Különleges pillanatokat élhettek át az ATV nézői szerda este. Az Egyenes beszéd című műsorban Kálmán Olga néhány percnyi beszélgetés alatt porig alázta az SZDSZ külügyi szakértőjét, Eörsi Mátyást. A liberális honatyának csak hebegésre futotta erejéből...
Kórházi kosztkvízzel szórakoztatja internetes közönségét egy beteg Nagy-Britanniában: fotókat tesz közzé a kapott ételekről, és ki kell találni, ugyan mi lehet az.
Heves indulatokat váltott ki a Budapesti Műszaki Egyetem négynapos fesztiválja. A lakók a nagy zajt kifogásolták, a főváros és a kerületi önkormányzat pedig egymásra próbálja hárítani a felelősséget.
François d'Ornano veszi át a Gide Loyrette Nouel ügyvédi iroda vezetését Budapesten, miután az elmúlt öt évben a belgrádi iroda irányítását látta el, olvasható a lapunknak eljuttatott közleményben.
Szétmállik, kétségbeesetten kapaszkodik, gúny tárgya - az SZDSZ vidéki tisztviselői szerint ilyen állapotban van a szabad demokrata párt. Többségük nem vár csodát, teljes szétesésre számít, ami miatt a korábbi húzóarcokat, Kuncze Gábort, Pető Ivánt, Magyar Bálintot hibáztatják. A párt széthullásának oka, hogy évekig kerülgették a belső feszültségek megoldását. A párt hajdú-bihari elnöke szerint az…
Hogy Hárselvtársnak van egy trükkje, egy bevált fogása, azt mindig is sejtettem. Hogy ezt a trükköt nem kivételesen, hanem állandóan, már-már az unalomig alkalmazza, az mindig is nyilvánvaló volt. És hogy mégis, ennek ellenére olyan trükk, amelyet csak kevesen tudnak eredményesen használni, az most hétfőn derült ki egy Pozsonyi úti kávézóban, ahol becslésem szerint legalább százötven-kétszázan…
A Pécsi Városi Bíróság egy év próbára bocsátotta Krausz Istvánt a Mazsihisz alelnökét, a Pécsi Zsidó Hitközség elnökét, mert augusztusban zsebre tett egy benzinkúton felejtett pénztárcát, benne 1676 euróval. Az esetet a biztonsági kamera rögzítette.
Évente csaknem 700 millió forintot költenek el a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeinek vezetői fizetésére. Legalábbis ez derül ki azokból az információkból, amelyeket a kormány rendelkezése alapján közzétettek az állami társaságok honlapján – írja a Magyar Nemzet.
Gépfegyverrel lőttek egy pénzszállítóra, és a kiérkező rendőrökre is ismeretlenek péntek éjjel Bicskénél, az M1-es autópályán. A rablók több mint 40 lövést adtak le a Budapest felé tartó Group4-es kocsira és a járőrautóra. A helyszínre érkező két rendőr egyike megsérült a szétrobbanó szélvédőtől, a pénzszállítóban ülő sofőrnek és kísérőjének nem esett baja.
Fegyveresek támadtak meg egy pénzszállító autót hajnalban Bicske közelében - tájékoztatta az InfoRádiót a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes hozzátette: az elkövetők a kiérkezett rendőrökre sorozatlövést adtak le.
Nem láttunk olyan hatástanulmányokat, amelyek alátámasztanák a költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszabadságnak adott interjújában,...
Évente több száz elkeseredett nincstelen leli halálát Dél-Afrikában miközben bezárt bányákban középkori körülmények között aranyat keresnek dúsgazdag ’munkaadóik’ számára. Ezek a szerencsétlenek tisztában vannak a kockázattal – és mégis…
Mihai Gimpu moldovai ügyvezető elnök csütörtökön kinevezte kormányfőnek a Nyugat-barát Liberális Demokrata Párt elnökét, Vlad Filatot. A júliusi parlamenti választásokon négy ellenzéki párt...
Szakértői vélemények szerint - egy versenyhivatali döntéstől függően - a kisebb pénzintézetek akár teljesen fel is hagyhatnak a bankkártyák kibocsátásával
Miért kell a jó adósoknak fizetni az rossz adósok helyett? Mennyit fizet be az MKB a krízisalapba? Mi lesz a bank jövője Magyarországon? Miért nem engedheti el egy a bank az adós hitelét? Megoldja-e...
A rendesen fizető fogyasztóknak kellene fizetniük az adós gázfelhasználók helyett – gyakorlatilag ez a helyzet állna elő, ha a szolgáltatóknak sikerül célt érniük a Magyar Energia Hivatalnál. Azt szeretnék, hogy költségeik között számolják el a nagyrészt lakossági fogyasztók által felhalmozott kintlevőségeik egy részét, szerintük ugyanis megszaporodott feladatuk kiadásait nem fedezi a szabot...
A 270 forint körüli szinten stabilizálódott pénteken kora reggel az euró a londoni bankközi piacon: 7 órakor az euró 270,90 forintot ért a csütörtök késő esti 270,92 forinttal szemben.
Energia- és vízellátásban, valamint hulladékgazdálkodás szempontjából is önálló házat, úgynevezett autonóm házat mutat be a Szelíd Technológia Alapítvány a millenárison. Az alapítvány elnöke azt mondta: egy passzívház építése manapság már ugyanannyiba kerül, mit egy hagyományosé, ezt csak egy kevéssel kell megtoldani, hogy autonómház legyen.
Pszichiátriai intézetbe szállítottak át a börtönből Kubában egy férfit, aki ittasan a szigetországi éhezés miatt panaszkodott egy felvételen, amely balszerencséjére felkerült az internetre.
Differenciált országos bérajánlást javasol a kormány a vállalkozói szférában a szociális partnereknek - írja pénteki számban a Népszabadság. Csizmár Gábor, a kancellária államtitkára a lapnak...
Egy sötét színű Audi kombi gépkocsit és két elkövetőt keres a rendőrség a pénzszállító autó elleni támadás kapcsán - közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy sötét színű Audi kombi gépkocsit és két elkövetőt keres a rendőrség a pénzszállító autó elleni támadás kapcsán - közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az...
Nem volt mit leszavazni a szocialista, illetve a konzervatív képviselőknek az EP-ben - mondta el Bokros Lajos a Magyar Televízió Nap kelte című műsorában arra reagálva, hogy a Fidesz tegnapi közleményében kijelentette: a nyelvtörvényről akart vitát kezdeményezni a néppárt, de azt az említett képviselők ezt elutasították.
Már most dönteni kell arról a stratégiáról, amelynek alapján az Európai Unió tagországai kivezetik gazdaságukat a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságból - állapodtak meg a tagországok állam- és...
Miközben idén szerte a Dunántúlon tovább csökkent a kis üzletek száma, augusztus végéig több mint ötszázzal több mozgó bolt indult el a piacon - számol be róla a Napi Gazdaság pénteki száma.
A fizetés nagyságához igazodó béremelést javasol jövőre a kormány a szociális partnereknek - 200 ezres bruttó bér fölött csak az adóváltozás hozna többletet
Kilenc gazdag ország, köztük az Egyesült Államok felajánlotta, hogy az új típusú influenza elleni vakcinái egy részét a fejletlen országok rendelkezésére bocsátja. A kezdeményezést Barack Obama...
Nemcsak a sajtó kérdőjelezi meg a hitelminősítők jóhiszeműségét a hitelválságban leginkább érintett strukturált kötvények magas értékeléseivel kapcsolatban, hanem már az igazságszolgáltatás is...
Kórházba kellett szállítani Belgrádban a francia Toulouse futballcsapatának két szurkolóját, akiket egy bárban vertek meg a helyi Partizan rajongói - jelentette pénteken a szerb B92-es rádiócsatorna. Információjuk szerint az egyik francia férfi súlyos sérüléseket szenvedett, és újra kellett éleszteni. A csütörtök esti Európa Liga mérkőzést a francia csapat nyerte.
Nem nőtt a trópusi betegségben szenvedők száma Budapesten - mondta az InfoRádióban a Szent László Kórház infektológusa. Ma már a trópusi országokba utazó magyarok jobban figyelnek az egészségükre és a megelőzésre.
A Budapesti Értéktőzsdén a tegnapi napon is folytatódott az eszeveszett száguldás, melynek végén a BUX index 433,5 pont előnnyel, 2,14 százalékos emelkedéssel, 20.650,96 ponton zárt. A nap hőse ismét a MOL-OTP duó volt. Nézzük meg, meddig tarthat az őrület.
Balatonszemesen ülésezik a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK), a zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson délelőtt Bajnai Gordon kormányfő is előadást tart - értesült a Népszava. A lap pénteki...
Nem láttunk olyan hatástanulmányokat, amelyek alátámasztanák a költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszabadságnak adott interjújában, amelyet a lap pénteki száma közöl. Beszélt arról is, jó döntésnek tartja a vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát.
Táplálkozási szakértők ajánlása szerint – mind annyi minden esetében – a szénhidrátokkal (és a róluk való teljes lemondással) is ajánlatos csínján bánni: egy nemrégiben befejezett kísérlet szerint negatív egészségügyi következményekkel járhat a szénhidrátok teljes mellőzése.
Egy kanadai katona meghalt, tizenegy társa pedig megsebesült egy pokolgépes robbanásban Afganisztánban - jelentette be a kanadai hadsereg. Tájékoztatása szerint csütörtökön történt az ázsiai ország...
Nyolcvankilós hamburgert sütött egy étterem az Egyesült Államokban, ami világcsúcs. Michigan állam Southgate nevű városáé a Guinness-rekord, pontosabban az ottani Mallie's Sports Girl and Baré -...
A fizetés nagyságához igazodó béremelést javasol jövőre a kormány a szociális partnereknek - 200 ezres bruttó bér fölött csak az adóváltozás hozna többletet
A költségvetési tervezet szerint a zöldtárca 31,6 milliárd forintos központi támogatásra számíthat 2010-ben, az ideinél tíz milliárddal kevesebbre. A nemzeti parki igazgatóságok támogatását 800 millió forinttal tervezik megkurtítani.
Példátlan ugrások jellemzik a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított legújabb globális országkockázati rangsort. Magyarország is - csakúgy, mint az Egyesült Államok - jelentősen...
Plenáris ülést tart ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a kormány és a szociális partnerek képviselői folytatják a 2010-es költségvetésről szóló törvényjavaslat egyeztetését.
A fekete-, illetve szürkegazdaságba irányuló mozgás oka a csalásra ösztönző elavult adórendszer, az állami, politikai szférában gyökeret eresztett korrupció élteti - véli az MDF. Az igazi gyógyír az...