2009. szeptember 7. hétfő

szept. 7
11:09
Túlzóak a hírek a gólyatáborban megbetegedett egyetemistákról (hirado.hu)
Az ELTE hallgatói önkormányzata szerint: egyetlen egyszerű megfázásnál, hétköznapi influenzánál súlyosabb esetről egyelőre nem tudnak
szept. 7
11:11
Két személygépkocsi ütközött Debrecen belvárosában (hirado.hu)
A baleset következtében az egyik személygépkocsi utasa a helyszínen életét vesztette, a két sofőrt sérülésekkel kórházba szállították
szept. 7
11:13
Kamatmentes kölcsönt igényelhetnek a bőcsi viharkárosultak (hirado.hu)
A péntek éjszakai viharban összesen ötven ház sérült meg a borsodi településen
szept. 7
11:15
Földrengés Albániában (Infostart)
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti hetes fokozatú földrengés volt éjjel Albánia északkeleti, hegyvidéki részén.
szept. 7
11:15
Cégalapítás az EU-ban: költség, tőke, idő (Adózóna)
Az Európai Unió jogharmonizációs törekvéseinek következtében a különböző cégformák értelmezése, gazdasági, illetve felelősségi tartalma az unió országain belül közel azonos. A cégalapítás feltételei azonban tagállamonként még mindig sokban eltérnek. Elsősorban a tagállamok gazdasági fejlettségéből adódó speciális tényezők, úgymint a cégalapítási procedúra, a költségek, az eltérő tőkekövetelmények…
szept. 7
11:15
Hogyan változik Budapest közlekedése? (Portfolio)
A kötött pályás közlekedést favorizálja az idén elfogadott új budapesti közlekedésfejlesztési koncepció - mondta az InfoRádió által megkérdezett közlekedési szakértő. Molnár László arról is beszélt,...
szept. 7
11:15
Keinekent pereli a Heineken (Pénzcentrum)
Nem Heineken: ennyit jelent a Keineken márka, melyet egy svájci sörfőzde dobott piacra, miután megelégelte, hogy a helyi boltokat elárasztotta a holland szesz. A Heineken most perelni próbál....
szept. 7
11:15
Kész közvetíteni Magyarország és Szlovákia között az uniós vezető (hirado.hu)
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke ígéretet tett Szil Katalinnak, hogy átnézik, mit tehetnek a kérdésben
szept. 7
11:17
Letámadta rajongója a magyar hírességet (hirado.hu)
Sokan úgy gondolják, hogy bármit megengedhetnek maguknak velem kapcsolatban, többen gátlás nélkül fogdossák a fenekemet - mondta a történtekről Molnár Anikó
szept. 7
11:18
EUR/USD Bizakodó befektetők (HírTV)
A Sentix-befektetői bizalom mutatója szeptemberben -17,0 pontról -14,6 pontra javult, miközben az elemzők -13,7 pontos értéket vártak. Tavaly október óta nem voltak ennyire bizakodóak a befektetők. Az adatok arra utalnak, hogy a befektetők szerint is javulhat a gazdasági helyzet. Az EUR/USD-ot 1,4340-en jegyzik. Ellenállás 1,4400-nél található. 1,4317 alatt 1,4293-ig eshet az árfolyam. /in-…
szept. 7
11:18
Tovább tépik a Freesoft papírját (ProfitLine)
Életre kelt a Freesoft árfolyama, hosszan tartó agóniája után a részvényt már második napja tépik a befektetők, a pénteki 20 százalékos emelkedés után, ma már ismét 15 százalék feletti emelkedést mutat.
szept. 7
11:20
Életveszélyes késelés egy pesti szórakozóhelyen (HírTV)
Életveszélyesen sérült meg az a férfi, akit többször is megszúrtak egy pesti szórakozóhelyen, a tetteseket egyelőre keresi a rendőrség - értesült a HavariaPress.
szept. 7
11:20
A Lehman csőd előtti szinten az eurózóna befektetői hangulata (ProfitLine)
A Sentix kezelésében lévő euróövezeti üzleti bizalmi index értéke -14,6 pontra javult szeptemberben az előző havi -17 pontról, ilyen magas szinten legutóbb tavaly szeptemberben, még a Lehman Brothers csődje előtt volt. Igaz a javulás mértéke elmaradt az elemzői várakozásoktól, melyek -13,5 pontra történő javulást vártak.
szept. 7
11:24
NATO-légicsapás - jó tudni: "Nem azért vagyunk ott, hogy elfoglaljuk az országot, hanem azért, hogy segítsünk" (Kripto Akadémia)
Több fronton is magyarázkodásra kényszerült hétfőn a német kormány az elmúlt heti észak-afganisztáni - a Bundeswehr helyi kontingensének utasítására végrehajtott - NATO-légicsapás miatt.
szept. 7
11:24
MVSZ: Fico és Bajnai ne menjen Szécsénybe! (Alternatív Energia)
Tiltakozik a magyar és a szlovák miniszterelnök szécsényi találkozója ellen a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) nógrádi szervezete - erről közleményben tájékoztatta az MTI-t hétfőn a megyei elnök.
szept. 7
11:24
Zebrán gázolt a BKV-busz (Blikk)
szept. 7
11:26
Nagy erejű földrengés volt Albániában (Blikk)
szept. 7
11:27
Váratlanul nagyot billent a cseh külkermérleg (Privátbankár)
A vártnál nagyobb többlet keletkezett Csehország külkereskedelmi mérlegében júliusban. A statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint a többlet 12,25 milliárd korona (686,4 millió dollár volt)...
szept. 7
11:27
Bujtort már nem gépek tartják életben (hirado.hu)
Eperjes Károly szerint októberben a veszprémi színház Latinovits Zoltánról elnevezett stúdióját már Bujtorral közösen avatják fel
szept. 7
11:29
Berlusconi saját tévécsatornáján fényezi magát (hirado.hu)
Kedveltségi mutatóm 70 százalék körül mozog, nincs megbánnivalóm. Az olaszok többsége szívesen lenne olyan, mint én - mondta az olasz miniszterelnök
szept. 7
11:31
Gyalogost ütött el egy BKV-busz a XI. kerületben (hirado.hu)
A férfi a zebrán lépett a jármű elé
szept. 7
11:33
Nabucco: "megfojtatása következik" (Portfolio)
Ahogy Fülig Jimmy mondaná: "megfojtatása következik". Az Oroszországot elkerülő földgázvezeték megálmodói a potenciális exportőrök között kezdettől kiemelt szerepet szántak a Kaspi-tengeri térség...
szept. 7
11:33
Visszeresség: milyen vizsgálatokra számíthat? (WebBeteg)
A visszérbetegség kivizsgálása a beteg számára fájdalmatlan. Egyszerű és gyors vizsgálatokkal feltérképezhetőek azok az érszakaszok, amelyek elégtelen működése miatt a vér visszafelé áramlásra képes, előidézve a visszértágulatot.
szept. 7
11:33
Azonosítottak három, az Alzheimer-kórhoz köthető gént (hirado.hu)
Az Alzheimer-kór világszerte 26 millió embert érint, becslések szerint azonban ez a szám 2050-re meghaladhatja a 100 milliót
szept. 7
11:35
Uniós csapás a devizahitelekre? (Portfolio)
A külföldi devizában denominált jelzáloghiteleket büntető szabályok bevezetésével fenyegetőzik az Európai Bizottság, mivel úgy véli, a nem megfelelő hitelezési gyakorlat kis híján romba döntötte...
szept. 7
11:35
Az MVSZ nem nézi jó szemmel Bajnai és Fico szécsényi találkozóját (hirado.hu)
"Az MVSZ megdöbbenéssel értesült arról, hogy "Bajnai Gordon Rákóczi városában, fogadja a szélsőségesen elvakult magyargyűlöletet gerjesztő Robert Ficot" - közölte a szervezet nógrádi elnöke
szept. 7
11:36
EUR/TRY A török gazdaságnak kevesebb kölcsönre van szüksége (HírTV)
Viszonylag kedvezően alakul a török gazdasági helyzet, ezért azt beszélték, hogy talán nem lesz szükség az IMF mentőcsomagjára. Az EUR/TRY-t 2,1375-ön jegyzik. Ellenállás 2,1600-nál található. 2,1300 alatt gyorsan 2,1000-re eshet a jegyzés, ahol érdemes lehet stop-eladásokat indítani. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
szept. 7
11:36
Mi volt a múlt héten? Piaci megingás avagy a korrekció előszele (ProfitLine)
A múlt héten elvesztették a lendületüket a vezető nemzetközi piacok, igaz az azt megelőző héten még idei évi csúcsukat döngették. Sokan már úgy vélik, hogy a hat hónapja tartó piaci menetelés kicsit sok, azonban a hét végére érkező újabb kedvező amerikai makroadat meggyőzte őket is a további emelkedés felől.
szept. 7
11:37
Nem túl biztató cikkel sokkol a Financial Times! (hirado.hu)
A lapban megjelent írás szerint, a válság hosszú távú következménye Európa gyorsuló gazdaságának hanyatlása lehet
szept. 7
11:38
Kompkatasztrófa: több mint egy napig sodródott (HírTV)
Több mint egy napig sodródott a tengeren az a nő, akit hétfőn mentettek ki a Fülöp-szigetek körüli vizekből a kompkatasztrófa után - közölte a szigetország haditengerészete. A vasárnap hajnalban elsüllyedt jármű fedélzetén 968 ember volt, és 957-et sikerült megmenteni. Közben menteni kellett egy teherhajó legénységét is, amely helyi idő szerint vasárnap este süllyedt el.
szept. 7
11:39
Új EMEA-marketinges az Avayánál (Kreatív Online)
Az angol E.Ontól érkezett az Avayához Biswajit Parashar. A szakember az EMEA régióban lát el marketingvezetői feladatokat az IT-piacon működő vállalatnál.
szept. 7
11:39
Jeszenszky Zita, a Pénzjegynyomda Zrt. HR igazgatója (HR Portál)
Jeszenszky Zita közel egy éve tölti be a Pénzjegynyomda HR igazgatói pozícióját. A szakember a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő cégnél 436 dolgozó humán erőforrás menedzsmentjéért felel.
szept. 7
11:40
Magyarországot sújtotta a legkeményebben a válság (HírTV)
Az Európai Unióban Magyarországot sújtotta a legkeményebben a válság - derül ki a német Deka Bank összesítő elemzéséből.
szept. 7
11:42
Izraeli lakások Ciszjordániában (Metropol)
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter 455 új lakás felépítését engedélyezte a megszállt Ciszjordániában lévő zsidó telepeken és Kelet-Jeruzsálemben, ami ellentmondásos módon elvezethet a zsidó telepek bővítésének befagyasztását célzó amerikai követelés teljesítéséhez.
szept. 7
11:42
A Morakot tájfun "áldozata" lett a tajvani miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Liu Csao-siuan tajvani miniszterelnök közölte hétfőn: lemondott tisztségéről, hogy elősegítse a kabinet átalakítását az erősödő bírálatok nyomán, miszerint a kormány lassan reagált a közelmúltbeli pusztító tájfunra.
szept. 7
11:44
Berlusconi, a példakép (Metropol)
Az olaszok többsége szívesen lenne olyan, mint én, s egyetért a viselkedésemmel, nyilatkozta az olasz kormányfő a saját tulajdonában lévő Canale 5 tv-adónak.
szept. 7
11:44
Berlusconi: az olaszok olyanok akarnak lenni, mint én (Kripto Akadémia)
Az olasz miniszterelnök büszke kormányának első 14 hónapjára, s úgy véli, hogy a magánélete körül csapott botrányok nem csorbították népszerűségét.
szept. 7
11:45
A GAZ nem akar Opelt venni (Privátbankár)
Az orosz OAO GAZ Group egyelőre nem kíván részesedést szerezni a General Motors Co. tulajdonában lévő Opel autógyárban - közölte a GAZ többségi tulajdonosa Oleg Gyeripaszka a Vedomosztyi gazdasági nap...
szept. 7
11:45
Késelés egy budapesti sörözőben (hirado.hu)
A megsebzett 45 éves férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba
szept. 7
11:46
Irán folytatja atomprogramját (Kripto Akadémia)
Irán folytatja vitatott atomprogramját, és soha nem bocsátkozik tárgyalásokba az atomenergia felhasználására vonatkozó "elidegeníthetetlen" jogáról - jelentette ki hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, akinek szavai valószínűleg csalódást okoznak a nyugati nagyhatalmaknak.
szept. 7
11:47
Brazília nem kér az OPEC-ből (Privátbankár)
Brazíliának nem érdeke, hogy beszálljon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetébe (OPEC), mivel nincs olyan törekvése, hogy nyersolajat exportáljon. A brazil elnök erről francia lapoknak nyilatkozott. ...
szept. 7
11:48
Roppant különös! A németek többsége nem hisz a politikusoknak (Kripto Akadémia)
A németek túlnyomó többsége nem hisz a politikusoknak egy friss felmérés szerint.
szept. 7
11:50
"Hiányzik a térség szakmai ismerete, a másik iránti empátia és a diplomáciai tehetség" (Kripto Akadémia)
Nem Szlovákia és Magyarország lakossága, hanem a szlovák és a magyar politikusok közti kapcsolatok vannak a mélyponton - állítja a Mladá Fronta Dnes című liberális cseh napilap hétfői elemzésében.
szept. 7
11:51
Bosszút állhatnak a szavazók a kormányon (Infostart)
Előfordulhat, hogy az írek ismét nemet mondanak a Lisszaboni Szerződésre - ettől rettegnek a Európai Bizottságban és az unió azon tagállamaiban, amelyek a több százoldalas dokumentumtól azt várják, hogy könnyebbé és átláthatóbbá teszi a döntéshozatal a 27 tagú közösségben. Felmérések szerint ugyanis az "igen" tábor támogatottsága visszaesett Írországban.
szept. 7
11:51
Itt az új Tesco: 50 százalékos megtakarítás! (Pénzcentrum)
Szeptember 4-től várja a vásárlókat a Tesco hipermarket-lánc legújabb tagja Dunakeszin, amely a környezetbarát tervezés és kivitelezés révén Közép-Európában egyedülálló energia-megtakarítási mutatókkal, a hipermarket-lánc eddigi legzöldebb áruháza lett....
szept. 7
11:54
10 pontos programot hirdetett Bajnai (HírTV)
10 pontból álló közbiztonsági programot hirdetett meg Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn a Rendőrtiszti Főiskola tanévnyitóján.
szept. 7
11:54
Nem vágyik OPEC tagságra Brazília (ProfitLine)
Brazíliának nem érdeke, hogy beszálljon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetébe (OPEC), mivel nincs olyan törekvése, hogy nyersolajat exportáljon. A brazil elnök erről francia lapoknak nyilatkozott.
szept. 7
11:56
Nem tudni, miért próbált véget vetni életének (HírTV)
Egyelőre nem tudni, miért próbált véget vetni életének a fiatalember, aki váratlanul egy autó elé ugrott vasárnap Mindszenten - értesült a HavariaPress.
szept. 7
11:56
Hónapról hónapra hízik a cseh kereskedelmi aktívum (ProfitLine)
A vártnál nagyobb többlet keletkezett Csehország külkereskedelmi mérlegében júliusban, mely már egyhuzamban a hetedik hónap, mikor növekvő aktívum tapasztalható. A statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint a többlet 12,25 milliárd korona (686,4 millió dollár volt). Elemzők 9,4 milliárd koronára számítottak.
szept. 7
11:57
Új igazgató a Traffic BTL élén (Kreatív Online)
Az újonnan létrehozott igazgatói pozícióba Fáth Ákost nevezték ki a Traffic BTL-nél. Az ügynökség irányításáért korábban felelős Koródi Zsuzsanna szülési szabadságra ment.

Keresés