére; őszre hatmillió egységnyi oltóanyagot készítenek, a szert jelenleg tesztelik - mondta Schvarcz Tibor, az MSZP egészségügyi munkacsoportjának vezetője kedden Budapesten. sajtótájékoztatóján.
A pénzügyi és gazdasági válság hatásainak enyhítésére 39 millió euró támogatást nyújt az Európai Bizottság Bosznia-Hercegovinának - jelentették be kedden Brüsszelben. A támogatás a kis- és középvál...
Az egyes tárcákkal és az MSZP illetékes munkacsoportjaival egyeztet a 2010-es költségvetésről kedden és szerdán a Pénzügyminisztérium - tudta meg az MTI több forrásból. Bajnai Gordon miniszterelnök hé...
Az új típusú influenza ellen elegendő és jó minőségű gyógyszer és vakcina áll a lakosság rendelkezésére; őszre hatmillió egységnyi oltóanyagot készítenek, a szert jelenleg tesztelik - mondta...
Csak azért vészfékezett egy utas egy japán vonaton, hogy igazolhassa munkahelyének: önhibáján kívül késett el. A 23 éves férfi ráadásul vasutas, és saját munkaadója egy szerelvényét állította meg önkényesen, nem kevés utasnak okozva kellemetlenséget.
A rendőrség arra számít, hogy a szerda esti magyar-román válogatott labdarúgó meccs nem a rendbontásról, hanem a Marian Cozmára való békés megemlékezésről fog szólni, ennek ellenére kiemelt kockázatú rendezvényként kezeli a szerda esti mérkőzést.
Elege lett a civileknek a jelenlegi erőtlen külpolitikából, amelynek egyik rendkívül kellemetlen eredménye a szlovák államnyelvtörvény. Már nem csak magyar, hanem európai ügyról van szó - jelentette ki az MNO-nak Simon János.
Háromszáz napos folyamatos kórházi kezelés után kedden hazamehetett a kórházból Lara, a kétéves, szívtranszplantáción átesett kislány - közölte a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet. A...
Három hónappal meghosszabbította a vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Hunvald György erzsébetvárosi szocialista polgármester előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden.
Az egyes tárcákkal és az MSZP illetékes munkacsoportjaival egyeztet a 2010-es költségvetésről kedden és szerdán a Pénzügyminisztérium - tudta meg az MTI több forrásból. Bajnai Gordon miniszterelnök...
Zene a rasszizmus (ZARE) ellen címmel a hazai pop- és rockélet legismertebb képviselői mellett külföldi vendégzenészek és magyar dzsesszmuzsikusok állnak ki a toleranciáért a Sziget fesztivál keddi nulladik napján. Kedvcsinálóként íme néhány pillanatkép a tegnapi, jubilemumi Tankcsapda koncertről.
Őrizetbe vett a spanyol rendőrség egy guatemalai nőt, aki megrendezte saját elrablását, hogy több időt tölthessen a férjétől távol, az interneten megismert szeretőjével – közölte kedden a barcelonai rendőrség.
A jen ma feltűnően erősödött az euróval szemben. A japán fogyasztói bizalom mutatója sorozatban 7. alkalommal javult, és 39,4 pontra emelkedett. Az 50 pontos szint még messze van, de legalább lassan afelé közelít a mutató, nem pedig tovább csökken. A BoJ a várt szerint nem változtatott 0,1%-os alapkamatán. Az EUR/JPY-t 136,70-en jegyzik, miután 137,11-en nyitott. /in-www.globalfx.hu / ks-…
Délelőtt 11 óra után gyengülni kezdtek a régiós devizák, amelynek nyomán kora délutánra a lengyel zloty 2, a forint pedig három hetes mélypontra esett az euróval szemben. A késő délutáni órákban...
A magyar vásárlók többsége a különálló boltokat részesíti előnyben a bevásárlóközpontokkal szemben. A plázákba járók egynegyede a város széli bevásárlóközpontokat látogatja a leggyakrabban, a további egyötödük pedig a belvárosi plázákat választja - derül ki a GfK legfrissebb, 2009 júniusában készült bevásárlóközpontokkal kapcsolatos kutatásából. A könnyű eligazodás/közelség, a könnyű…
Az elmúlt hónapokban tapasztalt részvénypiaci szárnyalás, amelynek hajtóerejét a gazdasági felépüléssel kapcsolatos várakozások jelentették, magasabb sebességre kapcsolt a múlt hét folyamán. A JP...
Legújabb kampánya keretében 35 millió dollárt adományozott a befektető és emberbarát Soros György New York-i gyerekek beiskolázásához, így az állami forrásokkal kiegészült összegből közel 850 ezer gyermek részesülhet egyszeri 200 dolláros támogatásban. Az ok a rendkívüli adakozás mögött az volt, hogy még amikor Londonban tanult Soros, csak úgy tudta fizetni az iskolát, ha éjszakánként pincérként…
Mintegy 6 ezerrel nőtt az elmúlt évhez képest a regisztrált álláskeresők száma júliusban Zala megyében, de a megelőző hónaphoz képest emelkedett az új álláshelyek száma a megyében - tájékoztatta Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója az MTI-t.