Oszkó Péter elmondása szerint nem változnak az államháztartási adatok. A pénzügyminiszter ezek mellett bejelentette az IMF delegációjával tartott közös sajtótájékoztatóján: 2010 októberéig kitolták a valutaalap hitelkeretének lehívhatóságát.
200 dollárnak megfelelő szudáni font - átszámítva csaknem 40 ezer forint - pénzbüntetést kapott hétfőn egy szudáni bíróságon egy helyi újságírónő amiatt, hogy nadrágot viselt. Az asszonyt az iszlám törvénykezés alapján akár korbácsütésekre is ítélhették volna. A tárgyalásról kizárták a sajtót.
Még kedden sem tanítanak a csepeli Adu Oktatási központban ahol a hétfői összesítés szerint 112 diák és tanár lázasodott be múlt hét csütörtök óta - mondta a Független Hírügynökségnek Sepsi Zsigmond az intézmény vezetője.
Lezuhant a hegyi mentők helikoptere hétfőn az olasz Alpokban, a fedélzetén utazók közül hárman életüket vesztették, egy negyedik utas életveszélyesen megsérült.
A pénzügyi válság egyik - nem feltétlenül bekövetkező, de valószínű - hosszú távú következménye lesz Európa gyorsuló gazdasági hanyatlása, áll a Financial Times hétfőn közölt elemzésében, amely szerint a kelet-európai EU-tagállamok a könnyítést célzó szakértői javaslatok ellenére sem számíthatnak az euróövezeti csatlakozási feltételek rugalmasabbá tételére
Elindult hétfőn a Quote MTF magyar-kanadai hátterű multilaterális kereskedési rendszer, a hatodik ilyen rendszerként Európában a Chi-X Europe, a Turquise, a BATS Europe, a Nasdaq OMX Europe és az...
Egymillió forintot ajánlott fel a rendőrség annak, aki nyomra vezeti a hatóságot egy, még tavaly novemberben történt orosházi gyilkosság ügyében - értesült a HavariaPress.
Giancarlo Fisichella kezdi felfogni, hogy az Olasz Nagydíjon már a Ferrari színeiben gördülhet pályára Monzában, ahol reményei szerint ki tudja majd használni a hazai pálya előnyeit, és az extra nyomás még jobb teljesítményre sarkallhatja a hétvége folyamán.
Hiába a sok beszéd a szakértői kormányról, még mindig a régi szocialista rezsim működik. Jönnek a régi haverok, cimborák, üzlettársak, és viszik, ami megmaradt - reagált hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Koszorús László arra a hírre, hogy Winkler Gyulát a Miniszterelnöki Hivatal alkalmazta.
Túl optimistán látja Magyarország helyzetét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - áll Domokos László fideszes képviselő hétfői közleményében. "A magyar kormány totális alkalmatlansága miatt az ország helyzete továbbra is súlyos" - írta a politikus.
Meglehetősen ingerszegény kereskedést láthattunk ma a részvénypiacokon, a tőzsdék azonban így is emelkedni tudtak, a régió pedig ezúttal is magasan felülteljesítette Nyugat-Európát. A pálmát a...
Minősíthetetlen állapotban adta át a Pécsi Tudományegyetem két kollégiumát a korábbi üzemeltető. A kft. résztulajdonosa Bókay Endre, Pécs szocialista parlamenti képviselője. A magáncég szerint korábban se az egyetem illetékesei, se a hallgatók nem elégedetlenkedtek.
Évekre eltiltja a nevezéstől az ügyfelek tudta nélkül kitalált, vagy csak egyszer, hajnalban vetített reklámok készítőit a New York-i One Show reklámfesztivál. Az előzmény a Cannes-nyertes DDB Brasil amúgy is botrányos scamje, amely a WWF nevében vette elő 9/11 képeit.
Adolf Hitlerre emlékeztető férfit mutat be védekezés nélküli szexuális aktus közben az az AIDS veszélyeire figyelmeztető német reklám, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a biztonságos szex jelentőségére.
Adolf Hitlerre emlékeztető férfit mutat be védekezés nélküli szexuális aktus közben az az AIDS veszélyeire figyelmeztető német reklám, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a biztonságos szex jelentőségére.
Utasszállító repülőgépek elleni pokolgépes merényletek előkészítésében nyilvánította bűnösnek hétfőn az esküdtszék a Londonban tavaly április eleje óta zajló maratoni terrorper három fővádlottját.
Állami pénzből, 14 millió forintért utaztatott 15 főt Izlandra a szociális minisztérium, összesen 628 euró napidíjat számolnak el nekik. Most Franciaországba készülnek, a körutazáshoz fejenként 170 ezer forint költőpénzt is kapnak, szintén állami pénzből.
Elégedett Magyarország makrogazdasági és pénzügypolitikájával a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely hat hónappal, 2010 október 5-ig meghosszabbította a lehívható készenléti hitel lejáratát, tekintettel a választásokra és az új kormány hivatalba lépésére.
A Fidesz Winkler Gyula menesztését követeli. Az ellenzéki párt szerint az üzletember már bizonyított, amikor a Wallis élén - a jelenlegi kormányfővel karöltve - emberek tucatjait tette tönkre. A kormányszóvivő szerint Bajnai egykori üzlettársa marad a helyén.
Több mint 187 ezer dolláros (35,5 millió forint) kártérítést ítélt meg egy kaliforniai bíróság Tom Selleck amerikai színésznek, akire egy sánta lovat "sóztak rá".
Hat szavazaton múlott, hogy nem lett érvényes a mátraterenyei népszavazás az Első Nógrádi Erőmű Zrt. által felépíteni kívánt szénerőműről, így a döntést a község önkormányzatának kell majd meghoznia....
Idén szeptember 17-20. között 41 város 98 mozija várja tárt kapukkal mindazokat, akik úgy gondolják, a mozi a nehéz időket is megédesíti. A Moziünnep négy napja alatt több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők. Idén is számos premier előtti alkotás és magyar film pereg majd, az ünnepi jegyár pedig most is rendkívül kedvező lesz, maximum 550 forint....
Augusztusban a helyi önkormányzatok nélküli államháztartási deficit 97.7 milliárd forint volt a tavalyi 91 milliárdos, illetve a 2007-es 69 milliárd forint után - közölte gyorstájékoztatójában a...
Az észak-amerikai profiligában is megfordult Ted Sator, az Alba Volán korábbi vezetőedzője lett a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya - döntött a hazai szövetség elnöksége.
A személyszállító vonatok menetidejében 15-20 perces késések várhatók a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, mert egy felsővezeték meghibásodása miatt csak egy vágány járható.
Ésszerű gazdaságpolitikával megelőzhető lett volna a hitelfelvétel - áll a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnökének hétfői közleményében, amely a forint stabilitását és az államháztartás rendbetételét nevezi a legfontosabbnak.
A küldöttség csak akkor utazik Washingtonba, ha meghívást kap az amerikai kongresszustól - mondta Berényi József, az MKP külpolitikáért felelős alelnöke
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner tisztában van azzal, hogy egyetlen hibát sem engedhetnek meg maguknak a szezon utolsó öt versenyén, ha partiban akarnak maradni a bajnokság élén álló Brawn GP-vel.
Egyre több férfi esetében diagnosztizálnak prosztatarákot. Az Egyesült Államokban 2009-ben 192 280 férfinél találtak prosztatadaganatot, melyek közül 27 360 halálos eset. A statisztikák szerint az Egyesült Államokban a prosztatarák okozza a legtöbb elhalálozást a férfiak esetében.