A Bajnokok Ligája csoportkörében nagyon erős, nehéz meccsek várnak a csapatra, de helyt kell állni - mondta az InfoRádiónak Bodnár László, a Debrecen válogatott labdarúgója. A védő kiemelte, ha választani lehetne, akkor a Barcelona vagy a Real Madrid ellen játszana legszívesebben a csoportkörben.
Új programigazgatót nevezett ki a Tv2 a távozó Gyöngyössy Bence helyére, a saját gyártású műsorokért pedig Árpa Attila után Vízvárdi Bence felelős megbízott vezetőként felel. A csatorna több igazgatóságát is átszervezi.
Oroszország korszerű légvédelmi rakétákat telepített az ország távol-keleti térségébe, mivel aggasztják Phenjan rakétakísérletei - jelentette be az orosz vezérkari főnök.
Egervári Sándor kihirdette a szeptember 24-én kezdődő egyiptomi világbajnokságra készülő U20-as válogatott bő keretét. A harmincas keret szeptember elején szűkül 21 főre.
Szerződést hosszabbított Erwin Koemannal az MLSZ. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának novemberben lejáró szerződését 2011 végéig hosszabbította meg a magyar szövetség.
Olyan költségvetés kell, ami adócsökkentést valósít meg, a munkahelyteremtést állítja a középpontba, valamint a bürokrácia csökkentését is célul tűzi ki - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz...
Várhatóan semmisnek minősíti a Velencei-tó partjára tervezett King's City érdekében létrejött telekcsere-ügyletet az Állami Számvevőszék - ez derült ki abból a vizsgálatijelentés-tervezetből, amelyet a Népszabadság ismertetett. A kaszinó-ügyről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Kamarás Miklós azt mondta: az állam "nem fog több…
A holland Heineken NV sörgyártó vállalat szerdán közzétett első féléves eredményében a várakozásokat felülmúló 20 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be a magasabb áraknak és a költségcsökkentő intézkedéseinek köszönhetően. (ProfitLine.hu)
Edward Kennedy szenátor személyében az amerikai politika egyik leghatékonyabb és leglegendásabb alakja távozott. A szenátor, aki maga is lehetett volna elnök, testvére volt a meggyilkolt Kennedy elnöknek, és a miniszteri rangig jutott Bobby Kennedynek. Bár gazdag családból származott, megrögzött baloldali, azaz az amerikai politikai nyelvben liberális volt.
A Nézőpont Intézet 2009. augusztusi közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 56 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy mégis Bajnai lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje, annak ellenére, hogy a kormányfőt mindeközben az emberek 58 százaléka alkalmatlannak tartja a pozícióra.
Az MDF azt kezdeményezi, hogy ha egy ünnepnap hétvégére esik, akkor az előtte vagy az utána lévő munkanap legyen szabadnap - jelentette ki Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője. Hozzátette:...
Egy brit internetes felmérés szerint az autóvásárlók számára már nem a hagyományos szempontok, mint az autó vételára, vagy a kinézete a legfontosabb a vásárlás során, a legtöbben immár a fogyasztási adatokra kíváncsiak elsőként....
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) örömmel értesült arról, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) felfüggesztette a közterületi parkolás tízéves üzemeltetésére kiírt terézvárosi pályázatot - olvasható a GVH honlapján. (ProfitLine.hu)
A Lengyel Nemzeti Bank a szerdai kamatdöntésével nem változtatott alapkamatán, azt továbbra is 3,5 százalékon hagyta. A döntés megfelelt az elemzői előrejelzéseknek. (Profitline.hu)
A vártnál nagyobb nyereségre tett szert az első fél évben a holland Heineken. A világ harmadik legnagyobb söripari csoportjánál mennyiségben visszaestek ugyan az eladások összehasonlítható alapon, de ...
Az állam nem avatkozhat közvetlenül a piaci folyamatokba - mondta az MTI megkeresésére Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára annak kapcsán, hogy az Alma Terméktanács szerint az alacsony felvásárlási ár miatt megszűnés fenyegeti az almatermesztést, és a gyümölcstermesztés megsegítésére 3-4 milliárd forint állami támogatásra lenne szükség. (ProfitLine.hu)
Az orosz Gazprom állami energetikai vállalat adó utáni nyeresége az idei első negyedévben 62 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a belföldi kereslet csökkenése és az európai exportot visszav...
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) "terrorista" bűncselekmények tartja a budapesti szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadást, amely a magyarországi szlovákellenes kampány...
Elkészült a világ új dohányzási térképe: a World Lung Foundation és az Amerikai Ráktársaság becslése szerint a dohányzással összefüggő betegségek 6 millió áldozatot követelnek majd 2010-ben, a...
Körülbelül 3 millió forint értékben találtak vadkendert egy fertőrákosi melléképületben, amelyben tűz ütött ki szerda reggel. Maga a tulajdonos fogott hozzá az oltáshoz a bent lévő drog miatt. A szomszédok azonban hívták a tűzoltókat, akik értesítették a rendőrséget. A 31 éves férfi ellen kábítószerrel való visszaélés miatt indítottak eljárást.
Már a vagyontörvény tervezetéből is látható volt, hogy a nemzeti vagyonnal történő gazdálkodás ellenőrzésének, az Országgyűlés hatásköréből történő kivonása súlyos visszaélésekre adhat okot – fogalmazott Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő.
A Közbeszerzési Döntőbizottság dönthet az M0-s körgyűrű déli szektorának bővítésére kiírt pályázat sorsáról, mert a kizárt M-0 Déli Ág II. Konzorcium megtámadta az állami beruházó döntését. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint a pályázatot elbíráló bizottság megállapította, hogy a nyertesnek megjelölt Porr a hiánypótláskor módosította pályázatát. Ez a kizárt konzorcium szerint a…
Mai döntésével nem változtatott irányadó kamatán a lengyel jegybank, a konszenzussal megegyezően. A ráta június 25-e óta 3,5%-on áll. A döntés nem meglepő, bár a felélénkült fogyasztást már követi...
A többség (56 százalék) elképzelhetőnek tartja, hogy mégis Bajnai lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje- derül ki a Nézőpont Intézet 2009. augusztusi, a Heti Válasz megrendelésére készült...
A Lengyel Nemzeti Bank kamatdöntésével nem változtatott alapkamatán, azt továbbra is 3,5 százalékon hagyta. A döntés megfelelt az elemzői előrejelzéseknek. A kamatdöntőket elsősorban az befolyásolta, ...
Miközben a város nehéz anyagi helyzetét hangoztatja, Pécs új fideszes vezetése másfél millió forintot fizet havonta egy külső cégnek olyan munkáért, melyet a helyi vagyonkezelő és a városházi...
Miközben a város nehéz anyagi helyzetét hangoztatja, Pécs új fideszes vezetése másfél millió forintot fizet havonta egy külső cégnek olyan munkáért, melyet a helyi vagyonkezelő és a városházi apparátus elvégez - mondta Gonda Tibor szocialista önkormányzati képviselő szerdán a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
Szeptember 3-án nyílik meg a 10. ARC Kiállítás a budapesti Ötvenhatosok terén; a kerek évfordulóra a szervezők arra kérték a pályázókat, hogy a gazdasági válságra tekintettel Restart - Újratervezés címmel nyújtsanak be plakátterveket, illetve rövidfilmeket. A szerdai sajtótájékoztatón a Szépművészeti Múzeumban átadták az idei díjakat.
A terhes nők, az egészségügyi dolgozók és a krónikus betegek kapjanak elsőként védőoltást az új influenza ellen - ezt javasolták kedden az Európai Unió 27 tagállamának szakértői. A gyerekek nem szerepelnek a prioritási listán.
A font új heti minimumokat ért el. A GBP/USD 1,6238-ra esett, ami 6 hetes mélypontnak felel meg. Az EUR/GBP 12 hetes csúcsra tört 0,8793-nál. Az elemzők szerint a gyenge chartminták gyengítik a fontot. A GBP/JPY-t 153,01-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Nem annyira a droghasználat, mint inkább a korai alkoholfogyasztás elfogadottsága a legnagyobb probléma a 8-10. osztályos fiatalok körében - ezt a következtetést szűrte le a Nemzeti Drogmegelőzési...
Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja elítéli a budapesti szlovák nagykövetség elleni támadást, amely "azok malmára hajtja a vizet", akik a két ország közti feszültség fenntartásában érdekeltek.
A globális gazdasági helyzet alakulását illetően optimistán csengő adatok jól jöttek az eurónak, és erősödött a dollárral valamint a jennel szemben. Augusztusban 87,3 pontról 90,5 pontra emelkedett a német ifo-index, meghaladva ezzel a 89,0 pontos elemzői konszenzust. Az EUR/USD új napi csúcsot ért el 1,4350-nél. Ennek ellenére korlátozottak voltak a mozgások, hiszen sokan izgalommal várják a…
Egy muzsikus és egy operarendező – Csányi Valéria karmester és Szilágyi Gábor rendező – úttörő képzésbe vág bele. A József Attila Művelődési Központ színházi terében teremtik meg azt a friss levegőjű környezetet, amelyben az opera, mint muzsika és mint színi cselekvés egyszerre jelenik meg.
Egy 28 millió forint értékű mezőgazdasági vontatót loptak el ismeretlenek Hódmezővásárhelyről, egy külterületi tanyáról még augusztus 21-ére virradó éjszaka.
Egyszerűsíti szervezeti struktúráját a TV2 – írták közleményükben. A kereskedelmi csatorna kilencről ötre csökkenti az igazgatóságok számát és távozik posztjáról a programigazgató is.
A válságkezelő intézkedéseknek köszönhetően (roncsprémium bevezetése, első lakásvásárlóknak járó adókedvezmények) júliusban 4.9 százalékkal több új megrendelést kaptak a tartós cikkek előállításával...
Izgalmas kezdeményezéssel rukkolt elő az Auchan. Az üzlethálózat olyan rendszert hozott létre, amely lehetővé teszi, hogy a vásárlók összehasonlítsák a különböző hipermarketekben forgalmazott élelmiszer termékek eladási árát....
Csak a szlovákiai magyarok számára kötelező a kétnyelvűség, a dél-szlovákiai szlovákokat minden tekintetben meg kívánják védeni a magyar nyelvtől - mondta Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa a Nyelvhasználat és jogi szabályozás a tudomány tükrében című, múlt héten rendezett konferencián.
A kormány megtárgyalta és elfogadta a második építési gyorsító csomag részletszabályait tartalmazó rendeleteket, amelyek egyszerűsítik az építési engedélyezést, illetve maghatározzák a fedezetkezelő személyét és díját - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
Az Egyesült Államokban a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya 7,8 milliárd dollárral, 4,9 százalékkal 168,4 milliárd dollárra emelkedett júliusban a felülvizsgált júniusi 2,2 százalékos zuhanás után. Ez volt a harmadik havi emelkedés az elmúlt négy hónapban, és 2007 júliusa óta a legnagyobb. Az előzetes elemzői várakozások 3,1 százalékos emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Bajnai Gordon miniszterelnök utasítására megerősítették a budapesti szlovák nagykövetség épületének rendőri védelmét. Ezt Szollár Domokos kormányszóvivő jelentette be szerdán.