2010. január 4. hétfő

jan. 4
0:21
Bajnai: gazdaságilag stabil, biztonságos állapotban adjuk át az országot (Gondola)
Bajnai Gordon szerint gazdasági értelemben stabil, biztonságos állapotban adják át az országot a következő kormánynak. A miniszterelnök az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: ha folytatódik...
jan. 4
0:25
Leégett egy hétvégi ház Bicskén, egy ember meghalt (Gondola)
Egy 70 éves bicskei férfi életét vesztette vasárnap hajnalban, miután hétvégi háza leégett a Fejér megyei Bicskén, a Középhegy-dűlőn – közölte a rendőrség. A bicskei tűzoltóság tájékoztatta...
jan. 4
0:39
Húszezer embert tett hajléktalanná a földrengés Tádzsikisztánban (Gondola)
Több mint ezer lakóépület összedőlt és mintegy húszezren fedél nélkül maradtak Tádzsikisztán keleti hegyvidéki térségében egy földrengés nyomán, de áldozatok nincsenek - közölték vasárnap az...
jan. 4
1:06
Nem ajánlatos már gyertyát gyújtani a karácsonyfákon (WebBeteg)
A karácsonyfák január elejére már annyira kiszáradtak a lakásokban, hogy nem ajánlatos azokon gyertyát, vagy csillagszórót gyújtani, ugyanis nagyon könnyen lakástűz alakulhat ki ebből - mondta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság főosztályvezetője.
jan. 4
2:24
Szerelmes Klicsko (Blikk)
A 198 cm magas világbajnok bokszoló és a Hősök filmsorozat 155 cm magas sztárja együtt szilveszterezett
jan. 4
2:42
Gyilkos Dakar (Blikk)
A német Mirco Schultis kisodródó autója öt, szabálytalan helyen álló nézőt ütött el
jan. 4
2:45
Ő a röplabdakirály (Blikk)
Csapattársa már „Apának" nevezi, de Kántor Sándor 38 évesen is verhetetlen
jan. 4
2:46
Erdei Zsolt a hónap bokszolója a WBC-nél (Blikk)
jan. 4
3:00
A Blikk nagy heti horoszkópja (Blikk)
Ezt ígérik a csillagok január 4‒10. között
jan. 4
3:03
Hőst látnak Henryban (Blikk)
jan. 4
3:18
Íme Edvard, Európa legnagyobb kutyája (Blikk)
jan. 4
3:36
Kanadai magyart öltek a tálibok (Blikk)
jan. 4
3:40
Dobd le az ünnepi kilókat! (Blikk)
A Blikk szakembereket kérdezett: hogy fogyhatunk le a legkönnyebben?
jan. 4
3:54
Palástot húzna a pedofilvád után (Blikk)
Hatályon kívül helyezték S. Zsolt ügyében a másodfokú bíróság ítéletét
jan. 4
4:12
Százezres béren kívüli juttatások a köztisztviselőknek (Blikk)
Csak a MeH-ben az idén fejenként bruttó 750 ezer forint jár
jan. 4
4:16
55 szervet kapott donortól (Blikk)
Új gyomrot, májat, hasnyálmirigyet kapott többek között a 22 éves Kristin Molini
jan. 4
4:20
Anyagi csődben Pamela (Blikk)
Már a hitelkártyáit sem fogadják el Pamela Andersonnak, ugyanis mindet lenullázta
jan. 4
4:30
Vásáry Andrét akarja Benkő (Blikk)
Himnuszlemezét a Csillag születik egyik szereplőjével énekeltetné el. Andrénak nincs ellenére a dolog
jan. 4
4:48
Pikáns vacsi Claudiával - videó (Blikk)
jan. 4
5:06
Megállt az idő Jimmy házában (Blikk)
jan. 4
5:08
Elton John döbbenetes vallomása (Blikk)
Elton John (62) húzta ki Eminemet (37) a gyógyszerfüggőség poklából, derült ki a brit popsztár egyik legutóbbi interjújából
jan. 4
5:15
A pozsgás pozsgafa (Édenkert)
A Crassula nemzetségbe tartozó pozsgás növények általában igénytelenek, a legtöbb fajt szép formájú levelei miatt szeretik. Egyes fajok virágot is hoznak. A pozsgafa (Crassula ovata) ősztől egészen télig virágba borul. Nagyon könnyű gondozni, ezért gyerekeknek is ajánljuk.
jan. 4
5:18
A parlamenti választás első fordulóját április 11-én, a másodikat április 25-én tarthatják meg (Alternatív Energia)
Várhatóan január 28-án tűzi ki a tavaszi országgyűlési választások időpontját Sólyom László köztársasági elnök. A voksolás dátumát ugyanis az alkotmány szerint az államfő választja ki, az időpontban pedig a választási eljárásról szóló törvény igazíthat el. Eszerint "a választást legkésőbb 72 nappal a szavazás napja előtt kell kitűzni". Ugyan Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök 2002-ben több…
jan. 4
5:24
Síeltek a Mátrában, csúszkáltak Pesten (Blikk)
jan. 4
5:24
Rosszul lett, elájult! Kivizsgálták a magyar énekest (ATV)
Laci élete szerelmének tartja kedvesét, aki – immár – közös otthonukban ápolja.
jan. 4
5:26
Zárva volt a vészkijárat a kiégett klubban (Blikk)
Nem tudott menekülni a szilveszteri buliból Rab E. Ahmed, megégett az arca
jan. 4
5:26
Havazás, hófúvás várható a napsütés mellett + videó (ATV)
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn +1 és -3 fok között várható.
jan. 4
5:36
Baltával és késsel tört be a dán rajzoló otthonába (Kripto Akadémia)
Egy szélsőséges iszlamista szervezettel és az al-Kaidával is kapcsolatot tartó szomáliait lőttek meg rendőrök péntek este a nyugat-dániai Aarhusban, miközben a férfi be akart hatolni a Mohamed prófétáról készült karikatúrák egyik szerzőjének a házába - közölte a hétvégén a helyi rendőrség.
jan. 4
5:36
Jobbik - A párt 10-15 százalékos támogatottsága jelentheti a csúcsot, látványos erősödés nem várható (Alternatív Energia)
Ha a politikai pártok közül meg lehetne nevezni az elmúlt év győztesét, valószínűleg a Jobbik lenne az. A szélsőjobboldali párt az elmúlt egy évben megsokszorozta támogatottságát, bejutott az Európai Parlamentbe, s paramilitáris szervezetét, a Magyar Gárdát - amelynek támogatása egy részét bizonyosan köszönheti - is életben tartja a jogerős bírósági ítélet ellenére. Idén várhatóan bejutnak az…
jan. 4
5:42
283-mal ment a rekorder gyorshajtó (Blikk)
jan. 4
5:42
Kincstári uzsorabotrány: 64 ezerért szültek? (Pénzcentrum)
Anyasági támogatásra jogosult az a nő, aki terhessége alatt legalább 4 alkalommal (koraszülés esetén legalább egyszer) terhesgondozáson vett részt. A visszaélések azonban ezt a támogatási formát is elérték, ezért a Kincstár szigorúbban ellenőrzi a feltételeket....
jan. 4
5:44
Ékszerrablót fogtam! (Blikk)
Negyedórán át tartotta a földre szorítva az ékszerüzletből menekülő rablót Szarka Gábor (38)
jan. 4
5:54
Twenty Years After - Rendhagyó recenzió Vágvölgyi B. András most megjelent, a rendszerváltás idejéről szóló nagyregényéről (Alternatív Energia)
Karácsonyra jelent meg Vágvölgyi B. András: 1989 című történelmi nagyregénye. Jó könyv, élvezet olvasni, s közben, ha úgy adódik, húsz évet visszalépni az időben - írja róla a következő, mindenképpen rendhagyó recenzióban Tardos János. Akinek nem csupán a regényben szereplő korról vannak személyes emlékei, hanem a könyv szerzőjéről is. Mindezeket pedig egyáltalán nem rejti véka alá.
jan. 4
5:54
Pécs 2010 - A projekt ügyvezetője, Ruzsa Csaba szerint készen állnak az egy éves fesztiválra (Spa Trend Online)
A Magyar Televízió is közvetíti Pécsről az Európa Kulturális Főváros (EKF) program január 10-i nyitóünnepségét. A város kulturális történelmét napjainkig felelevenítő showműsor feledtetheti, hogy grandiózus EKF-projekt rázós évek, hangos cirkuszok és személycserék után fordult célegyenesbe. Ruzsa Csaba, az EKF Menedzsmentközpont ügyvezetője szerint a város készen áll, és mindent elértek, amit 2009…
jan. 4
6:00
Erőss túlélte a lavinát (Blikk)
Kiásták magukat a hegymászók, így végtagtöréssel és agyrázkódással megúszták
jan. 4
6:00
A lengyel orvosokat már kevésbé vonzza Svédország (Infostart)
A korábbihoz képest kevésbé érdeklődnek lengyel orvosok a svédországi munkavállalás iránt, mert már otthon is egyre inkább megtalálják a számításaikat.
jan. 4
6:00
2010 sem lesz jobb? - Jöhet még sokkterápia! (Portfolio)
A következő hónapok, talán évek is a fejlett államok eladósodásáról szólnak majd. E szempontból Európa teljesen "szétesett": a válság okozta pánikban a költségvetési válaszreakciók nagyon eltérők...
jan. 4
6:18
Lányi András: Védjük meg a saját végvárainkat! (Infostart)
Széleskörű társadalmi támogatottságra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország akár önállóan is elindulhasson a fenntartható fejlődés útján, mondta Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja. Hozzátette, a támogatottság eléréséhez jó alap lehet a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa által kezdeményezett társadalmi párbeszéd.
jan. 4
6:36
Káoszt is hozhat a 2010-es tőzsdeév! (ProfitLine)
Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a 2010-es év még akár "óriási káoszt" is hozhat a piacon.
jan. 4
6:36
Izgalmakkal teli héttel indul az újév! (Portfolio)
Rögtön egy eseménydús héttel indul az újév. Az előttünk álló napokban itthon és külföldön is sok fontos makrogazdasági adat lát napvilágot, érkeznek adatok a feldolgozóiparból, a lakáspiacról és a...
jan. 4
6:54
Falus Ferenc: Még nem tudni, valóban lecsengőben van-e a járvány (Infostart)
Az országos tiszti főorvos szerint a január első két hetében regisztrált új influenzás megbetegedések száma alapján már eldönthető lesz, hogy véget ért-e a járvány első hulláma Magyarországon.
jan. 4
6:54
Lengyelország rakétaelhárító rendszer kiépítését tervezi a Balti-tenger mentén (Infostart)
Sajtóhírek szerint Lengyelország rakétaelhárító rendszer kiépítését tervezi a Balti-tenger mentén.
jan. 4
6:56
Szezonális influenzában halt meg egy nő (Infostart)
Valószínűleg a szezonális influenza miatt halt meg egy asszony Nagykanizsán - közölte az országos tisztifőorvos. Falus Ferenc hozzátette: ebben az esetben ő az influenzajárvány első áldozata.
jan. 4
6:56
Újabb halálos merényletek Pakisztánban (Infostart)
Pakisztánban meghalt egy korábbi tartományi miniszter, amikor gépkocsija mellett felrobbant egy pokolgép az ország északnyugati részén. A merényletben Ganiur Réman mellett a politikus két testőre és a gépkocsi vezetője is életét vesztette.
jan. 4
6:57
Rabtartóink nagyon képzett, valódi oligarchák (Gondola)
Az elmúlt év legnagyobb sikerének azt tekintem, hogy a csendes többség szívéből mégsem sikerült kiirtani a reményt, és sok-sok évnyi „adventi várakozás" után még mindig bíznak a nemzet feltámadásában, a megmaradásban - az életben!
jan. 4
6:58
Február második felében kezdődik az MSZP választási kampánya (Infostart)
Február második felében kezdődik az MSZP választási kampánya.
jan. 4
6:59
Gréczy Zsolt és az igazság (Gondola)
A költő iránymutatása szerint az igazat kell mondani, nem csak a valódit. Most Gréczy Zsolt kormány-főtanácsadó karácsonyi blogjából idézünk – és hozzá a tegnapi Népszabadságból. Aki elemista szinten tud számolni, az hamar rájöhet, mennyi az igazság a kormány-főtanácsadói blogban.
jan. 4
7:06
Mesterházy az MSZP sztárja - Ütős kampányra készülnek a szocialisták (Alternatív Energia)
Rövid, de intenzív kampányra készülnek a szocialisták, a központi reklámhadjárat február második felében indul, központi arca Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt lesz, aki megtartja frakcióvezetői posztját is a hátralévő időben - írja a Népszabadság hétfői számában.
jan. 4
7:06
Saját repterein harcol a terror ellen az USA (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok megszigorítja a repülőgépen beutazók átvizsgálását; 14 országból, köztük a terrorizmust támogató államokból érkező minden utasra motozás és kézipoggyász-vizsgálat vár - jelentette be vasárnap este az amerikai Közlekedésbiztonsági Felügyelet (TSA).
jan. 4
7:12
Az idén több pénz jut sztráda- és vasúthálózat-fejlesztésre (Infostart)
Az idén több pénz jut sztráda- és vasúthálózat-fejlesztésre.

Keresés