Több százmilliárd forintos hitelállománya van jelenleg az önkormányzatoknak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Gödöllő polgármestere szerint az önkormányzatoknak hasonló konszolidációra lenne szükségük, mint a bankoknak. Kiemelte: az önkormányzatok legfeljebb olyan juttatások megszüntetésével tudnának 120 milliárd forintot…
A Balatonba fulladt egy 19 éves fiú szombaton. Vízi bicikliről csúszott a Balatonba a Balatonszabadi-sóstói strandon, majd eltűnt a víz alatt egy 19 éves fiatalember, akinek már csak a holttestét sikerült megtalálni és kiemelni a vízből.
A szebbnél szebb lányok este tíztől versenyeztek a Szigeten, a Blikk.hu Mokka Cuka sátorban, ahol a közönség már két fordulón tekinthette meg a formás melleket. Pénteken este hat lány vizeztette be a mellét, a nézők nagy örömére.
A pénzügyminiszter úgy hirdetett eredményt a sukorói kaszinótenderben, hogy tudta: a nyertes befektető ellen közokirat-hamisítás miatt eljárás indult – mondta Budai Gyula szombaton. Bajnai, Oszkó, Tátrai és Veres mind benne vannak a csalássorozatban – tette hozzá a Magosz szövetségi igazgatója.
Mint arról már korábban tájékoztattuk olvasóinkat, Brad Pitt és Angelina Jolie 35 millió fontért (11 milliárd forintért) vásárolt egy kastélyt Dél-Franciaországban. A sztárpár megelégelte, hogy ők és gyermekeik folyamatosan a lesifotósok zaklatásának van kitéve, ezért fontolóra vették a költözést. A 44 éves színész mindenesetre belevágott a felújítási munkálatokba....
A válság következményeinek elhúzódására lehet számítani Oroszországban, a 2010-re várható javulás árát azonban az államháztartási hiány vártnál nagyobb növekedésével fizethetik meg. (ProfitLine.hu)
Kisebbségellenesnek minősítette a szlovákiai nyelvtörvényt az Európai Nemzetiségek Föderalista Uniója (FUEV) a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap szombati beszámolója szerint.
A Balatonba fulladt egy 19 éves fiú szombaton. Vízi bicikliről csúszott a Balatonba a Balatonszabadi-sóstói strandon, majd eltűnt a víz alatt egy 19 éves fiatalember, akinek már csak a holttestét...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan derült, napos idő lesz, csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Szombaton csapadék nem valószínű, vasárnap...
Retkes Attila pártelnök bejelentette: a jövőben nem kíván Kóka személyével foglalkozni, aki – Retkes szerint – a képviselőcsoport technikai vezetője. Az SZDSZ elnöke nem létező jogi kategóriát kreált a saját kudarcának leplezésére, ezzel próbálja megkerülni az alkotmányos tényt, hogy a párt nem főnöke a frakciónak.
A hölgyek mentették meg a kajak-kenu világbajnokságon a magyar csapat "becsületét": a női négyes olimpiai távon, négy ezreddel megelőzve a német hajót aranyérmet nyert. Alig egy óra múlva Kovács Katalin megnyerte az ezres egyest! Kucsera Gábor a hetedik, Vajda Attila, a táv olimpiai bajnoka a nyolcadik helyen végzett a dartmouth-i világbajnokság ezer méteres versenyeiben. Dobogóközelben, de érem…
Két külföldi szervezetében is kimutatták a H1N1 vírust a Sziget-fesztiválon. A két fiatal a napokban jelentkezett az új influenza tüneteivel a Sziget sürgősségi ambulanciáján.
Kisebbségellenesnek minősítette a szlovákiai nyelvtörvényt az Európai Nemzetiségek Föderalista Uniója (FUEV) a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap szombati beszámolója szerint....
Munkába induló - BKV-s - biztonsági őrökre támadt egy 25-30 fős társaság szombatra virradóra a Nagyvárad téren; a verekedésben egy biztonsági őr súlyosan megsérült.
A megelőző 12 hónap során migrénben szenvedő emberek 86 százaléka tapasztalt migrénes rohamot a nyaralása alatt. Öt megkérdezettből egy ember (21%) mondta, hogy általában vagy gyakran szenved migréntől a vakáció folyamán.
Munkába induló - BKV-s - biztonsági őrökre támadt egy 25-30 fős társaság szombatra virradóra a Nagyvárad téren; a verekedésben egy biztonsági őr súlyosan megsérült, a rendőrök kilenc embert előállítottak - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Vizsgálatot indított az Egészségbiztosítási Felügyelet az Országos Onkológiai Intézetnél. Az egyik kormányközi napilap információi szerint azokat a vezetői körleveleket vizsgálják, amelyekben a hírek szerint arra kötelezték az orvosokat, hogy tegyék várólistára az ellátási területen kívülről érkező betegeket.
Munkába induló - BKV-s - biztonsági őrökre támadt egy 25-30 fős társaság szombatra virradóra a Nagyvárad téren. A verekedésben egy biztonsági őr súlyosan megsérült, a rendőrök 9 embert...
A magdeburgi ügyészség eljárást indított Jos Hermens atlétikai menedzser ellen, akit egy európai doppinghálózatban való részvétellel gyanúsítanak. A Spiegel magazin szerint a maratoni világcsúcstartó etióp Haile Gebrselassie ügyeit is intéző holland szakember kapcsolatban állt Thomas Springstein német edzővel, akit 2006-ban kiskorúak doppingolásáért ítéltek el, és állítólag a tiltott…
Donald Tusk lengyel kormányfő váratlanul Afganisztánba látogatott szombaton, s Gazni tartományban felkereste a lengyel katonákat - közölte a miniszterelnök sajtóirodája. A villámlátogatásra néhány...
Telt ház volt pénteken a Szigeten: összesen 70 ezren látogattak ki a fesztivál harmadik napján a rendezvényre - közölte a fesztivál sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
Eladja régi ingatlanjait és hitelt vesz fel a pécsi állatkert, hogy fedezni tudja a 800 millió forintos önerőt a létesítmény átköltöztetéséhez. Ha minden a tervek szerint alakul, 2011-ben már az új helyen fogadhatja látogatóit a Pécsi Állatkert.
Súlyos fejsérülést szenvedett egy nyolcéves gyerek szombaton a Pilisben, amikor leesett mászás közben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel. Kis-Guczi...
Súlyos fejsérülést szenvedett egy nyolcéves gyerek szombaton a Pilisben, amikor leesett mászás közben. Kis-Guczi Péter az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese elmondta: a baleset a Holdvilág-árokban történt.
Telt ház volt pénteken a Szigeten: összesen 70 ezren látogattak ki a fesztivál harmadik napján a rendezvényre - közölte a fesztivál sajtóirodája szombaton az MTI-vel. A Szigeten pénteken olyan...
Óztóber-ünnep, Ózeum múzeum és Ózfodrász: a 4312 lakosú Wamego városka Óz varázsló jegyében üli meg augusztust és csalogatja a turistákat a különben álmos településre.
Súlyos fejsérülést szenvedett egy nyolcéves gyerek szombaton a Pilisben, amikor leesett mászás közben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
Mintegy négy hektáron ég az erdő aljnövényzete Pomáz határában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel szombaton. Kis-Guczi Péter elmondta: a tűz oltását...
A szocialisták választási programjának fő célja és mottója: biztonság a változásban – nyilatkozta Lendvai Ildikó. Az MSZP elnök asszonya közölte: nem lesznek előre hozott választások, viszont nyilatkozata azt sugallja, ők már készülnek az alkotmányos időpontra. Megígérte, az MSZP mindenkit megvéd…
A BKV-nak dolgozó biztonsági őrök munkába induló csoportjára támadt rá egy ittas társaság pénteken éjfél körül Budapesten, a Nagyvárad téren. Összesen 9 embert állítottak elő, négyen megsérültek az éjjeli verekedésben.
Ha valóban olyan jó viszonyban van Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a legnyereségesebb magyar bank, az OTP vezetőjével, mint ahogyan arról a sajtóhírek szólnak, akkor vesse latba személyes kapcsolatát, és kérje meg Csányi Sándort, hogy csökkentsék az adósok törlesztőrészletét - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton.
A Chelsea 2-1-re nyert a vendég Hull City ellen az angol labdarúgó-bajnokság nyitányán. A londoniak Didier Drogba duplájával hátrányból fordítottak. Az elefántcsontparti csatár a győztes gólt a 92. percben szerezte.
Kétszázan gyűltek össze a budapesti antifasiszta rendezvényen szombat délután a Városháza parkban. A téren több roma és nem roma civil szervezet sátrakat, illetve pultokat állított, köztük a...
Ha valóban olyan jó viszonyban van Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a legnyereségesebb magyar bank, az OTP vezetőjével, mint ahogyan arról a sajtóhírek szólnak, akkor vesse latba személyes...
A rendőrség a normál működéséhez szükséges minden anyagi fedezettel rendelkezik, a túlmunkák kifizetése nem volt és jelenleg sincs veszélyben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Az ORFK...
Aranyérmes lett a Kozák Danuta, Kovács Katalin, Janics Natasa, Benedek Dalma összeállítású kajak négyes 500 méteren a kanadai világbajnokságon. A magyar egység négy ezredmásodperccel győzte le a német kvartettet. Kovács Katalin 1000 méteren egyesben megvédte címét, így a Honvéd versenyzője már 25-szörös világbajnok. A második szám, az úszás után Marosi Ádám a hatodik helyen álló a londoni öttusa-…
A kitelepítések megkezdésének 60. évfordulóján, jövőre fel kell állítani az 1950-es évek kitelepítettjeinek emlékművét - jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton a...