Románia idei hazai összterméke (GDP) várhatóan 8,9 százalékkal csökken a hazai kereslet hanyatlása miatt, miközben a gazdaság élénkülésének első komolyabb jelei valószínűleg nem mutatkoznak majd a jövő év közepéig - véli a Moody's Investors Service. (ProfitLine.hu)
Az amerikai központi banknak, a Fednek első alkalommal meg kell neveznie azokat a pénzintézeteket, amelyeknek a válságkezelés során rendkívüli segélyhiteleket folyósított, miután elvesztette az információ szabadságára vonatkozó törvény alapján ellene indított pert - közölte a Bloomberg hírügynökség kedden. (ProfitLine.hu)
A Népszabadság arról ír, hogy a gyes időtartamának és az óvodáztatás szabályainak jövő évi változása miatt bevezetik az egységes óvoda-bölcsőde intézményét a tízezer fősnél kisebb településeken. Így a bölcsődék elindításának már nem lesz függvénye a gyerekek száma, és "nyugodtan" mehetnek dolgozni az anyák.
Továbbra is cáfolja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy egy, azóta védett tanú tippje segített elfogni azt a társaságot múlt csütörtökön Debrecenben, amelynek tagjait a hat áldozatot követelő, romákat ért támadássorozattal gyanúsítják.
Továbbra is cáfolja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy egy, azóta védett tanú tippje segített elfogni azt a társaságot múlt csütörtökön Debrecenben, amelynek tagjait a hat halálos áldozatot...
Visszazuhant a Föld felé, a légkörben elégett és eltűnt az a dél-koreai tudományos műhold, amelyet kedden szándékoztak Föld körüli pályára bocsátani az első dél-koreai űrrakétával. A rakétát gond nélkül sikerült elindítani a Szöultól 475 kilométerrel délre lévő űrközpontból, de a Dél-Koreában tervezett és megépített műholdat nem tudta az előírt pályára állítani.
Egyelőre semmi jele annak, hogy bármilyen mellékhatást okozna a H1N1 elleni vakcina — közölte az MTI-vel az a pilisvörösvári háziorvos, aki augusztus 14-től kezdődően több mint kétszáz felnőtt önkéntesnek adta be az Omninvest Kft. által gyártott szérumot.
Állatmenhely nyílt egy brit szigeten a Harry Potter-láz során felvásárolt, ám azóta megunt, vagy egyszerűen csak nem megfelelő körülmények között tartott baglyok számára. A Harry Potter-filmek hatására a fiatalok világszerte a varázslópalánta Hedvigre keresztelt hóbaglyához hasonló házi kedvencért könyörögtek a szüleiknek, azonban mára az állatok többségét egyszerűen megunták és nem…
A Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a közterületi parkolás tízéves időtartamára kiírt terézvárosi pályázatot, az ideiglenes intézkedés a szerződéskötés megtiltását jelenti - írta a Magyar Hírlap. A lap értesülését a döntőbizottság titkárságán is megerősítették.
Megint ellopták a zsiráf hímvesszőjét Berlinben: egy hatalmas legozsiráfét. A 6 méter magas, Lego-játékkockákból kirakott állat 2007 óta látványosság a Potsdamer Platzon, 30 centis hímtagja pedig úgy tűnik, igen népszerű szuvenír.
Sztriptízbározásért hagyott magára éjszaka egy autóban két kisgyereket egy férfi az Egyesült Államokban. A 33 éves illető egy 3 esztendős fiúcskát és egy 4 éves kislányt zárt a kocsiba, míg ő betért szórakozni a floridai Clearwaterben a bárba.
A Népszabadság mai számában a Velencei-tó partjára tervezett King's City beruházás földügyleteiről ír. Semmisnek minősíti a Sukoróra tervezett beruházás érdekében létrejött telekcsere ügyletet az Állami Számvevőszék.
Semmisnek minősíti a Velencei-tó partjára tervezett King,s City érdekében létrejött telekcsereügyletet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentéstervezete - írta a szerdai Népszabadság az általa megismert, még nem véglegesített anyagra hivatkozva - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Már csak alig egy hétig pihenhetnek a diákok és véget ér a közel két és fél hónapos vakáció. Támogatásokkal segítik a szülőket - több dolog is változott
Nagy dobásra készül a zenész, minden idejét és energiáját a Magyar Dal Napjára fordítja, amelyet idén szeptember 13-án rendeznek meg. Presser álma valóra vált, az általa megálmodott rendezvény már országos méretet öltött.
Elhunyt Edward Kennedy massachusettsi szenátor; a leghíresebb amerikai politikusdinasztia tagja 77 éves korában, agydaganat következtében vesztette életét - jelentette be a családja.
Kétségessé vált azoknak a Mi-17-es helikoptereknek a szolgálata, amelyeket egy Gyurcsány Ferenc rokonságával egykor kapcsolatban álló vállalkozó cége korszerűsíttetett a Magyar Honvédségnek csaknem...
Ismét elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép indítását - jelentette be a NASA kedd este. Az amerikai űrkutatási hivatal közölte, hogy az űrsikló üzemanyagtartályának egyik szelepe...
Mivel a szocialisták soha nem álltak még ennyire rosszul a választások előtt, ezért minden idők legmocskosabb, az ellenfeleket lejárató kampányára lehet számítani a részükről - nyilatkozta a...
A Pannunion Nyrt. tájékoztatása szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott (GOP) pályázatán 227.978.700 Ft összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. tájékoztatása szerint Pálya Róbert felügyelő bizottsági tag, 2009. augusztus 24-i hatállyal lemondott az Externet Nyrt-ben betöltött tisztségéről - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
„Meghatott vagyok a szeretettől, amit kaptunk szerte az országból” – értékelte örömkönnyeivel küszködve Herczeg András klubmenedzser az elmúlt hetek eseményeinek sodró árját, kevéssel azután, hogy csapata, a DVSC–TEVA 2-0-ra (az oda-visszavágót összesítve 4-1-re) felülmúlta a bolgár labdarúgó-bajnokság győztesét, bejutva ezáltal a Bajnokok Ligája 32 csapatos főtáblájára.
Csak az életet, a testi épséget és az egészséget esetleg veszélyeztető termékeket árusító üzletek üzemeltetőinek kell engedélyt kérniük októbertől, a többieknek elegendő, ha bejelentik a nyitást a...
A ma napvilágot látott adatok mind pozitív csalódást okoztak a befektetőknek, emiatt nem is lehetett kérdéses, hogy emelkedésben zárnak az amerikai piacok. Az S&P végül 0.2 százalékos, a Dow és a...
A tegnap napvilágot látott adatok mind pozitív meglepetést okoztak a befektetőknek, emiatt nem is lehetett kérdéses, hogy emelkedésben zárnak az amerikai piacok. Az S&P végül 0.2 százalékos, a Dow és...
Több asztmás beteget találunk az úgynevezett almaformájú nők körében, mint azok között, akiknek vékony a dereka. Érdemes tehát odafigyelni arra, mennyi hájat növesztünk a derekunkra.
A Freesoft a BÉT honlapján közzétette a 2009. I. féléves konszolidált jelentését, mely a nemzetközi számviteli standardok (IAS-IFRS) szerint készült, és nem auditált adatokat tartalmaz. A Társaság a pénzügyi (üzleti) évet a január 1-től december 31-ig tartó időszakra értelmezi. (ProfitLine.hu)
A Pannunion az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott (GOP) pályázatán 227.978.700 Ft összegű vissza nem térítendő támogatást nyert...
Nagyszerű este volt, fantasztikus érzés, hogy már nemcsak a debreceniek, hanem az egész ország támogatását érezhették a játékosok a Levszki Szófia elleni visszavágón - mondta az InfoRádiónak Herczeg András, a Debrecen labdarúgó-csapatának klubmenedzsere, miután a hajdúsági együttes kettős győzelemmel bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Hozzátette: a rájátszással járó felhajtást eddig is jól…
BUDAPEST – A DVSC-Teva labdarúgócsapata véghezvitte a bravúrt, amelyre az egész ország áhítozott. A Loki 2-0-ra hazai pályán is legyőzte a Levszki Szófiát, így 4-1-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Erre legutóbb 1995-ben a Ferencváros volt képes.
Az EUR/USD erősödött az ázsiai kereskedésben, és visszahódította az 1,43-as értéket, miután a nap 2. felében 1,4361-ről 1,4282-re esett. A devizapár 1,4281-ről 26 pippel 1,4307-re emelkedett. Ellenállás legközelebb 1,4325-40-nél található. Ha átlépik az értéket, a tegnapi csúcsig emelkedhet azt árfolyam. Támogatás 1,4270-80-nál található. A CAD/JPY összeszedte magát, és 86,35-ről 44 pippel…
Emelte bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott. A Mol Nyrt. két hete emelte bruttó 5, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és gázolaj...
Már csak alig egy hétig pihenhetnek a diákok és véget ér a közel két és fél hónapos vakáció, szeptember 1-én mintegy 1 millió 348 ezer tanuló számára kezdődik meg a 2009/2010-es tanév. Az országos...
A Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a közterületi parkolás tízéves időtartamára kiírt terézvárosi pályázatot, az ideiglenes intézkedés a szerződéskötés megtiltását jelenti - írta a...