Hétfőn zárva lesz a New York-i értéktőzsde, nemzeti ünnep miatt. Pénteken a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,03 százalék (96,66 pont) emelkedéssel 9441,27 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,79 százalékkal (35,58 ponttal) 2018,78 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 1,31 százalékkal (13,16 ponttal) 1016,40 pontra nőtt.
2009. október 27-28-án a Syma rendezvénycsarnokban kerül megrendezésre a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás, mely 2004 óta a hazai HR szakma egyik legnagyobb rendezvénye.
Magyar-szlovák EBESZ-egyeztetést tartanak még ebben a hónapban a szlovák nyelvtörvény végrehajtásáról a magyar-szlovák kormányközi kisebbségi vegyes bizottság rendkívüli ülésén, szakértők...
Elkezdték megvizsgálni azt a negyven perces felvételt, amelyen egy Kína felett lebegő azonosítatlan repülő tárgy látható. A videót a július 22-ei napfogyatkozás alatt készítették, és szakemberek szerint ez egy fontos mérföldkő annak bizonyításában, hogy nem vagyunk egyedül.
A Fidesz szerint a kormány több rendőr helyett "üres dumával" szeretné az embereket megnyugtatni - reagált a kormányfő szavaira hétfői sajtótájékoztatóján a Fidesz a helyettes szóvivője. Bajnai Gordon rendőrtiszti főiskolán elmondott beszéde erőtlen, gyenge és semmitmondó volt - tette hozzá Cser-Palkovics András.
Megsérült három, a gumifal mögött szabálytalanul várakozó néző vasárnap Székesfehérváron, az egyik parkolóban felállított, közforgalom elől elzárt gokartpályán - közölte a hétfőn a rendőrség. A...
A kutyát elpasszolták Anyukához, a macskát befogadta egy régi barát, aki talán a nyaralás után is még szóba áll velünk. De mi lesz a virágokkal? Hogy bírnak ki heteket? Erre is van megoldás...
Komoly szárnyalás bontakozott ki ma délután a Rába részvények piacán, az árfolyam már 15%-os pluszban, 723 forinton tartózkodik. Az emelkedés mögött nincs új piacmozgató hír, Juhász Richárd, a...
Egy Svédországban élő eritreai férfinak óriási szerencséje volt: egy kaparós sorsjeggyel közel 32 millió forintnak megfelelő svéd koronát nyert, ám nem biztos, hogy felveheti a nyereményt, mert még személyi száma sincs....
Az elmúlt hónapban a piac volatilitása nagy volt, gyakori irányváltások történtek, a likviditás jórészt csekély volt. Továbbra is várjuk azt, hogy a piaci trend egyértelmű irányt vegyen, azaz, lesz-e...
A Conness elindította a Prizma kutatási-panel családot. A paneltagoknak szórakoztató tartalmat kínálnak, az első kutatás a kommunikációs szakma boldogság-indexe lesz.
A szakértői delegációk szintjén megállapodást kötött a magyar hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság, amelynek értelmében fél évvel 2010. október 5-ig meghosszabbítják a tavaly...
Az USD/CHF továbbra is gyengélkedik, és minimumot ért el 1,0558-nál, majd összeszedte magát 1,0599-ig. Ha sikerül bevenni az 1,06-os szintet, célba vehetik az 1,0636-os csúcsot. a napi minimum alatt tesztelhetik az 1,0540-es szintet. Az USD/CHF-et 1,0595-ön jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A GBP/USD összeszedte magát 1,6112-es 6 hetes minimuma után. a BoE csütörtöki ülésére való tekintettel érdemes lehet eladásokat indítani 1,64-nél. azzal számolunk, hogy a bank ugyan nem változtat alapkamatán, azonban tovább növeli államkötvény-vásárlási programjának volumenét. a GBP/USD-ot 1,6389-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Azonnali válságkezelésre és a biztonságos működés megteremtésére van szükség a Pécs vagyonát kezelő Pécs Holding Zrt.-nél Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely polgármestere szerint, aki ezt a cég...
Beer Miklós váci püspök kezdeményezésére imaórát tartanak a szécsényi ferencesek csütörtökön, Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök találkozójának napján - tudatta a Ferences Sajtóközpont vezetője hétfőn.
Csaknem 14 ezer pár hamis márkajelzésű sportcipőt foglaltak le Nagykanizsán, egy kamion vámvizsgálata során - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális...
A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) - a pénznyerő automata üzemeltetők, gyártók és forgalmazók érdekképviseleti szervezete - a Sukoróra tervezett King's City beruházás megvalósítását szakmai szempontok alapján nem tartja támogathatónak.
Szerdán megnyitja kapuit a Borkiállítás és Vásár a Budai Várban, ahol 15 ország 250 borászata, és közel 60 kulturális produkció, szebbnél szebb borok, kulináris élmények, látvány, zene, ünnepi forgata...
A Fidesz szerint a kormány több rendőr helyett "üres dumával" szeretné az embereket megnyugtatni - reagált a kormányfő szavaira hétfői sajtótájékoztatóján a Fidesz a helyettes szóvivője....
Ismét Jakab Istvánt választották a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökévé szeptember 5-én, szombaton, Karcagon, a Magosz országos tisztújító küldöttgyűlésén.
A felsőoktatási intézmények támogatása évek óta stagnál, a bejelentett zárolásokkal milliárdokat vesznek el az egyetemektől és főiskoláktól – így reagált Sió László fideszes szakpolitikus Hiller István szavaira. Az oktatási miniszter arról beszélt, hogy az elmúlt években a legjelentősebb felsőoktatási infrastrukturális fejlesztés valósult és valósul meg.
Több álláskereső közül válogatna? Érték Önök számára a jól képzett, diplomás munkaerő? Vegyen részt kiállítóként, az október 28-29-én megrendezésre kerülő Műegyetemi Állásbörzén.
2009. szeptember 19-én és 20-án kerül sor a Hacktivity 2009 konferenciára, új, tágasabb helyszínen a Trefort Kertben lévő Gólyavár Rendezvényközpontban - tájékoztat közleményében a Hacktivity.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn azzal vádolta Ukrajnát, hogy egyoldalúan változtatni akarja az orosz gáztranzit díjáról kötött megállapodást, egyúttal azt mondta a Gazprom vezérigazgatójának, hogy az eredeti megállapodás szerint járjon el, és ne állapodjon meg Ukrajnával a tranzitdíj módosításáról.
Az idei második negyedévben mennyiségében nőtt, értékében azonban csökkent a magyar kiskereskedelmi forgalom az előző év hasonló időszakához képest - közölte az ACNielsen Piackutató Kft. hétfőn. A...
Harry herceg, a brit uralkodó unokája az ősszel mindenképpen vissza szeretné csábítani egykori kedvesét, aki az év elején dobta. Az idén 25 éves Harry, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő...
Ismét Jakab Istvánt választották a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökévé szeptember 5-én, szombaton, Karcagon, a Magosz országos tisztújító küldöttgyűlésén - tudatta hétfőn az agár-érdekképviseleti szervezet.
A készenléti hitelkeret lehívásának fél éves meghosszabbításáról állapodott meg a magyar kormány az IMF szakértői delegációjával. Az indoklás szerint a hitelszerződés meghosszabbítására azért kerülhetett sor, mert az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedtek Magyarország nemzetközi tartalékai.
A telefonkészülék ipar következő nagy kihívása a mobiltelefon-felhasználók meggyőzése lesz a középkategóriás "okostelefonokra" való váltás szükségességéről
Nagyon rossz időszak van a magyar borásztársadalom mögött. A leépülés szélére jutott az ágazat, az emberek inkább kivágják szőlőiket, hiszen nem tudnak megélni a szőlőért, borért kapott pénzből - jelentette ki Font Sándor hétfői sajtótájékoztatóján.
A jelenlegi pénzügyi válság egyik lehetséges hosszú távú következménye lehet Európa gazdasági hanyatlásának felgyorsulása - írja Wolfgang Münchau, a Financial Times kolumnistája, aki szerint ez nem elkerülhetetlen út, de aggódik a bekövetkezése miatt.
Nem lépne koalícióra a "liberális Fidesszel", de kormányzati szerepre készül a Jobbik. A párt erősítené a honi mezőgazdaságot, és újratárgyalná a nemzetközi hitelszerződéseket.
Kedden is tanításmentes munkanap lesz a csepeli Adu Oktatási Központban - tudta meg elsőként az InfoRádió. Az intézmény vezetője elmondta: eddig 100 diák és 12 tanár fertőződött meg az új influenza vírusával, jelenleg pedig 68-an betegek.
A vártnál is jobban sújtotta a válság az európai légi közlekedést az első félévben, de az ágazat feltehetőleg túl van a nehezén. Az utasszámok cégtől függően 5-15 százalékkal estek vissza, a légi teherszállítás pedig 15-25 százalékos veszteséget szenvedett el. A légitársaságok likviditása a veszteségek ellenére erős, így 2011-ben megkezdődhet az ágazat növekedése....
Hétfőre számolja össze a rendőrség mennyibe került az adófizetőknek a szombati homoszexuális-felvonulás biztosítása. A rendezvényre kétszer annyi rendőrt vezényeltek, mint ahányan felvonultak. Az egyenruhásoknak még éjszaka is volt dolguk. Olvasónk, Velicsek László képeit megtekintheti galériánkban. Legyen Ön is a hírTV online csapatának része! Küldjön saját készítésű, ...
Az IMF hat hónappal 2010 október 5-ig meghosszabbította a Magyarország által lehívható készenléti hitel lejáratát, tekintettel a választásokra és az új kormányra - tette közzé az IMF honlapján hétfőn.
Az MSZP támogatja a kormány közrend és közbiztonság megerősítését célzó tízpontos programját - mondta Juhász Ferenc, a párt elnökségi tagja hétfőn az MTI-nek. Az MSZP azt szeretné, ha a rendőr az...
Hosszan tartó, súlyos betegségben 77 éves korában hétfőn elhunyt Endrész Sándor újságíró, az MTI Jász-Nagykun-Szolnok megyei szerkesztőségének volt vezetője; haláláról a család értesítette a távirati irodát.
Az eredeti, 2010 márciusi határidő helyett októberig hívhatja le Magyarország az IMF-EU-Világbank készenléti hitelének fel nem használt részleteit, a hitelkeretet biztosító nemzetközi szervezetek...
Az idén 4,5, jövőre 4,1 százalékos átlagos éves infláció várható, 2010 második felében csökkenhet az ütem a 3 százalékos cél alá, ebben egyetértés van Magyarország és a nemzetközi szervezetek...