Korai petefészek elégtelenségben elsősorban az alacsony ösztrogén szint miatt kialakuló szövődményeket kell kezelni. Ezzel megelőzhető a legtöbb kísérőtünet vagy szövődmény kialakulása, ám sajnos jelenleg nincs olyan kezelés, amivel a termékenység biztosan és teljesen helyreállítható.
A rózsanemesítő munka már májusban megkezdődik a faiskolákban. A pollent szolgáltató "apanövények" félig nyílt virágait a kora reggeli órákban leszedik, majd a sziromleveleket s a portokokat gondosan eltávolítják.
Az iráni fővárosban a rohamrendőrség tagjai pénteken gumibotokkal és könnygázzal oszlatták szét a rájuk támadó tüntetőket. A köveket dobáló demonstrálók annak a több ezer fős tiltakozó gyűlésnek a tagjaiból váltak ki, akik az ellenzéki vezetők felhívására vonultak Teherán központjába. A tüntetők törvénytelennek nevezték a vitatott módon újraválasztott iráni elnököt és kormányát.
Miután összeszedte magát éves minimuma után, az USD/CAD ismét gyengült. Kellemes meglepetést okoztak a kanadai adatok: a nagykereskedelmi forgalmak júliusban havi szinten a várt 0,8% helyett 2,8%-kal emelkedtek. Az előző havi értéket 0,6%-ról 0,8%-ra módosították. Az USD/CAD-ot 1,0691-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Metángáz robbant egy délnyugat-lengyelországi szénbányában pénteken. Legalább tizenkét bányász életét vesztette, tizenöt pedig súlyosan megsebesült - jelentette be Edyta Tomaszewska, az állami bányafelügyelet szóvivője.
Még lehet regisztrálni az Editors szeptember 19-ei ingyenes koncertjére a budapesti Millenáris Parkban. A fellépés a Music Television Networks International és az Európai Bizottság által szervezett, az éghajlatváltozás elleni küzdelmet népszerűsítő koncertsorozat egyik állomása.
Kigyulladt egy panelház nyolcadik emeleti lakása Szegeden. A Csongrád megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy három tűzoltóautó ment a helyszínre, és a kosaras jármű is ott...
A gazdaságvédelmis nyomozók olvasgatják a jövőben a BKV fénymásolóiról készített tanulmányt. A közlekedési társaság vezérigazgatója - a belső vizsgálat eredménye után - tett feljelentést nagy kárt okozó bűncselekmény gyanújával.
A volt miniszterelnök szerint le kellene ülni a pártoknak és megegyezni öt-hat alapkérdésben - például az egészségügy, oktatás, környezetvédelem területén - úgy, ahogy tette ezt Írország, Anglia, vagy Spanyolország.
A Fidesz szerint a jövő évi büdzsé "elősegíti az egészségügy kivégzését", közvetlen életveszélyt jelent a betegek számára, mert az ellátás színvonalának drasztikus csökkenése várható tőle.
Rendkívüli parlamenti bizottsági ülés megtartását kezdeményezik a történelmi egyházak a 2008. évi zárszámadás és a 2010-es költségvetés ügyében, amelyen szeretnék érveiket és szempontjaikat...
Új Alkotmány kell, amelyet hozzáértő szakembereknek kell megalkotni, nem a politikának - fejtette ki álláspontját Németh Miklós, volt miniszterelnök újságírói kérdésre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, szülőfalujában, miután díszpolgárrá avatták pénteken.
Ismét fokozottan ellenőrzi a rendőrség a gyalogos-átkelőhelyek környékén a közlekedőket péntektől egy hónapon át. A lámpával nem biztosított gyalogos-átkelőhelyeken kell fokozott ellenőrzésre...
A korábbi szőke, pulóveres szép hangú lány, Mary Travers 72 évesen rákban meghalt. A hatvanas évek egyik legnépszerűbb amerikai folk bandájában a Peter, Paul and Mary-ben játszott.
Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, ma hajnalban újabb fegyveres támadás történt egy készpénzszállító autó ellen. Az alábbiakban a cég közleményét olvashatják:...
A közösségi közlekedés átalakításával párhuzamosan személyi döntések is aktuálissá válnak MÁV-nál, a közeljövőben leválthatják Heinczinger Istvánt, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját - értesült kormányzati f...
Tavaly nyár óta ismét a kártyatársaságok, vagyis a Visa és a Master Card határozza meg a kibocsátó és az elfogadó bankok közötti díjat, miután a versenyhivatal aggályosnak találta az erről szóló, korábbi bankközi megállapodást - mondta a Master Card magyarországi ügyvezető igazgatója. Gauder Milán kiemelte, az új díjak tették lehetővé egyebek mellett, hogy a fővárosi taxikban megjelenjenek a…
Az amerikai határidős indexek alapján erősödéssel kezdődhet a kerekedés a pénteki napon, a befektetők a tegnapi pihenő után felkészültek a piaci szárnyalás folytatására.
Az indiai részvénypiac emelkedéssel zárta pénteki napot, és ezzel tovább növelte a második heti nyereségét. Rekord mértékben emelkedett a Dr. Reddy's Laboratories árfolyama, miután a Economic Times szerint a GlaxoSmithKline részesedést vásárol a vállalatban.
A LUKOIL Holdings, a legnagyobb független orosz olajtermelő, tárgyalásokat folytat kitermelő cégek megvásárlásáról Oroszországban és külföldön - jelentette be a cég vezetője. Vagit Alekperov, a LUK...
Mickey egérrel is találkozhattak a celebek és gyerekeik a szeptemberben startoló Disney csatorna bemutatkozó partiján. Az új tévé indulását marketingkampány támogatja.
Rendkívüli ülés összehívására kéri az Országgyűlés vallásügyi bizottságának elnökét a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az egyházak költségvetési támogatása miatt.
Metángáz robbant egy délnyugat-lengyelországi szénbányában pénteken. Legalább tizenkét bányász életét vesztette, tizenöt pedig súlyosan megsebesült - jelentette be az állami bányafelügyelet...
A képen a Hedonizmus címet viselőlondoni kalapbemutató egyik versenyzőjét látjuk. Úgy látszik, nemcsak a napszemüveg, de egymegfelelően megválasztott kalap is öltöztet.
A kötött segélyhitel valójában arról szól, hogy Dél-Vietnamban felépül egy olyan onkológiai központ, amelyben jelentős a magyar beszállítói, technológiai hányad, és egyben a környék így egy nagyon korszerű, 500 ágyas onkológiai ellátóközponthoz jut.
A közösségi közlekedés átalakításával párhuzamosan személyi döntések is aktuálissá válnak MÁV-nál, a közeljövőben leválthatják Heinczinger Istvánt, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját - értesült...
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. legfrissebb összegzése szerint a magyar gazdaság az idei második és harmadik negyedévben érte el a mélypontot, az év végére már némi javulás várható -...
Románia 500 millió-1,5 milliárd euró értékű eurokötvény-kibocsátást tervez október első felében - jelentette be pénteken a román pénzügyminisztérium egyik illetékese.
Új alkotmány kell, amelyet hozzáértő szakembereknek kell megalkotni, nem a politikának - fejtette ki álláspontját Németh Miklós, volt miniszterelnök újságírói kérdésre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei...
A Wallis Zrt. veszi meg a német tulajdonú WestLB Hungaria Zrt. 100 százalékát, amihez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már hozzájárult, és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jóváhagyását követően a tranzakció várhatóan 2009 utolsó negyedévében zárul - közölte a Wallis Zrt.
Miután az EUR/CHF tegnap 1,5235-re emelkedett, visszaesett 1,5137-re. A devizapár további csökkenő potenciállal rendelkezik 1,5113-ig. Itt fut a márciusi rali 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintje. Ellenállás 1,5200-nél található. Az EUR/CHF-et 1,5150-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Az AUD/USD jóvátette veszteségeit, és 0,8652-ről 0,8716-ra emelkedett. A következő cél a 0,8750-es és a 0,8775-ös érték. Fölötte célba vehetik a 0,8814-es értéket. Ismét kereslet mutatkozik a carry-trade-ekre. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Gyorsan terjed az új influenza vírusa, a legfertőzöttebb régióban, Közép-Magyarországon egy hét alatt megháromszorozódott a háziorvoshoz fordulók száma, így itt már járványról beszélnek a szakemberek. Az országos tiszti főorvos azt tanácsolja: az is oltassa be magát az új influenza ellen, aki bizonytalan abban, hogy megfertőződött-e, és az is, aki már átesett a betegségen.
Egy év múlva elévült volna a büntetése annak a nőnek, akit a szegedi rendőrök fogtak el Szegeden. A nőt csalás miatt ítélte el a bíróság, azonban nem vonult börtönbe, négy éve bujkált.
A Fidesz szerint a kormány azért vezeti be a bázisfinanszírozást az egészségügyben, hogy ismét forrásokat vonjon ki az ágazatból. Az új, október elsejétől bevezetni kívánt rendszerben ugyanis a kórházak átlagosan 15-20 százalékkal kevesebb pénzt kapnak. A legnagyobb ellenzéki párt szerint az egészségügyben már így is „aktív eutanázia” zajlik, ezért a költségvetés azonnali visszavonását...
Szlovákgyalázó feliratot találtak péntek reggel Oroszlányban a II. Rákóczi Ferenc kultúrház oldalán - közölte a rendőrség. Fekete betűkkel a "Slota-Betka die" és az "SK end"...
A révkomáromi Selye János gimnázium lett a legjobb középiskola Nyitra megyében a 2008/2009-es tanévben elért versenyeredmények alapján - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteki számában.