Országos téli kampánnyal állt elő a Magyar Kerékpárosklub: január 24. és 29. között minden nap más szempontból veszik górcső alá a bringázást. A szervezők célja, hogy eloszlassák a téli kerékpározás körüli tévhiteket.
Olaszország aranyékszer-exportja tavaly mintegy 20 százalékkal csökkent értékben számolva az előző évhez képest - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat nem végleges adat alapján az olaszországi Fiera di Vicenza ékszerkiállítás hétvégi megnyitójához időzítve.
Hétfőn túlnyomóan borult lesz az ég, legfeljebb délutántól szakadozhat fel nyugaton a felhőzet. Reggelig a Dunántúlon egyre több helyen, majd hétfőn napközben elsősorban az ország középső tájain...
Némileg túlértékelt szinteken tartózkodik jelenleg a forint árfolyama - vélik a Danske Bank elemzői legfrissebb feltörekvő piaci anyagukban. A londoni szakértők arra számítanak, hogy év végére a...
Ismét pert indítanak az évekkel ezelőtt eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei az ügyben nyomozó rendőrfelügyelő ellen. Kate és Gerry McCann azzal vádolja Goncalo Amaralt, a portugál...
Kárpátalján az ukrajnai országos átlagnál jóval alacsonyabb részvétel mellett folyik az elnökválasztás, a nemzetiségek által lakott településeken gondot jelent, hogy nem fordították le a választók anyanyelvére a szavazólapokat.
Lendvai Ildikó szerint a Fidesz által tervezett lépések „nyugdíjkatasztrófát” okoznának. Az MSZP politikusai gátlástalanul hazudoznak a nyugdíjak ügyében, miközben megélhetési válságba sodorták az időseket - reagált a legnagyobb ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője.
A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet - jelentette ki Sólyom László a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepségen vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
Ritán látható eset történt a mai hatoslottó sorsoláson. Az első nyerőszám - az 1-es - kihúzását követően rosszul zárták vissza a gömb fedelét, így a forgatás közben több golyó szétgurult!...
A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet - jelentette ki Sólyom László a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepségen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
Felavatták az ország 5. natúrparkját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton. Sólyom László köztársasági elnök az ünnepségen azt mondta: a natúrpark az emberi és természeti értékek együttes ápolásának és fejlesztésének kerete, amely a természetvédelmi és kulturális értékek megőrzése mellett a vidékfejlesztés eszköze is.
Kéthetes lakossági tájékoztató sorozatot indít hétfőn a kormány, Több mint válságkezelés címmel - közölte a kormányszóvivő. Szollár Domokos közölte, a tájékoztató sorozat segítségével az emberek...
A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet - jelentette ki Sólyom László a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott...
Továbbra sem okoz jelentős fennakadást Ferihegyen a Malév földi kiszolgáló cégének hétfő óta tartó sztrájkja, a járatok kisebb-nagyobb késésekkel el tudnak indulni.
A földrengés súlytotta Haiti fővárosát a tiszta ivóvíz hiánya miatt számos betegség fenyegeti. Miután az emberek megfelelő higénia nélkül, nagyszámban vannak kis helyen összezsúfolva, máris nagy a különféle járványok veszélye, melyet súlyosbít, hogy nincs tiszta ivóvíz sem.
A kurdok elleni 1988-as gáztámadás miatt halálra ítélték Irakban Szaddam Huszein unokatestvérét. A bagdadi bíróság megállapította, hogy Ali Hasszan al-Madzsid, más néven Vegyi Ali rendelte el a Halabdzsa település elleni vegyifegyver-támadást.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 1, 7, 12, 13, 22, 29. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5...
A cseh külügyminiszter nem utazik el a vancouveri téli olimpiai játékokra, tiltakozásul a Kanada által tavaly egyoldalúan bevezetett vízumkötelezettség miatt. Jan Kohout erről vasárnap beszélt a...
Németországban több millió - a második világháború idején koncentrációs táborba hurcolt emberre vonatkozó - dokumentumot digitalizáltak. A másfél évig tartó munkával a többi között 350 ezer, a szövetségesek által vezetett úgynevezett CM1 kartotékot is feldolgoztak.
A Milan Ronaldinho mesterhármasával kiütötte a hamar tízfősre fogyott Sienát, a Juventus ellenben ismét kikapott, ezúttal Veronában. A Roma feltámadt, s már a harmadik helyen áll, Luca Toni két gólt is szerzett. A Milan hátránya már "csak" hat pont a listavezető Inter mögött.
Az Egészségügyi Világszervezet 40 és 50 ezer közöttire becsüli a Haitit sújtó földrengés halálos áldozatainak számát egy vasárnap közzétett dokumentum szerint.
Nem sokkal 17 óra után megkezdődött az egyeztetés a sztrájkot hirdető 14 szakszervezet és a BKV menedzsmentje között a kollektív szerződésről a cég Akácfa utcai székházában. Negyed tíz körül megszületett a megállapodás.
Újabb halálos ítéletet szabott ki egy bagdadi bíróság a "Vegyi Ali" néven ismert Ali Haszan al-Madzsídra, Szaddám Huszein egykori diktátor unokatestvérére - jelentette vasárnap az iraki állami televízió.
Kisebb probléma akadt a hatos lottó vasárnapi sorsolásán, a számokat tartalmazó gömbből ugyanis kigurult néhány golyó. A sorsolást később egy új eszközzel folytatták, így a húzás érvényes.
A Bundesliga II 18. fordulójában az Augsburg 3-1-re legyőzte az Energie Cottbus együttesét. A hazaiak sikeréből a klub magyar csatára, Torghelle Sándor - aki végigjátszotta a találkozót - két góllal vette ki a részét. Szabics Imre sérülése miatt nem lépett a pályára.
Tapssal fogadták a római nagyzsinagógánál vasárnap XVI. Benedek pápát, aki reményét fejezte ki, hogy ezzel a látogatással hozzájárul a katolikusok és a zsidók egyetértéséhez és barátságához.
A cseh külügyminiszter nem utazik el a vancouveri téli olimpiai játékokra, tiltakozásul a Kanada által tavaly egyoldalúan bevezetett vízumkötelezettség miatt.
Nem sokkal 17 óra után megkezdődött az egyeztetés a sztrájkot hirdető 14 szakszervezet és a BKV menedzsmentje között a kollektív szerződésről a cég Akácfa utcai székházában. A tárgyalások...
Túlértékeli az ingatlanokat az APEH honlapján lévő vagyonadó kalkulátor - a Vasárnap Reggel című újság több épületnél is kipróbálta a számolóprogramot, amely 25 százalékkal magasabb forgalmi értéket adott ki.
A Fidesz szerint az MSZP-kormány pofátlansága nem ismer határokat: az adófizetők 100 millió forintjából megint reklámozni kezdi magát, miközben a gyerekek étkezésére, az idősotthonok működésének biztosítására, a kórházakra, a tűzoltók fizetésére nem jutott pénz.
A skót felnőttek átlagosan 46 üveg whiskyt fogyasztanak el évente - derült ki a skót Egészségügyi Szolgálat vasárnap közzétett tanulmányából. Az alkoholtartalmú italok eladási adatai alapján készített elemzés szerint a 18 év fölötti skótok átlagosan 12,2 liternyi tiszta szeszt ittak meg az elmúlt évben.
Továbbra sem született megegyezés a szakszervezetek és a Malév Ground Handling vasárnap délutáni tárgyalásain a 2010-es bérekről, így a sztrájk tovább folytatódik Ferihegyen. Az utasok számára viszont ezután sem lesz érezhető a munkabeszüntetés. Közben az érdekképviseletek a pénzügyminiszterhez fordultak segítségért.
A magyar nyelvért elsősorban az országhatáron kívül élő nemzetrészeknek kell naponta áldozatot hozniuk az asszimilációs nyomás ellenében - mondta Sólyom László köztársasági elnök vasárnap, amikor részt vett Szatmárcsekén egy ökumenikus istentiszteleten és megemlékezésen a Magyar Kultúra Napjáról.
Figyelni kell az élelmiszerek csomagolásán föltüntetett táplálék-kiegészítőkre, de ezek használatának teljes megszüntetése veszélyes volna: ide tartoznak ugyanis az ételekhez hozzáadott, létfontosságú vitaminok is.