2009. szeptember 7. hétfő

szept. 7
9:30
Bodnár vállalja a játékot a portugálok ellen (Infostart)
A másfél hete halálos közúti balesetet okozott Bodnár László vállalja a játékot szerdán a Portugália elleni labdarúgó világbajnoki selejtezőn.
szept. 7
9:30
Felerősödött az influenzajárvány az USA-ban - kétezer beteg diák egy egyetemen (HírTV)
A Washington Állami Egyetem mintegy 2 ezer hallgatója betegedett meg az első tanítási héten az új influenzában – közölték az egyetem vezetői. A múlt hét végén laboratóriumilag is bebizonyosodott, hogy a kórokozó az új H1N1-es vírus.
szept. 7
9:30
Nemzetközi piacokkal együtt ugrott meg a BUX (ProfitLine)
A Veszteséges múlt heti szereplés után a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,79 pontos emelkedéssel, 19.026,17 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,84 százalékkal erősödött.
szept. 7
9:32
Továbbra is szenved az orosz Severstal (ProfitLine)
Oroszország legnagyobb acélipari vállalata, a Severstal a második negyedévben 290 millió dolláros veszteségről számolt be, szemben az egy évvel korábbi 1,5 milliárd dolláros nyereséggel, mindennek oka a továbbra is sebezhető piaci folyamatok, valamint az alacsony kereslet.
szept. 7
9:36
BUX: +0,84 százalék nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,79 pontos emelkedéssel, 19.026,17 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,84 százalékkal erősödött.
szept. 7
9:36
"Drágán fog fizetni mindenki, aki menedéket nyújt katonai bűnözőknek" (Kripto Akadémia)
Gyilkosok bújtatásával vádolta meg Szíriát Núri al-Máliki iraki miniszterelnök, s független nemzetközi vizsgálatot követelt az augusztus 19-én történt, csaknem száz emberéletet követelő bagdadi robbantásokkal kapcsolatosan.
szept. 7
9:38
Csáky Pál: MKP-küldöttség utazik az Egyesült Államokba (Gondola)
Az Egyesült Államokba utazik a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) küldöttsége, hogy lobbizzon a vitatott szlovákiai nyelvtörvény módosítása ellen - közölte Csáky Pál pártelnök a TA3 szlovák...
szept. 7
9:39
Liptai és Gesztesi: Nincs válás (Blikk)
BUDAPEST — Látnoknak vagy jósnak kell lennie, aki megmondja, hogyan alakul a közeljövőben Liptai Claudia és Gesztesi Károly kapcsolata.
szept. 7
9:45
Megy a hangulattal a pesti börze is (Portfolio)
A múlt héten csökkenéssel zártak a vezető fejlett piaci indexek, és őket követve a magyar tőzsdén is lefelé csúsztak az árak. Igazán komoly korrekcióról azonban nem beszélhetünk, hiszen a lejtmenetet...
szept. 7
9:47
Már nem elérhetetlen a nyugdíjemelés (Portfolio)
Néhány hónappal ezelőtt még aggodalomra adott okot a holland vállalati nyugdíjalapok helyzete, az eszközök ugyanis a részvénypiaci zuhanás miatt nem voltak elégségesek a várható kötelezettségekre. Az...
szept. 7
9:48
AUD/USD Új éves csúcs (HírTV)
Az ausztrál dollár pénteken új éves csúcsot ért el a zöldhasúval szemben 0,8538-nál. 0,8533 fölött 0,8600-ig, és 0,8700-ig. a spekulánsok viszonylag gyors kamatemelésekre számítanak. Az AUD/USD-ot 0,8520-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
szept. 7
9:49
Még a kartell sem segíthet? (Portfolio)
Kismértékű pluszban tartózkodik a WTI októberi határidős árfolyama New Yorkban, ami 68.25 dolláros hordónkénti értéket jelent. Az olajár tekintetében a fundamentumok továbbra is inkább lefele mutató...
szept. 7
9:50
Életveszélyesen megsérült a polgármester (HírTV)
Súlyos fejsérüléssel, életveszélyes állapotban szállították kórházba Tiszaalpár polgármesterét. Bodor Ferenc egy krosszpályán kerékpározott, amikor egy bukkanó után elesett és beütötte a fejét. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit és azt, hogy hogyan kerülhetett a motorok részére kialakított pályára a férfi biciklivel - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun…
szept. 7
9:54
Elgázoltak egy nőt Szigetszentmiklóson (Gondola)
Belehalt sérüléseibe az a nő, akit hétfő reggel ütött el egy személygépkocsi Szigetszentmiklóson - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. A baleset a település...
szept. 7
9:56
Fidesz: fejlesztéseket veszélyeztet az idegenforgalmi adó kiegészítésének megvonása (Gondola)
A fejlesztést, de sok település esetén a működést is veszélyezteti, ha az eddig kiszivárgott terveknek megfelelően a kormány felére csökkenti a turizmusból élő önkormányzatok idegenforgalmi...
szept. 7
9:57
Gigantikus csokiüzlet a láthatáron (Privátbankár)
Tízmilliárd font feletti készpénzes és részvénycserés felvásárlási ajánlatot tett a brit Cadbury édességgyártóra a világ második élelmiszeripari óriáscége, a Kraft Foods. A pontosan 10,2 milliárd f...
szept. 7
9:58
Magyar Hírlap: 9 hónap után 19 millió forinttal távozott az MNV vezérigazgató-helyettese (Gondola)
Bár alig 9 hónapot dolgozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél Szűcs Júlia volt gazdasági vezérigazgató-helyettes, a vonatkozó törvények alapján, három jogcímen csaknem 20 millió forint...
szept. 7
10:03
Szinte biztosra vehető a pozitív hangvételű IMF-zárójelentés (Commerzbank) (Portfolio)
Az IMF-delegáció vizsgálatának végén nagy valószínűséggel a szokásos formulák hangoznak majd el, sajtótájékoztatónak álcázva: "szigorú és fegyelmezett államháztartás", meg "ambícióval teli jövő évi...
szept. 7
10:05
Illegális állami támogatásokat kapott az Airbus (Portfolio)
A WTO több mint 1,000 oldalas dokumentumot adott át az EU-nak arról, hogy vajon az Airbus számára juttatott állami támogatások illegálisak voltak-e, bár a jelentés még hónapokig nem kerülhet a...
szept. 7
10:06
Halált okozott a nagyfeszültségű vezeték (HírTV)
Egy lelógó vezeték miatti áramütés okozta egy apa és fia halálát Tiszaföldváron - értesült a HavariaPress.
szept. 7
10:06
270 forint irányába mozdult az EURO árfolyama (ProfitLine)
A forint kissé erősödött: az eurót 271,74 forinton jegyezték hétfőn délelőtt a bankközi piacon, szemben a péntek délután négy órai 273,32 forinttal.
szept. 7
10:12
A Kraft Foods 10,2 milliárd fontot ajánl a Cadburyért (Gondola)
Tízmilliárd font feletti készpénzes és részvénycserés felvásárlási ajánlatot tett a brit Cadbury édességgyártóra a világ második élelmiszeripari óriáscége, a Kraft Foods. A pontosan 10,2 milliárd...
szept. 7
10:12
Orbáni látomás: nagy kormánypárt (Alternatív Energia)
Magyarországon jobboldali konjunktúra van, de ha az országgyűlési választás után mindössze „ellenkormányzást” hoznak létre, akkor visszajön az a duális erőtér, ahol az egymásnak feszülés a legfontosabb. A többi között erről beszélt a Kötcsén rendezett Polgári Pikniken Orbán Viktor, aki „a nemzeti ügyek kormányzásáról” és „magyar ország” létrehozásáról is szólt. Esztergomban pedig a fideszes…
szept. 7
10:12
A gázoló Bodnár szerdán már vállalja a játékot (Blikk)
szept. 7
10:14
Irán kész "igazságos párbeszédre" atomprogramjáról a nagyhatalmakkal (Gondola)
Irán kész "igazságos párbeszédet" folytatni atomprogramjáról a nagyhatalmakkal - jelentette ki hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád elnök, s újfent késznek mutatkozott arra, hogy Barack Obama...
szept. 7
10:14
Fidesz: "Első céltáblájuk az önkormányzatok" (Alternatív Energia)
A fejlesztéseket, de sok település esetén a működést is veszélyezteti, ha az eddig kiszivárgott terveknek megfelelően a kormány felére csökkenti a turizmusból élő önkormányzatok idegenforgalmi adójának (ifa) kiegészítését - közölte hétfői, hévízi sajtótájékoztatóján Manninger Jenő (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.
szept. 7
10:14
Halálos gázolás Szigetszentmiklóson (Blikk)
szept. 7
10:15
Erősödött a forint - a 270 még nincs veszélyben (Privátbankár)
A forint kissé erősödött: az eurót 271,74 forinton jegyezték hétfőn délelőtt a bankközi piacon, szemben a péntek délután négy órai 273,32 forinttal. A bankközi piacon a hangulat alapvetően pozitív,...
szept. 7
10:15
Új találmány: öregedést lassító fehérje (Infostart)
Német kutatóknak sikerült újabb lépést tenniük az öregedés lassítása irányában: a p53-as fehérje úgy lassítja a szövetek és szervek leépülését, hogy védi azok megújulási mechanizmusát.
szept. 7
10:17
Online marketing: áldás vagy átok az információs társadalomra? (Privátbankár)
A JogiForum.hu a Reklámkonferencián reklámjogi szekciót tart a reklámtörvény és a kapcsolódó jogszabályok új rendelkezéseinek, gyakorlati kérdéseinek tisztázására (x)
szept. 7
10:21
Brüsszel: kell a román magántőke (Portfolio)
Az Európai Bizottság hozzájárulna a romániai takarékpénztár, a CEC állami tőkeemeléséhez, amennyiben 30%-os mértékben magántőkét is bevonnának a takarékpénztárba - írja a Ziraul Financial. Az...
szept. 7
10:21
Lidl: íme a titkos videók! Most minden kiderül! (Pénzcentrum)
Végre a televíziók képernyőjén is láthatóak a Lidl exkluzív reklámszpotjai. Az üzletlánc kisfilmjeiben egy igazi celeb a főszereplő....
szept. 7
10:24
A 2009-09-07 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2009-09-07 09:57:00
szept. 7
10:24
Megugrott az Euro árfolyama a német makroadat előtt (ProfitLine)
A várhatóan emelkedő európai befektetői hangulat hatására már második napja erősödik az euró a dollárral szemben. Előnyre tett szert a japán jennel szemben is a közös európai valuta, immár harmadik napja, miután várakozások szerint júliusban ismét emelkedett a német ipari megrendelés.
szept. 7
10:26
Kivizsgálást sürget Merkel (HírTV)
Alapos és gyors NATO-vizsgálatot követel Angela Merkel a pénteki afganisztáni légicsapás ügyében, amelyben feltehetőleg sok civil is meghalt.
szept. 7
10:28
„Bevetésre kész” - Bodnár csatlakozik a válogatotthoz (HírTV)
Egynapos szabadság után ismét együtt van Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában a szerdai, portugálok elleni vb-selejtezőre készülő válogatottunk, s hétfőn délelőtt csatlakozik társaihoz Bodnár László is.
szept. 7
10:30
Botrányos! - Nem létező szavazók voksaival nyert az afgán elnök? (Kripto Akadémia)
Nem létező szavazóhelyiségek százait jegyeztették be Hamid Karzai afgán államfő hívei az elnökválasztás előtt, amelyekben Karzait támogató szavazatok ezreit könyvelték el a voksolás után - írta a The New York Times.
szept. 7
10:30
Az allergiás nátha gyógyszeres kezeléséről (WebBeteg)
A kezelés magában foglalja a megelőzést, az allergének elkerülését és eltávolítását, a lépcsőzetesség elvén alapuló tüneti-gyógyszeres kezelést, az immunterápiát valamint a gondozást.
szept. 7
10:32
Amerikában lobbiznak a szlovák nyelvtörvény ügyében (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államokba utazik a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) küldöttsége, hogy lobbizzon a vitatott szlovákiai nyelvtörvény módosítása ellen - közölte Csáky Pál pártelnök a TA3 szlovák hírtelevíziónak nyilatkozva.
szept. 7
10:33
Fogyni akarsz? Kezdj el edzeni! (Édenkert)
Azt gondoljuk: nem hiányzik, hogy bámulják, milyen béna vagyok...aztán azt, hogy nincs a közelemben kulturált edzőterem. Kifogás mindig van, edzés annál kevesebb. Nincs több szöveg, csak az, amit itt olvasol arról, mit kell tenned! Még egy hírességet is bevetettünk kedvcsinálónak!
szept. 7
10:33
MNV: húszmilliós végkielégítés 9 hónap után (HR Portál)
Bár alig 9 hónapot dolgozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél Szűcs Júlia volt gazdasági vezérigazgató-helyettes, a vonatkozó törvények alapján, három jogcímen csaknem 20 millió forint végkielégítés járt neki - olvasható a Magyar Hírlap hétfői számában.
szept. 7
10:35
Változás az Origo Zrt. élén (HR Portál)
A Magyar Telekom 100 százalékos tulajdonában álló Origo Zrt. vezérigazgatójának, Fischer Andrásnak a munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnik. Feladatait szeptember 5-étől megbízott vezérigazgatóként Horváth János veszi át, aki eddig a Magyar Telekom új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletág médiaportfolió menedzselési igazgatójaként dolgozott - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
szept. 7
10:39
H1N1: sok csepeli diák már tünetmentes (Infostart)
Tanítás nélküli munkanapot tartanak hétfőn abban a csepeli iskolában, ahol a múlt héten 110 diák és tanár betegedett meg, többen közülük új típusú influenzától. Sepsi Zsigmond, az oktatási központ vezetője az InfoRádiónak elmondta: terveik szerint kedden már lesz tanítás.
szept. 7
10:39
Argentína visszatérhet a nemzetközi hitelpiacra (Portfolio)
Az argentin kormány rábólintott arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei újból betekintsenek az ország gazdasági folyamataiba - írja a Reuters az egyik helyi napilap vasárnapi számára...
szept. 7
10:41
Esik a szálllodai foglaltság a világ nagyvárosaiban (Portfolio)
Átlagosan közel 12%-kal esett az idei első félévben a világ szállodáinak foglaltsági rátája, derül ki az STRGlobal által publikált adatokból. A világ nagyvárosai közül a londoni foglaltság tartotta...
szept. 7
10:42
NOK/JPY A vártnál kevésbé kedvezőtlen norvég ipari adatok (HírTV)
Júliusban 8,0%-kal csökkent a norvég ipari termelés (előző: -6,3%). A feldolgozóipari termelés -8,9%-os értéket hozott (előrejelzés -9,2%, előző: -10,1%). A NOK/JPY-t 15,55-ön jegyzik, és a vártnál kedvezőbb adatok után tovább erősödött. Sorozatban 4. napja könyvelnek el nyereségeket. Ellenállás 16,00-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
szept. 7
10:42
Európában is örömmel fogadták a G20-as csúcs döntéseit (ProfitLine)
Megnyugodott a befektetői hangulat a G20-as csúcs után, folytatódnak a fiskális és a monetáris gazdaságélénkítő intézkedések. Az európai piacok elsősorban a banki papírok vezetésével erősödtek. A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója nyitáskor 0,8 százalékkal 970,25 pontra emelkedett.
szept. 7
10:44
A forint nem osztozik a BUX jókedvében (HírTV)
Csaknem 260 pontos erősödéssel kezdte a hétfői kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 10 óra előtt 19 122 ponton állt, ami 1,4 százalékkal magasabb a múlt pénteki záróértéknél. Az OTP papírjai csaknem 1,5 százalékkal erősödtek, 4800 forint fölött cseréltek gazdát. A Mol részvényei 14150 forintot értek, ez 2 százalékos erősödés.
szept. 7
10:46
EU-s Sentix-befektetöi bizalom: 14,6 pont- elörejelzés: -13,5 pont (HírTV)
EU-s Sentix-befektetői bizalom szeptemberi mutatója: 14,6 pont- előrejelzés: -13,5 pont- előző havi érték: -17,0 pont. Részletek következnek
szept. 7
10:48
Izrael több mint 300 új ciszjordániai lakás felépítését engedélyezte (Gondola)
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter 366 új lakás felépítését engedélyezte a megszállt Ciszjordániában lévő zsidó telepeken és Kelet-Jeruzsálemben - jelentette be hétfőn Barak hivatala. Benjámin...

Keresés