A mozdonyvezető kezeli a sorompót a 2007-ben bezárt, de teherforgalmat továbbra is bonyolító Kál-Kápolna - Kisterenye vonalon. A kereszteződésekben csak így tud áthaladni a szerelvény, a szárnyvonal bezárása óta ugyanis nincs személyzet, aki kezelné a berendezést. A környékbeli falvak lakói félpályás útlezárással tiltakoznak, mert a közeli bányákból azóta közúton szállítják a követ, ez pedig…
Megtiltotta a rendőrség a szombatra tervezett neonáci emlékmenet megtartását. A felvonulást sajtóhírek szerint Rudolf Hess halálának évfordulója alkalmából az NS Front nevű magyar nemzetiszocialista tömörülés szervezi.
Százezer euró kártérítés megfizetésére ítélt a kölni tartományi bíróság egy német sebészt, aki 32 évvel ezelőtt férfivá operált egy interszexuálist annak tudta és beleegyezése nélkül. A műtétre 1977-ben került sor, az akkor 18 éves, többé-kevésbé mindkét nem ismertetőjegyeit magán viselő páciensnek az orvos a vád szerint előzetes tájékoztatás nélkül eltávolította belső női nemi szerveit.
„Ha anyukámat sikerült volna annak idején meggyőznöm, nem kizárt, hogy ma ott sátorozna a dán hippikkel, napközben pedig az utcaszínházi előadásokra járna...”
Továbbra is a 0,0 és 0,25 százalék közötti célsávban marad az amerikai irányadó kamat- jelentették be a szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának kétnapos ülése után.
A müncheni bíróság ítéletével alighanem végleg lezárultak a német háborús bűnösök elleni perek. A bajor főváros bírósága egy 90 éves volt II. világháborús német katonatisztet életfogytiglani börtönnel sújtott egy Toszkánában 1944 nyarán elkövetett vérengzés miatt.
Ötezer pár hamis márkajelzésű cipőt találtak a vámosok egy magyar teherautóban a nagylaki átkelőnél, a mintegy 26 millió forint értékű szállítmányt a pénzügyőrök lefoglalták. A raktérből összesen ötezer pár különféle márkájú sportcipő került elő.
Határozatképtelenség miatt szerdán sem sikerült feloszlatni a fóti képviselő-testületet. A rendkívüli ülést a Fidesz hívta össze, a szocialisták azonban nem mentek el. Eközben Fót egyik parkjában több száz civil követelte ugyanezt.
A brazil rendőrség azzal gyanúsít egy népszerű tévés műsorvezetőt, hogy részt vesz a szervezett bűnözés drogcsempészetében, és hogy utasítást adott riválisai meggyilkolására. Ezt a BBC közölte szerdán.
Befejeződött szerdán a Fatah palesztin mozgalom központi bizottságának a megválasztása a betlehemi kongresszuson; a végeredmény átrendeződést mutat a régi gárda felől a fiatalabb, helyi vezetők felé.
Szalainé Szilágyi Eleonóra nyugdíjas koráról, illetve a BKV-tól közös megegyezéssel történő távozásáról szóló sajtóhírek alapján egyre megalapozottabbnak látszik a büntetőjogi felelősség, az pedig szinte biztos, hogy a polgári jogi követelés megáll majd - mondta György István jogász, az ügyben tett fideszes feljelentés fogalmazója.
Szerényen emelkedett az arany ára a dollár gyengülésére és a világ vezető tőzsdéinek erősödésére szerdán. Azonban a kereskedés utáni elektronikus piacon már csökkent, annak hírére, hogy a Fed lassítja az állampapír visszavásárlási programját. (ProfitLine.hu)
A gazdasági válság elérte a gyerekek zsebét is, ugyanis egy németországi felmérés szerint idén már ők is csaknem 10 százalékkal kevesebbet kaptak szüleiktől, mint tavaly. Ugyanígy a születésnapra szánt pénzbeli ajándék összege is érezhetően csökkent. Azonban a kereskedelem számára a gyerekek változatlanul igen fontos réteget alkotnak.
Régészeti leleteket találtak egy társasház építésekor Miskolc belvárosi részén. A leletmentés idejére az építkezést leállították. Eddig egyebek mellett pattintott kőeszközöket, 15. századi pénzérmét, középkori és újkori kerámiákat és egy feltehetően újkori kutat találtak a régészek.
Nincs igazság ezen a földön. A szomszéd gyerekek hintája. Az óvodástárs könyve. A testvér sütije. A barát falova. Mind egy-egy kövér, szemet kiverő bizonyíték, amely alátámasztja az ősi tapasztalatot: „Neki sokkal jobb!”