Nincs jelen a korrupció a magyar felsőoktatásban - állapította meg a Magyar Rektori Konferencia a honlapján szerdán közzétett állásfoglalásában. A rektorok testülete kifejti: elismeréssel és...
Molnár Zsolt országgyűlési képviselőt, az MSZP budapesti ügyvezető alelnökét választották szerdán a párt budapesti kampányfőnökének - közölte a szocialisták budapesti szervezete szerdán.
Bár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közleménye a jegybankárok optimizmusáról tanúskodik, a piaci szereplők csak kezdetben örültek a negyed kilenckor megjelent dokumentumban foglaltaknak....
Nem lépnek fel egységesen a pedagógus szakszervezetek a közoktatást sújtó megszorítások ellen. Noha a kormány költségvetési tervezetét ebben a formában a Pedagógusok Szakszervezete is elutasítja, ma mégis úgy döntöttek: nem hajlandóak közösen tiltakozni a többi szakszervezettel.
Az uniós források 43 százaléka felhasználatlanul maradt, ami a kormány hibájából történt, mivel a saját maga által meghatározott terveket sem tudta teljesíteni - bírálta az európai uniós pénzek felhasználásának módját békéscsabai sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szerdán.
Csicskáztatás - eddig csak a börtönben és a katonaságnál előforduló megalázó munkavégzést nevezte így a köznyelv. Most már tudjuk, hogy bármelyik kistelepülésen élhetnek olyan idős emberek, akiket gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztatnak idegen családok.
Teljes az útzár az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető szakaszán és a Nagy-Duna-ág fölötti hídon, ahol több autó is összeütközött szerdán kora este - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság...
Az MSZP fővárosi frakciója azt kéri a Fidesztől, hogy hívja vissza Vitézy Dávidot, a BKV felügyelőbizottságából (fb), mert miközben a közlekedési vállalat átlátható gazdálkodását követeli, a cég egy családtagjának adott hirdetési megrendelést - közölte Szalkai István, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának képviselője szerdán.
Az MSZP fővárosi frakciója azt kéri a Fidesztől, hogy hívja vissza Vitézy Dávidot, a BKV felügyelőbizottságából, mert miközben a közlekedési vállalat átlátható gazdálkodását követeli, a cég egy...
Bár a székesfehérvári közgyűlésben a polgári frakció van többségben, a várost továbbra is az MSZP, s annak politikusa, Warvasovszky Tihamér irányítja, a Fidesz és a polgári oldal pedig ellenzékben van - jelentette ki Cser-Palkovics András szerdán sajtótájékoztatón.
Ismét lincshangulat alakult ki azt követően, hogy balesetet okozott egy autós a Nyírségben - értesült a HavariaPress. A hírügynökség azonban úgy tudja, hogy az ügyben most nem merült fel rasszista indíték, mivel a baleset minden érintettje cigány származású.
Vörös, mint a paradicsom, illetve fehér, mint a fal – a két véglet, amely között arcunk színe rengeteg árnyalatot képes felvenni, s ezzel többet árul el pillanatnyi érzelmeinkről, mint azt legtöbbször szeretnénk.
A legegyszerűbb és a leginkább költségkímélő higiéniai eljárások, így a kézmosás, a maszkok használata és a fertőzött páciensek elkülönítése bizonyulnak a leghatékonyabb módszereknek az influenza és az egyéb légúti megbetegedések terjedésével szemben - derült ki újólag egy frissen közzétett tanulmányból.
Tizenheten meghaltak és nyolcan megsérültek Dél-Tunéziában a heves esőzések okozta árvízben - jelentette szerdán a TAP tunéziai hírügynökség. A mérleg még változhat, mivel továbbra is kutatnak...
A nyári, római úszó-világbajnokságon 200 m mellen aranyérmes Gyurta Dániel már az idei évzáró nagy eseményre, a december 10. és 14. közötti, isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságra készül, s Törökországban is nyerni szeretne.
Bár a székesfehérvári közgyűlésben a polgári frakció van többségben, a várost továbbra is az MSZP, s annak politikusa, Warvasovszky Tihamér irányítja, a Fidesz és a polgári oldal pedig ellenzékben...
A Szent István-bazilika énekkara idén ünnepli fennállásának 100 éves évfordulóját. Az együttes azon kevesek közé tartozik, amely az elmúlt száz évben minden történelmi megpróbáltatás ellenére megszakítás nélkül, folyamatosan működött. Ezt a nagyon szép, kerek évfordulót az énekkar 2009. október 17-én 18 órai kezdettel ünnepi szentmisével és koncerttel ünnepli meg a bazilikában.
Elképesztő magasságról, 6154 méterről ugrott ki három ejtőernyős a Himalájában, hogy aztán a világ legmagasabb érkezési pontján landoljon. A két brit és egy indiai férfi élete legnagyobb élményének tartja azt a néhány percet, amíg földet ért.
A valóságban nem volt viszonya a néhai Diana hercegnőnek Valéry Giscard d'Estaing korábbi francia elnökkel. Ezt maga a politikus árulta el egy interjúban, miután a hamarosan megjelenő legújabb...
A magyar női kézilabda-válogatott kritikán aluli játékkal 33-13-ra kikapott szerdán az olimpiai aranyérmes norvég csapattól a dániai Világkupán, így Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese nem juthat be a négy közé.
A kilátásba helyezett megszorítások lehetetlen helyzetbe hozzák az embereket, ezért a kormány vonja vissza azt az "életveszélyes költségvetést", amit épp meg akar valósítani - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője Pécsett sajtótájékoztatón szerdán.
Alapvetően politikai jellegű lépésnek tartja Somlyódy Csaba (MSZP) azt, hogy a 2002-ben indult Rác fürdő-projektet röviddel a választások, illetve a beruházás befejezése előtt támadják - ezt a...
Nem kvótarendszerekre volna ezért szükség a nők parlamenti jelenlétének biztosítására, hanem a női politikusok társadalmi befolyásának növelésére. Arra, hogy merőben eltérő kommunikációt folytassanak, mint férfi képviselőtársaik.
Hat év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a többszörösen visszaeső férfit, aki egy vonaton rabolt ki egy nőt egy Borsod megyében - jelenti a HavariaPress.
Lesújtó eredményt hozott Pécs vagyonkezelő cégének a Pécs Holdingnak az átvilágítása. A társaság teljes tartozása meghaladja a 7 milliárd forintot. Tagvállalatainak nagy része veszteséges, ugyanakkor több olyan korábbi vezetőt alkalmaz több százezer forintos fizetésért, akiknek tanácsadói beosztásban semmi dolguk. Létszáma túlzott, ennek ellenére megoldatlan a holding cégeinek irányítása,…
A kilátásba helyezett megszorítások lehetetlen helyzetbe hozzák az embereket, ezért a kormány vonja vissza azt az "életveszélyes költségvetést", amit épp meg akar valósítani - jelentette...
Keddi hatállyal megtiltották az Egyesült Államokban a gyümölcsös, cukorkás és szegfűszeg ízű cigaretták árusítását a dohányzás visszafogása érdekében - jelentette be az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) tisztviselője.
Élesen kikelt az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) ellen Moammer el-Kadhafi líbiai vezető az ENSZ-közgyűlés szerdán kezdődött általános vitájában, azzal vádolva a vétójoggal rendelkező nagyhatalmakat,...
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Vám és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és kilenc társa ellen, akiket jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítanak.
Kilenc emberéletet követelt és negyedmilliárd dolláros anyagi kárt okozott a heves esőzések okozta áradás az egyesült államokbeli Georgia állam északi részén - közölte szerdán az állami biztosító...
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ezúttal sem változtatott irányadó rátáján, így a fed funds rate még legalább másfél hónapig a 0 és 0.25 százalék közé eső tartományban mozog. A döntés...
Hat szövetkezeti hitelintézet, illetve bank csatlakozott újonnan a banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódexhez, így szerdán este már 21 pénzügyi intézmény szerepelt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett listán.
A Mol Nyrt. tájékoztatása szerint a Társasági támogatás ügyvezető igazgatója szerdán 10 ezer darab Mol részvényt adott el 16.064 forintos átlagáron - olvasható a BÉT honlapján
A francia állam beszáll a Renault új üzemének finanszírozásába, ahol a cég elektromos autóinak meghajtásához szükséges akkumulátorokat fogják gyártani. Ezt Christian Estrosi ipari miniszter jelentette be kedden, hozzátéve, hogy a részvétel mértéke egyelőre nem ismert, de azt már tudni lehet, hogy az 1,5 milliárd eurós beruházáshoz az állami részt a gazdasági válság kirobbanásakor létrehozott…
Újabb három parkolóőrt vett őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - mondta Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese szerda este az MTI-nek. A sajtóügyeletes a vesztegetési ügyről...
Nem született gól Kaposváron, az MTK hetet kapott, továbbra is hibátlan a Ferencváros a labdarúgó Ligakupában, a zöld-fehérek a Kecskemétet győzték le az Albert Stadionban.