Az idei év jogalkotása folyamán figyelmet kapott a válság által sújtott egyes szektorok adójogszabályokon keresztüli mentesítése a korábbi kötelezettségvállalások nem teljesítéséből származó szankciók alól. A pénteken benyújtott törvényjavaslat megkönnyebbülést hozhat egyes fejlesztési adókedvezményt igénybevevő társaságok számára, átmeneti mentesség biztosításával.
Továbbra is közvetlenül a 270 forintos euró árfolyam szint felett ingadozik a forint: az euró jegyzése 271,24 forinton állt szerdán délután négy órakor a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 271,0...
Kilencven nappal, december 23-ig meghosszabbította a bíróság a romagyilkosságokkal kapcsolatban előzetes letartóztatásba került négy férfi fogva tartását - közölte a Pest Megyei Bíróság szerdán. A...
A megkérdezettek 58 százaléka arra számít, hogy a Fidesz egyedül alakíthat majd kormányt a parlamenti választások után - számolt be a Nézőpont Intézet szerdán a legújabb közvélemény-kutatásáról az MTI-nek, amit a Heti Válasz című lap felkérésére készítettek.
Az orosz kormány a Rosneft olajtársaság egy részének eladását fontolgatja a költségvetési hiány pótlására - jelentette ki Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes a Bloomberg televíziónak. Oroszországnak tíz év óta első alkalommal kell költségvetési hiánnyal szembenéznie. Az orosz állam 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Rosneftben.
Első fokon három év öt hónapi letöltendő börtönbüntetésre ítélte a sátoraljaújhelyi városi bíróság Dancs Mihályt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettesét, a Roma Polgárjogi...
Jövőre 6,8 százalékos, 2011-ben 4 százalékos, 2012-ben 3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol az orosz kormány - jelentette be szerdán az orosz pénzügyminiszter. Az idei hiány várhatóan 8 százalék körül alakul.
Az első negyedévi meredek zuhanások után már stabilizálódik Kelet-Európa gazdasága, ám még korai lenne a globális válság végéről beszélni - mondta szerdán Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, kilátásba helyezve a kelet-európai térség idei teljesítményére adott EBRD-előrejelzés további rontását.
Továbbra is közvetlenül a 270 forintos euró árfolyam szint felett ingadozik a forint: az euró jegyzése 271,25 forinton állt szerdán délután öt óra előtt a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 271,07 és a szerda délelőtti 271,00 forint után.
A tehetségkutató nyolcadik döntője előtt Király Viktor támogatói feleslegesen szavaztak emelt díjas sms-ekkel és telefonhívásokkal – derül ki a GVH vizsgálatából. A Tv2 kártalanítja a szavazókat.
Az euró sorozatban 5. hete felfelé lépeget. Az EUR/PLN-nek a múlt héten meggyűlt a baja a 4,2000-es értékkel. A devizapár elérte 4,0750 és 4,2000 közti sávjának felső szélét. Ha további nyereségekről számolnak be, ellenállás 4,5500-nél található. Akadály 4,0000-nél bukkan fel. Az EUR/PLN-t 4,1929-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 2,8 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok az előző heti -4,7 millió hordós érték után. A benzintartalékok 1,3 millió hordóval emelkedtek, miután legutóbb változatlanok maradtak. A könnyű fűtőolajoknál 3,3 millió hordós értékről számoltak be (előző: 2,2 millió). /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Lengyelország legfeljebb 500 millió dollár értékben jenben jegyzett kötvényt tervez kibocsátani októberben Japánban. Dominik Radziwill lengyel pénzügyminiszter-helyettes egyben megerősítette azt a ...
Csütörtökön dönt a bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatásától, aki a gyanú szerint két hete halálra rugdosott egy embert Pesterzsébeten - értesült a HavariaPress. A tettét időközben beismerő 34 éves Sz. Csabát hétfőn Pesten fogták el a nyomozók, társa ezt követően önként feladta magát, őt egyelőre csak tanúként hallgatták ki.
Ettore Gotti Tedeschi közgazdász váltja fel Angelo Caloiát a vatikáni bank (Istituto per le Opere di Religione – IOR) elnöki posztján. A Vatikán közleménye szerint a bank teljes igazgatótanácsa ...
Szolgálaton kívüli rendőrök fogtak egy autófeltörőt, aki az őt üldöző járőrök elől a Rábába ugrott Győrben. A férfit tetten érték, ezután menekült a vízbe, két hazafelé tartó rendőr azonban üldözni kezdte, majd egyikük utána is ugrott az úszva menekülő bűnözőnek. Az eset még a múlt héten történt, de csak szerdán számoltak be róla a rendőrök.
A megkérdezettek 58 százaléka arra számít, hogy a Fidesz egyedül alakíthat majd kormányt a parlamenti választások után - számolt be a Nézőpont Intézet szerdán a legújabb közvélemény-kutatásáról,...
Az euró tovább gyengült a norvég koronával szemben. Az EUR/NOK 8,5291-re, azaz jóval a 8,5650-es támogatás alá esett. Ha az EUR/NOK-nak sikerül áttörnie lefelé, a következő ellenállás 8,3800-nál található. Az EUR/NOK-ot 8,5742-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Húsz éve nem látott ilyen kemény idegenforgalmi szezont, mint az idei: 240 viharjelzést rendeltek el, több mint 200 rendezvényt kellett biztosítaniuk és 337 embert mentettek a vízből a vízirendőrök...
A debreceniek hatalmas köszönetet mondhatnak a holland Pieter Vink bírónak, aki a Lyon ellen kiállította Alberto Gilardinót, a Fiorentina életveszélyes gólfelelősét. Az UEFA fegyelmi bizottsága két Bajnokok Ligája-találkozótól tiltotta el a válogatott futballistát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,37 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 20.865,34 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,80 százalékkal 16.390 forintra erősödött, az OTP...
A Hannoveri Leibniz Egyetemen a fiatal kutatók azt vizsgálták, hogy mennyire volt szükségszerű a vegyes lakosságú kelet- illetve kelet-közép-európai térségben mindaz, ami annyi szenvedést okozott? Alapvetően más volt-e ennek a térségnek a történelme, mint Nyugat-Európáé?
Eddig 15 hitelintézet írta alá a bankok magatartási kódexét és többen jelezték már csatlakozási szándékukat - mondta az InfoRádiónak Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke. Hozzátette: azokkal, akik nem írták alá a dokumentumot, nem kezdeményeznek tárgyalásokat, a legfontosabb kényszerítő erőt a nyilvánosság jelentheti.
Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai EIA a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 2.8 millió, a benzinkészletek 5.4 millió, a dízel és fűtőolajat tartalmazó...
Több pontban is a korábbi gyakorlata megváltoztatására szólította fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az OTP Magánnyugdíjpénztárat a kasszánál folytatott széleskörű vizsgálata...
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 2,8 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok az előző heti -4,7 millió hordós érték után. Az USD/NOK nyereségeket könyvelt el. Az adatok hatására alábbhagyott a norvég korona erőssége. Az olajár 68,55 dollárra csökkent. Ha 68,00 dollár alá megy a jegyzés, a NOK/USD célba veheti a 6,0000-os értéket. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Eddig 15 hitelintézet írta alá a bankok magatartási kódexét és többen jelezték már csatlakozási szándékukat - mondta az InfoRádiónak Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke....
A font a BoE legutóbbi ülésének jegyzőkönyve miatt nyereségeket könyvelt el. A jegyzőkönyv szerint egyöntetűen döntöttek a változatlan alapkamat mellett. A dollár szempontjából a Fed esti kamatdöntése számít a nap csúcspontjának. A közgazdászok változatlan alapkamatot várnak, és remélik, hogy a bank nyilatkozik irányvonalának esetleges szigorítását illetően. A Norges Bank a várakozásoknak…
Dollár milliárdokban mérhető üzleti korrupció lassítja világszerte a válságból való kilábalást, állapítja meg a Transparency International idei Globális Korrupciós Jelentése. A riport korrupció-ellenes módszerek vállalati bevezetését sürgeti az üzleti korrupció megfékezése érdekében
Napokon belül meghirdetheti a felfüggesztett sztrájk folytatását a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. A VDSZSZ már a munkabeszüntetés mottójáról is döntött, amely úgy szól "a vasutas sztrájkot nehéz lesz szeretni, de érteni lehet".
Hivatali ügyintézéskor is lehet majd használni a jelnyelvet, ha az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot, amelynek kedden kezdődött meg az általános vitája. Magyarországon azonban csak hatvan aktív jeltolmács van, ez pedig kevés a törvény végrehajtásához - figyelmeztet Ormódi Róbert, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének irodavezetője.
A szocialisták által említett ingatlanok értékesítéséről tovább folynak az egyeztetések, de az biztos, hogy nem adjuk el őket mindenáron, a piaci értelemben legrosszabb pillanatban - reagált Kósa...
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát - mondta Retkes Attila pártelnök szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
A bolgár kormány 15 százalékkal csökkenti az állami alkalmazottak számát jövőre a kiadáscsökkentő intézkedéseinek részeként. Bulgáriában jelenleg mintegy 230 ezer állami alkalmazott van. Bulgáriát ...
Az SZDSZ kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát - mondta Retkes Attila pártelnök Pécsett. "A magyar liberálisok a magyar állampolgárságot...
Öt pénztárszövetség és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) képviselőiből 2004 végén alakult meg az etikai előkészítő bizottság, amely 2006. január 20-án elfogadta az önkéntes...
Miközben a bankközi kamatlábak soha nem látott mélységbe csökkentek, a bankok által felszámított hitelfelárak rekordmértékűre ugrottak Nagy-Britanniában. A LIBOR kamatláb várhatóan már a napokban...
Kilencven nappal meghosszabbította a bíróság a cigányok elleni támadásokkal kapcsolatban előzetes letartóztatásba került négy férfi előzetes letartóztatását. A gyanúsítottak előzetesének meghosszabbításáról ma hozott döntést a Budakörnyéki Bíróság.