Militáns állatvédők egyre erőszakosabban lépnek fel a gyógyszergyárakkal szemben, amelyeket kegyetlen állatkísérletek végrehajtásával vádolnak. Hannoverben mindenre elszánt állatvédők behatoltak a Boehringer-Ingelheim gyógyszergyár központjába és órákon át megszállva tartották a cég termelési részlegét.
A kormányszóvivő szerint egyelőre nincs napirenden, hogy a sukorói King,s City beruházás lekerüljön a kiemelt projektek listájáról. Szollár Domokos a szerdai tájékoztatón kérdésre válaszolva azt...
Csaknem negyven millió forintos adócsalást lepleztek le az APEH feljelentése alapján a vám- és pénzügyőrség munkatársai egy Békés megyei gazdasági társaságnál. A feljelentés alapján elrendelt nyomozás közben a pénzügyőrök a vésztői székhelyű vállalkozás 2003- 2004-es tevékenységét vizsgálták meg és megállapították, hogy a társaság több éven keresztül mezőgazdasági tevékenységből származó…
Hivatalosan is bocsánatot kért a Microsoft, miután kiderült: egy amerikai hirdetésük lengyel változatában fehérre cserélték az egyik színes bőrű férfit.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három férfit, akik a gyanú szerint még másfél éve összeverték egy szegedi cég portását, majd sokmilliós zsákmánnyal menekültek el a tetthelyről - értesült a HavariaPress.
Akkor tartható a 2009-re tervezett, GDP arányosan 3,9 százalékos eredményszemléletű államháztartási hiány, ha a kormány zárolja a GDP 0,3 százalékát kitevő, 78 milliárd forint összegű stabilitási...
Cáfolta a tálibok szóvivője szerdán, hogy az iszlamista lázadók hajtották volna végre az előző napi véres kandahári robbantásos merényletet, sőt elítélte a támadást. A NATO szóvivője azonban...
A térfigyelő kamera felvétele szerint egy ember követhette el a Molotov-koktélos támadást a szlovák nagykövetség budapesti épülete ellen; a rendőrség közveszély-okozás miatt nyomoz. A kedd esti...
A telekommunikációs cégeket utoljára 2007-ben övezte nagyobb érdeklődés : év végén kevés olyan cég volt akinek nem duplázódott a részvényárfolyama. A 2007-es felfutást követően folyamatosan csökkent...
Emberi jogokat, nemzetközi és európai uniós jogszabályokat, valamint a szlovák-magyar alapszerződést is sérti a jövő kedden hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény - állapította meg tanulmányában az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete. A dolgozat megírásában közreműködő Kardos Gábor nemzetközi jogász az InfoRádiónak azt mondta, a szigorított jogszabály életszerűtlen helyzetekre…
A katonai kooperáció fokozása mellett több gazdasági együttműködési megállapodást is aláírtak az orosz elnök kétnapos mongóliai látogatásán. A mongol elnök egyebek között azt kérte orosz kollégájától, Dmitrij Medvegyevtől, hogy a két ország közösen vizsgálja meg egy orosz-mongol gázvezeték építésének megvalósíthatóságát az energiaügyi együttműködés keretében. (ProfitLine.hu)
Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete szerint az országában meghozott, az államnyelvről szóló törvény nem zárta ki a magyar nyelv használatát.
Az új építésű családi házak értékesítése az USA-ban júliusban a szezonálisan kiigazított adatok alapján 9,6százalékkal, évesítve 433.000 egységre emelkedett a júniusi felülvizsgált 395.000 egységről. Az értékesítések már negyedik hónapja emelkedtek. Az elemzői várakozások 393.000 egységre történő emelkedésre számítottak. Éves szinten azonban 13,4 százalékkal maradt el a 2008 júliusi 500.000…
Oroszország 60 ezer milliárd rubelt (1,9 ezer milliárd dollárt) tervez költeni energiaszektorára 2030-ig, bővítendő a gyakorlatilag stagnáló olaj- és gáztermelést. A hosszú távú tervek szerint Ázsi...
A térfigyelő kamera felvétele szerint egy ember követhette el a Molotov-koktélos támadást a budapesti szlovák nagykövetség ellen. A rendőrség az ügyben közveszély-okozás miatt nyomoz.
Hamarosan megkezdődik a lakosság tájékoztatása az új influenzavírussal kapcsolatosban, közben folynak az oltóanyag humánklinikai vizsgálatai - mondta el az egészségügyi miniszter az Országgyűlés...
Eddig egyetlen egy sem érkezett meg a Rétvári Bence (KDNP) által beígért, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak (KVVM) címzett száz kérdésből - írja az MTI-hez szerdán eljuttatott...
Egy kisgyermek esett szerdán délután a Dunába Tökölnél. Kis-Guczi Péter a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a szigetszentmiklósi tűzoltók a helyszínen vannak, jelenleg a fővárosi tűzoltóság búvárait várják.
Jövő keddtől ismét csak a Zala megyében, valamint a horvátországi Muraköz és Varasd megyében élők vehetik igénybe a személyforgalomban a letenyei régi, közúti határátkelőt - közölte a Zala Megyei...
Csökkenéssel indultak a New York-i részvénypiacok szerdán. A DJIA mutató 0,37 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,32 százalékkal esett, az S&P 500-as mutató pedig 0,39 százalékkal...
Júliusban a vártnál sokkal több új lakás talált gazdára az USA-ban - derül ki a kereskedelmi tárca frissen közzétett újlakás értékesítési statisztikájából. Egyetlen hónap alatt 9.6 százalékkal (433...
Csökkenéssel indultak a New York-i részvénypiacok szerdán, azt követően, hogy az Egyesült Államokban a szállítóeszközök nélkül számított tartós cikkek megrendelése a várakozásoktól elmaradt. Azonban a a csökkenésből azonnal fordultak az indexek a vártnál jobb júliusi új lakás eladások ismertetése után. (ProfitLine.hu)
Több ponton is versenykorlátozó volt az a pályázat, amelyet a terézvárosi parkolás üzemeltetésére írt ki a kerületi önkormányzat - mondta a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője. Mihálovits András hozzátette: éppen ezért a versenyhivatali hatóság közbeszerzési döntőbizottsághoz delegált tagja kérte a jogorvoslati eljárást, aminek következménye a pályázat felfüggesztése.
Összesen akár hárommilliárd forintos bevételre is szert tehet a Debrecen azzal, hogy feljutott a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára - mondta az InfoRádiónak Szabados Gábor sportközgazdász. Hozzátette, hogy a hajdúsági klub stratégiájától függ, hogy ez az összeget mire fordítja.
A legutóbbi nagy veszteségek után kiárusításra került sor a GBP/USD-nél. Miután már tegnap is 1,63 alá ment az árfolyam, ma 1,6160-ra esett a kurzus. Semmi sem állhat most már az 1,6030 és 1,5985 közti támogatás tesztjének útjába. A GBP/USD-ot 1,6179-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Peter Weiss, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete szerint az országában meghozott, az államnyelvről szóló törvény nem zárta ki a magyar nyelv használatát. A nagykövet írásban válaszolt Babák...
Gyorsított tárgyalásos eljáráson választ partnert a MeH kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására, amely média-, reklám- és pr-feladatokat egyaránt tartalmaz. Az érdeklődőknek nincs sok idejük, péntek a jelentkezési határidő.
A kormány meghonosítja a kincstárnoki rendszert a minisztériumoknál - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
A térfigyelő kamerák felvételei alapján egy ember követte el a hajnali, szlovák nagykövetség elleni Molotov-koktélos támadást. A BRFK közveszély okozás kísérlete miatt nyomoz.
A kiértékelt szavazatok számának növekedésével párhuzamosan megugrott Hamid Karzai hivatalban lévő afgán államfő előnye fő vetélytársával, Abdullah Abdullah volt külügyminiszterrel szemben. A...
Június óta kimutathatóan csökkent a Jobbik támogatóinak tábora a Nézőpont Intézet által a múlt héten, ezer ember telefonos megkérdezésével készített kutatásának eredménye szerint. A Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő közvélemény-kutatás összegzését a lap szerdán juttatta el az MTI-hez.
Az orosz Zapadno-Malobalikszkoje (ZMB) olajcég peren kívüli megállapodásra jutott egyik tulajdonosával, az orosz Russneft olajvállalattal, amely adósa volt. A ZMB másik, szintén 50 százalékos tulajdon...
Június óta kimutathatóan csökkent a Jobbik támogatóinak tábora a Nézőpont Intézet által a múlt héten, ezer ember telefonos megkérdezésével készített kutatásának eredménye szerint. A júniusi európai...
Levélben kérdezte meg Bajnai Gordon miniszterelnöktől a Levegő Munkacsoport, hogy mivel indokolja a kormány a 2010-re tervezett 70 milliárd forintos elvonást a közösségi közlekedéstől. Senki sem hiszi el ugyanis a kormány magyarázatát, hogy ezáltal egy „magasabb színvonalú közlekedési rendszer valósul meg”.
Az OTP bejelentette, hogy dr. Bíró Tibor, a társaság igazgatósági tagja 2009. augusztus 25-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5,140, forint/darab átlagáron 6,400 darab OTP...
Újfajta bűnözők sápolják az amerikai kis- és középvállalatokat, illetve intézményeket: kelet-európai cyber-kalózok. A jelenségre már az FBI is felfigyelt....
Az amerikai nyersolajkészletek 200,000 hordóval emelkedtek a múlt hét folyamán, a benzinkészletek 1.7 millió hordóval csökkentek, a finomított termékek pedig 800,000 hordós növekedést mutattak -...
Bujtor Istvánt levették a lélegeztető gépről, már önállóan lélegzik, állapota a korábbihoz képest lényegesen javult - adta hírül a Veszprém megyei napilap, a Napló online kiadása szerdán délután, meg nem erősített információkra hivatkozva.
Csaknem felére zuhant a világ legnagyobb bevételű reklámügynöksége, a brit WPP profitja az első félévben. A cég szerint az üzleti hangulat javulása egyelőre nem látszik a piacmegdolgozásra fordított kiadásokban. Hasonló gondokkal küszködik a többi ügynökség és médiavállalat is. (ProfitLine.hu)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Bíró Tibor az OTP Bank igazgatósági tagja 2009. augusztus 25-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5.140,-forint/darab átlagáron 6.400 darab OTP törzsrészvényt értékesített - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az orosz Zapadno-Malobalikszkoje (ZMB) orosz olajcég per során megállapodásra jutott egyik tulajdonosával, az orosz Russneft olajvállalattal, amely adósa volt. A ZMB másik, szintén 50 százalékos tulajdonosa a Mol - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)