2009. szeptember 7. hétfő

szept. 7
6:18
"Emberhez méltóan haljunk meg" (Spa Trend Online)
Bitó László agykutató, író, ma 75 éves. Évtizedekig dolgozott New Yorkban, a Columbia egyetemen. A Xalatan nevű gyógyszere segítségével - ami 2002-ben az év gyógyszere lett - százezrek kerülték el a szemműtétet. A '90-es évek elején hazatért, írói, közírói munkásságot folytat, foglalkozik az eutanázia kérdésével is. Legjelentősebb irodalmi munkájának legutóbb megjelent regényét, az Áldott vagy…
szept. 7
6:36
Száz éve született Elia Kazan filmrendező (Spa Trend Online)
Szeptember 7-én lenne száz éves Elia Kazan, kora egyik legkiemelkedőbb és talán legvitatottabb filmrendezője. Szakmailag a legnagyobbak közé tartozott, mestermunkák sora (A vágy villamosa, Édentől keletre, A rakparton) került ki keze alól, ugyanakkor lelkes részvétele az ötvenes évek kommunista boszorkányüldözésében számos pályatársa haragját vívta ki és élete végéig árnyékot vetett rá.
szept. 7
8:51
Jövőre Budapestre jön a U2 (Infostart)
Tizenhét év után újra Budapestre látogat jövőre a U2 - értesült a Blikk. A napilap úgy tudja: az ír együttes menedzsmentje és a koncertszervező Live Nation már lefoglalta 2010. szeptember 8-ára a Puskás Ferenc Stadiont.
szept. 7
9:39
Alternatív Színházi Szemle: a kitaposott utakról letérve (Metropol)
A Független Szín­házak Szövetsége (FSZSZ) és a Befogadó Színházak Társulása idén is megrendezi az Alternatív Színházi Szemlét Debrecenben.
szept. 7
9:57
Frissül a londoni Hajlakk (Metropol)
.
szept. 7
12:00
Velencei Filmfesztivál - Vörös szőnyegen a magyar dívák (Spa Trend Online)
Két magyar színésznő, Gryllus Dorka és Tóth Orsi is felvonul a filmvilág legnagyobb sztárjaival szerdán és csütörtökön a Palazzo del Cinema vörös szőnyegén a 66. Velencei Filmfesztiválon - tájékoztatta a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-t.

Keresés