Részeg és pucér rendőrökről tett bejelentést egy autós az ausztráliai Brisbane-ben. Az autós egy kereszteződés piros lámpájánál azt látta, hogy egy mellette álló buszból alul pucér férfiak szállnak ki, majd körberohanják a buszt, aztán vissza. Ezt az ausztrál média közölte kedden.
A részvénypiaci nyereségeknek és a befektetők fokozódó kockázatvállalási kedvének köszönhetően emelkedett az EUR/CZK árfolyama. Az euró az EUR/USD devizapárban is erősnek mutatkozik. A lengyel fogyasztói árak hatással lehetnek a jegyzésekre (14.00). Az EUR/CZK-t 25,136-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Már több vizsgálat is kimutatta, hogy a főképp az enyhébb fájdalmak és a láz csillapítására használt aszpirin irritálhatja a gyomrot és akár belső vérzést is okozhat. Most egy új kutatás azonban kiderítette, hogy akár a rák kialakulásának kockázatát is csökkentheti.
A Fidesz szerint a magyar sportot meg kell szabadítani Varga Zoltántól, a sportért is felelős önkormányzati miniszter ugyanis megszegte a Nemzeti Sporttanács ülésén adott szavát, miszerint a 2009. évi kiinduló főösszeghez képest nem változik a sporttámogatás nagyságrendje jövőre.
Donatella Versace szerint a gazdasági válság nagy lehetőség a divatvilág számára, hogy bizonyítsa kreativitását. A tervezőnő a jövő héten már bizonyíthat is, mivel a milánói divathéten mutatja be...
Irán urándúsító centrifugák új nemzedékét fejlesztette ki, amelynek műszaki ellenőrzése most folyik - jelentette be kedden az iráni atomenergia-hivatal vezetője.
Kormányra kerülése esetén felülvizsgálná az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) a Fidesz, feltéve, ha egyáltalán életbe lép a jogszabály - közölte Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója kedden.
A becslések szerint Magyarországon 150-200 ezer ember szenvedhet Alzheimer-kórban, ám csak töredéküknél ismerik föl a betegséget, és még kevesebben, a hivatalos nyilvántartások szerint az érintettek három százaléka jut hozzá a megfelelő kezeléshez - közölte Kálmán János, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Alzheimer-kór kutatócsoportjának vezetője.
Nem volt információja a BKV-s végkielégítések mértékéről a fővárosi tömegközlekedési cég igazgatóságának - mondta Tóthfalusi György, a testület elnöke az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és...
Szlovákia egyelőre nem adhatja ki Magyarországnak a júliusban letartóztatott Zs. Imre magyar állampolgárt, a szlovák állampolgárságú Jozef Rohác állítólagos bűntársát, mert az illető panaszt emelt a kiadásáról hozott bírósági döntés ellen.
A hallássérültek kommunikációs jogát biztosítja, így egyebek között lehetővé teszi a hivatali ügyintézéskor a magyar jelnyelv használatát a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára az előterjesztés általános vitájában kedden az Országgyűlésben.
Még az idén új elefántbika érkezik a Fővárosi Állat- és Növénykertbe - állapodtak meg a szakemberek az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) éves koppenhágai közgyűlésén, ahol Persányi Miklóst, a budapesti zoo főigazgatóját a szervezet titkárává választották.
Bajnai Gordon miniszterelnökkel találkoznak a történelmi egyházak vezetői jövő kedden, mivel semmivel nem jutottak előrébb a 2010-es költségvetésről az Oktatási és Kulturális Minisztérium...
A siketek és nagyothallók számára jelenthet segítséget, hogy a jelnyelvi tolmács kirendelését szabályok teszik majd kötelezővé a hivatalos ügyek intézésekor
A hallássérültek kommunikációs jogát biztosítja, így egyebek között lehetővé teszi a hivatali ügyintézéskor a magyar jelnyelv használatát a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról...
Jó, ha tudja: tilos a dohányzás a főváros 44 játszótéren és 30 szabadtéri sportterületen, többek között a Hajógyári-szigeten, a Városligetben, a Népligetben, a Feneketlen-tónál és a Gellérthegyen is
Tíz százalékkal csökken a földgáz ára októbertől – jelentette be a Magyar Energia Hivatal elnöke. A Fidesz szerint a szocialisták átverik az embereket.
Augusztusban a magban továbbra is 2,9%-kal emelkedtek a lengyel fogyasztói árak. Az IMF azzal számol, hogy 2012-ig nem sikerül elérni a maastrichti konvergencia kritériumokban kikötött maximális 3%-os deficitet, ami megterheli a zlotyt. Ezzel eltolódik az euró-bevezetés időpontja. Az IMF az alacsonyabb infláció elérése mellett emelt szót. Az EUR/PLN-t 4,1600-on jegyzik. Az elemzők szerint a…
Az amerikai Goodyear óriáscég kedden bejelentette, hogy a lengyel Debica abroncsgyártót teljes egészében meg akarja szerezni. A lengyel vállalat 13,8 millió részvényének közel 70 százaléka már jelenleg is a Goodyear tulajdonában van.
A bor egyrészt olyan, mint bármely más élvezeti cikk, másrészt azoknál jóval több, mivel gyönyörködtető, sőt intellektusunkra befolyással lévő ereje is van. Mértékletes fogyasztása örömöt, egészséget, pozitív életérzést ajándékoz kóstolójának.
A szlovák jegybank az eddig vártnál nagyobb idei gazdasági visszaeséssel számol kedden ismertetett legújabb előrejelzésében.A bank szerint idén a szlovák hazai össztermék (GDP) 5,6 százalékkal hanyatlik. Eddig 4,2 százalékos csökkenést várt.
Egy órán belül elfogták azt a 43 éves budapesti férfit, aki kirabolta kedden a dunaújvárosi 2-es postát; a bűncselekmény során senki sem sérült meg, az elrabolt pénz később hiánytalanul előkerült - közölte a rendőrség.
Kormányra kerülése esetén felülvizsgálná az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) a Fidesz, feltéve, ha egyáltalán életbe lép a jogszabály - közölte Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója...
Stretham – Harmichárom évig biztosan börtönben marad az anya, aki brutálisan meggyilkolta két lányát. A nő volt férjén akart bosszút állni borzalmas tettével.
Minden felszólaló támogatta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló határozati javaslat elfogadását az előterjesztés kedden folytatódott általános vitájában, a parlamentben.
A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában jövő májusban indulhat meg a döner- és gyrosgyártás, a beruházás már huszonöt százalékos készültségben van - jelentették be az érintettek a helyszínen, a Makói Ipari Parkban sajtótájékoztatón kedden.
A Fidesz szerint a magyar sportot meg kell szabadítani Varga Zoltántól, a sportért is felelős önkormányzati miniszter ugyanis megszegte a Nemzeti Sporttanács ülésén adott szavát, miszerint a 2009....
A közszolgálati rádió és televíziók vezetői juttatásainak szabályozását kezdeményezi Jánosi György szocialista országgyűlési képviselő, aki erről kedden beszélt az MTI-nek.
Azoknak a férfiaknak is lehet saját gyerekük, akik többlet női kromoszómát hordoznak, ha műtéti beavatkozással ondót vesznek tőlük - közölték a Journal of Urology című szaklapban amerikai orvosok.
A dollár árfolyamának ismételt zuhanása következtében, mely során új idei évi mélypontjára süllyedt, erőre kapott az arany határidős jegyzése a keddi napon.
Az amerikai International Business Machines Corp. (IBM) keddi bejelentése szerint a szingapúri székhelyű tanácsadással és adatbányászati szolgáltatásokat nyújtó, magánkézben lévő RedPill Solutions vállalat megvásárlását tervezi.
Technológiailag korszerűsített változattal ünneplik az Óz bemutatásának 70. évfordulóját. A stúdió a mozipremiert követően Blu-ray lemezformátumban hozza forgalomba a filmet.
Enyhén pozitív hangulatban várja a nyitást Amerika, a főbb határidős indexek közül a Dow futures 50, az S&P futures 6, a Nasdaq futures pedig 10 pontos pluszban tartózkodik. Nagy izgalmakra ma sem...
A férfi a gyilkosság elkövetésekor még nem volt 18 éves, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kerül a fiatalkorúak börtönébe
A TriGranit által fejlesztett Polus Center építkezése folytatódik. A 140 millió eurós költséggel épülő Polus Center Constanta átadására várhatóan 2010 második felében kerül sor. A romániai...
A Fidesz a jövőben törvénnyel szabályozná, hogy az előzetes letartóztatásban levő polgármesterek és alpolgármesterek ne kaphassanak fizetést. Az erről szóló törvénymódosítást kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek az ellenzéki párt – jelentette be az egyik előterjesztő, Cser-Palkovics András.
Nem jön be a Bajnokok Ligája a tévénézőknek, és a Tv2-nek sem, ha nem a Loki játszik. A csatorna már több mint 12 százalékkal van lemaradva a rivális RTL Klubbal szemben. Nézettség és közönségarányok a 38. héten.
Komoly kritikát fogalmazott meg Möbius a jövő héten megrendezendő G-20 csúcstalálkozó napirendjével kapcsolatban, szerinte ugyanis a magas banki fizetések és bónuszok helyett a származtatott...
Idén mindössze 24-26 ezer új lakás építése várható, holott az egészséges mérték 40 ezer lenne. Bár októberben új lakásvásárlási támogatást indít a kormány, ez csak egy szűk kört érint, legfeljebb a piac szerkezetét alakítja át azzal, hogy a lízing felé tolja a vásárlók érdeklődését - vélik a szakemberek.
A hallássérültek kommunikációs jogát biztosítja, így egyebek között lehetővé teszi a hivatali ügyintézéskor a magyar jelnyelv használatát a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára az előterjesztés általános vitájában kedden az Országgyűlésben.